Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-09-01 / 5. szám
2006. szeptember-október «lîîVAKÔfcî 15. oldal ► ilyen vagy olyan „igazság” tudományos szempontból megkérdőjelezhető. A kutató munkáját nem korlátozhatják büntetőjogi eszközökkel, mint ahogy a tisztességes bíró kezét sem volna szabad megkötni a Fabius-Gayssot törvény 24.§-ával. A gázkamrák problémája tehát nem a bíróságokra, hanem a tudományos szakértőkre és a történészekre tartozik. Ami a francia ügyészség által emelt vádat illeti, Faurisson készséggel elismerte, hogy a vádhatóság által bemutatott kazettán rögzített szavak megfelelnek az ő gondolatainak, de hozzátette: Mivel rengeteg interjút adott különböző alkalmakkor, különösen azóta, hogy 2000 novemberében az iráni kormány meghívásának eleget tett, nem tudja megállapítani a kérdéses interjú helyét és időpontját. Csodálkozását fejezte ki, hogy az ügyészség képes minden vizsgálat nélkül megállapítani, hogy az ő rádióelőadása 2005. február 3-án hangzott el (ez a dátum valójában a francia TV általi átvétel időpontja). A hatóságok olyan kontár módon jártak el, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy megállapítsák, honnan származik a kazetta, amelyen lehetséges, hogy hamisítást is eszközöltek, hiszen a beszéd kezdete és vége hiányzik, ezért nem lehet tudni, hogy a professzor megjegyzései milyen szövegkörnyezetben hangzottak el. De azt sem lehet megállapítani, hogy a professzor szavai Franciaországban hangzottak-e el, vagy más országban. A beszéd hiányzó részeire való tekintettel nincs kizárva annak lehetősége, hogy Faurisson - szokásához híven - ez alkalommal is figyelmeztette az interjú készítőit, hogy kijelentéseit ne terjesszék Franciaországban. Röviden: nem bizonyítható a bűnös szándéka. Eric Delcroix, Faurisson ügyvédje még azt is hangsúlyozta, hogy mivel a kazetta hanganyaga mutatja, hogy a professzor bizonyos neveket lebetűzött, ebből világosan következik, hogy azt hitte: beszédét lefordítják perzsa nyelvre az iráni hallgatók számára. A tárgyalás során Faurisson felsorolta azokat a jelentős engedményeket, amelyeket az utóbbi 50 év alatt a holocaust-történet hivatalos változatának hívei tettek a revizionisták javára. Ezek között kiemelkedik az a tény, hogy Raul Hilberg, a holocaust első számú zsidó kutatója a „Destruction of the European Jews” (Az európai zsidók elpusztítása) című művének második kiadásában arra kényszerült, hogy beismerje: nincs olyan dokumentum, ami azt bizonyítja, hogy létezett volna egy hivatalos német politika az európai zsidók megsemmisítésére. Faurisson szavainak hatására Charriere Bournazel, a LICRA képviselője haragra lobbant, és kérte Bonnal bírót, hogy hallgattassa el a professzort, de a bíró hagyta Faurissont tovább beszélni. Erre Bournazel ünnepélyes pózba vágta magát, és önmagát „szent szemétgyűjtőnek” nevezte, Faurissont pedig „antiszemitának” bélyegezte, de nem volt képes konkréten megmondani, hogy a vádlott miért lenne „antiszemita”. Később Delcroix ügyvéd megjegyezte, hogy napjainkban az antiszemitizmus vádját éppen úgy vágják az emberek fejéhez, mint egykor a „keresztényellenesség” vádját az inkvizíciós eljárások során. Anne de Fontette ügyészhelyettes egy zsidó imát olvasott fel, amelyben Jahve segítségét kérte a „ hazug ajkak” ellen. Ezt