Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)

2004-09-01 / 5. szám

4. oldal

cuinuGflTOTT TORTcnciem

«lîTVAKOfeî

TISZTA VIZET A POHÁRBA!

A nyilasokkal kapcsolatos legendák nyomában

Nyílt levél Révffy Lászlóhoz

Kedves Laci bátyám!

Engedd meg, hogy régi ismeretségünkre és barátságunkra hivatkozva, továbbá mint a Magyarok Vasárnapja munkatársaként (ahol Te is társszerkesztő vagy) hozzászóljak a Kanadai Magyarság 2004. július 10. számában megjelent „Csak az igazat” című írásodhoz. Teszem ezt azért, mert meggyőződésem, hogy a magyar ügy érdekében papírra vetett számtalan remek írásod után most egy nagy tévedés a - sőt a tényeket fejtetőre állító hamisítás - áldozatává váltál, ami mellett már nem lehet szó nélkül elmenni. Továbbá teszem ezt azért is, mivel írásodban kijelented, hogy „jogában áll a hitetleneknek történelmi kutatásokat eszközölni (ha engedik), hogy az alábbi szavak megfelelnek-e a valóságnak.”

írásod első részében sérelmezed, hogy egyesek Bajcsy-Zsilinszky Endrét mind a mai napig hazaárulónak titulálják. Ehhez a témához nem kívánok megjegyzést fűzni, mert úgy érzem, egy tárgyilagos véleményhez nincs meg a szükséges háttérismeretem, másrészt ez a kérdés kimondottan a politikai beállítottság függvénye. Ha valaki meggyőződéses antibolsevista volt és maradt, akkor egyértelmű, hogy az 1944. október 15-e után fegyveres ellenállási csoportot létrehozó és a szovjeteknek felajánlkozó Bajcsy-Zsilinszkyt hazaárulónak tekinti. Ha azonban valaki a háborúból való 1944-es kiugrási kísérlet híve volt és maradt (ami csak a szovjetekkel való együttműködéssel volt lehetséges), annak a kivégzett Bajcsy-Zsilinszky természetesen mártír mind a mai napig. Ahogy a magyarországi hivatalos kommunista diktatúra is mártírként értékelte majd fél évszázadon keresztül. Tehát vagy-vagy alapon lehet csak véleményt mondani. Egy dolog azonban lehetetlen és hiteltelen: ha valaki két nyereggel egy lovat szeretne megülni. Ha mondjuk egy meggyőződéses antibolsevista a bolsevistákkal egyezkedő, azoknak szolgálatait felajánló Bajcsy-Zsilinszkyt hősként és mártírként tiszteli.

A történelmi tisztánlátás kedvéért tényként azért megemlíteném, hogy Bajcsy- Zsilinszky Endre - mielőtt kimondottan baloldali és németellenes meggyőződésre jutott - a húszas években az egyik legradikálisabb magyar fajvédőként tevékenykedett, több újságot is szerkesztett és akkori cikkeinek hangvétele zsidóellenesség tekintetében semmivel sem maradt el a későbbi nyilas lapok hangvételétől. Azt is szívesen elhallgatják önjelölt történészeink, hogy mikor 1944. március 19-én a németek bevonultak Magyarországra, a Gestapo Bajcsy- Zsilinszkyt letartóztatta, de a nyilas hatalomátvétel után szabadon bocsátották és fehér lapot kapott annak ellenére, hogy éveken keresztül a nyilasok egyik legelszántabb ellenfelének számított. A többi már ismeretes.

És most térjünk a lényegre, ami levelem megírására késztetett. Cikked második részében, miután bejelented, hogy most „egy valóban igaz történetet” fogsz leírni, amelyet ugyebár lehet tagadni, de a tények ettől függetlenül tények maradnak, a következőket írod: ,,A magyarországi kommunista

szervezkedés soha nem szűnt meg teljes egészében az 1919-es 133 napos Kun Béla nevéhez fűződő véres kommunista tobzódás után. sőt 1937-ben Moszkvából erőteljes utasítás érkezett, hogy a Kommunista Párt a szervezését közvetlenül terjessze ki olyan formában, hogy az egyre népszerűbb nyilaskeresztes pártba és annak soraiba küldje be az elvtársakat. A beszivárgás meg is történt, és nem is eredménytelenül. A besziiremlett kommunisták, vagyis bolsevisták iparkodtak kézbe kaparintani a propaganda irányítását és fokozták a párt radikalizmusát még az eredeti nyilas vezetőik szándékán túl is. így került be Szálasi Ferenc pártjába két Moszkvában kiképzett főkommunista. Az egyik neve Fiala Ferenc volt, akiből propagandafőnök lett. A másik neve Kassay-Schallmayer Ferenc, aki a szervezés irányítását vette át. Előzőleg mindketten hat-hat hónapig voltak a moszkvai kommunista főiskola növendékei. így aztán ez a két kommunista, mint tevékeny nyilaspárti.

