Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-09-01 / 5. szám
8. oldal «lîîVAKÔftî 2005. szeptember-október TUDÓS-TAKÁCS JÁNOS A HOLOCAUST-SZTORI ÁLDOZATA (Ernst Zündel életútja Pforzheimtől Mannheimig) A Mannheimi Bíróságon november 8-án kezdődik az „uszítással és lázítással” vádolt Emst Zündel pere. Azt, hogy a keresztény pacifista Zündel ellen miként lehet ilyen képtelen vádat emelni, csak életútja alakulásából érthetjük meg. Az 1939. április 24-én született Zündel élete első tragikus élményei: az 1945. február 23-ról 24-re virradó éjjel Pforzheim elleni angol terrorbombázás, amely igen sok nő és gyermek halálát okozta, majd a fegyverszünet után a győztesek fosztogatása, a német asszonyok százezreinek meggyalázása és a német népet sújtó éhínség. Édesapja összetört emberként jött haza a frontról, és nem volt lelki ereje ahhoz, hogy a történteket német szemszögből elmondja gyermekeinek. Hallgatagon tűrte, hogy gyermekei ismételgessék a győztesek által terjesztett rémtörténeteket a „németek kegyetlenségéről”. A hatalmas rajztehetséggel megáldott ifjú Zündel jobb lehetőségeket remélve kivándorolt Kanadába. Torontóban grafikai üzletet nyitott, majd grafikusként és festőként hamarosan nagy sikereket ért el. Francia származású nőt vett el feleségül, Janick-ot, akitől két fia született. Majd montreáli 9 éves tartózkodása alatt egy Adrian Arcand nevű francia barátja tanította meg újra németnek lenni: francia barátja győzte meg arról, hogy a győztesek a németeket soha be nem bizonyított bűnökkel vádolják. Ettől kezdve Zündelt nem hagyta nyugodni a hazája elleni gyűlöletkampány, és elhatározta, hogy életét hazája becsületének visszaállítására szenteli. A hetvenes években Torontóban megalapította a Samisdat Publisher Kiadói, amely a holocaust-revizionista politikai és történelmi témájú hangkazetták és brosúrák tízezreit küldte szét számos országba. Majd 1981-ben kiadta az angol Richard Harwood 1974-ben írt, Valóban hatmillió halt meg? (magyarul A hatmilliós zsidó mítosz nyomában címen jelent meg) című brosúráját, amely számos kérdést tett fel, sok kételyt támasztott a holocaust hivatalos verziójával kapcsolatban. 1983 novemberében egy Sabina Citron nevű személy feljelentette Zündelt a Kanadai Btk. 177. §-a („hamis hír terjesztése”) alapján. A vád szerint Zündel tudatában volt, hogy a pamflet tételei nem igazak, s ennek ellenére kiadta. A nagy sajtónyilvánosságtól kísért per volt az első nagy holocaust-per. A per első fokon 1985-ben folyt le. Zündel elvesztette ezt a pert, és 15 havi börtönre ítélték. A Fellebbezési Bíróság azonban megsemmisítette az ítéletet. Az új perre 1988-ban került sor. A védelem lehetőségeit jelentősen leszűkítette, hogy - a Nürnbergi Perhez hasonlóan - a bíróság itt is abból az alapelvből indult ki, hogy „a holocaust nem képezheti vita tárgyát”. A per történelmet csinált: a védelem a tanúk, szakértők egész sorát vonultatta fel az egész világból. Többek között Fred Leuchter a világhírű gázkamra-szakértőt, aki perdöntőén bizonyította a gázkamra-sztori képtelenségét. Zündel ezt a pert is elvesztette: a Bíróság 9 hónapi börtönre ítélte. - Fellebbezés után viszont a Legfelsőbb Bíróság felmentette. Az indokolás lényege: „A kisebbségnek is joga van a szabad