Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
2007. szeptember $ZIÎÎVAKÔkî 9. oldal Tudós-Takács János: ELLENÁLLÁS ÉS BEHÓDOLÁS (Katolikus papság a Kádár-korszakban) 1961. február 3-ról 4-re virradó éjjel Kádár politikai rendőrsége őrizetbe vett egy csomó derék, buzgó, főleg a magyar ifjúság vallási és hazafias nevelésével foglalkozó katolikus papot. A papokkal kapcsolatban álló több, mint 100 világi személynél ezen az éjszakán házkutatást tartottak. Az őrizetbe vett papok többsége a Regnum Marianum nevű papi közösséghez tartozott. Ez a szervezet 1952 óta titokban működött, mert Rákosiék ebben az évben a föld alá kényszerítették őket. A kommunisták különösen azon papok iránt voltak gyűlölettel, akik az ifjúság nevelését hivatásbeli kötelességnek tekintették. A letartóztatott papokat nemsokára - többnyire „államellenes szervezkedéssel” vádolva - bíróság elé állították és túlnyomó többségüket több éves börtönbüntetésre ítélték. A letartóztatott papok ellen emelt vádak mind hazugságok voltak: államellenes szervezkedésről szó sem volt. Természetesen ezek az egyházi személyek nem vették tudomásul a kommunisták elvárásait. Nem is vehették, hiszen a pap hivatása és küldetése nem a mindenkori államhatalomtól, hanem magától Istentől való. Az „elmenvén tanítsatok minden nemzetet” krisztusi parancsa minden kor minden papját kötelezi (v.ö. Mt. 28,19). Ez a parancs magába foglalja azt is, hogy az ifjúságot meg kell ismertetni a keresztény világnézet elemeivel. Ezek a derék, becsületes és bátor papok ezt tették. Nem működtek együtt a bolsevista rendszerrel, nem álltak be békepapnak, nem agitáltak a TSZ mellett és nem voltak hajlandóak dicsőíteni a hazánkat eltipró Szovjetuniót, és „felszabadulásnak” hazudni az ellenséges megszállást. Több évig börtönben lenni, s eközben elzárva lenni a hivatás teljesítésétől —rendkívül fájdalmas. De e derék papok számára nem a kommunisták mérték a legnagyobb szenvedést. Nem az ellenük vádat emelő ügyészek, nem az őket elítélő bírák, nem a börtönőrök — hanem a Magyar Katolikus Püspöki Kar, amely 1961. március 15-i körlevelében kijelentette, hogy „ezek a papok nemcsak a Magyar Népköztársaság ellen vétettek, hanem a katolikus egyház ellen is.” E körlevélben a főpásztorok elhatárolták magukat papjaiktól, azt sejtetve, hogy ezek rontják meg a „jó viszonyt” az állammal. Nyilvánvaló, hogy e körlevél borzalmas állami nyomásra született meg, de a püspöki tisztség nemcsak nagyobb egyházjogi hatalommal, de fokozottabb kötelességekkel is jár. Jogok és kötelességek minden területen egyenesen arányosak egymással... A körlevél két szempontból is tragikus volt. Először pszichológiai szempontból a letartóztatott papok felé: fokozta bennük a magukra hagyottság érzését. A börtönben mindenki úgy érzi, hogy bárcsak lenne valaki, aki vigasztalná, lenne valaki, aki egy bátorító szót szólna hozzá. Mert szenvedni ugyan mindig fájdalmas, de szenvedni egyedül, elhagyatva, magunkra hagyva, megértő és vigasztaló részvét nélkül: ez rettenetes. De volt e körlevélnek egy másik tragikus hatása is, mégpedig világnézeti szempontból a hívek felé. A püspökök a tanító egyház tagjai: elsőrendű kötelességük a hívek világnézeti tisztánlátása fölötti őrködés katolikus szempontból. A tanítás krisztusi parancsa, amely minden egyes papot kötelez, a püspökökre fokozottan vonatkozik. De azáltal, hogy a püspökök a papjaik hősies helytállását elítélték, a lelkierősség sarklatos erényének gyakorlását, a becsületet, elvhűséget, az áldozatvállalást ítélték el, s ezzel hatalmas lelki károkat okoztak a rájuk bízott hívők lelkében. Ez a körlevél nemcsak a közvetlenül megbélyegzett papokat ítélte el, hanem elítélt egy szemléletet, elítélte a bolsevizmussal szembeni ellenállást, és ezáltal - burkoltan - piedesztálra emelte a kereszténység — és az egész emberiség ellenségei előtti behódolást. El lett mosva a különbség bűn és erény között... Ugyanez még nagyobb súllyal, s ha lehet, még tragikusabb következményekkel ismétlődött meg 1973 végén, illetve 1974 elején, amikor VI. Pál Pápa az esztergomi érseki széket „üressé” nyilvánította, s ezzel a kommunistáknak hősiesen ellenálló, hitvalló, eleven mártír életet élő Mindszenty Józsefnek, a bolsevizmus elleni ellenállás szimbólumának prímási és esztergomi érseki megbízása véget ért. Mindszentynek ez a lépés — teljesen érthetően - sokkal jobban fájt, mint a kommunisták börtönében töltött 8 év, jobban fájt, mint az Andrássy út 60. pincéjében elszenvedett fizikai gyötrelmek. Mert ezek az ellenségtől származtak, de 1973-74-ben onnan jött a pofon az „Ostpolitik” jegyében, ahonnan a legkevésbé várta. Lelki nagyságára jellemző, hogy a történtek után is kijelentette: hű fia a katolikus egyháznak, annak természetesen egész tanítását, a dogmát igaz hittel vallja és hirdeti, de nem ért egyet a legfelsőbb egyházi vezetés politikájával, mert az Egyház úgy tett engedményt Kádáréknak, hogy cserébe nem kapott érte semmit: nem enyhült semmit sem a magyarországi kommunisták vallásüldözése, amelyet — jóval alattomosabb módon, mint korábban — rendületlenül folytattak 1974 után is... Róma célja a Kádárék előtti politikai behódolással a legális püspöki kinevezések és szentelések biztosítása volt, amelyet Kádárék - teljesen jogtalanul — állami hozzájáruláshoz kötöttek. Csak püspök szentelhet érvényesen papot, ezért a püspökök apostoli folytonossága a katolikus egyház számára létkérdés. De voltak a katolikus egyháznak titokban, állami hozzájárulás nélkül felszentelt püspökei is - egy kényszerűségből föld alá kényszerülő magyarországi katolikus egyház képes lett volna biztosítani az apostoli folytonosságot. S a római birodalmi, majd három évszázadon át tartó keresztényüldözést — katakombákba kényszerülve diadalmasan túlélte az egyház. De a kommunisták előtti politikai behódolás világnézetileg mérhetetlen lelki károkat okozott: nagyon megnehezítette a hívők világnézeti tisztánlátását 1974-ben természetesen senki sem tudta, hogy a kommunizmus összeomlás előtt áll. De a hívő ember előtt minden korban világos kell, hogy legyen: az Ür „hatalmasokat letaszított a trónjukról” minden korban (Lk. 1,52), s ahogyan a Kádárék által üldözött és börtönbe vetett hős papok egyike; Werner Alajos amikor az őt kihallgató bíró megkérdezte: „Maga szerint meddig áll fenn ez a rendszer?”, ezt felelte: „egy perccel sem tovább, mint ameddig az Isten megengedi”. A hívő ember számára kettős vigasz áll szemben az árnyoldallal: a katolikus papság soraiban nemcsak behódolok, de hősiesen ellenállók is voltak a bolsevista zsarnokság ellen, és politikai hibákat követhet el az egyház, de ez dogmatikai tisztaságát nem veszélyezteti, hiszen isteni Alapítója szava garantálja: „A pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt. 16,18) A HUNGARISTA NŐ ERKÖLCSI ÉS SZELLEMI FELADATAI Özv. Meggyes Kálmánné 1959-ben elhangzott előadássorozata alapján El kell érnünk, hogy minden magyar nő világosan és tisztán lássa feladatát, jogát, és kötelességét, ami nem más, mint nemzetünket élet-halál harcában támogatni! A hungarizmus ismerete tisztánlátást jelent, ez a tisztánlátás segít a dolgok helyes megítélésében és tetterőt vált ki. Semmi egyéb nem lebeghet egy hungarista szeme előtt, mint nemzetünk szolgálata. Szükség van a tisztánlátásra nemzetünk minden tagjától elvárnánk, így a nőtől is, hiszen ez a tisztánlátás segít a nemzet jó hasznára cselekedni. A nő élettársa, segítőtársa a férfinak. Számaránya több, mint a férfi száma. Ezért igenis fontos, hogyan él és miként