vezető beosztásban végezték nemzetellenes munkájukat a pártban. A honvéd vezérkar akkori kémelhárító osztálya, a VKF 2 értesítette Szálasi Ferencet, hogy pártjában ez a két kommunista tevékenykedik, akiket Moszkvában képeztek ki. És mit gondolnak, mit válaszolt rá Szálasi Ferenc? Tudok róla, de a hungarizmusnak akkora átformáló ereje van, hogy még ezekből is igazi hazafiakat csinálunk. A beszivárgás a kommunisták részéről más pártokra is kiterjedt akkoriban és igen nagyarányú volt. Amikor az ország elfoglalása után a szovjetek részéről már nem volt szükség titoktartásra, maga Rákosi is beismerte, sőt kijelentette: 1939-ben a kommunisták kénytelenek voltak a nyilas pártokba tömörülni, és így most választási jogaiktól sem lehet megfosztani őket az 1945-ös választásokon, mert egykor nyilas párttagok voltak. ' Vox non olet’ — vallotta a kommunista diktátor Rákosi. így aztán érthető, hogy a ,,kis nyilasok'’ az internálótáborokban találták magukat, a többiből jó és hű kommunista lett.”

Kedves Laci bátyám, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Az általad leírtak nem hogy nem felelnek meg az igazságnak, hanem szinte háryjánosi magasságokban már a nevetségesség határát súrolják. Mindenekelőtt tisztázzunk valamit. Ezt az egész badarságot nem Te találtad ki, hanem a forrás említése nélkül (talán meg volt rá az okod) szórólszóra kimásoltad Sulyok Dezső jól ismert politikai szél-hámos 1954-ben New York-ban kiadott „A magyar tragédia” című könyvéből. Sulyokról tudni kell, hogy a magyar politikai élet legsötétebb figurái közé tartozott. A harmincas években ügyvéd és országgyűlési képviselő, aki olyan szélhámosságokkal akart feltűnést kelteni, mint meghamisított születési papírokkal Szálasi Ferenc örmény származásának bebizonyítása, de éppen Fiala Ferencnek köszönhetően, aki akkor az Összetartás főszerkesztője volt, ezen kísérlete csúfosan megbukott. Ettől kezdve kimondhatatlan gyűlölettel viseltetett Fiala Ferenccel szemben, amelynek egyik csúcspontjaként Fialát zsidó származásúnak próbálta beállítani, de rágalmazásért szintén bíróság előtt kellett felelnie. 1945-ben tárt karokkal várta a „felszabadító” szovjet csapatokat és nagy örömmel vállalta el Imrédy Béla népbírósági kirakatperében a népügyész szerepét s ezzel jócskán hozzájárult, hogy a kiváló pénzügyi szakember és korábbi miniszterelnök a népi demokratikus puskacsövek előtt fejezte be életét. Ugyanez a Sulyok Dezső aztán nem sokkal később, 1948-ban hátat fordított a vörös paradicsomnak és hirtelen Amerikában tűnt föl, de most már mint a legelszántabb önjelölt antikommunisták egyike. Emigrációs évei alatt majd mindenkibe belemart. „A magyar tragédia” c. könyvéről C. A. Macartney neves angol történésznek - aki 1958-ban „OCTOBER FIFTEENTH” címmel kétkötetes munkát jelentetett meg a modern Magyarország történelméről - lesújtó véleménye volt, amely hemzseg a valótlan, minden alapot nélkülöző állításoktól.

És Te, kedves Laci bátyám, cikked megírásakor ennek a Sulyok Dezsőnek a minden alapot nélkülöző hazugságait vetted át, anélkül, hogy meggyőződtél volna azok valóságtartalmáról. Ez pedig minden magára egy kicsit is adó történész kutya kötelessége, ha nem akarja lejáratni hírnevét. Itt szeretném megemlíteni, hogy az 1954 óta eltelt 50 évben Te voltál az első és egyetlen, aki ezeket a nyilvánvaló badarságokat Sulyok után újra közölte, ami magában is elég elgondolkoztató dolog.

Az igazság kiderítése manapság, 60 évvel az események után, már nem egy lehetetlen feladat, hiszen az otthoni irattárakban és könyvtárakban fellelhető dokumentumok már hozzáférhetőek az érdeklődők számára.