véleménynyilvánításhoz.” Zündel ellenfelei nem nyugodtak bele a felmentésbe: 1994 végétől ismétlődő terrortámadásokat, bombamerényieteket követtek el ellen és 1995. május 9-én felgyújtották Zündel otthonát. Az állandó zaklatások tönkretették családi életét. Korábbi házasságának felbomlása után 2000-ben Zündel újra nősült: Ingrid Rimland német származású, USA-állampolgárságú írónőt vette el feleségül. Az esküvő után letelepedési engedélyt kért Tennessee-államban a bevándorlási hatóságtól, majd várt a meghallgatásra, ami utolsó lépés a letelepedési engedély megadása előtt. Dátumok ütközése miatt a tervbe vett meghallgatás nem jött létre, az ügyvédje új dátumot kért, de közben a hatóságok letartóztatták azon a címen, hogy „lejárt a vízuma”. Két hét múlva közölték, hogy 20 évre (!) kitiltották az USA-ból „vízum határidő-túllépés miatt”, majd Kanadába deportálták, ahol továbbra is börtönben tartották, mondván, hogy Zündel „biztonsági kockázat Kanada számára”. A 2004-ben hozott új terrorellenes törvény alapján mint „Kanada biztonságára veszélyes személyt” az Ottawai Szövetségi Bíróság kitoloncoltatta, és szülőhazájában így került sor a mannheimi vádemelésre. Az ellene lefolytatott eljárások koncepciós jellege nyilvánvaló. Zündel azért szenved, mert elhatározta, hogy hazája becsületének védelmében úgy mondja ki az igazságot, ahogy meggyőződése szerint látja. Bár ellenfelei úgy ábrázolják, mint a vallási és faji gyűlölet szimbólumát, de az igazság az, hogy keresztény pacifista meggyőződéséhez híven nem támogatott sohasem semmilyen erőszakos akciót. Egész életét annak a célnak elérésére szentelte, hogy érjen véget a mesterségesen szított gyűlölet Németország ellen. És ezzel a küzdelmével példaképe és erőforrása mindazoknak akik a történelmi igazságért és hazájuk becsületének helyreállításáért küzdenek. Bármi is legyen a mannheimi ítélet, az igazi bíró a történelem lesz egy tisztességesebb korban. Az igazságnak ugyanis nem kell félnie a vizsgálattól, mert az igazság akkor is igazság marad, ha csak kevés emberi szem látja meg. „Az igazság szabaddá tesz benneteket” - ígérte maga a földre szállt Igazság, Jézus Krisztus. Úgy legyen! LEVÉL A CELLÁBÓL Részlet Ernst Zündel börtöncellájából írta leveléből „Igazi bűnöm az, hogy gój akartam maradni egy zsidó világban. A megpróbáltatásom már régen véget ért volna, ha csupán bocsánatot kérnék, megalázkodnék Zion előtt. Pillanatnyilag még mindig állok - igaz, nem egészen: fekszem a priccsemen a cellámban, kicsiny sarokasztalom fölött görnyedem, vagy ülök a könyvekből és a bírósági dokumentumokból készített ’székemen’, mert nem engedélyeztek széket a számomra. Koptatom egyre kisebb ceruzacsonkjaimat, miközben írok a barátaimnak, testületeknek, politikusoknak, és kis vázlatos rajzokat készítek azokért az adományokért, amiket jó emberek adnak Ingridnek, s így tudjuk megfizetni a drága ügyvédeket, akik szorgalmasan és bátran dolgoznak az érdekemben. A nyugati kultúrának ez a csonkítása a New York és Washington elleni támadások előtt akkor érte el a csúcspontját, amikor Izrael és a zsidóság világméretű bajban volt - ahogy ezt a dél-afrikai Durban-ben tartott ENSZ-konferencia megmutatta. A palesztinok megnyerték az emberek szívét és lelkét. A leomló ikertornyok ezen képei percek