Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-03-01 / 2. szám
Tudós-Takács János A nemzetmentés lehetőségei a Teheránt Konferencia után 4. oldal_____________________ElMÍUlOfíTOTT TORTeneiem________________ 1943. november 28-30 között Teheránban konferencián vettek részt a Németország és szövetségesei ellen harcoló nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió vezetői. Ez a konferencia sorsdöntő volt Magyarország számára is. Sztálin ment a legcéltudatosabban, legfelkészültebben a konferenciára. Tarsolyában volt a sztálingrádi és kurszki győzelem, de az a látszólagos politikai gesztus is, amit a Volgái Német Köztársaság időleges létrehozásával a németek felé tett. Sztálinnak az volt a célja, hogy az angolszászokat abban a hitben tartsa, hogy ő Hitlerrel különbékére készül (ezt a célt szolgálta a látszólag békülékenységre utaló gesztus a németek felé), és valószínűsíthető volt az angolszászok részéről, hogy e különbéke-ajánlatba Hitler bele is megy Sztálingrád és Kurszk után... Sztálin legfontosabb követelése az angolszász hatalmaktól a partraszállásuk időpontjának megjelölésén kívül az volt, hogy az ne a Balkán-félszigeten történjék (ahogy Chruchill óhajtotta volna), hanem Normandiában. Az időpontot illetően kezdetben volt némi vonakodás, de miután Sztálin - vérig sértődöttet játszva - Molotovval együtt elhagyni készült a konferenciát, az angolok és amerikaiak sietve megjelölték az időpontot: 1944 májusát (amit azután 1 hónapos késéssel be is tartottak). A helyet illetően pedig Churchill végül is engedett, megállapodtak abban, hogy az invázió Normandiából fog kiindulni - és ezzel az angolszászok aláírták Magyarország halálos ítéletét: odadobták Magyarországot (az egész Balkánnal együtt) Sztálin kény eked vének... A teheráni konferencia teljes anyagát csakhamar megszerezte a német titkosszolgálat, és így erről feltétlenül tudomást szereztek a Németországgal szövetséges Magyarország vezetői is. Teljesen érthetetlen, irracionális volt ezek után abban reménykedniük, hogy az angolszászokkal különbékét köthetnek, vagy hogy az angolszászok a háború elvesztése esetén képesek lesznek valamennyire is enyhíteni a biztosan bekövetkező szovjet megszállás borzalmait. A teheráni megállapodás után Magyarország számára csupán egyetlen lehetőség maradt a bolsevizálódás és az újabb országcsonkítás elkerülésére: a fegyveres harc folytatása a bolsevista hordák ellen! Amikor mindezek ellenére 1944. október 11-én Horthy Miklós kormányzó megbízottai aláírták Moszkvában az előzetes fegyverszüneti megállapodást, ezt alkotmánysértő módon, az Országgyűlés hozzájárulása nélkül tették (sőt előzetesen még a Horthy által kinevezett Lakatos Géza miniszterelnök sem szerzett tudomást a moszkvai megállapodásról!). Az „előzetes” fegyverszünet (amelyet a Szovjet-unió véglegesnek tekintett) előírta az 1938-as határokra való visszavonulást és a szövetséges Németország megtámadását is. Tekintve, hogy az ország lakosságának jelentős része személyes élményként élte meg a kommunisták 1919-es rémuralmának borzalmait, előre lehetett tudni, hogy a magyar hadsereg katonái nem lesznek hajlandók a Magyarországra kommunizmust importáló szovjet hadsereg előtt letenni a fegyvert, még Horthy Miklós hadparancsa esetén sem, és nem lesznek hajlandók arra sem, hogy a korábbi szövetséges német hadsereget megtámadják, hiszen a magyar