Szittyakürt, 2004 (43. évfolyam, 1-6. szám)
2004-03-01 / 2. szám
2. oldal IRhílYTŰ ttlÍTVAKÖfct- Major-cikk folytatás -polgári fősegítői minden tőlük telhetőt megtettek a háború megnyerésére, háborús bűnt követtek el. Ezt az állítólagos bűncselekményt úgy határozták meg, hogy támadó háborút terveztek, készítettek elő, kezdeményeztek és viseltek. Ilyen jogi alapelvet sem a második világháború alatt, sem előtte eddig nemzetközi jog nem ismert. ,A szövetségesek - közli Veale - egy úgynevezett ,charta’ alapján jártak el, melyet az Egyesült Nemzetek a háborús bűnökkel foglalkozó bizottsága bocsátott ki. Azt állították, hogy ez a bűncselekmény most nemzetközi törvényekbe ütközik, és hogy az új törvény visszaható erővel rendelkezik. Ahogy a jogászok mondták, visszaható tön’ény volt, a törvénynek az a fajtája, melyet manapság mindenki utál, aki hisz az igazságszolgáltatásban. A háborúból megmaradt gyűlölet és harag erős volt a nürnbergi per idejében, a szövetséges vádlók elfogadták ezeket az érveléseket és válogatott halál és börtönbüntetéseket mondottak ki. A vádlottak igazi bűne az volt, ahogy azt Niirnbergben leszögezték, hogy a vesztes oldalon álltak a háborúban. Nürnberg szégyenteljes pereiben hozott „ítéletei” jóvátehetetlen „justizmordja” és a „háborús bűnösökön” végrehajtott ítéletek jogilag aligha tekinthetők másnak, mint gyilkosságoknak. De nem csak Nürnberg van a világon, de Budapest, Prága, Varsó, Bukarest, Szófia, Belgrád és még sok ezer más kisebb város, ahol a népbíróságok a nürnbergi elvek alapján egyszerűen lemészárolták Európa igazi vezetőit és legértékesebb koponyáit. Megrázó elégtétel volt ez a könyv azok számára, akik már 1946-ban felemelték szavukat Nürnberg törvénytelenségei miatt. Micsoda elégtétel volt ez a könyv annak az egyetemi tanárnak, aki 1948-ban „Zur Kontroverse über den gegenwärtigen Status Deutschlands” című, Erlangenben megjelent könyvében először a világon mert Nümberggel és a megszálló hatóságok törvényeivel szemben nyilatkozni, aki először hirdette nyilvános egyetemi katedráról, hogy a nemzetközi jog ellenes a német felségterület újrendszerű megszállása és Nürnberg „justizmord”. Talán csak papi reverendája mentette és óvta meg ezt a nagyszerű embert, hogy letartóztassák. Hollós Ferenc Tibor. 0 volt az első a világon, aki a győzők által megszállt területen Nürnberg közvetlen tőszomszédságában fel merte emelni a szavát a nürnbergi jogtiprás ellen. Ma úgy látszik, mintha visszatértek volna a hajdani nürnbergi „erkölcs” tündérszép napjai. A világhódítók legmagasabb céljának érdekében: meg kell törni minden gerincet, leszerelni minden antibolsevista meggyőződést, kompromittálni minden hősiességet, nevetségessé tenni mindenfajta nemzeti ellenállást, fasizmussá vagy nácizmussá kiáltani minden keresztény magatartást és úszító iratnak bélyegezni az Újszövetség bizonyos részeit. Az egyensúly-felbillenésnek szinte fantasztikus, patologikus jelenségeit látjuk abban a mérgesgázfelhőben, amelyben élünk, ahol minden defitizmus szabadság és minden konstruktív gondolat nácizmus. Akik már 1945 előtt is látták, hogy a judeo-bolsevizmusnak csupán fegyverrel és erős lélekkel, tiszta erkölccsel, Istenben hívő bátorsággal lehet ellenállni, azok fasisztákká bélyegződtek. Amikor minden évben március 12-hez érkezünk, láthatóvá válik szemeink előtt az