És most lássuk a tényeket. Úgy látszik, az utóbbi években egyesek szinte már sportot űznek a nyilasokkal kapcsolatos vadabbnál vadabb legendák gyártásából. Ide tartozik az a minden reális alapot nélkülöző elmélet is, hogy a nyilasokból lettek a kommunisták. (Szerinted pedig, hogy a nyilasok a kommunistákból lettek, majd utána visszavedlettek

újra kommunistává). A budapesti Terror Háza elnevezésű kiállítás is ezt a vonalat hivatott képviselni, ami még hazai történészek körében is elég heves vitákhoz vezetett.

Ungváry Krisztián, a témakört valószínűleg legjobban ismerő fiatal hazai történész a kiállítás rendezőit ezek miatt a nyilvánvaló ferdítések miatt tudatos történelemhamisítással vádolja. Ungváry, akit a nyilasok iránti szimpátiával aztán nem nagyon vádolhatunk, több éves beható kutatások után számos komoly tanulmányban is kifejtette kutatásai eredményét. A Népszabadság c. lap 2003. július 5-i számában „A pártmúzeum” című írásában a Terror Háza kiállításával kapcsolatban többek között a következőket olvashatjuk:

,,A nyilasok az 1939-es választások alkalmával a kerületek felében nem voltak képesek jelöltet állítani, mivel nem rendelkeztek az ehhez szükséges tízezer pengős kaucióval. Sajtójukat a választások előtt betiltották és a párt szinte teljes vezetőségét internálták. Ennek ellenére azokban a kerületekben, amelyekben egyéni jelölt is indult, a nyilasok átlagosan negyven százalékot kaptak. Teljesen szabad körülmények között akár a választást is megnyerhették volna.

Erről a rendezők mélyen hallgatnak: érthető, hiszen amennyiben e kérdést tárgyalnák, fel kellene adni azt a szemléletet, amelyben a magyar felelősségtárgyalásának nem nagyon jut hely. A kiállítóknak a nyilas mozgalommal kapcsolatos és az érintő képernyőn lehívható értékelése („német mintára alakult”) arról árulkodik, hogy nincsenek tisztában a tényekkel. A nyilaskeresztes párthungarista mozgalom egyáltalán nem német minta szerint alakult. Magyarországon egyrészt már1920-ban léteztek fasiszta és nemzetiszocialista pártok, az NSDAP-tól teljesen önállóan. Másrészt a nyilasok ideológiájukban a turanizmusra és Prohászka Ottokár „hungarizmusára” támaszkodva teljesen egyedi, önálló világképet testesítettek meg.” (...)

,,Az átöltözést prezentáló teremben látható talán a leglátványosabban a jelképes bemutatás kudarca. Az ötlet hogyan lesznek a kisnyilasokból kis kommunisták, üdvözlendő. Ez a bemutatás azonban teljesen mást sugall: a terem közepén ugyanis egy tányéron egymással szembeállított pártszolgálatos és ávós forog. Képernyőn meg azt láthatjuk, hogy különböző figurák egymás után átöltöznek az előzőek által visszahagyott ruhákba, hangeffektusként pedig a ruhaszekrényajtók csapódása hallható. A falon kis keretes szövegként szerepel az a formanyomtatvány, amelyben a bűnbánó nyilasok felvételüket kérhették a kommunista pártba, de ez az utalás majdnem teljesen elsikkad a sokkal látványosabb nyilasávós átöltözködés mellett. Amennyiben a kiállítók a kisnyilasok kis kommunistává változását kívánták volna illusztrálni, akkor két párttagsági könyvnek, vagy két civil ruhás és pártjelvényes figurának kellene a tányéron forognia. Annak tükrében, hogy 1945-ben egyetlenegy nyilas sem öltözött át a politikai rendőrség egyenruhájába (még a kiállítók bevallása szerint se), a prezentációt nehéz másnak, mint történelemhamisításnak minősíteni." (...)

..Az óvásokról csupán egy leegyszerűsítő és hamisításokkal terhelt mondat olvasható: ..Szélsőbaloldali elemekből, bűnözőkből és megannyi egykori nyilaspribékből formálódó szervezet."

"Valójában az ÁVO és az ÁVH vezetésében. tehát a kiállított tablón szereplő személyek között egyetlen egykori nyilas pribék sem szerepel. Nem is szerepelhet, mert az intézmény alapítói, illetve vezetői között egyetlen korábbi nyilas sem akadt, és szerepük az egyszerű ávasok között sem volt említésre méltó. Arról, hogy a vezetőik közül hányán voltak bűnözők, a történeti kutatás egyenlőre nem rendelkezik megbízható adatokkal. az állítás tehát felesleges denunciálás. Az óvások egy része csakugyan meggyőződéses kommunista, azaz .,szélsőbaloldali elem” volt. Többeknél a bosszúállás is felvetődhetett szempontként, hiszen az ÁVO kezdeti vezetői kivétel nélkül zsidó származásúak voltak.”

