Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-03-01 / 2. szám
4. oldal «lîîVAKOfcî _______CIHA UGATOTT TÖRTCneiEítl_______ Ungvári Gyula Szálasi Ferenc emlékezete (2.) Nem fasizmus, hanem hungarizmus! A „fasizmus” és a kommunizmus rokonságba hozása azon az alapon történik, hogy mindkettő totális (s ezért radikális) irányzat, másrészt azon a feltételezésen, hogy mindkettő embertelen, brutális, kegyetlen. Ezzel a rokonítással kapcsolatban mindenekelőtt szögezzük le, hogy fasizmusról beszélni Szálasi esetében közönséges tudatlanság. Ennek a szónak az alkalmazása csak Mussolinivel és mozgalmával kapcsolatban értelmes. Szálasi ugyan nagyra tartotta az olasz fasizmust, de az általa önállóan és politikai szempontból minden lényeges dologra kiterjedően kidolgozott eszmerendszert mint hungarizmust határozta meg. Ez sok tekintetben hasonlított Mussolini rendszerére, de voltak különbségek is a két ideológia között. Ha Szálasit fasisztának mondjuk, aki pusztán az önmagában vett eszmeiséget tekintve és figyelmen kívül hagyva, hogy Mussolini a maga rendszerét előbb dolgozta ki, mint Szálasi a hungarizmust- Mussolinit viszont hungaristának kellene mondanunk, aminek abszurditása kézenfekvő. Valójában azt a nagy szellemi irányzatot, amelynek gyökrei még az első világháború előtti időkre nyúlnak vissza s amelynek csírái e háborút közvetlenül követően jelentek meg, virágba borulását pedig a 20-as és - még inkább- a 30-as évekre datálhatjuk, nemzeti szocializmusnak célszerű neveznünk. Ennek válfajai az olasz fasizmus, Szálasi hungarizmusa ugyanúgy, mint pl. a hitleri népi mozgalom (az ún. Völkische Bewegung) és még néhány másik irányzat. Elvileg mindhárom megnevezett irányzat nyíltan hirdetett totalitarizmusnak is tekinthető, ha a megcélzott totalitást másként is határozták meg. Mussolini az állam totalitását tartotta kívánatosnak, Hitler a faji összetevőkkel is jellemezhető népi totalitást, Szálasi pedig a nemzeti totalitást. A totalitarizmus fogalmát egyébként nemcsak a kommunizmusra és a nemzeti szocializmus formáira alkalmazhatjuk. Totalitárius-nak tekinthető pl. az a gazdasági társadalmi berendezkedés is, amelyben a pénz, az üzleti szellem oly mértékben uralkodik, hogy a pénzügyi-üzleti kapcsolatokon kívül minden más emberi kapcsolat elveszíti jelentőségét s azok, akik nem üzletemberek, a társadalom margójára rekesztődnek ki. De minden magát komolyan vevő hitfelekezet is arra tart igényt, hogy hívei elfogadják minden dogmáját (dogmatikai totalitását). A hungarista irányzat jelszava ez volt: a nemzettel a nemzetért. Tegyük ehhez hozzá, hogy Szálasi a hungarizmus fókuszába állított nemzetbe nemcsak a magyar népet értette bele, hanem az ún. Kárpát- Duna medence (a történelmi Magyarország, a Szent Korona Országai) összes „honképes és talajgyökeres”(vagyis magának itt hont szerző, itt otthonra lelő, valamint e honi talajon álló, szellemi, politikai és gazdasági tekintetben e talajban gyökerező) nemzetiségét s ezeket olyan jogokhoz, olyan fokú szabadsághoz és önállósághoz kívánta juttatni, amely természettől fogva megillet minden népszemélyiséget (ilyen jogokban, autonómiában Trianon óta mind a mai napig messze nem részesült a Kárpátmedencében élő egyetlen magyar kisebbség sem). Ugyanakkor Szálasi e „hungarista” nemzet államvezető népének a szempontok egész sokasága tükrében a magyart kívánta