Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
2007. október 4. oldal «lîîVAKÔfcî Külső vs. Belső fenyegetés Ki kell hangsúlyoznom, hogy nem a világ nem-európai lakossága — akár a muzulmán tömegekről vagy az áradó kínaiakról beszélünk, akár a növekvő barna és fekete bőrű tömegekről, amelyek bámulatos módon szaporodnak az egész világon - okozza azt az egzisztenciális válságot, amellyel most szembe kell néznünk. Nem ők azok, akik rávettek minket puszta létezésünk megtagadására, hogy kijelentsük: a faj, vagyis tulajdonképpen saját, fehér fajunk nem is létezik. Nem ők utáltatták meg velünk saját magunkat, nem ők beszélték tele gyermekeink fejét propagandájukkal, miszerint azzal fogják megoldani a világ problémáit, hogy vegyes házasságokat kötnek és a fehér fajt nemzés útján tüntetik el. Nem ők voltak azok, akik, hogy Jacob Javíts szenátor örökbecsű szavaival éljek, „kinyittatták velünk a kapukat”, ám kétséget kizáróan úgy özönlöttek át felforgatással kitárt kapuinkon, mint több milliárd liter sáros víz a kiszakadt védőgáton. Történelmünk kezdete óta, európai anyaországaink folyamatos külső fenyegetettséggel voltak kénytelenek szembenézni, olyanok inváziójával, akik szerettek volna részesülni az európai civilizáció mannájából. Nem egyszer sikerült is betörniük Európa szívébe, legalábbis egy kis időre. Ám hősies elődeink visszaverték őket, és fajunk védelmében nem kis szerepe volt annak a földnek, ahol most összegyűltünk: az oroszokénak. Az utóbbi századokban a nyugati technológiai és katonai hatalom a külső katonai megszállást már megoldhatatlanná, ha nem elképzelhetetlenné tette. Belső fajirtásunk közepette, tömegtájékoztatásunkat és politikánkat irányító ősi ellenségünk most arra utasít minket, hogy idegen harcmezőkön költsük pénzünket, harcoljunk, gyűlölködjünk és haljunk meg. Van itt olyan, aki még mindig elhiszi, hogy az Irakban hozott áldozat, és a nagyon valószínű katasztrofális háború Iránnal bármi jót hoz népeinknek és fiainknak? Ami a terrorveszélyt illeti... el tudna bárki is képzelni egy hitelt érdemlő terrorfenyegetést az 1961-es év Európájában vagy Amerikájában, mikor azok, akik beleillettek a „terrorista profilba” oly kevesen voltak, hogy könnyen lelepleződtek, így a társadalom védve volt? Még csak fémdetektoros ajtón sem kellett keresztülmenni ahhoz, hogy valaki felszálljon egy nemzetközi járatra. Természetesen a hatóságoknak ma már nehéz dolguk van, ha ki akarnak szúrni egy bombamerénylőt egy londoni metróállomáson, ahol az utasok fele potenciális terroristának látszik. Harsogják, hogy külföldi terroristák fenyegetnek bennünket, ám mélyen hallgatnak a nem-európaiak által elkövetett bűncselekmények járványszerűen magas arányáról saját városainkban. Népünk tagjai közül sokkal többet ölnek vagy sebesítenek meg a mi utcáinkon nem-európai bűnözők, mint Irakban vagy Afganisztánban. Állítólagos „terrorfenyegetésről” beszélnek. Akkor hogy lehet az, A SZAKADÉK MÉLYÉRŐL Az Európai Nép Egzisztenciális Válságának Elemzése és Terv a Megmentésünkre II. rész Dr. David Duke 2007. július 18-án, a moszkvai Európa és Oroszország: Új Perspektívák Konferencián előadott tanulmányának második, befejező része. hogy a 13 éves kislányok, akiket nem-európai bandák erőszakolnak