Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-05-01 / 3. szám
2. oldal íRnnrrű «ITîVAmt Major Tibor: Nem, nem, soha! követelő áldozatát. így lépett be Magyarország az Olaszországgal 1936-ban kötött szövetség révén a tengelyhatalmak szövetségi rendszerébe. Ennek a külpolitikai lépésnek az általános elhagyatottságon és a kisantánt rabszolgatartó magyarellenes magatartásán kívül a bolsevista Szovjet-Oroszország volt az oka. Az orosz földközi-tengeri törekvéseknek nemcsak a Dardanellákra nehezedő folyamata volt, hanem volt egy balkáni elgondolása is, amely a pánszlávizmusba volt burkolva. A balkáni orosz út Magyarországon át vezet. Ezt nem vette észre és nem hitte el a Benes- Masaryk igézete alatt álló versaillesi rendezés, s így jött létre nemcsak a legnagyobb magyar tragédia, hanem vele és általa az európai katasztrófa is. A Kristall c. nyugatnémet lap 1961-ben hiteles források és a német nagyvezérkar megtalált okmányai alapján ismerteti az 1941-ben preventív német támadással kirobbant németszovjet háború történetét. A lap bevezetőül a német és orosz vezérkarok által egybehangzó hitelességű térképeket közölt a csapatok kölcsönös felvonulásáról. Magyar szempontból rendkívül érdekes, hogy Szovjetunió százszoros túlerővel készült Magyarország lerohanására. Vezérkari térképek igazolják, hogy Lemberg, Tarnopol, Csernovicz térségében összevont szovjet erők támadási iránya Magyarország lett volna. A végzetes hajnalon 18 nagy seregtest állt szemben a magyar határokra rendelt négy hegyivadász dandárral szemben. „1941. június 22-én a német támadás napján, a német-szovjet határokon a szovjet katonaifölény súlyos és nyomasztó volt - állapítja meg Fábry Fülöp ’Hitler-Sztalin egyezmény 1939-1941’ című történelmi munkájában. -A szovjet felvonulás már 1939-ben olyan méretű volt, hogy kétmillió kiképzett vörös katona és 12 millió tartalékos állt a határokon. Ugyanaz a szovjet sereg már 1941 januárjában, három hónappal Molotov berlini látogatása után 4 millió főre növekedett. A német támadás pillanatában 4,7 millió vörös katona állt a Német Birodalom, Magyarország és Románia határain.” A megcsonkított Magyarország 15 éven keresztül könyörgött a Nemzetek Szövetségének, hogy vizsgálja felül a békeszerződést, tartson népszavazást, ahogyan ígérték és a kiáltó igazságtalanságokat szüntesse meg. A magyar nép ezt békés úton akarta elérni. Nem tették meg. 1931-ben megjelent az európai politikában Szovjet-Oroszország, amely fajtestvére volt Csehszlovákiának és Jugoszláviának. Magyarország, amelynek 100 éves múltja van az orosz imperializmus elleni harcban, s amely annak veszélyét éppolyan jól ismerte, mint azt a judeo-bolsevizmust, amelyből 1919-ben már véres és ijesztő kóstolót kapott. Mikor a háború kitört, Magyarország nem lépett be a németek oldalán semminemű német sürgetésre, mert ez akkor még valóban a németek háborúja volt, és Magyarország nem érezte Németország „csatlósának” magát. Mikor azonban az orosz veszély akuttá kezdett válni, és a háború bolsevizmus elleni jellege egyre nyilvánvalóbb lett, akkor lépett be Magyarország, nem a német hadicélok kedvéért, hanem a kommunista veszély ellen, saját biztonsága érdekében. Az első világháborúban Masaryk és Benes megtették Hitlert a Habsburg-Monarchia örökösévé. Benes Európa-ellenes árulása a második világháború során az oroszbolsevizmus kezére játszotta ezt az örökséget. Az már csak a sors iróniája, hogy Szovjetunió éppen Benes szerződése alapján kapcsolta le Kárpátalját Csehszlovákiáról. A csehszlovákizmus képviselői jelentős szerepet játszottak abban a szellemi hadjáratban, amelyet Moszkva ötödik hadoszlopa vívott a bolsevizmus népszerűsítése érdekében. Az 1943-ban megkötött moszkvai szerződés, amely az európai népek, a nyugati világ elárulásának az okmánya és magukon viselik a szudétanémetek ellen elkövetett borzalmas gyilkosságok és kegyetlenségek bélyegét. Benes és csehszlovák ügynökei a moszkvai ötödik hadoszlop nyugati előőrsei voltak. Az ő eszeveszett politikájuk gyümölcse az ősi magyar föld Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolása és a ruszin nép kiirtása. Az emberi barbárságnak példátlan jelenetei játszódtak le a „cseh humanizmus” földjén. 