Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2005-01-01 / 1. szám
A KARPATOKTUL LE AZ AL-DUNAIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) O/.I. i I nnjAVAL, V n ÁLL A VIHARBAN MAGA A M «lîîVAKOfcî A HUNGÁRIA SZABADSAGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. 44. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2005. JANUÁR-FEBRUÁR Ára: 2, 25 US dollár Major Tibor EGYÜTT MAGYAROK! A BÉKEDIKTÁTUMOK ELLEN! Nem önmagunkat ünnepeljük, mikor a Szittyakiirt negyvennegyedik évfolyamának első számával köszöntjük áldozatos olvasótáborunkat. A Szittyakürt közel egy fél magyar évszázad végső utóvédje, a szellemi honvédelem 56-os szabadságharcos csapata, higyjük hittel, hogy egy magyar jövő előőrse is. Hisszük, hogy egy jobb jövő számára a mi bizonyítékainkat, a szabadságharcosok hitvallását, a magyar Pompeji romjai alól felássa és országépítésre használja fel egy új magyar ifjúság. Csak az a nemzet tűnt el a történelem színpadáról, amelynek hivatástudata kialudt. De az a nemzet, amely hisz jövőjében és feltámadásának szilárd akaratát nem adta fel, az a sors szerencsés fordulatakor újjászületésének diadalát fogja ünepelni. Haynau és Bach terroruralma semmivel sem volt humánusabb a rákosiékénál. A hóhér kötele és a ki végző osztagok sortüze naponként hasítottak bele a nemzet szívébe. A történelem nem ismétlődik meg a lepergetett film mechanikájával, de a történelmi események logikája mégis analóg események jövendőmondója. Bach durva terrorját Schmerling „megenyhült” korszakának leplezett mérge követte, azonképpen követte Rákosi „négyesfogatát” Kádár „kirakatjólét” mögé rejtett nemzetgyilkos rendszere. De amiképpen a 138 év előtti nemzetgyilkos hatalmat egy nálánál nagyobb hatalom kényszerítette az 1867-es kiegyezésre, olyan biztos volt, mint ahogyan Keleten kel fel a Nap, a szovjetkolonializmus és a nemzetgyilkos Kádár-rezsim összeomlása. Imádság helyett ma a marxista átok hollója károg a magyar temető árkok fölött: a Gyurcsány-kormány ennyi árulását, hitetlenségét soha nem fogja megbocsátani egy szabad Magyarország! Idekint a hazátlanság országútján a hungarizmus mindnyájunknak a Budát védő helytállást, az alkuvást nem ismerő antibolsevizmust, a modem országépítés vérbefult nagy kísérletét és mártíriumát jelenti. Őseinkben az örök Magyarország birodalomalkotó hivatástudata európai történetének ezer esztendejében egyetlen pillanatában sem aludt ki. A történelem kétségtelen tanulságai alapján megállapítható, hogy a magyarság államalkotó szerepének megerősödése mindenkor egész Közép-Európára a biztonság és a szilárdság tényezője volt. A magyar nagyhatalmi politikát legtudatosabban képviselő uralkodók sem tették kockára az ország népét azért, hogy idegen élettérben történt hódításaikat kiterjesszék. Az a hatán’onal, amelyhez a magyar politika mindig ösztönszerűen igazodott, amelyeket mindenkor elérni igyekezett, amikor ellenséges erők onnan visszaszorították és amelyre mindig önként visszavonult, miután expanzív életereje túlvitte rajta, a magyar élettér határvonalába, a Kárpátok lánca volt. A jelen idők Európájának egyetlen olyan állama van, melyet a végtelen ázsiai szteppék lovas-nomád népeinek egyike alapított, s ez az állam: Magyarország. Az ős-szittyák hatalmas, a történelem előtti idők kataklizmáit átélt terebélyes fájának utolsó, de legizmosabb hajtása, a magyar volt az, mely ezt az államot megalapította s több mint egy évezreden át fenntartotta. AIX. század