látni. Kétségtelen viszont, hogy a zsidóságot nem tekintette „talajgyökeres” népszemélyiségnek, mondván: a zsidóság nem kötődik a magyar röghöz (nem folytat nemzetfenntartó paraszti tevékenységet), viszont nemzetközi síkon mozgékony és üzleti haszonszerzésre beállított népiség. Szálasi szerint az lenne kívánatos, ha a zsidóság is saját hazára lelne és ott megépíthetné a maga népi-nemzeti államát. Mindennek semmi köze az embertelenséghez, a brutalitáshoz, kegyetlenséghez. Az, hogy valaki embertelenné, brutálissá, kegyetlenné válik, egyrészt génjeitől függ, másrészt neveltetésétől, a külső körülményektől, pl. a háborús viszonyoktól. Előmozdíthatják a viszonyok elfajulását, az embertelenség kibontakozását az ordas eszmék is természetesen, de a hungarizmus egyáltalán nem volt ordas eszme, miközben pl. a marxizmus-leninizmus messzemenően az volt, a nem lenini típusú marxizmusról pedig, csak úgy, mint napjaink szélsőséges liberalizmusáról annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy az értelmes emberi létezéstől idegen, torz eszmerendszert képviselt, ill. képvisel. Itt kel! megemlítenünk azt is, hogy ha a második világháborúban tevékeny három erőtényező (a német és vele szövetséges, az angolszász és azt segítő, valamint a szovjet erőtényező) hadviselését tekintjük, akkor a németek által alkalmazott módszerek (a Blitzkrieg, a törvényekhez és rendeletekhez való következetesebb ragaszkodás és a polgári lakossággal kapcsolatos nagyobb fokú felelősségvállalás) folytán erkölcsi szempontból felülmúlták mind az angolszász típusú, mind a szovjet hadviselést, ráadásul ez utóbbit oly mértékben, hogy állítható: a szovjet-német párviadal egyfelől a fejlett nyugati kultúra és civilizáció és másfelől a sötét és barbár Kelet összecsapását jelentette. Tehát embertelenséggel, kegyetlenséggel, háborús és népellenes bűntettekkel éppen nem a német erőtényezőt kellene vádolni elsősorban (bár szadistákkal, magukról megfeledkezett emberekkel minden nép esetében lehet találkozni), hanem annak ellenfeleit, elsősorban a szovjetet, de pl. - az angolszász terrorbombázásokra, a szőnyegbombázás amerikai módszerére tekintettel - éppenséggel pl. a másikat is. A HUNGARIZMUS BÖLCSELETI ALAPJAI A hungarizmus bölcseleti alapokon áll. Rendszerének középpontjában az a három kategória található, amely az embernek a világban elfoglalt helye szempontjából a legfontosabb: az emberi létezés legáltalánosabb és legfontosabb szintjén e három kategóriával találkozhatunk. Ezek: az abszolútum (Isten, ill. Isten és a világ viszonya, az evilági létezés és a transzcendentális lét kapcsolata), az egyes ember (mint egyén, mint szabad akaratú személyiség) és a közösség (mint az egyéni létezés feltétele és e létezés értelmének egyik fő összetevője). E három kategória szerint különböztethetjük meg az egyes embert a közösségbe integráló törekvéseket. Az embert az abszolútumhoz való viszonyában a krisztusi erkölcs integrálja közösségbe s ebben az integrálásban a kalauz szerepét a keresztény egyházak játsszák. Az -egyébként önállító, önmegvalósító, önző - „én” közösségi integrálását a legmagasabb szinten a nemzetelvű gondolkodás és cselekvés (a szó tiszta értelmében vett nacionalizmus) végzi. Végül a közösséghez való viszonyában az embert a szocializmus integrálja közösségbe. Napjainkra a szocializmus szót a kommunisták teljesen