Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-03-01 / 2. szám
2007. március «lîîVAKÔfcî 7. oldal „FEGYVERTÁRSAK VAGYTOK MINDÖRÖKKÉ!” Marthias Fischer, az NPD Fürth városi vezetőjének a Hősök terén elmondott beszéde Kedves magyar testvéreim, bajtársak Európából, német néptársak! Számomra újra nagy megtiszteltetést jelent, hogy itt a német nemzeti mozgalom képviselőjeként a magyar nemzeti ellenálláshoz szólhatok. 62. évfordulója van ezekben a napokban egy a népeinket érintő sorsfordító eseménynek. A bolsevizmus és annak túlereje elleni harcban népeink legjobbjainak sokasága vesztette életét itt, a Budapest-katlanban. Mégis sikerült a kitörés, amit csak pár százan éltek túl. A kilátástalan helyzet ellenére igaz nők és férfiak harcoltak saját önfeláldozásukig nemzeteink és egész Európa szabadságáért. Mindörökké hálával tartozunk nekik. Közös történelmünk néma tanúi ők, akik egybehívtak ma itt minket. Végül is, hogy alakult a történelem Európa szabad népei számára, mindegyikünk előtt ismert. Még ma is, 60 év elmúltával átnevelés és szövetséges megszállás fenyegeti népeinket létükben és népeink egy közös túlélő harcot folytatnak. a lelkiismeret parancsa, ami ma itt minket egybehívott. Ez az, ami minket napról-napra hajt előre, ami számunkra erőt és bizalmat ad ahhoz, hogy egy igazságos és szükséges harcot folytassunk. „A forradalom egy elszánt kisebbség feladata - bármiféle bátortalanság számára elérhetetlen.” - mondta egykor a nagy spanyol nemzeti forradalmár vezér, Jose Antonio Primo de Riviera. Akár a győztes hatalmak által egyre erősebben bevetett elidegenítő-gépezetet, akár az egyre durvábban elharapódzó globalizmust és annak összes aszociális kinövéseit tekintjük, ugyanazokat az internacionalista köröket látjuk. Azokat, melyek népeinket fenyegetik és szolgasorsba kényszerítik. Rajtunk kell tehát álljon a harc továbbfolytatása és hőseink hagyományához illően minden feláldozása a hazáért. Ez Mi, egy elszánt kisebbség vagyunk és mi leszünk a forradalom! A magyar népnek és a magyar nemzeti és szocialista ellenállásnak sok sikert és jó sorsot kívánok a szabadságért folytatott harcban. Ma így szólok hozzátok: Manapság mint akkoriban - fegyvertársak vagytok mindörökké! „AZ IGAZSÁG MEGSZABADÍT MINKET!” Tudós-Takács János a Hősök terén elmondott beszéde Bajtársak! Testvérek! 1945. február 11-én a Várhegy alatti bunkerben sorsdöntő elhatározás született. A Budapestet ostromló bolsevista csapatok ellen immár 52 napja harcoló német és magyar helyőrség parancsnoka, Kari von Pfeffer- Wildenbruch tábornok úgy döntött, hogy mivel a lőszer és élelem fogytán van, nem teszik le a fegyvert, hanem megkísérlik a kitörést az ostromgyűrűből és a saját csapatokkal egyesülve folytatják a harcot. A kitörés során a magyar és német katonák többsége hősi halált halt, de 850 harcos sikeresen eljutott az ostromgyűrűn kívül harcoló magyar-német csapatokhoz. A fogságba esett német katonákat a bolsevisták bestiális módon meggyilkolták. Egyedül a német parancsnok életét kímélték meg: ő 10 évi hadifogság után térhetett csak vissza hazájába. A Várhegy alatti hadikórházban lévő magyar és német több ezer sebesültre rágyújtották a kórházat. E vandál tett után a tűz napokig égett, és a sebesültek valamennyien a legszörnyűbb kínok között, elevenen elégve haltak meg. Mi más ez, mint holocaust: igen, ezek a magyar és német sebesültek elégő áldozatai lettek a bolsevista kegyetlenségnek. A kitöréssel egy időben, Jaltában, Sztálin, Roosevelt és Churchill konferenciáján több végzetes döntés született. A kelet-európai országokat - köztük Magyarországot - az angolszászok odadobták koncul Sztálinnak, megerősítvén a teheráni árulásukat. Képmutató módon ugyan abban állapodtak meg, hogy „ demokratikus választások” lesznek ezekben az országokban, de London és Washington urainak nem lehettek illúzióik azzal kapcsolatban, hogy milyen sors vár a szovjet érdekszférába kényszerített népekre. Abban a számtalan gyilkosságban, bebörtönzésben, emberek kínzásában, emberi sorsok millióinak tönkretételében, amelyet a szovjet uralom alatti országokban a Szovjet helytartói, a kommunisták elkövettek a következő 45 év alatt, a jaltai jegyzőkönyvet aláíró angolszász vezetők a bolsevisták bűntársai voltak. S amikor Budapest hős védői a romhalmazzá vált budai várban a végsőkig kitartottak és 52 napig feltartóztatták a vörös áradatot, s ezzel megakadályozták, hogy Sztálin elérje legfőbb háborús célját, a meleg tengerhez jutást, meghiúsították, hogy a Vörös Hadsereg eljusson az