hadtörténelem nem ismer egyetlen esetet sem, amelyben Magyarország hátba támadta volna korábbi szövetségesét. Mindez beigazolódott 4 nappal később, amikor Horthy Miklós (szovjet sürgetésre) proklamációbam közölte Magyarország népével a németekkel való szakítást (bár a már megkötött fegyverszünet tényét elhallgatta, csak kilátásba helyezte, hogy a leendő fegyverszünetről „addigi ellenségeinkkel” tárgyalásokat fog kezdeni...): A magyar hadsereg katonái (Hindy Iván határozott fellépésének és Kovarcz Emil előzetes szervező tevékenységének hatására) egyöntetűen elutasították, hogy a kormányzói proklamáció szerint cselekedjenek. Ösztönösen, meg nem fogalmazva, de szívük mélyén úgy érezték, hogy a kormányzó személye és a nemzet iránt a kettős hűség tragikus összeütközése esetén a Nemzet iránti hűség jobban kötelez! Az Aranybulla 1231 -es záradéka még a királlyal szemben is biztosította bizonyos esetekben az ellenállás jogát, ami teljesen összhangban áll a jogtörténetben teljesen egyedülálló Szent Koronatannal. A magyar jogi hagyomány szerint az államfő nem önkényuralkodó, a Nemzettel együtt, a Nemzettel összhangban vezeti az országot, nem dönthet tehát a kormányzó sem legitim módon fegyverszünet kérdésében az Országgyűlés hozzájárulás nélkül, alkotmányellenesen! 1944. október 15-én az esti órákban Horthy kormányzónak rá kellett döbbenie, hogy mindössze a testőrsége mintegy 800 katonája hűséges hozzá, a hadsereg többi része nem követi őt a Szovjet előtti kapituláció útján. Macartney brit történész teljes joggal írja October Fifteenth című művében, hogy Magyarország akkor is folytatta volna a Szovjetunió elleni háborúját, ha Szálasi Ferenc nem lép a színre, mert a magyar hadsereg túlnyomó többsége számára a Szovjet előtti kapituláció egyszerűen elfogadhatatlan volt. Miután az angolszászok Teheránban kiszolgáltattak minket a bolsevistáknak, a nemzet megmentésére más út egyszerűen nem kínálkozott, mint a további harc. Erre az események hátterét, összefüggéseit és távolabbi következményeit nem ismerők azt szokták mondani, hogy a további harc esztelenség volt, mert a németek vereségét biztosra lehetett venni, és hivatkoznak a háború okozta romokra, a felrobbantott budapesti hidakra és a lakosság szenvedéseire. Ám a második világháborút követő magyarországi kommunista uralom alatt az országunknak okozott óriási erkölcsi és anyagi károkat szem előtt tartva nem szabad elfelejtenünk a következőket: 1. Minden ellenkező híreszteléssel szemben tény, hogy 1944 októberében a háború még nem dőlt el véglegesen. Minden jel arra mutat, hogy hatalmas német erőfeszítések folytak egy új, nagyhatású fegyver hadrendbe állítása érdekében, amelynek lehetőségét az ellenség sem zárta ki, éppen ezért siettették a katonai döntést. 2. A magyar hadsereg kapitulációja esetén sem kerültük volna el a háborús pusztításokat és a lakosság szenvedését, mert a németek nem vonultak volna ki Magyarország területéről harc nélkül, és hazánk földje nem lett volna mentes a német és szovjet hadsereg titáni küzdelmének összes következményeitől. Ma-gyarország helyzetét a háborút követő békekonferencián egyáltalán nem javította volna az átállásunk ténye, hiszen köztudott, hogy a békekonferenciánkon nem igazságszolgáltatás folyik, nem az úgynevezett érdemeket vagy bűnöket mérlegelik objektív módon, hanem a győztesek érdekeit érvényesítik. Már a rómaiak is ismerték a közmondást: Vae victis (jaj a legyőzőiteknek). 