meg Stockholmban vagy Lyonban, nem néznek szembe terrorral? Kérem, mondja meg nekem valaki, hogy lehet az nem „terror”, amikor egy idős, rokkant fehér nőt egy afrikai banda öngyújtó-folyadékkal lefröcsköl, majd meggyújt? Azt halljuk tőlük, hogy a terroristák az úgynevezett piszkos bombáikkal akarnak elpusztítani minket, ám ugyanez a banda támogatja a tömeges bevándorlást, amely legalább ilyen biztosan semmisít meg bennünket „piszkos génjeivel”, hatásosabban, mint bármilyen piszkos bomba. Egy bombatámadás után újjá lehet építeni egy várost, ám ha fajunkat egyszer genetikailag lerombolták, akkor az örökre eltűnik; olyan mintha egy megfőtt levest újra nyerssé próbálnánk tenni. Ha biztosítani akarjuk önnön létezésünket, és gyermekeinkét, akkor gyűlölködőknek titulálnak, a népünk elleni fajirtó eljárásmódokat pedig az emberi idealizmus magaslatainak tartják. Félelmünket most Iránra, és annak nukleáris energiaprogramjára irányítják. Ám olyan országok, mint Pakisztán vagy Kína éveken át rendelkeztek atomfegyverekkel, mégsem dobott át egyetlen kínai vezető sem belőlük Vlagyivosztokba vagy Seattle-be. Es nem is valószínű, hogy megteszik, mivel tisztában vannak vele, hogy ha csak egyetlen nukleáris bombát ledobnak ránk, válaszunk gyakorlatilag eltörli őket a Föld színéről. Természetesen szükséges fenntartani éberségünket, technológiánkat és hatalmunkat. Vannak, akik azt mondják: ne hibáztassuk a zsidó szélsőségeseket, hiszen egyedül mi vagyunk felelősek azért, ami történt; hogy van valami alapvetően önpusztító a népünkben. Igazuk van abban, hogy felelősek vagyunk, felelősek, amiért nem akadályozzuk meg az idegen hatalomátvételt a médiában és a tudományos életünkben. Ám önök, akik bennünket okolnak, mivel magyarázzák tetteink és hatalmunk hihetetlen lajstromát, amely egészen addig bővült, amíg el nem kezdődött kultúránk idegen birtokbavétele? Hát nem a mi népünk hozta létre az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Uj-Zéland csodálatos országait? Nem mi másztuk meg a föld legmagasabb hegyeit, ereszkedtünk le az óceánok legmélyére, vagy küldtük fiainkat még a Föld határain is túlra, hogy a Hold sárga homokjában hagyják az európai nép lábnyomait? Talán nem mi találtuk fel a tranzisztort, vagy indítottuk útjára a számítógép korszakát, fejtettük meg az emberi genomot, vagy köveztük ki az utat az összes emberi betegség meggyógyításához? Ne beszéljenek nekem népünk veleszületett fogyatékosságairól! Hát nem a mi génjeink voltak ott a Thermopülaiszorosnál, Tours-nál vagy Alamonál? Nem, bajtársaim, nincs bennünk semmi öröklött tulajdonság, ami ehhez a létválsághoz vezetett volna. Hatalmas bátorság van bennünk, ám közülünk túl sokakat megfertőzött már az idegen kórokozó mérge, és soha, ismétlem, soha nem óvhatjuk meg fajunkat testestőllelkestől, amíg nem védekezünk ez ellen az ördögi forrás ellen. Engedtük, hogy népünk létének ellenségei átvegyék tömegtájékoztatásunkat, nagymértékben befolyásuk alá vonják kormányainkat és manipulálják gazdaságainkat. Meg kell bélyegeznünk a közöttünk élőket, akik még mindig védik ezt az évszázados ellenséget, amely ebben a pillanatban a kihalás szélére sodor minket. El kell ítélnünk ennek az idegen ellenségnek a segítőtársait, akik