Atlanti-Óceánig, nemcsak Magyarországot és Németországot védték a bolsevizmus ellen, hanem egész Európát, amelyet az angolszász vezetők a kelet-európai államokkal együtt szintén elárultak, mert kitették őket a szovjet lerohanás veszélyének. Sztálin, Roosevelt és Churchill Jaltában négy megszállási zónára osztották Németországot, megfosztani akarván ezzel Európa legnagyobb népét a szuverenitás látszatától is. E négy zónából később két zóna, majd az NSZK és NDK állama lett, s ez a természetellenes helyzet egészen 1990-ig, a német újraegyesülésig fennállt. A budai hadikórház felgyújtásával egyidőben Jaltában Sztálin, Roosevelt és Churchill a megállapodásukkal - jelképesen szólva - lángba borították az európai kultúrát, amikor rabbá tették Európa két nagy kultúrnépét, a magyart és a németet. Ezért Budapest védői a legendás hősi harcukkal az európai kultúrát is védték! Körülbelül abban az időben, amikor a Várhegy alatti bunkerben a német parancsnok meghozta a kitörésre vonatkozó döntést, Jaltában még egy végzetes döntés született, de ezt már Churchill egymagában hozta. David Irving angol történész „ Drezda elpusztítása” című, 1963- ban megjelent könyvéből tudjuk, hogy Drezda elpusztítására Jaltából Churchill adott parancsot Arthur Harris légimarsallnak, annak tudatában, hogy Drezdában több százezer keleti menekült tartózkodik. Churchill előtt ismeretes volt, hogy a menekültek nagy része Németország azon része felé tart, amely a leendő angol zónába esik, s így sokkal több német ellátásáról kellene gondoskodni a háború után, mint a másik három zóna megszálló urainak. Ezért Churchill a legborzalmasabb „megoldásához”, a genocídiumhoz, a népirtáshoz folyamodott. A február 13-i és 14-i két angol és egy amerikai terrorbombázás következtében meghalt legalább 100 ezer, de elég valószínű becslések szerint 250 ezer ember, s ami Churchill számára a legfontosabb volt: a Központi Pályaudvaron tartózkodó menekültek oxigénhiány következtében elpusztultak. Drezdában hadiüzem, katonai célpont nem volt, egyedüli cél a menekültek ritkítása volt. Drezda elpusztítása is megmutatta, hogy nem volt hiábavaló és értelmetlen Budapest hős védnökeinek végsőkig való kitartása és fegyverletétel helyett a kitörés vállalása. A Szondy György és Zrínyi Miklós nyomdokaiba lépő budapesti hősök tudták jól, hogy milyen bánásmódra számíthatnak a kegyetlen ellenségtől, amely az 1943. januári Casablancái Nyilatkozat értelmében csak feltétel nélküli megadást volt hajlandó elfogadni. Az angolszászok az emberiség örök szégyenére már a korábbi terrorbombázásaik során sivár temetővé változtatták Európa - s közte Magyarország - számos nagy városát; a Szovjet katyni bestiális tömeggyilkosságával, valamint a magyar és német nők százezreinek meggyalázásával szintén letette névjegyét Európa asztalára. Ilyen ellenségekben csak a gazemberek vagy az őrültek bízhattak. Minderre a kegyetlenségre feltette a koronát a drezdai tömeggyilkosság, amely a maga véres borzalmával utólag igazolta az 1945. február 11-i döntés helyességét: Budapest védői közül a hősi halottak inkább akartak hősök lenni egy pillanatig, mint rabszolgák egy életen át! Bajtársak! Testvérek! Az 1945. február 11-i kitörést végrehajtók hősiessége éles ellentétben áll a szovjet és angolszász kegyetlenségekkel. Az utóbbiak nem kímélték ellenfeleik életét, halomra gyilkolták még a fegyvertelen polgári lakosságot is, ezzel szemben a kitörést végrehajtó magyar és német hősök nem kímélték legdrágább földi kincsüket, a saját életüket. E kétféle magatartás kétféle világnézetből fakadt. A szovjet kegyetlenkedések a nemzetet és Istent tagadó marxista világnézetből, az angolszász kegyetlenségek az Istent gyakorlatilag tagadó, a nemzeti gondolatot és érzést háttérbe szorító liberalizmusból eredtek. Amikor most tisztelettel és kegyelettel meghajtjuk fejünket a kitörés hősi halottaira emlékezve, egyben a saját világnézetünk mellett is hitet teszünk. Rendületlenül hiszünk abban a világnézetben, amely kétezer éven át az európai kultúra szilárd alapja volt, s amelynek középpontjában Isten, a Nemzet és a szociális gondolat elszakíthatatlan hármassága áll! Jalta bilincsei lehulltak, Drezda újra felépült, Németország egyesült, a bolsevizmus megbukott - és mivel tudjuk, hogy a mindenható Isten a történelem Ura, hisszük, hogy hosszú távon a természetellenes, és ezért Isten ellen is lázadó liberalizmus is megbukik és diadalmaskodik a mi világnézetünk igazsága, az Igazság, amely Krisztus szavai szerint, megszabadít minket! Úgy legyen!