3. A magyar hadsereg ellenállása és a meg nem erősített Budapestért vívott legendás hősi harc, amely 52 napon át tartott, megakadályozta a Vörös Hadsereget, hogy eljusson a Rajnáig, vagy esetleg: az Atlanti-Óceánig, és ezáltal bolsevizálja egész Európát. (Csak az egészen gyermeteg lelkű naiv lelkek képzelhetik azt, hogy Sztálint visszatartotta volna hódító ambícióiban a közben született jaltai megállapodás Németország zónáiról.) Azzal, hogy ez alkalommal is Európát védtük, nem másoknak tettünk szívességet, hanem a saját jól felfogott érdekeink védelmében cselekedtünk, hiszen egész Európa birtokában nyilván nem omlik össze 1991-ben gazdaságilag a Szovjetunió, és így hazánkban ma is a kommunisták önkényuralmát kellene elszenvednünk. 4. A harc folytatása lehetővé tette 1 millió (!) magyar testvérünk nyugatra menekülését (jelentős részük itthon maradás esetén az akasztófán végezte volna, vagy a Gulág földi poklát kellett volna megtapasztalnia). 5. Reális megfontolások mellett komoly súllyal esik latba az a morálfilozófiai meggondolás, hogy az erkölcsi rossz sokkal súlyosabb rossz, mint a fizikai rossz, az emberi élet végső céljától, értelmétől, Istentől szakítja el az embert. Márpedig tagadhatatlan, hogy egy ország harc nélküli kiszolgáltatása az ateista világnézetet erőszakoló Szovjetnek, továbbá a volt szövetséges hátbatámadása erkölcsi rosszat jelent, amelyet még jó célért sem lenne szabad vállalni, hát még rossz célért: egy kis klikk hatalmon tartása érdekében... Ha mindezt tárgyilagosan megfontoljuk, ki kell mondanunk, hogy 1944-45-ben a magyar hadsereg ugyanazon ellenség ellen, ugyanolyan célokért harcolt, mint amiért 1956 októberének és novemberének napjaiban, a pesti srácok, egyetemisták és magyar munkások ontották a vérüket. Őket - teljes joggal - tiszteli, becsüli az egész világ. Teljesen logikátlan, méltánytalan és elfogadhatatlan, hogy nem kapja meg ugyanezt a tiszteletet és a hősöknek kijáró megbecsülést a második világháború magyar katonája is. Ahogy Krisztus előtt 480-ban Leonidász harcosai Thermopülainél nem „áldozatok”, hanem hősi halottak voltak, és bár meghaltak, de feltartóztatták a perzsákat, és ezzel - közvetve - megvédtek Hellászt, ugyanúgy a magyar Thermopülai harcosai sem voltak „áldozatok”, hanem hősi halottak, akik Zrínyi, Szondy, Rákóczi harcosaihoz és 1848-1849 honvédseregéhez hasonlóan Magyarország és a keresztény Európa védelmében „megcselekedték, amit megkövetelt a Haza”. KINDLER LÁSZLÓ: OK NÉLKÜL...? ...A II. Vatikáni Zsinat illetékesei, nyilatkozatukban kiemelik a „minden időben” jelentkező antiszemitizmus elítélését. Ez azt jelenti, hogy a múltban, mint a jelenben, de még a jövőben jelentkezőt is elítélik. De az elítélés kimondottan, és csakis a zsidók elleni érzelem megnyilvánulására vonatkozik. Más nép elleni érzelem megnyilvánulására nem! Vagyis azt szabad mondani, hogy: Nem szeretem az amerikaiakat!, vagy: Nem szeretem az albánokat!, vagy nem szeretem az angolokat!, és így tovább: minden népre szabadon kimondható ugyanez, attól függően, hogy ki hogyan érez irántuk, de azt, hogy nem szeretem a zsidókat!, azt nem szabad mondani, mert az már antiszemitizmus, amit a II. Vatikáni Zsinat keresztény illetékesei kiemelten elítéltek 1965-ben. Tehát ezt a népet kötelezően csak szeretni szabad? De milyen alapon