orsszágvesztés és a szovjet katonai megszállást követő nemzeti tragédiánk. A judeo-bolsevizmus erőszakuralma által elpusztítottak véres, néma soraira e napon tétetett korona: kivégezték Szálasi Ferenc nemzetvezetőt, a hungarista ideológia és a Hungarista Mozgalom megteremtőjét. Vértanúsága előtt, vele és halála után is sokan haltak meg vértanúként a hazáért, az eszméért és a becsületért. Jelképessé vált ez a nap, nemcsak Szálasi Ferenc immár történelmi személyisége, államfői volta miatt, hanem azért is mert - ha más naptári dátumok szerint is - ebben egyesült az egész magyar mártírológia, Bárdossy, Imrédy, Sztójay, Szőllősi és minden rendű rangú, polotikai pártállású magyarok vértanúsága: a miniszteré és a kisemberé, a tábornoké, közkatonáé, aki hű maradt a krisztusi eszményhez és az örökké való nemzethez. Március jöttén a magyarokat, németeket, franciákat és európaiakat elragad az 1848-as nagy álom emléke. Barikádok Párizsban, forradalmi jelenségek Németországban, szabadságküzdelem a bécsi torlaszokon, és a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről Petőfi Sándor szavalja a Talpra magyart. Az osztrák császár cenzora csak kisszerű beamter volt, akit a magyar március egyetlen szellőcskéje elsodort az íróasztaltól. De próbálna ma valaki megküzdeni azzal a világ-cenzúrával, amely ott terpeszkedik a televíziók, rádiók és világlapok felhőkarcolóinak ormán. Az 1848^19-es szabadságharcunk idején először 1849-ben mutatkozott meg a nemzeti létünket megsemmisítéssel fenyegető szláv moszkovita veszedelem a maga félelmetes mivoltában. Az első orosz elözönlés hatása oly mélyreható, megrázó és döbbenetes volt, hogy még három évtizeddel később is, az orosz-török konfliktus idején, az egész magyar közvélemény viharos tüntetésekben követelte, hogy a Monarchia haladéktalanul siessen a törökök megsegítésére. A száműzetésben élő Kossuth Lajos is összefogás hirdet az orosz veszéllyel szemben, amelyet „mint halálmadarat látott kiterjesztett szárnyakkal lebegni” hazája felett. A szabadság, amely 1848. március 15-én jelent meg, nagyszerű és különös istennő. Akire egyszer ráhullott az ősugárzó tekintete, attól elvárja a teljes értékű emberséget: a polgári erényt, a katonai hősiességet, krisztusi áldozatot és oroszlánt bátorságot, a nép iránti hűséges szolgálatot, a tiszta, önzetlen szociális cselekvést s az eszméhez való hűséget: egészen a bitófáig. Az 1944. október 15-én meghirdetett fegyverletétel felett ítéletet nem mi, hanem Kossuth Lajos mondott már 1849-ben Görgey Arthurhoz intézett levelében: „Lehet eset, hogy hadseregek becsülettel letehetik a fegyvert túlnyomó erőszak előtt, de nem lehet eset, hogy becsülettel letegyék a fegyvert, ha úgy teszik le, hogy a nemzetnek szolgaságot vásárolnak, sok, néhány, vagy kevés egyes egyének személyes javának árán." Mintha ezt a mondatot Horthy Miklós 1944-ben nem ismerte volna, mert a kormányzó így akarta letenni a fegyvert a vörös hordák előtt. Kossuth Lajosnak ez a levele nem csak Horthy Miklóst ítéli el, hanem igazolja azok magatartását is, akik tudva, hogy személyileg elvesznek, a bolsevista bosszú áldozatai lesznek, mégis megkísérlik az utolsó lehetőséget, hogy mentsék a nemzetet a saját életük árán is! Miért nem akadt egyetlen államférfiú - mert nem akadt! - Magyarországon 1938-ban, amikor Felvidék visszatérése vált