gondolkodik a nő, mert ereje nem számarányában, hanem abban a serkentő, ráható erőben jut leginkább kifejezésre, melylyel környezete lelkét, életét befolyásolni, irányítani képes. Jogaink és kötelességeink közé tartozik az is, hogy azokat a feladatainkat ne hanyagoljuk el, amelyeket nemzetünk szolgálata szab reánk. Mert tudnunk kell, hogy nem mindegy hol, hogyan, és kik között éljük le életünket és neveljük gyermekeinket! A hungarizmus megszabta a nő erkölcsi feladatait, melyet a következőkben foglalhatunk össze: 1. a nő a család jó szelleme, 2. a nő a hungarizmus lelke, 3. a nő a nemzetélet halhatatlanságának záloga, Ismerje, fejlessze, s a gyakorlati életben teljesítse ki a SZÉP fogalmát, úgy, hogy a nemzet újjáépítéséhez hozzájáruljon a nemzet erkölcsi erőinek nevelésével. Mivel a nő a család jó szelleme, ezért tetteit az igaz Istenhit kell, hogy vezesse. Meg kell őriznie a családi élet tisztaságát. A család kötelékében élő férfi és nő egyénisége a gyermekein keresztül alakul át a legkisebb közösséggé. Ezzel egységgé kovácsolja a családot és megteremti a MI fogalmát. Ennek a legkisebb közösségnek a lelkisége a nő magatartásától függ. Ezzel minden nőnek tisztában kell lennie, hogy felelőssége a mindennapok teendői mellett a család egységének megteremtésére is kiterjed. így a nő képessé válik a családi béke megalapozására és megtartására. A lányok és asszonyok életében meg kell, hogy jelenjen a nő valláserkölcsi érzése, meg kell, hogy valósítsa a családi élet tisztaságát. A nőnek ismernie kell a tiszta hungarista erkölcs követelményeit, hogy tetteit, gondolatait és egyéniségének megnyilatkozásait ehhez a szilárd alaphoz mérje. A nőnek, mint a hungarizmus lelkének legyen közösségi érzése. Kötelessége az összhang megteremtése. A hungarista nőnek legyen a magyar nemzet, a fajtánk erejének és jellemének ismeretén nyugvó nemzeti öntudata! Tudatosan irányított világnézetét a múlt helyes ismerete, és a jelen eseményeinek helyes megítélése adja. Amit a hungarista nő el akar érni, meg akar teremteni saját családja és önmaga számára, azt akarnia kell a nemzet minden családjának! így az ÉN (önérdek) és a MI (közérdek) összhangba kerülnek. Meg kell értenie minden nőnek azt az alapvető tényt, hogy családját nem vonhatja ki a társadalom közösségének hatása alól, ebből kifolyólag az önérdek megköveteli a közösségi érzést. A családban uralkodó közösségi érzés természetessé teszi a társközösségi érzés kialakulását. Ennek a kialakulása nélkül nem leszünk képesek hungaristákat nevelni! Az anya gyermeke leikébe ülteti az erkölcsi erőt és a hitet, mely segít nemzetünk megmaradásában. A fegyverek győzhetnek a férfiak kezében, de igaz győzelmet egy eszméért a nép csak akkor ér el, ha a nő átéli, és teljes leikével vesz részt a küzdelemben. A magyar nőnek a hungarizmus eszmerendszere megadja világnézetét és annak gyakorlatát. Minden nő hősi életszemléletet hoz magával, ezt bizonyítja az is, hogy szenvedések árán új életet ad, és mindezen szenvedések ellenére mégis újra és újra vállalja azt. Ez bizonyítja azt, hogy a hungarista nő képes a nemzetért és megmaradásáért újabb és újabb áldozatokra! A nőben éljen az anyaság hivatástudata! A nő a nemzet halhatatlanságának záloga! A nő rendeltetése hogy hungaristává váljon, hivatása pediglen, hogy hungarista anya legyen! A családi életben meg kell valósítania a szép, az igaz és a jó életösszhangját, így a nemzet jelene biztosítva lesz. A gyermekei helyes nevelésén keresztül elérhetjük a nemzet boldog jövőjét! Nemzetünk halhatatlanságát abban az esetben érhetjük el, ha anyáink elvállalják és szívügyükké teszik eme feladatokat. így a gyermek a magyar jövő, a hungarizmus fegyverévé válik. Mind a paraszt, a munkás, az értelmiségi, a katona és ►