határozhatták meg a II. Vatikáni Zsinat keresztény illetékesei azt, hogy a nem-zsidó népek melyik népet szeressék, amikot ez minden ember magán- és érzelmi ügye? Talán a „kiválasztás” alapján? De akkor ez nem más, mint vallási alapon történő fajelmélet, faji megkülönböztetés, és annak nyílt hirdetése! A zsidók nemzeti Istene által elvégzett és részrehajló kiválasztást elfogadni és hirdetni a nemzetközi keresztény vallás, a II. Vatikáni Zsinat illetékesei által nem más, mint a keresztény nemzetek nemzeti és vallási önérzetére nézve sértő tevékenység! És ezt teszik a nemzetközi keresztény Egyház, a II. Vatikáni Zsinat illetékesei egy más, és nemzeti vallás hívei, a zsidók érdekében, és az ő saját keresztény vallásuk híveinek az érdekei ellen! Vagyis a 11. Vatikáni Zsinat keresztény illetékesei a zsidók érdekében hozták meg ezirányú határozatikat, és így ezzel teljesen a zsidók kiszolgálóivá váltak! És ezt nem veszik észre a keresztény papok és hívek? Csakúgy, mint ahogy eddig még azt sem vették észre, hogy már nem keresztényeknek hívják őket, és a vallásukat sem, hanem judeo-keresztényeknek? De miért nem veszik észre ezt? Ahogy láthattuk az előző idézetekben, Izrael fiai a bibliai időkben élt minden más népre tekinthettek ellenséges érzülettel. Hát rájuk nem vonatkozik ez az „elítélés”, Csak őket „nézték” ellenséges érzülettel? És korunkban egyedül csak az antiszemitizmust ítélik el a II. Vatikáni Zsinat keresztény illetékesei? Csak egyedül az Izrael fiainak „magzataira” nem szabad ellenséges érzülettel tekinteni? A más népek fiaira lehet? Hát a II. Vatikáni Zsinat csak a zsidókkal szembeni ellenséges érzelemmegnyilvánulás elítélése érdekében ült össze? Hát a többi nem keresztény vallások hol maradtak? Kifelejtették azokat? Azokat lehet ellenséges érzelemmel „tekinteni” anélkül, hogy a II. Vatikáni Zsinat keresztény illetékesei „elítélnék” az ellenséges érzelemmel tekintőket? De ha már ennyire a szívükön viselik a II. Vatikáni Zsinat keresztény Illetékesei az antiszemitizmus jelenségét, akkor miért nem néznek utána, hogy vajon mi az oka az antiszemitizmus jelenségének? Mi válthatja ki az antiszemitizmust? Vagy az csak úgy „lóg” minden ok nélkül a „levegőben”? Már úgy 2000 éve? A bibliai időktől kezdve, korunkig? Hát nem azt kellene elsősorban megállapítani a II. Vatikáni Zsinat keresztény illetékeseinek, hogy valójában mi okozza az antiszemitizmus megjelenését? És ha már megtalálták annak okát, akkor kellene csak elkezdeni az ítélkezést, az antiszemitizmust kiváltó ok felett! A beteg embernél nem a betegség tüneteit kezeli az orvos, hanem a tüneteket kiváltó okot. Magát a betegséget. Mindenesetre elgondolkodtató jelenség az, hogy az elmúlt 2000 év alatt, soha, sehol sem jelentkezett állandó jellegű: anti-gennanizmus, anti-szlávizmus, anti-latinizmus, vagy anti-arabizmus de anti-szemitizmus igen! Ugyan mi lehet az oka ennek? 1. Ugyan mi lehet az oka annak, hogy az angliai Leicester nevű város grófja, Simon de Montfort, 1231-ben - tehát már úgy 770 évvel ezelőtt - olyan törvényt hozott, amely megtiltja a zsidóknak a városban való letelepedést „mostantól világvégéig”? Mert valami oka csak volt ennek a törvénynek? 2. Ugyan mi lehet az oka annak, hogy a zsidókat úgy 500 évvel ezelőtt kitiltották Spanyolországból? Mert valami oka csak volt ennek a kitiltásnak? 