végétől kezdve a magyarok hazája a Dunának a Kárpátok által koszorúzott medencéje, melynek határai 896-tól 1918-ig változatlanok voltak. Szekfű szavaival élve: a római szent birodalom és Bizánc császárai, az ottomán birodalom szultánjai és a Habsburg uralkodók századokon át mindent elkövettek, ami csak hatalmukban volt, a magyarok hazájának gyarmatosítására. Nyugat-Európa szellemi és anyagi kincsei minden időben nagy vonzóerőt gyakoroltak tatárra-törökre egyaránt. Ezek megszerzésére törekvő keleti hódítókkal szemben a magyar nmzet elsősorban a saját maga fennmaradásáért, földje sérthetetlenségéért harcolt, ugyanakkor Nyugat-Európa érdekeit védte, holott ez nem is volt a magyarság számára lét vagy nem lét kérdése. A történelem bizonyítja, hogy mint a tatárokkal, mind pedig később a törökökkel kedvező megállapodásokra juthattak volna őseink, csupán hagyniok kellett volna, hogy azok rajtunk keresztül szabadon mozoghassanak Nyugat felé. A diplomácia mai nyelvén kifejezve a dolgot: csupán tatár, török bázisok létesítését kellett volna engedélyezzék, magyar felségterületen. A Nyugat védelmében kipusztult és soha meg nem született magyar nép milliók helyére felsorakozott nemzetiségek szolgáltatták az alapot a környező kis népek beteges nagyravágyásához, mely 1920. június 4-én első ízben Trianonban, majd 1947. február 10-én Párizsban nyert kielégítést és szentesítést az ezeréves magyar államtest feldarabolásában. Magyarországon az a nagy átalakulás, melynek folyamán a Dunamedence mindig több nép által lakott, de eladdig erősen magyar többségű nemzeti állam az első világháború előestjére olyan kifejezetten nemzetiségi állammá változott át, melyben a magát öntudatosan magyarnak valló népesség lélekszáma már alig haladta túl az össznépesség felét. És ennek a történelmi folyamatnak Trianonhoz vezető következményeit fel nem ismerni éppen olyan hiba, mint előzményeit - azaz a középkori, a magyarságra nézve rendkívül kedvező népi viszonyokat - kétségbe vonni. Ha csak a Keresztet védtük volna, akkor azt mondhatnák, hogy azért soha nem lehet eleget szenvedni! De mikor ezt tettük, akarva-nem akarva egyúttal azoktól a nyugati népektől hárítottuk el a veszélyt és zúdítottuk azt teljes egészében saját nyakunkba, mely népek akkor is ma is csak takaróznak a kereszttel, de annak terhét soha nem vállalták. És, hogy ügybuzgalmunk alább ne hagyjon, arról gondoskodott a szemforgató Nyugat: ingyen és bérmentve adományozta nekünk a - neki semmibe kerülő - „Kereszténység Védőbástyája” címet. Ez elég volt ahhoz, hogy legyezgesse fajtánk hiúságát és nemzetgyilkosságszámba menő véráldozatokra serkentse. így sorvadtak el népi erőink a keresztény nyugati népek szolgálatában. A magyarságnak a keresztény nyugati népek védelmében elszenvedett és egyetlen más népéhez nem hasonlítható irtózatot vérvesztesége, párosulva a Habsburgok négyévszázados magyarellenes és a nemzetiségeknek kedvező rövidlátó politikájával - amely politika isteni igazságszolgáltatásképp saját családi hatalmuknak is sírásója lett - szülte a 19. századbeli Magyarország legsúlyosabb problémáját, a nemzetisé Ii j. Tompó László ELEGEM VAN A HOLOKAUSZTOZÁSBÓL! 