Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
14. oldal «lîîVAKÔfcî 2007. augusztus VISSZA A RÁCSOK MÖGÉ A MEGTÖRHETETLEN MORDECHAI VANUNU „Azt mondtam a Sabaknak, a Moszadnak: ’Nem sikerült megtörnötök engem; nem sikerült nektek megbolondítani engem’.” Ezt mondta Mordechai Vanunu, az egykori izraeli nukleáris műszaki szakember, amikor 2004. április 21-én kiszabadult az Askelon Sikma börtönéből, ahol 18 évet töltött le. Ezek a bátorság és a dac szavai voltak egy olyan férfi részéről, aki megtestesítette mindkettőt. Mordechai Vanunu 18 évet töltött börtönben és abból teljes 11 évet magánelzárásban, mert nyilvánosságra hozta a világ számára Izrael még titkos nukleáris kapacitását. Kitárt karral lépett ki a Sikmából, ismételten felvillantva a győzelem — vagy a béke? jelét, és nem volt hajlandó válaszolni az ott várakozó média által héberül hozzá intézett kérdésekre. „Büszke és boldog vagyok, hogy azt tettem, amit tetem” — mondta minden szégyenkezés nélkül. És mit tett? Mivel most visszaviszik a rácsok mögé. Egy izraeli bíróság Vanunut 6 hónapi börtönre ítélte, mert megszegte feltételes szabadon bocsátásának szabályait, amelyek megtiltották, hogy bármilyen kapcsolatot tartson külföldiekkel vagy meglátogassa a West Bankot. Mint minden mást, ezt a kettőt is félelem nélkül követte el. így kötelességünk, hogy újra elmondjuk ennek a férfinak figyelemre méltó történetét, nehogy elfelejtsük, mit képes megtenni egy lelkiismeretes ember. Mordechai Vanunu elsőként fedte fel Izrael piszkos kis titkát: azt, hogy atom-nagyhatalom. Műszaki szakemberként dolgozott a Dimona nukleáris gyárban a Negev-sivatagban 1976-tól 1985-ig. Majd 1986-ban a londoni Sunday Times-szsl folytatott interjúja során közreadott olyan fényképeket, amelyek nemcsak azt bizonyították, hogy Izraelnek megvan a nukleáris fegyverek gyártására való kapacitása, hanem azt is, hogy ténylegesen azok birtokában van. Közvetlenül ezen interjú október 5-i publikációja előtt az események úgy bontakoztak ki, mintha egyenesen egy Robert Ludium - detektívregény lapjairól léptek volna elő. Szeptember 30-án Vanunut elcsalta egy női Moszad-ügynök Londonból Rómába, ahol letartóztatták, és Izraelbe szállították. Zárt tárgyalást folytattak ellene árulásért, és gyorsan elítélték 18 évre. Ha az izraeli kormány azt remélte, hogy Vanunu csendesen, megtörtén, fokozatosan eltűnik az élők sorából, siralmasan tévedett. Vanunu látványosan megújította azon követelését Izrael felé, hogy fedje fel nukleáris arzenálját (amely állítólag az egész világon az ötödik legnagyobb) és nyissa meg a Dimona reaktort a nemzetközi ellenőrzés számára. Izrael még mindig az egyetlen ország Közel-Keleten, amely nem írta alá az atomsorompó-egyezményt és ugyancsak nem engedélyezte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) személyzetének bejutását Izraelbe. A baloldali, jobboldali és centrista izraeli politikusok nyíltan elhalmozták szidalmaikkal szabadulása után Vanunut, akit „árulónak” neveztek. Szabadon bocsátásának feltételei között az is szerepelt, hogy 1 évig nem utazhat külföldre, illetve 1 évig nem kaphat útlevelet, korlátozták mozgását az országon belül, nem beszélhet külföldi állampolgárokkal, és nem beszélhet a Dimonában folytatott egykori munkájáról. Ezeket a megszorításokat elítélte az Amnesty International, amely követelte azok érvénytelenítését, idézve a Polgári és Politikai Jogokkal kapcsolatos Nemzetközi Egyezmény 12. cikkelyét, amely megengedi egy állampolgárnak, hogy szabadon mozoghasson abban az