esedékessé, majd később, amikor Kárpátalja és még később Erdély és a déli végek visszatérésének lehetősége nyílt meg, miért nem akadt kormányzó, vagy kormányelnök, püspök, egyetlen tábornok, vagy egy szolgabíró is valahol, akinek lett volna bátorsága kiállani a nép elé és ezt mondani: Nekünk nem kell semmiféle területi visszacsatolás, mi jól érezzük magunkat és boldogok vagyunk a trianoni határokon belül is, tartsa meg magának a Duce, meg a Führer a Felvidéket is, Kárpát-alját is, Eszak-Erdélyt is! Mert ezt kellett volna cselekednünk, hogy megszerezzük a háborúból való kimaradás katonai és politikai jogcímét. De amikor mi ennek az ellenkezőjét cselekedtük és a tengely-hatalmak döntése jóvoltából majd megdupláztuk a trianoni ország területét, és annak 9 milliónyi népességét közel tizennégy és félre emeltük, akkor már nem volt sem erkölcsi, sem politikai jogcímünk ahhoz, hogy azt lessük, mit határoznak a velünk szemben álló nagyhatalmak titokban a kulisszák mögött, akár Teheránban, akár Yaltában. Ezt egyszer a háború alatt így fejezte ki a magyar publicisztika nagymestere, Milotay István: ,JNem lehet mind a két háborús fél győzelmére spekulálni, de egyik oldalán sem vállalni a rizikót!” Istennek hála, hogy a becsületére kényes, egyenes fajtánk ezt ösztönösen így is érezte! így érzett, ezért viselkedett úgy, ahogy viselkedett 1944. október 15-én. A hadban álló honvédség szembefordult saját Hadurával, ösztönösen érezve, hogy kapitulációval, dezertálással hazát menteni nem lehet. Ok cselekedtek Kossuth szellemében és 1956 október 23-afiai. Mindaddig, amíg egy nemzetnek vannak fiai, akik válságos időkben csak a haza javát tartják szem előtt, - írjon a naptár 1944. október 15-ét, avagy 1956. október 23-át -, az a nemzet nem veszett el! Mert igaz az Ige: FELTÁMADUNK!- Tompó-cikk folytatása - Mivel a Talmud éppen úgy törvényen kívül helyezte egy nem zsidó gyermekét, illetve ügyét, mint egy .állatét’, egy nem zsidónak éppen úgy nincsenek törvényadta jogai egy zsidó bíróságon, mint egy állatnak. Krisztus jellemzése szerint az önmagát magasztaló farizeus ezt mondta: ,Hálát adok Neked, Uram, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember.’ Egy kiváló talmudista rabbi ugyanezt mondja: Áldott légy .... aki nem teremtettél engem gojnak’, vagyis nem zsidónak. Sajátságos ellentét áll fenn a Talmud és Jézus között. A Talmud mindenütt támadja őt, ahol csak tudja, még az anyját is. A Talmud szerint Mária prostituált nő volt, aki ácsokkal közösült: ’Ő, aki hercegek és kormányzók leszármazottja volt, ácsokkal kurválkodott.’ Ebből természetszerűen következett, hogy az írástudók Krisztust törvénytelen gyermeknek nyilvánították. A zsidó enciklopédia a ,Jézus’ címszó alatt azt állítja, hogy a zsidó iratok gyalázzák Krisztust: .Mindezeknek a forrásoknak az a tendenciája, hogy Jézus személyét azáltal kisebbítsék, hogy törvénytelen születést, mágiát és szégyenteljes halált tulajdonítanak neki.’ E címszó szerint Jézust a judaizmus három legrosszabb ellenségei egyikének tekintik, aki gyalázatos véget ért. A Talmud ezt mondja: .Négyszeres halálra ítélték: megkövezésre, megégetésre, lefejezésre és megfojtásra.’ A Talmud azt is hozzáteszi, hogy ő most a pokolban van, tűzforró ürülékkel büntetve. A zsidó enciklopédia a ,min’ címszó alatt folytatja a kereszténység iránti talmudi gyűlölet megvilágítását. Újra emlékeztetnünk kell arra, hogy a .minim’ általában a zsidókeresztényeket jelenti. .Tilos húst, kenyeret vagy bort együtt fogyasztani (a kereszténnyel). A keresztény által írt törvénytekercseket, a tefilint és a mezuzotot el kell égetni. A (keresztény által) leölt állat tiltott étel. A (keresztény) rokonainak nem szabad megengedni, hogy megtartsák a gyász előírásait a halála után, hanem meg kell követelni, hogy ünneplő ruhába öltözzenek és örvendezzenek. (Egy keresztény) tanúvallomását nem szabad elfogadni bizonyítékul zsidó bíróságokon, és ha egy zsidó talál valamit, ami (egy keresztény) tulajdona, nem adhatja vissza neki.’ ” Pike tényállításaira, mint a Talmud nem zsidókra vonatkozó egyéb megjegyzéseire, zsidó részről két ellenvetés a válasz: 1. „Nem hiteles kiadásból idéznek”. Csakhogy az amerikai lelkész citátumai zsidó kiadásokból, nem holmi „antiszemita” brosúrákból valók. A rabbik hozzáfűzik, rosszul „értelmezik” az antiszemiták a Talmud oly bölcs gondolatait. Olvasómra bízom, lehet-e a gyermekek megrontását a szűziesség védelmének tekinteni? 2. „A Talmud kifogásolt mondatai nem a zsidó világnézetet, hanem csak egyes rabbik magánnézeteit tükrözik.” De ha a Talmud a rabbik elsöprő többsége szerint is a zsidó világnézet kivonata, mint ahogyan a keresztényé a Szentírás és a szenthagyomány, ugyan mitől hiteles az egyik mondat és mitől nem az a másik? Részletesen bemutatja továbbá a Talmud, valamint a kabbalisztikát összegző Zohár tanításait terjesztő, világuralomra törő, a forradalmi megmozdulásoknak élére álló cionista lobbi aknamunkáját, amelynek célja az „Új Jeruzsálem” felépítése, vagyis a zsidó politikai-gazdasági világrendszer megvalósítása. „A Zohar egy jellemző szövegben ezt tanítja: ,Az élő lélek’ Izraelre vonatkozik, amely egyedüli birtokosa a szent, élő, felülről származó lelkeknek... A .szarvasmarha, a csúszómászók és a föld vadállatai’ a többi népekre vonatkoznak, akik nem ,élő lelkek’. A Zohar azt állítja, hogy Izrael csak a nem-zsidók legyőzése által tarthatja meg a pozícióját, mint Isten földi dicsősége. A Zohar a nem-zsidókat .amalekitáknak’ nevezi. Számos jellemző szövege egyikében ezt mondja: ,ők okozták a templom lerombolását... ezért, amikor Isten kinyilvánítja önmagát, kiírtja a földről... A megváltás nem lesz teljes mindaddig, amíg Amalek meg nem semmisül.” Megdöbbentő tényeket közöl arról, mennyire nem írott malaszt a Talmud, a Zohár. íme néhány: 1. A nyugati hatalmak 1918-ban megszellőztették, hogy a kommunizmus nem más, mint ateista zsidók nemzetközi összeesküvése a keresztény társadalmi és gazdasági rend ellen. 2. Az első szovjet népbiztosok - Urickij, Trockij, Zinovjev, Szverdlov, Kaganovics - zsidók voltak. 3. A kommunista mozgalmakban a zsidóság számaránya évről-évre nőtt. Nyikita Huroscsov maga is elismerte a kommunista párt zsidófertőzöttségét: „A kormány úgy találta, hogy bizonyos kormányzati ágazataiban nagyon koncentráltan vannak jelen. A személyzet több, mint 50 %-át alkotják.” 