Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-03-01 / 2. szám
2007. március Robert Faurisson A VARSÓI GETTÓFELKELÉS Zsidó zendülés vagy német rendőrségi akció? 12. oldal _________________________ISIÎÎVAKÔfcî_______________ Április 19-e környékén a média és a politikusok minden évben megemlékeznek arról az eseményről, amit ők varsói gettófelkelés - lázadás vagy - zendülés névvel illetnek. Az újságírók tudósításaiban az ügy eposzi és szimbolikus méreteket ölt. 1993 áprilisában egy New Y>rk-i holocaust megemlékezésen Al Gore amerikai alelnök így nyilatkozott: „A varsói gettó története korunk szent irata”. A „történet” valójában legenda, aminek csak részben van valós történelmi alapja. „Nem volt zendülés.” Ez Marek Edelman megjegyzése, aki a gettóban az egyik felfegyverzett zsidó alakulat vezére volt. Hozzátette: „Még a napot sem mi választottuk meg; a németek tették azzal, hogy bejöttek a gettóba az utolsó zsidókért.” Edelman azt is állította, hogy a fegyvert fogó zsidók száma nem haladta meg a 220-at. (A zsidó gettó-harcosok számáról szóló egyéb becslések néhány száz és 2000 között ingadoznak. Mindenesetre, a harcokban a gettó lakóinak csak csekély hányada vett részt.) Edelman nézetét Yitzhak Zuckerman, a gettóbeli felfegyverzett zsidók főosztagának egy másik vezére, is megerősítette. Zuckerman a zsidó harcosok „háborús céljait” ezekkel a szavakkal határozta meg: „Számunkra ez a védekezés megszervezéséről szólt, nem pedig a lázadásról. Lázadás esetén a lázadók kezdeményeznek. Mi csak meg akartuk védeni magunkat; a kezdeményezés teljesen a németeké volt.” Nem egy egész közösség felkelése volt ez szabadsága elnyeréséért, vagy azért hogy ellenálljon a deportálásnak. Inkább csak viszonylag kis létszámú fiatal zsidók reakciója akik, látván, hogy szentélyükbe német csapatok hatolnak, először viszontválaszként harcolni kezdtek, majd a harmadik napon sikertelen menekülésbe fogtak, és végül bekerítve feladták a fegyveres ellenállást. Az egész ügyet - pontosítva - német rendőri akciónak kellene nevezni, nem pedig a varsói zsidók „felkelésének” vagy „zendülésének”. Összehasonlításul, Varsóban (1944. augusztus-október) a lengyel hadsereg, „Bor” Komorowski tábornok vezetésével valóban felkelést szervezett. Erről a hősies felkelésről azonban - amit szovjet jóváhagyással a németek belátásuk szerint fojtottak el - a média alig tesz említést. A lengyelek olyan bátran harcoltak, hogy teljes katonai méltósággal adhatták meg magukat a németeknek, és a Genfi Egyezményt alkalmazva rájuk hadifoglyokként bántak velük, nem pedig terrorista zendülőkként. Ahhoz, hogy megérthessük, 1943- április-májusában mi történt a varsói gettóban, fontos tudnunk, a németek miért döntöttek rendőri akció mellett. A város „ zsidó-negyedében” vagy „gettójában” 36 000 hivatalosan nyilvántartott lakos volt, valamint minden valószínűség szerint több mint 20 000 rejtegetett lakó. A gettó bizonyos értelemben város volt a városban, amit a német megszálló erőkkel - még a zsidó „terroristák” ellenében is - együttműködő „ zsidótanács” (Judenrat) és zsidó rendőrség irányított. Sok ezer zsidó dolgozott keményen a gettó műhelyeiben és gyáraiban a német háborús erőfeszítésekhez elengedhetetlen termékek előállításán. A Varsó központja elleni 1942. augusztus 21-i első szovjet légitámadást követően a lakosok védelmére, német parancsra a városban mindenhol búvóhelyeket építettek, beleértve a gettót is. A zsidókat az óvóhelyekhez - amik a legendákban „bunkerek” és „erődítmények” lettek - szükséges cementtel és az egyéb anyagokkal a németek látták el. Ezeknek a „földalatti menedékeknek és búvóhelyeknek a hálózata” olyan kiterjedt volt, hogy egy kiemelkedő holocaust-kutató történész szerint „a gettó központi részében létrehozott óvóhelyek egyikében végül minden egyes gettóbeli zsidónak megvolt a maga helye”. Kis, felfegyverzett, nem több mint 220 fős csoportok működtek aktívan. A legfontosabb ezek közül a „Zsidó Harci Szervezet” (JCO) volt, amelynek tagjai főleg húszas éveikben lévő fiatalemberek voltak. „Általános harci szabályzatuk” a zsidó rendőrség, a zsidótanács és a Werkschutz (a gyárakat és műhelyeket védő szolgálat) elleni „terrorcselekményeket” írt elő. Eme JCO szabályzat kifejezetten azt mondja, hogy „ az ellenségre