azzal etettek minket, hogy halálos ellenségeink barátok, és nem jelentenek veszélyt számunkra. Igen, tényleg van egy nagy hibánk: mégpedig az, hogy nem ismertük fel és nem kezeltük megfelelően a zsidó szupremácizmus veszélyét. A felelősség azoké, akik engedték, hogy az udvariasság a saját túlélésünk útjában álljon, azoké, akiknek sokkal inkább érdeke volt, hogy az igazságot zárt ajtók mögött mondják csak ki, és így tiszteletre tegyenek szert a szépelgő társadalomban, és nem vállalták fel, hogy ők is nyíltan kinyilatkoztassák azokat a dolgokat, amelyeket vezetőinknek ki kellett mondani, saját gyermekeik túlélése érdekében. Elődeink távol tartották ellenségeinket társasági klubjaiktól, sőt még sznob szállodáiktól is, ám engedték, hogy átvegyék az uralmat a kultúránk felett, és hogy megtanítsák gyermekeinket saját szüleik utálására. Soha nem leszünk képesek megoldani egyes nemzeteink fenyegetettségének problémáját, anélkül, hogy szembenéznénk az egyetlen, hatalmas veszéllyel, amely központi forrása az összes többinek. És még most is, miután népünk egyik veszteséget szenvedte el a másik után, mindig csak a tünetek, és nem az okok ellen harcolva, vannak olyanok közöttünk, feltehetően még bajtársak is a sorainkban, akik elítélik, ha valaki ki meri mondani a létfontosságú igazságot olyanokról, akik a pusztítás lehetőségét keresik, és akik minden áldott nap pusztítanak minket. Vannak néhányan, akik fehér nacionalistáknak nevezik magukat, és állítják, hogy ugyanaz az ellenség, amely a gonosz bolsevik forradalom alatt milliókat ölt meg vagy igázott le közülünk, most a barátunk. Ez ugyanaz az ellenség, amely ma a hollywoodi filmeket készíti, hirdetve, hogy fajunk gonosz, bűnbánatként pedig ki kell irtanunk értékes genetikai örökségünket azzal, hogy hagyjuk lányainkat kóbor kutyák módjára szaporodni. Mint ahogy a jó oroszok millióinak halálával kapcsolatban az örökbecsű zsidókérdés volt a kulcsfontosságú, így van ez a zsidó szélsőséges fenyegetéssel kapcsolatos elhatározásban is, ami majd megadja a választ az örök kérdésre, „Lenni vagy nem lenni.” Amikor a zsidó szélsőségesség védői arról beszélnek, hogy a fehér faj felelős saját, küszöbön álló haláláért, önmagukról beszélnek. Jegyezzék meg jól: én nem azt javaslom, hogy mindenki beszéljen hozzám hasonló nyíltsággal. Őszintén szólva, egyiküknek sem kívánom ezt, hacsak nem rendelkeznek különleges erővel. Mert amikor szembekerülnek az igazi hatalommal, az igazi gonosszal és rosszakarattal, amely valóban veszélyt jelent népünkre, akkor ők a pokol összes fajzatát önökre uszítják majd. Vannak itt olyan emberek, akik megjárták korunk modern várbörtöneit, pusztán csak azért, mert megkérdőjelezték megszállóink mítoszait. Egy ember ötlik most fel szemeim előtt, aki évekig szenvedett ellenségeink kezében, ám soha nem ingott meg, soha nem tört meg, és soha nem adta meg magát, aki kősziklaként áll, miközben már a 9. évtizedébe lép, és ő ManfredRoeder. Tisztelgek Ön előtt. Mindannyian tisztelgünk Ön előtt, éljen sokáig és legyen mindig az ihletőnk. Dr. Roeder meg merte kérdőjelezni korunk új vallásait: az egyenlősdit, a megtámadhatatlan zsidó szentséget és a Holo„szent”-kausztot. Tehát nem azt mondom, hogy ismételjék el Dr. Roeder szavait; ennél