Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-09-01 / 5. szám
2006. szeptember-október «ITtVAKÖkt MI TÖRTÉNT 1944. OKTOBER 15-E ELŐTT? 5. oldal 1944. október 15-én nemzetünknek a harc folytatása vagy a kommunizmus vállalása között kellett döntenie. Az egész magyar nép Szálasi Ferenc vezetésével az önvédelmi harc továbbfolytatását választotta és kitartott a végsőkig a katonai segítséget nyújtó Németország oldalán, amely fegyvertársként állt mellettünk. Hitvány cselekedet lett volna szövetségesünk ellen fordítani a fegyvert, amire a magyar nemzet sohasem képes. A gyávaság és az árulás nem katonai erények. A bűn akkor is bűn maradna, ha mondjuk hős katonák kelnének vitéz nagybányai Horthy Miklós „kiugrási kísérletének” védelmére. A rút cselekedetek megszépítésére gyenge érvelés a katonai felső vezetés tisztánlátása, hiszen ma már sokan még tisztábban látják, mennyi és milyen súlyos hibák voltak a felső vezetés politikai és katonai oldalán egyaránt 1944. október 15-e előtt. Marschalkó Lajos szavaival élve: „Horthy-Magyarország” tragédiája nem 1944. október 15-én, hanem 1923 húsvétján következett be, amikor az úgynevezett Egységes Pártból ki kellett válni a hét fajvédő képviselőnek, a nemzeti és szocialista megújhodásra törő erőknek. A bolsevizmus alól felszabadított Magyarország és maga Horthy Miklós fölött is átvette a hatalmat gróf Bethlen István, rajta keresztül a nemzetközi nagytőke, a Chorin-kapitalizmus és a népszövetségi kölcsön. Horthy meghajolt az országhódítók előtt és ellenfelévé vált azoknak, akik 1919-ben benne hittek, benne reménykedtek és tőle várták a szebb magyar életet. Mindaz, ami Horthy nevével indult, felszabadulás a zsidó országhódítás alól, a marxizmus megtörése, a földreform, a nemzetvédelem, az idegen sajtó hatalmának lerontása ellenzékbe szorult és hamarosan a konszolidáció ürügyén rendőrileg üldözött program lett. A marxista-ellenes, de nemzeti és szocialista programból Bethlen-paktum lett a szociáldemokrácia korrupt, idegen vezéreivel. A zsidó tőke és a zsidó sajtó imperialista törekvései félreismerhetetlenek s ezek a törekvések szöges ellentétben állnak a nemzeti és keresztény érzetű magyarság törekvéseivel. A liberalizmusnak és a szociáldemokráciának leghangosabb vezérei és szítói kilencven százalékban zsidók voltak. A Horthy-rendszemek és magának Horthy Miklósnak az volt a végzete, hogy szembefordult önmagával, megtagadta saját elveit, jobboldali eszményeit és jobboldali követőit is. 1944. október 15-ét az alkotmányellenes cselekmények egész sorozata előzi meg, amely a Lakatos-kormány puccsszerű kinevezésével veszi kezdetét. Ugyanis 1944. augusztus 24-én Horthy Miklós a Sztójay-kormányt lemondásra kényszeríti, és a saját maga által összeállított kormánylistával kinevezi Lakatos Géza ny. vezérezredest miniszterelnöknek. A kormánynak fő feladata a háborúból való kilépés előkészítése és annak mindenáron való végrehajtása. Ennek a szándéknak a keresztülvitelére a Kormányzó a törvényhozás megkérdezése nélkül, mindent saját maga és „titkos tanácsosai” kezdeményeznek. 1944. szeptember 7-én Horthy Miklós koronatanácsot hív össze, amelyen saját maga adja elő a fegyverszüneti tárgyalások kezdeményezésére vonatkozó javaslatát. Heves vita fejlődik ki a koronatanácsban, és az éles ellentétek miatt határozathozatal nélkül oszlik fel a tanácskozás. Az első kísérlet nem sikerült. 1944. szeptember 10-én Horthy összehívja a „ titkos tanácsosok” ülését, amely a fegyverszüneti tárgyalások azonnali megindítása mellett dönt. Mivel azonban az ülés, felelős álláson kívül állók gyülekezete, döntését törvényesen is érvényesíteni akarják, ezért másnapra Lakatos Géza minisztertanácsot hív össze, amelyen elhallgatva az előzményeket, mint Horthy Miklós álláspontját ismerteti a fegyverszüneti tárgyalások megindítására vonatkozó javaslatot. A minisztertanács a koronatanácshoz hasonlóan, szintén elutasítja a javaslatot. Lakatos Géza a kettős kudarc következtében a minisztertanács ülése után Horthyhoz siet, beadja kormánya lemondását, majd a koronatanácsban és a minisztertanácsban a fegyverszüneti javaslat ellen felszólaló miniszterek kihagyásával új kormányt alakít. így alakult meg 1944. szeptember 11-én a második Lakatos-féle puccskormány. A koronatanács és minisztertanács elutasító magatartása ellenére a törvényhozók két házának megkérdezése nélkül, csupán az illegális „titkos tanácsosok” döntésére támaszkodva Horthy Miklós 1944. szeptember 28-án kiküldi Faragó Gábor altábornagyot Moszkvába előzetes fegyverszüneti tárgyalások kezdeményezésére. Nyilvánvaló, hogy cselekedete az alkotmányba és a kormányzói jogkörbe ütköző. Az Országgyűlés két házának aktívabb és felelősségérzettel rendelkező tagjai a kiszivárgó aggasztó politikai hírek hatására Nemzeti Szövetség néven törvényhozó jogaik megvédése és az alkotmányellenes cselekedetek megakadályozása céljából összefogást létesítenek, és felelősségre vonják Lakatos miniszterelnököt a fegyverszüneti szerződés kezdeményezése és Faragó altábornagy Moszkvába való kiküldése miatt. A miniszterelnök mindkét tényt letagadja és ígéretet tesz, hogy mindennemű fegyverszünetre vonatkozó lépés előtt az Országgyűlést megfogja kérdezni. ígéretét természetesen nem tartotta be. Horthy Miklós kormányzó ettől kezdve mindent Faragó tárgyalásától vár, amelyre 1944. október 9-én érkezik először határozott válasz. A fegyverszüneti előzetes feltételeket a Szovjetunió elsősorban abban szabja meg, hogy a magyar hadseregnek az oroszok oldalán azonnal meg kell támadnia a német hadsereget. A Kormányzó ezt a súlyos kérdést egy „ bizalmas tanácskozás” keretében tárgyalja le, akik között Csatay honvédelmi miniszter, Hennyey külügyminiszter és Lakatos miniszterelnökön kívül Vörös János a vezérkar főnöke, Vattay főhadsegéd és Ambrózy Gyula a kabinetiroda főnöke vannak jelen. A szovjet feltételeket ez az együttes elfogadja, amelyre azonnal választ is küldenek és felhatalmazást adnak Faragónak az aláírásra. A fegyverszüneti feltételek elfogadását követően foganatosítják a megfelelő intézkedéseket. A Várhegy biztosítására karhatalmi alakulatokat vonnak össze, és előkészítik a feljáró utak aknával való elzárását. A három hadseregparancsoknak a kiáltványban foglaltak végrehajtásának biztosítását Vattay főhadsegéd vállalja magára. Az első és második hadsereg parancsnokai, dálnoki Miklós Béla és dálnoki Veres Lajos megbízhatónak bizonyulnak, csak Heszlényi altábornagyot nem tartják erre megbízhatónak. Hlatky sajtókormánybiztos a fegyverszüneti kiáltvány rádióban való közlését vállalja. A fegyverszünet megkötésének tényéről mindaddig, a miniszterelnök kivételével, a kormánynak tudomása nem volt. Horthy 1944. október 15-én délelőtt az összehívott koronatanácson megtörtént tényként jelenti be a fegyverszünet megkötését. Időközben megérkezik a német követ, akinek Horthy Miklós úgyszintén bejelenti a fegyverszünet megkötését. A koronatanács tovább együtt marad, a kormány lemond és újraalakul, ismét Lakatos Géza miniszterelnökségével, azokból, akik követték vitéz nagybányai Horthy Miklóst e végzetes útján. A történelmet nem ismerőknek egyet tudniuk kell: a kormányzó volt az első államférfiú az egész világon, aki az első világháború után megsemmisítette a kommunizmust az országban. 1932-ben terjedelmes emlékiratban sürgette 23 uralkodónál, illetve köztársasági elnöknél a kulturált népek időbeni összefogását az emberiséget fenyegető szörnyű veszedelem, a bolsevizmus ellen: „Bátorkodom megragadni a szovjet kérdés megoldásának kezdeményezését, mert Magyarország már saját testén érezte a szovjet hatalom borzalmait, továbbá azért, mert meggyőződésem, hogy amennyiben a kommunizmusnak módjában áll nyugodtan, feltartóztatás nélkül tovább működni, ez az emberiség bukását jelenti. ” A fegyverszünet nyilvánosságra hozatala a legkedvezőtlenebb hangulatot váltja ki az országban, mind a honvédség, mind a polgári lakosság körében. Aggteleky altábornagyot, a budapesti hadtest parancsnokát beosztottjai letartóztatják, az egyik karhatalmi alakulat megtagadja a parancsot, a másik parancsnokát saját beosztottjai agyonlövik. A csendőrség és rendőrség átáll. A harcoló csapatoktól beérkező jelentések miatt a vezérkari főnök kénytelen a harcok továbbfolytatására parancsot adni. 1944. október 15-én este 7 órakor a rádióban felhangzik Szálasi Ferenc beszéde, amely a szovjet csapatok elleni végső ellenállásra szólítja fel a honvédséget. 