hiteltelenítették, lejáratták. A hungarista eszmeiség szocializmusa azonban nem a marxizmusra épült, sőt, ha Szálasi el is ismerte a történelmi materializmus viszonylagos jogosultságát a múltban, egészében véve élesen ellentétben állt a marxizmus anyagelvűségével, keresztényellenességével, nemzetköziségével. Mellékesen jegyzem meg, hogy ezzel a nem-marxista, tiszta, etikai szocializmussal a magyar 56 messze nem állt ellentétben, sőt, a forradalom elitje - ha a szocializmus szó ellen tiltakozott is - követeléseivel (a forradalom közösségi szerveinek, pl. a munkástanácsoknak a szerepére, a termelőeszközök munkás - ill. paraszttulajdonlására, a szociális törvények megtartására és továbbfejlesztésére stb. vonatkozó követelésekkel) éppen a hungarizmus szocializmus eszméjével rendkívül rokon állásfoglalásokról tett tanúságot. Ráadásul az 56-os állásfoglalások általában hitet tettek a kisipar és a normál típusú kereskedelem magántulajdona mellett, ami ugyancsak szinkronban volt a hungarizmusnak a magántulajdonra, a korlátozottan szabad gazdálkodásra, ill. ennek a közösségi felelősséggel ötvözött változatára vonatkozó eszméjével, teljesen összhangban egyébként a néhai hercegprímás 56. nov. 3-án elhangzott beszédében foglaltakkal is. Arról most nem is szólva, hogy a hungarista hatalomátvétel 44. okt. 15-én alapvetően ugyanazt a célt szolgálta, mint az 56-os nemzeti szabadságharc: ellenállást azzal a „ruszki” imperializmussal, bolsevizmussal és barbarizmussal szemben, amelynek előképe ellen - pl. 1841-ben, a Pesti Hírlap tanúsága szerint - már Kossuth is egy német-magyar szövetséget szorgalmazott, ill. egy várható nagy orosz-német összecsapás esetére azt tartotta kívánatosnak, hogy a magyarság e háborúban a németek szövetségeseként harcoljon. A hungarizmus bölcseleti alapjainak szilárdságát is eredményezte azután, hogy Szálasi az egyes ember közösségi integrálását összekötötte az ember - lelki, szellemi és testi valóságához is kapcsolódó - erkölcsi, kulturális és anyagi gyarapodásával s az egyes emberek alkotta nemzet nagyságával, boldogságával és dicsőségével. Rámutatott arra is, hogy ha a három alapvető irányzatot nem szerves egységben és nem a maga helyén igyekszünk kibontakoztatni, akkor az egyes irányzatok óhatatlanul eltorzulnak. így pl. az egyházállam (vagyis az egyház politikai uralma) az ún. államerkölcsi dogmatizmusra vezet (viszont jegyezzük meg, hogy a mélyen vallásos Szálasi egy hívő keresztény magyar társadalmat tartott kívánatosnak, a felekezetnélküliség tilalmával, minden iskolai szinten a hit- és erkölcstan kötelező tanításával, az egyházi esküvő kizárólagos joghatályi jellegével stb.). A nemzeti elv (a nacionalizmus) egyeduralma sovinizmust eredményez (gőgöt, gyűlöletet, erőszakot a más nemzetek iránt, más nemzetek megalázását, elnyomását, kizsákmányolását). Végül a szocializmus a maga torz formájában materializmusra (az erkölcsi-szellemi tényező, a kultúra, az idealista lelkűiét és az értelmiség háttérbe szorítására, az anyagi, a testi tényezők, szempontok kizárólagos uralmára) vezet. Látván napjaink manipulált fogyasztói társadalmát s a gazdagok önzésének s a méltatlan szegénységnek és nyomornak kiáltó ellentétét, ma is aktuálisnak érezhetjük a jó irányú emberi törekvéseknek s ezek ellentétének Szálasi által jelszószerű tömörséggel adott megfogalmazását, mi szerint az egyik oldalon van