,,A nyilasok és a legendák” című tanulmányában (Népszabadság, 2003. június 4.) pedig a következőket írja:

„Csakugyan, a pártállami történetírás számos hazugságot terjesztett el a nyilasokról, hogy irányítható legyen a szembenézés a háborúval, az antiszemitizmussal és a diktatúrával. A nyilas mozgalom erejét ugyanis nem a német támogatásnak köszönhette, és a nyilas ideológia önálló magyar jelenség volt. A magyar szélsőjobbnak egyáltalán nem kellett külföldi példákat másolnia, Magyarországon a fajvédelem 1919-től domináns politikai eszme volt. A parlamentbe jóval nagyobb számban és korábban kerültek be szélsőjobboldali képviselők, mint Németországban. Az NSDAP 1924-ben elő-óször 6 százalékos, majd fél évvel később 2,4 százalékos parlamenti képviseletet kapott, míg 1926-ig a képviselők 12-14 százaléka volt az Ébredő Magyarok Egyesületének tagja. 1920 és 1939 között Szálasi különféle pártjait leszámítva is több tucat olyan párt létezett, amely nevében is a , fasiszta” vagy a „nemzetiszocialista" jelzőt használta. 1939-ben, az első országos titkos választás alkalmával a szavazatok 25 százalékát szerezték meg.”

Az egyik legismertebb vád, hogy a nyilasok a „guruló márka” segítségével érhették el sikereiket. Teleki Pál, a kommunista történetírás és újabban a Terror Háza kiállítói egyaránt görcsösen igyekeztek és igyekeznek bizonygatni, hogy a nyilaskeresztes párt „idegen” ideológiát képviselt, és csak a Harmadik Birodalom anyagi és politikai támogatása segítette hozzá a sikerhez - nyilván azért, mert az „idegenszerűség” vádja hatásosabbnak tűnt, mint a nyilasok demokráciaellenessége: a demokrácia ugyanis sem Telekinek, sem a kommunistáknak nem jelentett különösebb értéket. Komoly német állami támogatásra azonban Sombor-Schweinitzer József rendőrfőkapitány-helyettes sem tudott bizonyítékokat találni. A kiszámíthatatlan, nem „nemzeti” alapon álló, a hazai németeket is integrálni kívánó nyilas mozgalommal szemben Németország inkább Imrédy Béla és Baky László pártjait támogatta, és legfeljebb menedéket nyújtottak a nyilaspárt üldözött tagjainak (miként a vasgárdistáknak).

Szálasi a németek előtt is hangot adott annak a véleményének, hogy a „kiválasztott nép” teóriáját hirdető „rosenbergizmus” (azaz a náci fajelmélet) szerinte nem sokban különbözik a zsidóság „világuralmi terveitől” - a nyilasok már csak ezért sem voltak népszerűek a náci vezetők előtt. Szálasi 1939 júniusában Rosenberg „A XX. század mítosza” című könyvének olvasása után azt írta naplójába, hogy „amit a zsidók 6000 éven áttettek, ezt akarná A. R. is, hogy a németek cselekedjék meg - 6000 éves késéssel: faji vallás, faji erkölcsi, szellemi, anyagi élet.” (...) Ugyancsak tévhit, hogy a nyilasok zöme bűnöző, lumpen elem volt. A nyilas hatalomátvétellel Budapesten csakugyan a bűnözők uralma szabadult el, de reprezentatívnak tekinthető-e az 1944. októberi „zöld ár”az egész mozgalomra?

Lackó Miklós, a nyilas mozgalomról 1966-ban megjelentetett monográfiájában kiemeli, hogy túltengtek közöttük a büntetett előéletűek. Sombor-Schweinitzerre hivatkozik, aki 4292 megvizsgált személy közül 1228 esetben mutatott ki büntetett előéletet. A kiválasztottak halmaza azonban nem volt véletlenszerű, és nem meglepő, hogy a fénykorában 300 000 fős taglétszámú párt soraiban néhány ezer büntetett előéletű található.

Szálasi első pártalakulatának budapesti tagnévsorában 1938 legelején 466 budapesti párttagot tarfottak nyilván. Közülük 99 rendelkezett doktori fokozattal! A nyilaspárt indulásakor tehát jellegzetesen értelmiségi rétegpárt volt.”

Való igaz, hogy a nyilasok közül többen korábban kommunisták voltak. Péntek István, Málnási Ödön történész, Kassai-Schallmayer Ferenc képviselő és későbbi propagandaminiszter, Párkányi István fővárosi kerületvezető kommunista volt, Sütő Gyula, Koltay József és Zsámboky Pál képviselők baloldali szociáldemokraták, amit nyilasként is nyíltan vállaltak. A különbség csak az, hogy ezek a