1944 őszén Magyarország volt, mint annyiszor a történelem során, az Európa-vár kulcsa, az ellenállás további lehetőségének legfontosabb tényezője, mert aki megakadályozta Európa bolsevista lerohanását, az a legnagyobb szolgálatot tette az európai kultúra és civilizáció védelmében. Az 1944-es szovjet előrenyomulások ütemének ismeretében kiszámítható, hogy ha Magyarország október 15-én leteszi a fegyvert és a magyar hősök nem védik Budapestet, de minden talpalatnyi földet, német bajtársaikkal vállvetve, hol találkoztak volna a bolsevista hordák a „nyugati győztesekkel”, akkor, amikor a nyugati erők csak 1945. március 8-án lépték át a Rajnát Remagen-nél. Hatvankét esztendeje már, hogy a teljes csüggedés felé tántorgó nemzetünk a Hungarista Mozgalom riadójára felvette az eldobott fegyvert. „ Ébredj magyar” - hirdette a Mozgalom, mert most nem egy párt vagy mozgalom becsülete a tét, hanem az egész nemzet becsülete. Az idők végezetéig viselnünk kell az árulás szégyenbélyegét, ha Horthy Miklós és a „titkos tanácsosok” klikkje, a titokban aláírt fegyverszüneti szerződés értelmében, Molotov parancsának szolgai módon engedelmeskedve, német szövetségesünket hátba támadja. Erről volt akkor szó és semmi másról. A nemzet nem „csak” becsületét vesztette volna el, de az indokolt német megtorlás szörnyűségeitől sem mentett volna meg bennünket annak a rendszernek „bölcs” politikája, amely két évtizeden keresztül antibolsevizmusról prédikált és mindent elkövetett, hogy a bolsevizmussal való leszámolás idejére a magyarság erkölcsileg és anyagilag legyengülve lépjen a porondra. A szociális reformokat, a magyarság szellemi megújhodását, az osztályok között tátongó szakadékok áthidalását a rendszer éppen úgy tettek nélküli üres frázisokká fokozta le, mint ahogyan elmulasztotta az ország katonai védelmének kiépítését. A szövetségi hűséget a bonni munkaügyi miniszter V.a 2-113/55 számú rendeletével a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége németországi főcsoport-vezetőjének, Szilágyi alezredesnek előterjesztésére a korábbi magyar véderő tagjait a hadigondoskodás tekintetében a volt Wehrmacht szolgálatosaival egyenlő elbánásban részesítette. Nemes és szép gesztus volt ez a volt szövetséges iránt, mely szövetségi hűségét a háború utolsó puskalövéséig megtartotta. „Az államhatalmi változás 1944. október 15-én nem egyetlen párt vagy társadalmi tagozat akciójának következménye volt. József királyi herceg, Serédi hercegprímás, Bárdossy László és Imrédy Béla volt miniszterelnökök, báró Perényi Zsigmond és Tasnády-Nagy András házelnökök, az ország legmagasabb bírái, az Országgyűlés túlnyomó többsége, a hadsereg és tisztikara tettek tanúságot az 1944. X. törvénycikk (Horthy lemondása és Szálasinak ideiglenes államfővé emelése) mellett. Koalíciós kormány alakult, amelyben a nemzeti pártok mindegyike képviselte magát. Az Országgyűlés törvény útján (1944. XI. törvénycikk) Sopronba tette át székhelyét s az ország elvesztéséig (1945. április 4) együttműködött a koalíciós kormánnyal. Sopronban a felsőház ülésén József királyi herceg is megjelent. Liptay Lajos Sopronban szavát hallatta, Farkas és Zákó tábornokok Szálasitól mint ideiglenes államfőtől nyerték kinevezésüket és a kormányt szolgálták. József királyi herceg e tények helyességét hozzám 1953■ szeptember 18-án intézett levelében szintén lerögzítette”- olvasható dr. Szemák Jenő, a m. kir. Kúria elnökének nyilatkozatában. (Magyar Nemzeti Ifjúság, 1956. 9-10. szám) A második világháború kitörésekor a kisantant még Lengyelországgal megerősödve sem tudott a nemzetiszocialista Németország nyomásának ellenállni. A csehek kardcsapás nélkül behódoltak Berlinnek. Jugoszláviát is, ellenállása dacára, a németek néhány nap alatt ugyanúgy lerohanták. Ha Magyarország nem harcol a németek oldalán, a szovjet ellen, Budapestnél és a Duna vonalán, a főváros feláldozásával fel nem tartja hat hónapig a Vörös Hadsereget, a bolsevizmus nem Berlinig és Lipcséig, de legalábbis a svájci vagy a francia határokig tudott volna előretörni. 1944. október 15-e után folytatott nemzeti ellenállásunk és az annak központjában álló Budapest védelme tette lehetővé azt, hogy közel egymillió magyar tudta magát kivonni a háborút követő judeo-bolsevista kegyetlenségekből. A győztesek sajnos az eddig viselt háborúk erkölcsi törvényeit és becsületbeli szabályait megtagadva maguk szállítják haza a zsidó kommunisták által „háborús bűnösnek” kinevezett magyar hazafiakat a bitóra, börtönbe és az internáló táborokba. Hatvan esztendővel ezelőtt csak a hívők, a hungaristák látták, hogy a magyar felemelkedésnek, a nemzeti jobblétnek - békés időkben - micsoda ígérete lehetne ez az október tizenötödike. (m. t.)