irányuló fő akciótervet - a szabotázst és terrort - a vezérkar dolgozza ki”. Ezek a „ harcosok” vagy „ terroristák” ennek megfelelően „szabotást és terrort” alkalmaztak, hogy a zsidó gettó rendőrséget, a zsidótanács tisztviselőit és a műhelyőröket szétzilálják. A „ terroristák” a gettó élénk ipari és kereskedelmi életéből is hasznot húztak, fenyegetéssel és zsarolással zaklatták a kereskedőket és a lakosokat, váltságdíjért még otthonaikban is fogva tartották őket. Fegyvereket a Varsóban állomásozó katonáktól tudtak venni, akik jóval a frontvonal mögött tartózkodó egyéb csapatokhoz hasonlóan, gyakran alulképzetten, motiválatlanul, szedett-vedett egységekben szolgáltak. A gettó-,, terroristák” még gyilkos támadásokat is végrehajtottak a német csapatok és a zsidó kollaboránsok ellen. A gettó egyre kevésbé volt már biztonságos. Ezért a lengyel lakosság a gettó létezése miatt egyre ellenségesebb lett, a németek pedig a maguk részéről attól tartottak, hogy fenyegetést jelenthet a város hadigazdaságban betöltött jelentős vasúti összekötő szerepére és a csapatoknak a keleti frontra történő szállításban betöltött központi szerepére. Himmler ezért úgy döntött, hogy a műhelyekkel és gyárakkal a Lublin-i területre telepíti át a zsidó lakosságot, a gettót pedig földdel teszi egyenlővé és helyébe parkot létesít. A németek először megpróbálták a zsidókat meggyőzni, hogy fogadják el az áttelepítést. A „ terroristák” azonban erre nem voltak hajlandók, mivel tudták, hogy egy ilyen áttelepítés számukra egyszerre pénzügyi bázisuk és mozgásszabadságuk elvesztését is jelentené. 1943. április 19-ig minden erejükkel ellenálltak, amikor Himmler parancsára a még a gettóban maradt zsidók erőszakos kitelepítésére rendőri akció vette kezdetét. Aznap reggel hatkor a Ferdinand von Sammern-Frankenegg SS ezredes parancsnoksága alatt álló csapatok egyetlen lánctalpas teherautóval (amit a franciaországi invázió során zsákmányoltak) és két tankkal megtámogatva behatoltak a gettóba. A „terroristák” vagy gerillák kezdetben keményen ellenálltak, ló német SS katonát, hat ukránt (úgynevezett ,,Askaris”-t) és két lengyel rendőrt megsebesítettek, egy lengyel rendőrt pedig megöltek. Himmler, aki minél kevesebb sebesültet akart, feldühödött. Ugyanaznap reggel von Sammern-Frankenegget felmentette a parancsnokság alól és helyébe Jürgen Stoop SS tábornokot állította. Stoop, aki, hogy ne legyen sok sebesült, azt a parancsot kapta, az akciót lassan hajtsa végre, a következőképpen így is tett: a csapatok minden reggel behatoltak a gettóba, az épületeket megtisztították a lakosoktól, a légvédelmi óvóhelyeken rejtőzködő zsidók kihajtására pedig füstgyertyákat (és nem mérgező gázokat) használtak; az épületeket kiürítésük után lerombolták. A csapatok a gettót minden este lezárták, hogy éjjel senki se menekülhessen. A csatározások 1943- április 19-től május 16-ig tartottak, tehát a művelet összesen 28 napot igényelt. A harmadik napon sok felfegyverzett zsidó harcos menekülni próbált, többségüket lelőtték, vagy elfogták. Néhány jelentéssel ellentétben a gettó lerombolására a német parancsnokság nem hívott légi segítséget, a művelet során nem volt légi bombatámadás. A zsidó halottak száma ismeretlen. A gyakran idézett 56 065-ös létszám valójában a letartóztatott zsidók száma. Ezeknek többségét deportálták, sokukat a Treblinka-i ideiglenes táborba, ahonnan azután Majdanekbe (Lublinba) vitték őket. A műveletben a németek összesen l6 embert vesztettek. (Ebbe egy lengyel rendőr is beletartozik.) Nem kérdőjelezhetjük meg sem a gettóbeli zsidó-ellenállás bátorságát, sem az egész ügy tragikus jellegét; a civil lakosság a különféle heterogén német egységek és a gettóban szétszóródott zsidó gerillák kereszttüzébe került. Azonban szemben egyes nagyszabású propagandisztikus állításokkal, ami történt az messze sem „apokaliptikus” lázadás volt, ahogy egy író mostanában nevezte, kiváltképp nem, ha észben tartjuk, hogy a 28 nap alatt a brit és amerikai légierők bombatámadási során, az egész világon, csatatereken és európai városokban, civilek és katonák tízezrei haltak meg. Journal of Historical Review, March-April 1994 (Ford.: Parragh Mónika) Jürgen Stroop tábornok (középen) vezeti az 1943-as német rendőrségi akciót a varsói gettó ellen