sokkal nagyobb irgalommal vagyok önök iránt. Néhányan önök közül, az ellenséges területek legmélyén, egyszerűen nem is beszélhetnek ilyen dolgokról. Ennek a küzdelemnek sok hadszíntere van; egy háborúban az összecsapások több szinten zajlanak, sok hadműveletben az óvatosság és a megtévesztés legalább olyan fontos, mint a szervezettség vagy a hatalom. A Mossad jelmondat, „Megtévesztéssel vívod majd a háborút” minden sikeres háborús hadjárat alapvető eleme. Tehát nem kell mindenkinek, aki részt vesz az európai túlélésért és rendeltetésért létrejött mozgalomban, magával az ellenséggel frontálisan megütköznie, sokkal inkább azokkal, akik az igazság kimondásáért elítélnek minket, vagy azt a gonosz hazugságot terjesztik népünk körében, hogy halálos ellenségünk igazából a barátunk. Ők rosszabbak, mint az idegen ellenség, hiszen ők a háború legbetegebb teremtményei: árulók, akiket sem Isten, sem ember nem visel el. És meg kell, hogy mondjam önöknek, mindannyiuknak itt a konferencián, és azoknak is, akik a világ egy másik részén hallgatják, vagy olvassák ezeket a szavakat: hiszem, hogy semmi nem fontosabb, mint leleplezni az igazi hatalmat, amely létünk fenyegetése mögött áll. Tudom, hogy igazi győzelmeket nem érhetünk el, amíg ezeket az ellenséges idegeneket ki nem űzzük a Nyugaton való uralmukból. Válságban vagyunk, mert a faji háború már sokkal régebb óta dúl, mint a terrorizmus elleni harc; régebb óta, mint a Balkán muzulmán megszállásai, a keresztes háborúk, sőt annál is régebben, hogy ugyanezek az európai keresztes lovagok az európai beékelt területeinken lappangó héber megszállók ellen harcoltak. Ez a háború korábbi, mint ellenségeink kiemelkedő szerepe a gyűlölettel teli légkör megteremtésében, amely a huszadik század nagy gén- és lélekromboló testvérgyilkos háborúihoz vezetett — olyan háborúkhoz, amelyeket nem szabad többet megvívnunk. Jócskán előrevetítette az izraeli-arab konfliktust a Közel-Keleten, az iraki háborúnak nevezett esztelenséget, és ezt a katasztrofális háborús agitációt Irán ellen. A múlt évszázad során azért álltunk vesztésre a túlélésünkért folytatott háborúban, mert saját népünk nem ismerte fel igazi ellenségét, a belső, örök ellenséget, amely a pusztulás szélére taszított minket. Ám lassan, szerte a fehér világban, férfiaink és asszonyaink ráébrednek a túlélésünkért dúló igazi háborúra. Ez a háború nem valamilyen Európán kívüli földön dúl; hanem otthonainkban, otthon Oroszországban és egész Kelet-Európábán, otthon Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Ausztráliában, Uj-Zélandon és igen, még Kanadában és az én szeretett hazámban, az Egyesült Államokban is. Az idegenek oly mértékű befolyással bírnak a kormányomra, hogy testvéreimet ölni és megcsonkítani, meghalni és megnyomorodni küldhetik az iraki homokban harcoló ezrekkel szemben. Pofátlanul kirobbantottak egy pusztán hazugságokra épülő háborút. Egy háborút, amely elrabolja az amerikai emberek nehéz munkával létrehozott milliárdjait. Az amerikai kormányt használják fegyverként nem csak Irak, a palesztinok és líbiaiak ellen, ám ma már különféle módon a nagyszerű orosz nép ellen is. Ezek az irányvonalak egyetlen tőről fakadnak, hiszen Amerikát zsidó szélsőséges rituálé irányítja.