alatt mindezt megváltoztatták. Ennek a hatásnak elérését tervezték el azok, akik ezt az ördögien ügyes támadást kitervelték és végrehajtották. A tornyok robbanását követő első fél órában ezt mondtam egyik ügyvédemnek: ‘Ez a vége egy korszaknak, vége a régi világrendnek - egy világnak, amelyet születésünktől fogva ismerünk. Az imént egy új korszak kezdődött, és mi leszünk az új ellenségek, akik ellenezzük a világ judaizálását. Levadásznak minket, mint a nyulakat. Jogaink és alkotmányos biztosítékaink levegővé válnak. Megtorlás, üldözés és hivatalos jogfosztás szabják majd meg a dolgok rendjét. Ez a háborús intézkedéseket lehetővé tevő törvény Zion-változata.’ Amikor nem következtek be azonnal éjféli razziák, riasztó kijelentéseimet, mint egy fáradt öreg csataló paranoid képzelgéseit mindenki semmibe vette. Nos, ők jöttek - de nem az éj sötétjében. Jöttek fényes nappal, teljes pompában, sárgaréz színű jelvénnyel a gomblyukban, tükörfényes csizmákban. Jöttek kéz- és lábbilincsekkel, amiket egy mexikói USA- vállalat készített. Értem jöttek Amerikában.” Ernst Zündel Makkai János A BENNÜNK LAKÓ ZSIDÓ (2.) Anyagias gondolkozás és érdeklődés A zsidóság e mellett mindenütt és minden időben anyagias gondolkozású és érdeklődésű fajta volt, ami már foglalkozásából és társadalmi pozíciójának alapjaiból is következik. A kis-zsidó, aki még nem jutott föl a felső rétegekbe, speciális előfutára ennek az érzésvilágnak és a belőle származó társadalmi viselkedésnek. Középosztályunk szintén szegény, állandóan anyagi gondokkal küzd. Ezért az anyagias életszemlélet viselkedési hibái jó talajra találtak nála. Valóban egyetlen európai országban sem lehet az illetlenség és modortalanság e téren jelentkező magyar szokásait föltalálni. Nálunk mindennapos dolog, hogy ha keresztény úriemberek összetalálkoznak, az egyik félórai ismeretség után megkérdezi a másiktól:- Ha nem haragszik, szabad-e megkérdeznem: Önnek mennyi a fizetése? Úriemberek szemrebbenés nélkül érdeklődnek egymás keresete, jövedelme és adósságai iránt. Az is előfordul, hogy nem is kérdezősködnek, hanem egyszerűen kijelentik:- Hajói számítom, Neked havonta 720 pengő jövedelmed van. Ilyenkor felmérnek, megbecsülnek, összeadnak, kivonnak és a végeredményt nyugodtan a szemünkbe vágják. Az is szinte mindennapos, hogy úri családok egymáshoz látogatóba menve, végigjárják a lakást, mindent megszemlélnek, leltárt készítenek s aztán később megkérdezik:- Ha nem vagyok indiszkrét, mennyit fizetsz ezért a lakásért? De nem csak a lakbér után tudakozódnak, hanem megkérdezik azt is, hogy a cselédnek mennyi bért fizetünk; a szobalánynak hányszor van kimenője egy hónapban és nem udvarol-e neki a rendőr? Érdeklődésük arra is kiterjed, hogy mennyi befőttet tettünk el télire és hol vásároltuk az új függönyt? Részletre vettük-e, vagy készpénzben fizettük? Miért fizettük készpénzben, mikor részletre is vehettük volna? Ugyanígy megsaccolják rokonainkat, hozzátartozóinkat és azok jövedelmét és a különböző családtagok keresetét összeadják s mindezt a legnagyobb részletességgel megbeszélik. Angliában már az is illetlen dolog, ha valaki megkérdezi a másiktól, hogy annak mi a foglalkozása. Az emberek, mint társaslények találkoznak a magánéletben és nem mint orvosok, kereskedők, vagy