a család, az igazság és a jólét, a másik oldalon pedig a csók, a maszlag és az arany. (Az említettek egyébként arról is tanúskodnak, hogy Szálasi filozófiai irányzata a hármas fogalomcsokrok hierarchikus szintézisét is jelentette.) Határozott politikai-ideológiai felépítmény A keresztény nemzeti szocializmus bölcseletivilágnézeti alapjain állva Szálasi határozott politikaiideológiai felépítményt fogalmazott meg. Ez egyaránt kiterjedt a vallásos nevelés és a nemzeti kultúra kérdéseire (így pl. arra, hogy a hazai nem magyar nemzetiségeknek úgy kell integrálniuk a maguk kultúráját a Kárpát-Duna Nagyhaza össznemzeti kultúrájába, hogy e kultúrák sajátosságait, „hímporát” is megőrizzék), a gazdasági berendezkedés, a tulajdonviszonyok, az állami szabályozás és kiemelten a munkarend problematikájára (így pl. a gazdasági szabadság, állami beavatkozás és társadalmi szolidaritás különböző elemeit sajátosan ötvöző ún. szociálnacionálé tervezetére), a társadalmi rendnek, a totális nemzet öt alapvető erőtényezőjének az elemzésére és tennészetesen az államelmélet, a politikai hatalom alapkérdéseire (így pl. a népszuverenitás és a hagyományos magyar alkotmány szintézisére). Figyelemre méltó, hogy Szálasi nem ragaszkodott az egypártrendszerhez (mint pl. Hitler az ún. felhatalmazási törvény nyomán kialakított új rend körülményei között vagy pl. Mussolini). Ragaszkodott viszont ahhoz, hogy a hungarista berendezkedés csakis az esetben váljon valósággá, ha a nép ezt szentesíti (miként pl. Hitler is népszavazást írt ki minden fontosabb döntésének népi jóváhagyásához). Szálasi konkrét politikai programja az említett bölcseleti alapokat és ideológiai felépítményt a Horthy-korszak meglevő vagy fenyegető problémáira adott sajátos válaszok tükrében jeleníti meg. Mindezekre vonatkozólag a Gede Testvérek Bt. által kiadott Szálasi-kötetben bőséges utalások találhatók. A keresztény nemzeti szocializmus eszmerendjén kívül Szálasi hungarizmusának szerves része volt a Szent Korona Országainak (a Kárpát-Duna Nagyhazának) a Pax Hungarica elvei alapján való megépítése, valamint a konnacionalizmus, a földgömbrend kialakítására vonatkozó hungarista elképzelés, ill. annak eszmei világnézeti alapja. Ami az előbbit illeti, Magyarország területi integritásának visszaszerzésével és a magyar vezetőszerep helyreállításával párhuzamosan a hungarizmus biztosítani kívánta az itt élő népek teljes nemzetiségi autonómiáját. Nem pusztán kulturális autonómiáról volt ez esetben szó, hanem nemzetiségi anyakönyvezésről, a belső igazgatásnak, járási szintig a bíráskodásnak, nagy mértékben az adózásnak és az adópénzek elköltésének nemzetiségi rendjéről is. Röviden arról, hogy a jövő Hungáriájában élő nemzetiségek ne csak „emberi és polgári jogokat” kapjanak, de olyan nemzetiségi jogokat is, amelyek a számukra adott puszta honterületet saját hazájukká, valamint egy tágabb haza alkotórészévé is teszik. Szálasinak e mélységesen türelmes nemzetiségi koncepciója ötvöződve izzó magyarságszeretetével s annak sokoldalú belátásával, hogy a Kárpát-medencét az Isten is „egy hazának” teremtette, egyszerre tanúskodik az ő érzületi idealizmusa és intellektuális realizmusa mellett. A HUNGARIZMUS KLASSZIKUSA: SZABADSÁGHARCOS HŐS! És most a Szálasit ért vádakról. Kétségtelen, hogy nem volt híve a francia mintájú parlamentarizmusnak vagy az angol stílusú kormányzati