megtehette egy francia bíróságon, noha Franciaországban az egyház és állam el van választva egymástól, és a bírósági termekből a feszület el van távolítva - ugyanakkor helye lehet ott egy zsidó vallási imának! Nicolas Bonnal bíró nyilván azért hagyta, hogy Anne de Fontette ezt a zsidó vallási megnyilvánulását megtehesse, mert a CRIF és a Simon Wiesenthal-központnak az európai bírók számára szervezett „tréningjének” résztvevőjeként erőteljes zsidó befolyás alá került. Azt mondhatjuk, hogy Faurisson professzor valójában egy rabbinikus bíróság előtt állt! Delcroix ügyvéd ezt követően beszédében a 24.§-nak a sajtószabadságot korlátozó jellegét hangsúlyozta és utalt a Nürnbergi Pernek a legyőzőitekkel szemben elkövetett jogsértéseire. Rámutatott, hogy ugyanezek szolgáltatnak - jogsértő módon - alapot a 24.§-ra. Robert Faurisson professzor ügyében a francia bíróság október folyamán hoz majd ítéletet. (t j) Robert Faurisson A ZSIDÓK ÁLLÍTÓLAGOS „HOLOCAUSTJA” EGYRE VESZÉLYESEBBNEK BIZONYUL A jelenlegi események Közel-Keleten megerősítik: a zsidók állítólagos „ holocaustja” történelmi hazugság, ami egyre veszélyesebbnek bizonyul. Idézzük emlékezetünkbe, hogy ez az állítólagos „holocaust”, amely Izrael Állam kardja és pajzsa, legalább három abnormis vonással rendelkezik. 1) Egyes „csodálatos módon” túlélők hozták azt létre, milliónyian. Csaknem 60 évvel az 1939-1945 közötti háború befejezése után Jacob Ukeles, a zsidó közösségek demográfus specialistája azt az egész nép kiirtására irányuló vállalkozást túlélők számát 687 900-ra becsülte (Ha’arec, 2004. április 18). Ebből a számadatból levezethető, hogy 1945-ben azon európai zsidók száma, akik túlélték a háborút ebben a régióban, valószínűleg 3 500 000 volt. Ez olyan statisztikai adat, amely alátámasztja azt, amit más forrásból már tudtunk: a németeknek sohasem volt olyan politikai irányvonala, hogy a zsidókat fizikailag megsemmisítik, és sohasem rendelkeztek olyan tömegpusztító eszközökkel, amiket „gázkamráknak” vagy „gázteherautóknak” neveztek. A háború után sok zsidó Európában maradt, és számos más zsidó szétszóródott a világban, és letelepedett közel 60 országban. Ezért volt az, hogy azoknak a munkacsoportoknak, amelyeknek Steven Spielberg az 1990-es évek végén azt a feladatot adta, hogy gyűjtsék össze a túlélők tanúságtételeit, közel 60 országba kellett elmenniük, hogy videón rögzítsék az említett vallomásokat (Survivors of the Shoah Visual Foundation, P. O. Box 3168, Los Angeles, California 90078, USA; lásd még a Libération című francia napilap 1999. november 3-i számában az ide vonatkozó cikket, 36. o.). Végezetül, jelenleg Izrael zsidó népessége... közel hat milliói!). 2) Az egy elrettentő fegyvert képez, amely elnyomásra, megsemmisítésre és gyilkolásra használható; lásd a fenti fejtegetést, amelyet nemrég küldött nekem Ahmed Rami, jellemezvén egy könyvet, amely, mint a héber nyelvű írások, jobbról balra olvasható, és a jövőben kerül bemutatásra. 