vasutasok. Fejlett polgári országokban, ahol minden foglalkozást egyformán becsülnek, ez a probléma a magánérintkezésben föl sem vetődik. A régi magyar nemességben ez a szokás nem élt. Pontosan tudták ugyan egymásról, hogy mekkora földbirtokuk van és a termés iránt is tudakozódtak, de az anyagi érdeklődés és a részletproblémák firtatása ismeretlen volt náluk és ellenkezett az emberi méltósággal. Az epidémia erősen zsidó eredetű, de középosztályunk nyomott anyagi helyzete elősegítette kivirágzását. Zsidó parvenük Erősen rombolja a középosztály életérzését a zsidó állandó parvenü voltából származó jelenség-tömeg is. A zsidók, akármilyen osztályban helyezkednek el, mindig sokkal inkább meg vannak verve a parvenüség betegségével, mint a hasonló anyagi viszonyban levő többiek. Közismert típus a zsidó újgazdag, aki a felsőbb osztályokban akar érvényesülni. Békebeli regények, vígjátékok és operettek figurázták ki, alakját mindnyájan ismerjük. Azonban a zsidó a középosztályban is parvenü, mert a társadalmi látszatra (nem lévén egyéb tekintélybázisa) sokkal többet kell adnia, mint a hasonló nem-zsidónak. A középosztálybeli és kispolgári zsidó parvenüsége elsősorban abban mutatkozik meg, hogy mindenütt jelen akar lenni, ahol valami történik és semmiből nem akar kimaradni. A zsidóknak kevésbé vannak csendes periódusaik és visszavonulásaik, mint másoknak. Míg a magyar kispolgár és szegényebb középosztálybeli a paraszti-kisnemesi életérzés következtében jövedelmének túlnyomó részét megeszi vagy elissza (akkor is, ha ezzel túlzott és aránytalan költekezést folytat) - a hasonló anyagi viszonnyal rendelkező zsidó inkább megvonja magától a falatot, de rádiót, sílécet, gramofont, fényképezőgépet vesz, apró luxustárgyakkal ékeskedik és tízszer annyit jár moziba, színházba, futballmeccsre és hasonló helyekre, mint más. Ha valaki egy zsidó és egy hasonló jövedelmű nem-zsidó család háztartását összehasonlítaná, rendkívül érdekes titkoknak jönne a nyomára. A zsidók eme tevékenysége a középosztályt csak tovább ingerli a mértéktelen és aránytalan költekezésre. A zsidó parvenüség jelensége: az alárendeltekkel való mértéktelen kiszolgálás megkövetelése is. A csemegeüzletben tíz deka parizert vásárolnak és azt a kereskedősegéddel felszállíttatják a hatodik emeletre. Aki nem hiszi, kérdezze meg a fűszeresét... A pénzükért sokkal többet követelnek, mint más, mert rangjuknál, címüknél, vagy társadalmi állásuknál fogva - kevesebbet követelhetnek, mint más. Már maga ez a kifejezés is: „a pénzemért” - tőlük származik és így terjedt el a középosztályban. Egyik jelensége a zsidó életérzésnek, amelynek erkölcsi mélységét kevesen veszik észre. A zsidó hatások középosztályunkat annyira átitatták, hogy a budapesti társaságban ritka olyan alkalmat találni, ahol e zsidó eredetű jelenségek valamelyikével ne találkoznánk. A kulturált zsidó maga is igyekszik megszabadulni ezektől a viselkedési betegségektől. Százszoros kötelességünk hát nekünk fölismernünk ezeket a bajokat és gyökeresen szakítani velük, összes viselkedési hibáink nem a zsidóságtól származnak - ezt, azt hiszem, elég részletesen kifejtettem. De a zsidó veszedelem szintén nem csekély. Társadalmunk öntudatosodása és európaizálódása hozhat itt egyedül segítséget. (Vége)