rendszernek. Hungarizmusa a Gömbös-féle reformok radikális továbbfejlesztéséről tanúskodik, s ezek meghonosítása egy történelmi léptékű, hosszú távú és elsősorban erkölcsi jellegű átalakulást kívánt meg. 1935- ös pártalapításától kezdve egészen 1944 októberéig ellenzékben volt. (Közben két éven át kormányzósértés vádjával börtönben ült, noha miniszterelnöki kinevezését csakis Horthy Miklós kezéből és a magyar nép által szentesítve képzelte el.) Többször is találkozót kért Horthytól, de a kormányzó csak a német haderő magyarországi bevonulását követően, 44 májusában volt hajlandó fogadni őt. Ez a találkozó Szálasi szempontjából eredménytelenül végződött, aminthogy a németek sem támogatták a hungarista hatalomátvétel gondolatát. Változás e helyzetben csak 44 augusztusában következett be, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a kormányzó a román példát követve kiugrásra készül. Ettől az időponttól kezdődően Szálasi és hívei hozzákezdenek a hatalomátvétel megszervezéséhez. A németek végre hozzájárultak ehhez a hatalomátvételhez, de a feladatot maguknak a hungaristáknak kellett megoldaniuk. Bizonyos feladatokat maguk a németek vállaltak magukra. Ilyen akciójuk volt pl. a titoista kapcsolatokkal gyanúsított ifj. Horthy elrablása. Ennek azonban az eseményekben nem volt jelentős szerepe. Vitatható állítás, hogy a németek Horthyt fiának elrablásával zsarolva vették rá lemondására. Horthy lemondásának egészen más oka volt. Természetesen - miként nem Veesenmayer rábeszélő technikája - nem is egy német alakulatnak és Horthy testőrségének nem különösebben jelentős összecsapása a Várban. Horthy azért mondott le önként Szálasi javára, mert tudatosult benne, hogy a magyar hadsereg, ill. a hadsereget vezénylő tisztikar nem áll mellette, viszont készen áll a szovjetellenes harc folytatására. Ennek persze korántsem a tisztikar német származása volt az előidézője, hanem az a tapasztalat, amelyet a magyar hadsereg a szovjet életformával és harcmodorral kapcsolatban szerzett s az a feltételezés, amelyet a magyar tisztikar a szovjet céljaival kapcsolatban nagyon is pontosan és világosan látott. Mindenesetre Horthy fegyverszüneti proklamációjának elhangzása után a hungaristák Kovarcz Emil és Hindy Iván szervezésével gyorsan és szakszerűen hajtották végre a hatalmi eszközök átvételét, majd a következő időszakban Szálasi vezetésével jól működő államapparátust építettek ki, és a német alakulatokkal együtt fél éven keresztül harcolva és fokozatosan viszszavonulva tartóztatták fel a román és egyéb erőkkel is támogatott hatalmas szovjet haderőt és megszervezték sok százezer magyar ember és jelentős mennyiségű anyagi jószág Németországba menekítését. A HUNGARISTA NEMZETVÉDELEM NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGE Érdemes foglalkozni azzal a történelmietlennek mondható gondolattal, hogy mi lett volna, ha a hungaristák nem vállalják a sokak által akkor már kilátástalannak tűnő további harcot a bolsevisták ellen. Végezzük el e gondolatkísérletet azzal a kiegészítéssel, hogy a debreceni páncélos csatát a 6. német SS páncélos hadsereg egyértelműen elveszíti Plijev szovjet tábornok páncélosaival szemben. Ebben az esetben a Tiszától keletre, de a folyóval nagyjából párhuzamosan haladó szovjet páncélosok egyetlen hatalmas katlanba zárják a 8. német és a 2. magyar hadsereget. Ezek az