4. A zsidó vezetők az Egyesült Államokban a radikális szocialista-bolsevista mozgalmak, továbbá a tömegtájékoztatás, a televíziós csatornák élére álltak. A próféta szól a zsidó politika kulisszatitkait mélységében ismerő lelkészből, amikor így summázza a zsidó világszövetséggel szembeni feladatunkat: „Az egyháznak most szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy a mai Izrael nem az Ószövetség magasrendű jövendöléseinek beteljesülése - ezek a jövendölések ugyanis az engedelmesség feltételéhez vannak kötve. Ezzel szemben a modern Izrael első állomása annak a sátáni tervnek, amely el akarja venni ezt a világot Krisztustól, és oda akarja adni az Antikrisztusnak, Izrael hamis Messiásának, aki a világot Jeruzsálemből fogja uralni.” Minden nem zsidónak szól intelme: „A keresztényeknek véget kell vetniük annak, hogy a szórakoztatásban és a világ eseményeiről szóló tudósításokban a zsidó tömegtájékoztatástól függjenek. A családoknak olyan egészséges szórakoztató lehetőségeket kell keresniük, amelyeknek nem a televízió áll a középpontjában.” Érvelését hallgatva kérdezem: tudatában van-e a magyar társadalom, mire ítéli a talmudista Brüsszel, a sok kótyagós, vízfejű, a klasszikus Európát hírből sem ismerő, de azt megsemmisíteni akaró szabadkőműves „ejrópér”, a „Budapest” táblát még jó, hogy „Judapestre” le nem cserélő szabadkőműves banditizmus? Mikor jut már el oda a magát nemzetinek, „jobboldali”-nak nevező tábor, hogy kimondja: elég volt a judaizmusból!? Elég volt a magyar kultúra ócsárlásából, a kertészimrék, eörsiistvánok, spirógyörgyök, a nemzetközi szabadmadarak fészkeléséből, a Magyar Szent Korona lesvájcisapkázásából, Jézus fattyúr.ak nevezéséből, a Wass Albertnek való szoborállítás eluta-sításából! Vajh mikor üt az óra, amikor, megváltjuk: mi igenis antijudaisták vagyunk, más szóval - most tessék huhogni! - antiszemiták! Igen, azok. Zimándy Ignác atya - akinek antiszemita kátéját folytatásokban közöljük lapunkban - írta 1882-ben: „Nálunk nincs másban üdvösség, csak az antiszemitizmusban. Aki hisz, Udvözül, aki nem hisz, elkárhozik!” Kérdés, felfogják-e ezt ma azon jóhiszemű magyarjaink, akik kiszolgálják a júdásokat? Nem veszik észre, hogy a JUDEU tűzkatlanjába kerülnek ők is, hiába tolják a Zsidesz - leánykori nevén Fidesz - szekerét, hiába hajbókolnak Orbán Viktornak, hiába jobbikolnak, hatvannégyvármegyéznek?! Hiába szidják Medgyessyt, a JUDEU-t, ha pénzüket inkább zsidóknál költik el, mint magyaroknál, ha nem bojkottálják a szabadkőműves tévéadásokat, rádióállomásokat, könyveket, újságokat. Márpedig ez kutya kötelessége lenne most minden hazáját nemcsak szájával, de szívével, eszével és pénzével is szerető magyarnak! Ha a maradék magyarság a május t-i belépéssel felgyorsuló elzsidósítással nem lesz képes szembeszállni, attól tartok, igazolni fogja Komáromi Jánost, aki „Jegenyék a szélben” című regényében - 1928-ban! - (a kommunista zsidók persze további közel 4500 sajtótermékkel együtt elrendelték bezúzását 1946-ban!) egy honfitársával beszélgetve így fakadt ki: „Rongyország ez, testvér! S ha egyszer felháborodásában el találná süllyeszteni az Úristen, nem maradna helyén más, csak egy fekete lyuk s a lyuk legalján egy poloska.” Hogy ne így legyen, hallgassuk meg Pike adatait, terjesszük kazettáját! Gróf Teleki Pál mondta: „Merjünk magyarok lenni!” Aláírom, de ki kell egészítenem egy mondattal, egy olyan kívánsággal, amely minden, hazáját halálosan szerető magyar lelkében ott szunnyad: merjünk antijudaisták lenni! Április van. Rügyeznek a fák, zöldülnek a mezők, énekelnek a madarak, és te, magyar testvérem, hogy tudsz a házadban csótányok, patkányok, poloskák között élni?