3. Ugyan mi lehet az oka annak, hogy a zsidóknak három napon belül el kellett hagyniuk Würtemberget 1738-ban, a Városi Tanács határozata szerint? Mert valami oka csak volt ennek a határozatnak? Ugyan miért hozták ezt a határozatot a város vezetői? Ok nélkül? Hogy csak ezt a három országot és példát hozzam fel az antiszemitizmus mindenkori létezéséről. Mert van még több ilyen... Erre vonatkozóan: idézem David Duke: My Awakening című (Free Speech Pres, Covington. L. A. USA.) 1999-ben megjelent könyvéből azokat a befogadó országokat és időpontokat, ahonnan és amikor a zsidókat kitiltották az utóbbi 900 év alatt: 1012. Mainz 1442. Upper Bavaria 1533. Naples 1182. France 1444. Netherlangs 1540. Italy 1276. Upper Bavaria 1446. Brandenburg 1541. Naples 1290. Anglia 1462. Mainz 1541. Prague 1306. France 1483. Mainz 1550. Genoa 1322. France 1483. Warsaw 1551. Bavaria 1349.Saxon 1492. Spain 1557. Prague 1360. Hungary 1492. Italy 1569. Papal States 1370. Belgium 1495. Lithuania 1582. Hungary 1380. Slovakia 1496. Portugal 1649. Hamburg 1394. France 1496. Naples 1669. Vienna 1420. Austria 1498. Navarre 1744. Moravia 1420. Lyons 1498. Nurenberg 1744. Bohemia 1424. Cologne 1510. Brandenburg 1891. Moscow 1438. Mainz 1510. Prussia 1744. Slovakia 1439. Augsburg 1515. Genoa És ezek az országok, helyek és időpontok megismerése után minden gondolkodó és értelmes emberben felmerül a kérdés. Vajon miért történhettek meg ezek a kitiltások? Vagy talán ezekből a befogadó országokból és helyekről minden ok nélkül tiltották ki a zsidókat az ott élő őshonos népek vezetői az utóbbi 900 év alatt? (Részlet) Vagy volt talán valami komoly okuk erre az intézkedés meghozására a saját népük, vagy hazájuk védelme érdekében ezeknek a vezetőknek, ami jogosan váltotta ki náluk az antiszemita érzelmeket és intézkedéseket? Vagy különben milyen más okuk lehetett volna erre, vagy miért hozhatták volna meg ezeket az intézkedéseket a befogadó ország vezetői a zsidóság ellen? Ugyan miért? Vajon van-e még egy olyan nép a Földön, amelyet ilyen sok befogadó országból tiltottak volna ki az ott élő őshonos népek vezetői az utóbbi 900 év alatt, mint a zsidó? Ugyan van-e? De mi lehet az oka ennek? De akár vissza is mehetünk az időben az antiszemitizmus mindenkori létezésének bizonyítására - egészen a „bibliai időkig”, mert már a Szent Bibliában is találhatunk erről szóló leírást. Például azt, amelyet Jézus érzett a korabeli zsidók iránt, amikor így szólt hozzájuk, mint első antiszemita, már a „kezdet-kezdetén” János versében: „Aki Istentől van, a: hallgatja az Isten beszédeit: Azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók" (János 8-47.) és János másik versében pedig így nyilatkozik a zsidókról: „Ti az ördög atyától valók vagytok..." (János 8^44.) vagy pedig Máté versében, amikor ezet mondja nekik: „Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképpen kerülitek ki a gyehenna büntetését?” (Mété 23-33.) Ugyan miért mondhatta ezeket az elítélő kijelentéseket Jézus a zsidóknak, és a többit, amelyek megtalálhatók a Szent Bibliában? Ok nélkül? És ha ezek az intézkedések és kijelentések antiszemita szelleműek, akkor valami oka csak lehetett e szellem kialakulásának már azokban az időkben is csakúgy, mint azóta és korunkban is virágzó antiszemitizmusnak is kell legyen valami, azt kiváltó oka! És az ezt a kiváltó okot nem máshol, csakis a zsidóságban kell keresnünk! 2005. február 10.