1945. május 5-én a „prágai forradalom” napján a Wenzel térre terelték a fizikai intézet német tudósait. Itt egy óriási reklámtáblán a prágai német professzorok benzinnel leöntött teste lógott, fejjel lefelé. Ezeket a holttesteket a bevonuló Benes tiszteletére meggyújtották. A prágai rádió ezekben az órákban kihirdette a cseh nagyferencek parancsát, amely szerint a németek és a magyarok ellen elkövetett erőszakos cselekményeket eleve a büntethetőség határán kívül helyezik. A cseh „humanizmus” vérengző őrjöngése nem állott meg Prága határainál. Benes Eduárd hírhedt kassai beszéde után egész Csehországban elszabadult a pokol. „Jaj! Jaj! Háromszoros jaj a németeknek, akiket mind likvidálni fogunk”- mondotta szóról szóra a cseh humanizmus szimbolikus alakja. A magyarokat ugyanakkor kollektive államellenségnek nyilvánította és bejelentette a felvidéki magyar őslakosság deportációját. A magyarokra nézve a hivatalos Narodna Obrana azt írja, hogy „jogunk van a magyarokat asszimilálni és Csehszlovákiát minden eszközzel nemzeti állammá átalakítani. Mivel a magyarok nem hivatkozhatnak többé kisebbségi jogaikra, tennivalónk az lesz, hogy szétszórjuk őket az ország különböző részeire.” A németek legyilkolására Benes szájából hangzott el a parancs, amelyhez hasonlót még a kannibálok földjén sem adtak ki. A német alaposság már 1945-ben összeszedte a világtörténelem legnagyobb vérfürdőjének hiteles dokumentumait. Ennél nagyobb tömegmészárlást csak a Bar Kochba lázadás idején követtek el a Földközi-tenger térségében a hazájukból kiűzött és elkeseredett zsidók, mikor Ciprus szigetéről kiindulva, Krisztus után 71-ben 400.000 embert gyilkoltak meg. Mi magyarok nem fogunk hallgatni a cseh humanizmusnak ezekről a szörnyű dokumentumairól, mert a német sors magyar sorssá is változott a felvidéki deportációk során. Nem fogjuk elhallgatni azt sem, hogy a cseh vérengzés valóban megközelíti a kollektív bűnösség fogalmát. Mert amíg a zsidók ellen elkövetett kegyetlenkedésekben a németek tizedezreléke sem vett részt és azokról nem is tudott, addig a csehországi népgyilkosságban tíz és százezer cseh szerepelt. A második világháború után egy gigantikus agymosást erőltettek nem csak a német népre, hanem egész Európára, sőt az egész világra. A történelmi események meghamisítása többé nem csak a kommunisták sajátossága, a demokráciák megszokott fegyverévé vált. Amíg a csehszlovákizmus gyűlöletet-félelmet, erőszakot, rablást és mészárlásokra hajlamos politikai bűnözést kisugárzó bavillus tanyája - a Benes-i doktrína formájában - létezik, addig nem igen lehet bízni a középeurópai népek megbékélésének lehetőségében. „Vegyetek el a németektől mindent, még a zsebkendőiket is, hogy ne legyen mibe törölni a könnyeiket." Ebben az egy mondatban ki van fejezve az 1945. április 4-i „Kassai Programm”. És ez éppen úgy vonatkozott a magyarokra, mint a németekre. A prágai vérfürdő, amely „prágai pokol”-ként fog bevonulni a történelembe. A csehországi vérengzéseknek több mint háromszázezer áldozata volt. A második világháború után, a trianoni békére ráduplázott politikai igaztalanságában és bosszúálló vakságában a párizsi béke és újból a Kárpát-medencei őslakó magyarság millióit vetették a területrabló utódállamok rabszolgaságába. Ifj. Tompó László: Magyarország igazi keresztre feszítése Szükségtelen ehelyütt a bolsevizmus és a liberalizmus részletes bemutatása, mégis, fontosnak tartom tömören összefoglalni, mi mindenben nyilvánul meg több mint öt, de különösen is másfél évtizede a nemzetközileg irányított nemzetrombolás, amihez képest a trianoni vének aknamunkája kontármunkának bizonyult. íme: 1. az erkölcs elveszítésében, 2. a szellem száműzésében, 3. a gazdaság gúzsbakötésében. 