3) Az tette lehetővé a cionistáknak, hogy 1947-1948-ban sikeresen létrehoztak egy gyarmatot, ugyanabban az időben, amikor a világon mindenütt máshol a gyarmatok felbomlottak. Ez a Palesztina földjén létesült gyarmat egy „Zsidó Állam” lett, amely egy „zsidó hadsereggel” lett felszerelve. Ez rasszista, fennhéjázó és magabiztos állam. Mégis évezredes hagyományának megfelelően ismét engedi a zsidó népet (amely mindig áldozata a prófétai sóvárgásnak, mindig hajlamos a nyöszörgésre, panaszkodásra, zsarolással való fenyegetőzésre, háborúk és keresztes hadjáratok hirdetésére) önmagát ellenszenvessé tenni mindenhol, ahol átvonul. A „holocaust” mítoszára alapított Izrael-Állam pusztulásra van ítélve. Egy 2001. október 8-i keltezésű tanulmányomban, amelynek címe: „Egy elképzelt holocaust valódi holocausthoz vezethet”, ezt írtam: „Izrael Állama a jövőben elpusztul. Még annyi ideig sem fog fennállni, mint a rövid életű keresztény jeruzsálemi királyság [amely ténylegesen 89 évig létezett], majd „a zsidók előtt álló zord időkről” szólván már akkor leírtam azt, ami jelenleg láthatóan végbemegy ezzel a gyarmati állammal. A cionisták el fogják hagyni Palesztinát. Visszatérnek a mi országainkba. Különösen Németországot fogják megszállni, ahol a hatóságok már jólétet kínálnak fel a bárhonnan érkező zsidó bevándorlóknak. Ezek a vándorló zsidók a maguk „második holocaustját” fogják siratni. Ismét bűnbánatot, mindenfajta privilégiumokat és „a jóvátehetetlenért jóvátételeket” fognak követelni [az oxymoron, vagyis az ellentétes értelmű szavak összekapcsolása talmudi sajátosság!]. így e másik korszak alapítóinak el kell hagyniuk Jeruzsálemet; de vajon ezt oly módon fogják-e megtenni, ahogy az európaiak tették Algériában 1962-ben, vagy ahogy az amerikaiak Vietnámban 1975-ben? Mit akarnak tenni az izraeliek a nukleáris arzenáljukkal? Milyen árat kell majd fizetni az emberiség többi részének? Ezt senki sem tudja megmondani. Másrészt jogosan állíthatjuk, hogy a jelenlegi események igazolják a revizionisták múltban tett figyelmeztetéseit. Ők azt mondták, hogy a mágikus gázkamrák hazugsága BÁRMIT lehetővé fog tenni, és a világnak BÁRMIRE fel kell készülnie, ami a zsidó mértéktelenség módján megtörténhet. Jó gondolat lett volna hallgatni a revizionistákra, ahelyett, hogy börtönbe vetik vagy megpróbálják elhallgattatni őket. ZSIDÓ NEURÓZIS ÉS MÉRTÉKTELENSÉG A CIONISTA MÍTOSZBAN ÉS A „HOLOCAUST’-MÍTOSZBAN A zsidók - akár Izrael államához, akár a diaszpórához tartoztak - szívtelenül és embertelenül viselkedtek, oly kevés kivétellel, mint Noam Chomsky, Izrael Sahak vagy Edgar Morin. Állítólagos holocaustjuk lehetővé tette számukra, hogy azzal rágalmazzanak meg - úgy tűnik - szinte minden nem-zsidót, közöttük az angolszász szövetségeseket, a semleges népeket, a pápát és a Vöröskereszt nemzetközi bizottságát, hogy engedték a németeknek kiirtani az európai zsidókat. Ezáltal olyan gigantikus bűnök elkövetésével vagy elkövetésének megengedésével vádolnak egész népeket, amelyeket azok a valóságban sohasem követtek el. Ebből a hatalmas arányú rágalomból - Shylock kapzsiságával és kegyetlenségével - hatalmas hasznot húztak pénzügyi és politikai téren éppen úgy, mint a jog és a média világában. Ráadásul nem kívántak semmiféle tiszteletet tanúsítani a legyőzöttek vagy az elszegényedett emberek iránt. Mértéktelenségük (messiási gőgjük) okozta, hogy elvesztették a fejüket. Ajánlatos lenne, ha ezek a zsidók figyelembe vennék azt, amit 1894-ben Bemard Lazare az Antiszemitizmus: története és okai című könyvének első lapján írt, és ami így foglalható össze: ha minden