országban, amelynek állampolgára, vagy elhagyhassa azt az országot. Noha a „lefelé fütyülő” kifejezést gyakran alkalmazták Vanunu jellemzésére, de ez meglehetősen gyenge és lekicsinylő jellemzés. Ô sziréna volt, amely felhívta a világ figyelmét, hogy a nukleáris fegyverek eljutottak Közel- Keletre, és ezzel meghiúsította Izrael nukleáris hivatalos titkolózási politikáját. A Marokkóban született Vanunu a keresztény hitre tért, mielőtt börtönbe került. Ügy érezte, hogy mind a vallási, mind a politikai felfogása (a palesztin jogok hűséges védelmezője volt) eredményezték azt a bánásmódot, amelyben része volt, amikor bebörtönözték. Ezt ő „kegyetlen, barbár” bánásmódnak jellemezte. A világ legkönyörtelenebb titkosrendőrsége által eszközölt kihallgatása és bebörtönzése ellenére, amelyben csak bosszúálló bánásmódban és körülményekben lehetett része, Vanunu kitartott, mondván: „Én a szabadság akarásának szimbóluma vagyok; annak a szimbóluma, hogy ti nem tudjátok megtörni az emberi szellemet.” Vanunu a Nobel Békedíj várományosa és nem kevésbé korunk igazi hőse. Rannie Amire az arab és iszlám világgal kapcsolatos problémák független kommentátora. (Ford.: Tudós-Takács János) EURÓPA BETEG A hagyományos, tradicionális életformák átalakulását, azaz a totális változás korát éljük. A természetes Rend megszűnőben, azaz semmivé lesznek az évezredek óta álló etnikai, illetve kulturális sajátosságok. Ezt a folyamatot nyugodtan nevezhetjük degenerációnak, amelynek számos tünete már a közelmúltban is megmutatkozott, napjainkban még erőteljesebb, a jövőben pedig még hatványozottabban terjed ki, és hálózza be életünket. Bevándorlás, idegen migráció Ha nem a hipertoleráns, az objektivitásra még törekedni sem próbáló tömegmédiumokon keresztül szerezzük információinkat, akkor a Napnál is világosabb a jelenlegi helyzet. A tények önmagukért beszélnek. A Szent László Kórház gondozásában megjelent „Red ribbon — Mit üzen 2003- ban, 20 évvel a HIV/AIDS-járvány felbukkanása után?” című kiadványban többek között ez áll: „Az utóbbi években viszonylag gyakori, hogy fiatal nők fertőződnek, akiknek HlVfertőzött fekete afrikai barátjuk van. Ez utóbbi tény azzal magyarázható, hogy a fekete afrikai fiatalemberek között a H IV-fertőzöttség gyakorisága elérheti a 10-15 százalékot is! (...) Ma Magyarországon a 20 év körüli HlVfertőzött fiatal lányok száma egyenletesen emelkedik, több mint 90 százalékuk esetében a fertőzést alkalmi, afrikai fekete partnertől kapták.” Manapság a fajkeverés liberális szószólói azt harsogják tömegmédiumaikon keresztül, miszerint a vérkeveredés hasznos, sőt követendő példaként állítja ifjúságunk elé, mert szerintük a többféle vér többoldalú tehetségnek a kifejlesztője. Azt, hogy micsoda dekadens társadalom ez a mai, a legtökéletesebben bizonyítja az a tény, hogy ezen álláspont nemhogy megcáfolásra nem kerül, de sokan követendőnek, kívánatosnak is tartják megvalósítását. De gazdasági vonatkozása is van a tömeges bevándorlásnak, mivel az alacsony képzettségű munkaerő beáramlása, negatív hatással lehet az adott ország gazdaságának a termelékenységére. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a növekvő népességfogyást, és az ennek következményeként fellépő nyugdíjrendszer válságát bevándorlással akarják helyre hozni, viszont David Miles szerint, aki a nyugdíjrendszerek egyik legkiválóbb szakértője, ez az ötlet hamvába holt gondolat... Bármilyen furcsa, a bevándorlók pont olyan ütemben öregednek meg, mint bárki más. Nem beszélve arról, hogy az idegen jövevények munkára való hajlandósága, finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető. A jelenlegi bevándorlási tendencia demográfiai robbanással, illetve az etnikai feszültségek felszínre törésével fenyeget, mégpedig óvatos becslések szerint ez akár 2020 környékén már meg is történhet. Ennek előjeleit már láttuk tavaly ősszel Franciaországban. A fogyasztói társadalom Tudjuk, hogy kik azok, akik haszonélvezői ennek az ún. „egyvilág” ideológiának. A liberalizmus, amely mindent meghatároz napjainkban, az emberben csak fogyasztót lát. Fogyasztót, amely embertípus többé már nem hű népéhez, fajtájához, hazájához. Az erkölcsi, szellemi, és anyagi értékek felcserélődtek. Mindent a materialista anyagelvűség hat át. A fehér európai népekből kiveszett a közösségi szellem. Kinek az érdekében áll mindez, és kik alakítják így a világot? A válasz egyszerű: ők azok a kiválasztottak, akik a világ vezetésére teremtettnek érzik magukat. Ok azok, akik tagadnak minden ősi értéket, és a nemzetet egyfajta bilincsnek nevezik, amelyet le kell verni. Ok azok, akik rászabadították az emberiségre a bolsevizmus embertelen valóságát. Szintén ők azok, akik a gyűlölet ellen papolnak, azonban ők mindenkit gyűlölnek, akik nem olyanok, mint ők. Öle tehát tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a tudat irányítani képes az anyagot. Azt is tudják, hogy hogyan lehet elérni, hogy ne a mi tudatunk, hanem az ő akaratuk irányítsa a mi életünket. És amíg mi ezt nem ismerjük fel, és nem látjuk be, hogy életünk sokkal kedvesebb az általuk kínált műéletnél, addig tovább romlik a helyzet. Pedig ha Európa megtagadja múltját, halálos végrendeletét írja alá. Hiszen egyetlen fa sem tud gyökerei nélkül élni. A hanyatló Róma párhuzama Az egykori római civilizáció hanyatlása, és a jelenlegi európai civilizáció hanyatlása között, hasonlóságok fedezhetők fel. Róma a következő utat járja be: — Hagyománytisztelet, illetve a felfelé irányultság.- Terjeszkedések, hódítások, ezeket a felfelé irányultság tette lehetővé. De a hanyatlás halvány jelei már megmutatkoztak.- Akkoriban, amit világnak neveztek, az Róma birtokában volt. Viszont megszűnt a felfelé irányultság, a tradíció. Kezdenek elterjedni az abberációk, és egyre jobban burjánzik a degeneráció (mint most Európa-szerte). A fent felvázolt folyamat nagy tanulságokat hordoz magában. A legvégső szakasz tanulmányozása nagyon érdekes, hiszen jelenleg itt tartunk. A torz jelenségek egyre nagyobb teret nyernek. A normális, azaz az egészséges lép elő szélsőségesnek, és üldözendővé válik. A világ és Európa teljesen kifordul magából. Az alacsonyrendű ösztönök uralma, a tivornyák, a drogozás, bestiális szexualitás, a perverziók szükségszerűen jelennek meg, az anyagi értelemben a csúcson levő Európában. Minden, ami anyagi, növekszik és erősödik, ezzel szemben minden, ami szellemi, spirituális, hanyatlik. Különösen elborzasztó az a tény, hogy minden úgymond állami támogatással történik, tehát a felső vezetés terveli ki, és hajtja végre ezeket a folyamatokat. Most már csak egy kérdés maradt. Vajon megfordítható-e ez a folyamat? Nos, természetesen erre a kérdésre teljes bizonyossággal nem áll módomban felelni. Viszont a történelem folyása nem lineáris, azaz nem törvényszerű a bukás. A XXI. században a teljes pusztulás, vagy a visszatérés fog következni. Ahhoz, hogy valós eséllyel vehessük fel a harcot, az Európát pusztító erőkkel szemben, még nagyon sok munka vár ránk, de lebegjen szemünk előtt, és adjon erőt őseink példája. Lantos János kitartas.hu