1. Az erkölcs elveszítése. Nemrég az 1912-ben elsüllyedt brit személyszállító óriásgőzös, a Titanic (amelynek jelmondata volt: „Nincs Isten!”, és gyártója kijelenette: „Ezt a hajót még az Úristen sem tudná elsüllyeszteni!”) túlélői nyilatkoztak a tragédiáról egy tévéműsorban. Egyikük elmondta, hogy amikor már csak órái voltak hátra a hajónak, kiadták a matrózok a parancsot: „Csak nők és gyermekek szállhatnak mentőcsónakba!” Egy fiatal német házaspár ennek ellenére megpróbált beszállni. A matróz nem engedte a férjét, mire a feleség: „Csak a férjemmel szállók be!” íme, a sírig való hűség megrendítő példája, ami nemcsak a hippokráteszi esküt letevő orvost, de minden házastársat, sőt minden barátot kötelez. Ezt szeretném megtapasztalni mindennapjainkban, tekintettel Berzsenyi Dániel igazságára: „Minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész / Róma ledől és rabigába görnyed.” Aligha túlzás, hogy a házasságok drámai csökkenésének, a meglévő, még fel nem bontott házasságokon belüli feszültségeknek, sőt magának a népességfogyásnak, az emberi (baráti, munkahelyi) kapcsolatok elsekélyesedésének legfőbb oka a feminizmus. A „férfias” nők és a „nőies” férfiak túlsúlya. Városainkban, falvainkban, de különösen Budapesten sétálva léptennyomon tapasztalhatjuk, hogy gyönyörű magyar leányaink hová süllyedtek! Csaknem meztelenek. Házasságról hallani sem akarnak, így gyermekről sem. Minek? Csak kiszórakozni akarják magukat. (Bangha Béla atya írta „Világhódító kereszténység” c. könyvében, hogy az 1900-as évek elején Párizsban az idegen országból jött prostituáltakat egyszerűen „hungarák”nak, azaz „magyar nők”-nek nevezték! Már akkor is itt tartottunk?) Bármennyire „ódivatú” sokaknak érvelésem, a krisztusi etika értelmében a nő igazi hivatása a család, a gyermeknevelés, a faj fenntartásának biztosítása. A nő a család szíve, a férfi pedig az esze. Megengedhetetlen, hogy nők lepjék el a tanári pályákat. A nőknek nem az a feladata, hogy írók, költők, filozófusok, természettudósok, „feltalálók” legyenek - a szellem világa tőlük idegen. (Igazat kell adnom, még ha esetleg egyes olvasóimat is megbotránkoztatom, Schopenhauernek, aki szerint a nő átmeneti lény a gyermek és a férfi között: nagyobbacska gyermek. A teljes ember a férfi, legalábbis szellemi értelemben, aki közeire nem vagy alig, de messze élesen lát, míg a nő pont fordítva.) A sorsprobléma keresztény megoldása nem lehet más, mint az, hogy a két nem szerepe ne cserélődjön fel. Természetesen az erkölcs elvesztésének ezernyi, olvasóink által nyilván jól ismert jelét lehetne még részletezni, azonban mindegyik megítélésem szerint a természettörvény elhagyására, az isteni törvények iránti hűtlenségre vezethető vissza. A bolsevizmus igazi pusztítása ezért elsősorban nem az embertömegek anyagi viszonyaiban és a gazdasági életben érte el hatásának teljességét, hanem erkölcsi mivoltunk felszámolásában. Például a titkos ügynökök, a „hálózat” tagjai valójában nem arra voltak kíváncsiak, milyen titkokat tudnak egymásról az emberek, hanem arra, hogyan tehetők erkölcsileg tönkre. Azt akarták, hogy nézzen farkasszemet egyik magyar a másikkal, nehogy különbek legyenek, mint a megszálló hatalom képviselői. (Tájékoztatásul: az izraeli titkosszolgálatnak, a MOSZAD-nak mintegy 6-10 ezer főre tehető ügynökgárdája ugyanezért tevékenykedik hazánkban. A többi titkosszolgálat létszámáról csak a Nemzetbiztonsági Hivatal tudna hitelesen tájékoztatni, ha akarna.) 2. A szellem száműzése. A sajtó elzsidósításán kívül az oktatás elmagyartalanítása, a nemzeti szellem felszámolása a cél több mint fél évszázada. Kétségtelen, hogy 1956 után, nehogy újabb forradalom legyen, megengedte a hatalom egyes nemzeti klasszikusaink (legalábbis azok, akik műveikben kerülték a bolsevizmus, a zsidóság bűneinek feltárását) könyveinek - igaz, sokszor átírt, megcsonkított - kiadását. 