korban, minden országban, minden nép között, mindenfajta rendszerben, bármik is voltak az uralkodó erkölcsi mércék és szokások, Izrael népe „ellenségeskedést”, sőt „undort” váltott ki, akkor „az antiszemitizmus egyetemes okai mindig Izraelben voltak és nem azokban, akik küzdöttek ellene”. Egészen mostanáig a revizionistákat úgy kezelték, mint a palesztinokat, a libanoniakat, vagy - a zsidók szóhasználatával élve - mint „az állatok ivadékát”, és hosszú időn át a világ nagyobbik része nem értette a revizionizmust, de most, napjainkban, az emberek kezdik megérteni az üzenetét. Milliók, egész népek, akik a televíziós sorozatok láttán tanúi annak, ami a Közel-Keleten végbemegy, tudatára ébrednek a zsidó neurózisnak és mértéktelenségnek. Ugyanakkor elképedve fedezik fel, vagy a legjobb úton vannak arra, hogy felfedezzék: a zsidók által a maguk „ holocaust-történetének” nevezett, szertelen túlzásokkal és gyűlölettel teli, hazugsággal terhelt beszámolók gyökerét ugyanaz a neurózis, ugyanaz a mértéktelenség alkotja. A ZSIDÓ HÓBORTOK, SZERTELEN TÚLZÁSOK ÉS ŐRÜLTSÉGEK, AMIK A TÖRTÉNELEM SZEMETES KOSARÁBA VALÓK A „hazugság és a hazugság elhívésének mániája éppen olyan erős késztetést jelent, mint a viszketés” (Céline). Az ember, mint köztudott, bizonyos teljesen valószerűtlen fantáziaképek rabszolgája. Odáig megy, hogy képes gyilkolni, vagy öngyilkosnak lenni olyan eszmékért, amiket olykor felad, felfedezve, hogy teljesen tévesek voltak. A fegyverekkel, háborúkkal és keresztes hadjáratokkal kapcsolatos üzleti élet, amelynek a tömegpropaganda a központi alkotóeleme, kedvét leli ezekben a téves eszmékben. A XIX. és XX. században a talmudisták az emberek milliárdjait ragadták magukkal és hálózták be. A freudizmus, cionizmus, a Lenin- és Trockij-típusú kommunizmus, az Elie Wiesel-stílű holocaust-vallás, vagy a Soah-biznisz à la Claude Lanzmann - mindezen kiagyalt gondolatok lényegileg zsidó téves eszmék, messiási utópiák és szélhámosságok keverékén alapultak. Ismert diadala után a freudizmus és a leninizmus jelenleg nagyrészt hiteltelenné vált. A cionizmus - amint napjainkban látható - a maga részéről önpusztításhoz és esetleg világméretű katasztrófához vezet; az izraeliek gyilkolták meg azt. Ami a holocaust-vallást és a Soah-bizniszt illeti, azok látszólag virágoznak, de amint Arthur Robert Butz amerikai revizionista megjegyezte: az óriás lábai agyagból vannak, és ez a tény nemsokára közismertté lesz. Ezek a hóbortok, szertelen túlzások és őrültségek, amelyek a zsidó neurózis és mértéktelenség jegyét viselik magukon, úgy tűnik, egy napon bizonyosan a történelem szemetes kosarában érnek majd véget. De a „holocaustra” vonatkozólag ez a nap még mindig messze van; a XX. század Nagy Hazugsága olyan erősen átjárta az emberek gondolkodását, mint egy halálos kábítószer, amellyel nagyon keservesen szakít az, aki hozzászokott. Szerencsére itt vannak a revizionisták; ők a megfelelő judeo-teraputák (a kifejezés a francia revizionista Pierre Guillaume leleménye), nincs hozzájuk hasonló, amikor a holocaust-hazugság mérgétől való függés kezelésére kerül sor. Ha valaki a szenvedéstől gyötörve vissza akarja nyerni az eszét és az egészségét, nem talál még egy olyan egyszerű kúrát, mint amilyen a revizionizmus gyógy(Ford: Tudós-Takács János)