1910-ben, négy évvel az első nagy világégés előtt, az Alliance Israelité Universelle az alábbi felhívással fordult tagjaihoz: „Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségén nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk már is gyűjtéseket rendez és a adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok, és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek.” Ekkor még aligha gondolt nálunk valaki arra, mi fog történni országunkkal 1920. június 4-én, talán azt se tudták értelmiségijeink, hol van Trianon: fogalmuk sem volt, hogy a francia és angol politikai vezetők arról tanácskoztak fehér asztalok mellett, vagy valamelyik szabadkőműves páholyban, miként lehetne megsemmisíteni „Áusztria-Magyarországot” (gondoljunk csak Scotus Viator - alias Seaton Watson - izzóan magyargyűlölő cikkeire és szónoklataira!), majd ezután hová kerüljön Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és Alpokalja. Amire nemzetünk álmában sem gondolt, mégis bekövetkezett. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós vezetésével azonban létrejött egy független, öntörvényű, a középkori Magyar Királyság eszményeit magáénak valló birodalom, amely dacolva fél virág haragjával, Olaszországot és Németországot megnyerve, semmisnek tekintette a két bécsi döntés eredményeként a versailles-i rendszert. Majd jött 1945, Magyarország bolsevizálása. Míg a budapesti gettó lakóinak legalább háromnegyede megmenekült, és a budapesti Újlipótváros „kivételezett” sorstalanjai (nevezzük őket végre úgy, ahogy megérdemlik!) házaikon szovjet és amerikai zászlókkal jelezték szövetségeseiknek, hogy „ide ne lőjjetek!”, kiirtották a magyar értelmiséget, a Hóman Bálintokat, függetlenül attól, hungaristák voltak-e vagy sem. Bűnük csak az volt, hogy magyarok voltak. Nem sorstalanok. A mindenkori sorstalanok imént idézett 1910-es kiáltványa nem merült feledésbe. A „Fáklya” című politikai hetilap 1947. május 11-i számában ugyanis Taki József ezt írta: „Zsidók, Izrael népe! Hatalmas szövetségünkké váltak a forradalmi idők. Ha mindnyájan összefogunk és nem tartjuk magunkat magyaroknak, hanem fajunk szívósságával védjük azokat a bástyákat, amelyeket most hiába próbál ostromolni bárki, megépíthetjük Judeát. Arra törekedjetek, hogy a közhivatalokat és a kulcspozíciókat kizárólag a mi sorainkból töltsék be. Ne magyarosítsátok többé a neveteket. Átok a kikeresztelkedőkre! Jehova velünk van. Ezredéves vándorlásunknak vége van. Új hazát nyertünk a Duna-Tisza közén. Jelszavunk: minden zsidónak megfelelő helyet az új hazában.” Bár ne kellene e két szégyenteljes szöveget idéznem, de amiért mégis megteszem, annak oka, hogy néhai Hunyadi Mátyás nagyhatalmának fővárosától nem is oly messze, az Árpád-házi királyok megszentelte Pilis szent földjén nemrég filmet forgattak: Kertész Imre „regényének”, a „Sorstalanság”-nak Koltai Tamás készítette filmjét. Mit is írhatnék arról, aki állítólag kertész, noha se virágot, se fát, se gyümölcsöt nem látott még? Hogy akkor mitől kertész, ne tőlem kérdezzék, miként azt se, hogy egy elmebeteg önvallomásait - igen, egy őrült önszenvelgéseit, aki szemrebbenés nélkül jelentette ki Stockholmban, a svéd király jelenlétében, a Nobel-díj átadásakor, hogy valaha meghalt Buchenvaldban, de feltámadt! - hogyan fogadja bármely történelmére büszke társadalom. (Sajnos a mienk régóta nem az, hiszen valaha nemhogy Tormay Cecile, de Herczeg Ferenc sem volt eléggé „européer” a Nobel-díj nem éppen tudós kiosztói számára, akiknek figyelmét az is elkerülte, hogy a díjalapító kizárólag fiatal, tehetséges fizikusok számára szeretett volna holta után alapítványt fenntartani.) „Hűek leszünk a Nagyasszonyhoz, Egyházhoz, intézményeihez, hazánkhoz, az ősök hitéhez és erkölcséhez!” Minclszenty József bíboros