1989 után azonban ez megváltozott. Hiába adnak ki nagyobb könyvkiadók nemzeti klasszikusokat, a kultuszminisztérium, az elektronikus tömegtájékoztatás mindent elkövet, hogy szellemük ne terjedjen. Ne fertőzzenek. Még nagyobb a baj az iskolákban. Túlteng az oktatási tervekben és a katedrákon az adattudás, a lexikalitás. Angolszász mintára istenítik a természettudományokat a sajátosan nemzeti tantárgyakkal (nyelv, irodalom, történelem, ének, művészet) szemben. A bölcseleti órákon nem az igazságokat keresik, hanem csak szövegeket vizsgálnak, azokat is csak kultúratörténeti érdekességekként. Gyermekeink nem tudnak összefüggően beszélni, fogalmazni, írni. Folyik viszont rendületlenül a holokausztozás, a magyar katonaerények gyalázása, és nemcsak SzDSZ- parancsra. Ugyanis a „Magyar Nemzet” 2005. április 4-i száma közölte: Révész Máriusz Fidesz-szóvivő világossá tette: pártja álláspontja egybeesik a hivatalos történelemkönyvekben szereplő megállapításokkal. - Április negyedikén valóban megszabadultunk a fasizmustól [így!], ám ez egyszersmind egy újabb diktatúra kezdetét jelentette, ami aztán elvezetett az 1956-os eseményekig [tehát szó sincs forradalomról!], s ettől a diktatúrától igazán csak az 1990-es rendszerváltás után tudott az ország megszabadulni [valóban?].” Fúj! (Friss hír: az idei történelemérettségi egyik kérdése: hány bank volt Magyarországon a két világháború között? Kérdezhetné valaki, mit tett erre Magyar - bocsánat, Magyartalan - Bálint, oktatásügyünk szemefénye? Mosolygott. Más országokban rég repült volna.) 3. A gazdaság gúzsbakötése. Amint előző számunkban kissé részletesebben közöltük, itt a cél a magyarság biológiai elerőtlenítése, sőt nem túlzás, a kiirtása. Nincs olyan nap, hogy ne hallanánk mérgezett, ehetetlen termékekről. Az, amit az EU folytat, ezerszer rosszabb annál, amit művelt a KGST. Moszkva ugyanis nem írta elő, milyen legyen az általunk nekik szállított paprika, paradicsom, hagyma, kukorica, tojás vagy akár Ikarusz-busz. Most magyar humuszt sohasem látott vízfejűek parancsolgatnak Brüsszelből, akik egy Európa-vaktérképen talán még a Magyar Alföldet sem találnák meg. Ok az igazi banditák, szadisták, akikről remélhetően száz év múlva azt sem tudják majd utódaink, hogy léteztek. Csupán a szégyen marad, hogy egykor befogadtuk „termékeiket” és hallgattunk rájuk. Biológiai népirtás folyik tehát, ezért elhízottak és erőtlenek gyermekeink, ezzel magyarázható, hogy évente körülbelül 40-50 ezer ember hal meg rákban hazánkban, nem beszélve az általános fizikai-lelki elerőtlenedésről. A cionista hálózat tagjai tudják, hogy Európa népei közül még így is a magyarok génjei a legjobbak, ezért kell elpusztítani Árpád ivadékait. Az erkölcs elveszítése, a szellem száműzése, a gazdaság gúzsbakötése. Ez nevezem én igazi keresztre feszítésnek. Szegény Pozzi, ha ma élne, így módosítaná idézett mondatát: Trianonban megpróbálták keresztre feszíteni Magyarországot, de nem sikerült, mert feltámadt: most Tel- Avivban, Brüsszelben próbálják keresztre feszíteni. Tegyük hozzá, olyan emberek, mint amilyen volt például Churchill - a Sztálinnál is nagyobb gazember -, aki egyszer azt mondta a grúz postarablóból lett diktátornak: „Kár, hogy Isten nem konzultált kettőnkkel, amikor a világot megteremtette.” Mire Sztálin: „Ez volt Isten első tévedése.” Aztán mit szóljunk a liberálisok agyondicsérte Julien Benda-hoz, aki 1938-ban úgy nyilatkozott: „Ha egy gombnyomással meg tudnék ölni minden németet, megnyomnám azt a gombot.” Kedves olvasóim, a napokban Franciaország és Hollandia népétől halálos pofont kapott Barosso - a brüsszeli főokos - ugyanezt megtenné, igaz, nemcsak a németekkel, hanem a magyarokkal is. Sőt minden néppel, amelynek vezetői és tömegei nem vízfejűek. Nem adok neki se, sorstalanjainak se sokat: oda fognak kerülni, ahová valók. Addig is más célja nem lehet egyetlen fehér embernek sem, mint az, hogy kialakítsa a maga és családja életében a zsidó hatásoktól mentes, kizárólag a népe történelmi hagyományaira alapozott életet. Ez 1920. június 4-e mai üzenete, és minden magyar legszentebb kötelessége. És akkor feltámadunk.