erők a további ellenállás számára elvesztek volna. Valószínűleg hasonló sors várt volna az Északkeleti Kárpátokban harcoló 1. magyar hadseregre (Dálnoki Miklós Béla hadseregére) is. Tegyük fel, hogy ebben a helyzetben sikerül Horthy kiugrási kísérlete (elmarad a hungarista hatalomátvétel), miközben a megvert 6. SS-hadsereg maradványai nyugati irányba menekülnek. Ha egy ilyen esetben a németek - számolva a velük szembe forduló magyar katonasággal is - hazánk gyors elhagyására kényszerülnek (ez volt a Vörös Hadsereg eredeti célja), akkor a szovjet csapatok nem 1945 áprilisának derekára, hanem közel fél évvel korábban, 44 októberének vége felé érnek Bécs alá. Ha viszont - pl. a zalai olajmezőkre tekintettel - a németek szívósan ellenállnak, akkor a korábbi szövetséges ellen forduló magyar egységek és a német hadsereg között sok ezer magyar életet is kioltó összecsapásra kerül sor. Az első esetben - még jóval a jaltai szerződés előtt - a szovjet haderő masszív támadást hajthat végre Ausztria, Észak- Olaszország és Bajorország ellen és abba a helyzetbe kerül, hogy Délről és Keletről harapófogóba szoríthatja a Nyugat felől is fenyegetett német haderőt. Bizonyos mértékig valószínű, hogy ez esetben a szovjetek elérik a Duna, sőt a Rajna forrásvidékét. Minthogy a jaltai szerződés előtt csupán a teheráni - és korántsem szerződés, hanem csupán egyszerű - megállapodás kötötte össze a szövetségeseket, ráadásul e megállapodásban arról volt szó, hogy az oroszok megkaphatják a Rajnáig terjedően egész Németországot, könnyen megeshetett volna, hogy a szovjeteknek az osztozkodásnál a teljes Ausztrián és esetleg bizonyos olasz területeken kívül nem egy NDK-nyi Németország jut, hanem egy NSZK-nyi (és az angolszászoknak jut csak egy NDK-nyi). Már csak azért is ez lett volna valószínű, mert a szovjet vezetés mindig is úgy gondolta, hogy hatalma addig terjed, ameddig a Vörös Hadsereg akció rádiusza, ráadásul cselekedeteiben nem a szerződések betűjéhez, hanem a nemzetközi erőviszonyokhoz igazodott. Kérdés, hogy egy ilyen esetben is úgy alakul-e a történelem, ahogyan alakult, és pl. a szorgalmas és tehetséges német munkaerőnek jóval nagyobb hányadát birtokolva is csődbe jutott volna-e a szovjet birodalom a XX. század végére és ha nem, akkor (pl. mi magyarok) ugyan mikor kerültünk volna ki Moszkva hódoltságából? Egyfelől Plijev veresége lehetővé tette az említett német-magyar erők visszavonását és harcképes állapotba hozását, másfelől éppen a debreceni páncélos csata kellős közepén került sor a hungarista hatalomátvételre. Az ezt követő hungarista honvédő katonai, igazgatási és társadalmi tevékenységre tekintettel mindenképpen meg kell állapítani, hogy a hungaristák magyarországi tevékenysége 44—45 fordulóján nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a szovjet vezetés vérmes 44 őszi reményei nem váltak valóra. De megkockáztatható pl. az a kijelentés is, hogy pl. a hungarista ellenállásnak jelentős szerepe volt abban, hogy az osztrákok 1955-ben semlegessé válhattak. A hungarizmusnak a Nyugatot védő szerepe természetesen nem közvetlen célja volt Szálasinak és híveinek. A közvetlen cél Magyarország védelme volt s a nyugat védelme csak közvetetten jelentkezett, teljesen hasonlóan a török idők magyar védekezéséhez. Szálasinak így is kijárna egy szobor, pl. Bécsben, Salzburgban, Milánóban vagy Münchenben.
