Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2003-09-01 / 5. szám
Hogyan lettem „háborús bűnös”? Vitéz Szilágyi Lajos színművész vallomásai 10. oldal___________ __________________IMIGYflR SOMOK______________ __________**ltÍVAKÖfct Közölte velem a rendőr főtörzsőrmester, Nagy István:- Szolnokon jelentkezzék a kapitányság vezetőjénél, de nehogy Budapestre próbáljon menni, mert ott várják, hogy internálhassák! Hatvanban szálljon át a jászsági vonatra, és menjen Szolnokra. Fűző nélküli bakancs, decemberben, egy agyon fertőtlenített nadrág, egy lemberdzsek, nem az időszaknak megfelelően voltam öltözve. Mindenki látta, hogy egy kriptaszökevény vagyok kinézésre. Odamentem egy vasutashoz:- Hatvanba igyekeznék.- Jöjjön velem. A vonat a miskolci állomásról indult, kivitt hátúira és szólt egy kalauznak:- Engedd meg, hogy ez az ember beszálljon. - Rögtön felfedezte a vasutas, hogy ki lehetek, látszott rajtam. Beszálltam oda, egy nagytermes kocsi volt, az ablak mellé ültem. Közben tele lett a kocsi emberekkel, csupa jól öltözöttekkel, akkor javában tartott Miskolc iparosítása, nyilván szabad szombat előtt lehetett, talán péntek, nem emlékszem pontosan. Ezek a nagyon jól öltözött emberek utaztak Pestre. Leült velem szem egy fehér hajú, fekete ruhába öltözött bányász, sok kitüntetéses. A véletlen úgy hozta, hogy mellettem senki nem foglalt helyet, habár teljesen tele lett a kocsi. A bányász elővette a táskájából az élelmiszert, gyönyörű, tiszta, hófehér szalvétába csomagolt kacsasültet. S enni kezdett. Kifelé néztem az ablakon. Egyszer csak megfogta a négy sarkát a szalvétának, és az ölembe tette az egészet. Egy olyan sírógörcsöt kaptam, hogy zokogtam. Nem tudtam hozzá nyúlni az ételhez. Visszaadtam neki. Mellettem üres maradt a hely, én nem is tudtam, hogy vanUtasellátó, mert 1949-ben, amikor letartóztattak, még nem volt. Egy ilyen kosaras ember a teljes kosár tartalmát lerakta mellém:- Ez az öné.- Uram, én nem kértem, és nem is tudom kifizetni.- Már ki van fizetve. Hatvanban átszálltam a jászsági vonatra, és azt hiszem, hogy úgy négy-öt óra fele már ott voltam a Megyei Rendőrkapitányságon, közel a szolnoki pályaudvarhoz. Kilenckor bejött az alezredes, akinél jelentkeznem kellett. Hosszú, keskeny iroda, az ablaknál volt az alezredesnek az íróasztala, ahogy belépett az ember a szobába, szemben egyenruhás főhadnagy, háttal meg egy egyenruhás alhadnagynő gépelt. Odairányítottak. Az alezredest Pozsgainak, vagy Palástinak hívták, de nem állítom biztosan. Úgy tudom, hogy 1956-ban a saját beosztottjai ölték meg. A boríték, amit Nagy István küldött (nyilván rendőr kocsi vihette, vagy motoros), már ott volt az asztalán.- SS voltál, az anyád úristenit? Erre a durva és pimasz kérdésre nem tudtam magamon uralkodni. Kezdtem verni az asztalt, én, aki sosem voltam káromkodós, nem szerettem a trágárkodást, letoltam a sárga földig az alezredest. „Én magyar királyi honvéd őrmester voltam, azt a későbbi idők döntik majd el, hogy én harcoltam-e jogosan a fajtámért, a hazámért, hiszen csak magyar területen vettem részt a harcokban, vagy maga, idegen, moszkvai parancsra, az isten bassza meg magát! ” Megdermedtek. Majd a főhadnagy és az alhadnagynő is felugrott, az alezredes fehér lett, mint a fal és kizavart. Ez reggel kilenc órakor történt, este 11-ig ott voltam a kapitányságon, ültem egy pádon. Előtte való éjjel már nem aludtam, előtte meg volt a verekedés, enni sem ettem, éjjel 11 órakor egy vadidegen városban kizavart a rendőr az utcára.- A posztos rendőr. Kiadták az ügyeletesnek, hogy zavarjon ki éjszakára. Hogy mi történt Dr. Serfőző János sógorommal, aki főispáni titkár volt Szolnokon, azt csak később tudtam meg. Semmi rokonságom nem volt Szolnokon. Kimegyek az utcára, és ott virít egy plakát: Állami Aruház. Operett, és az első név rajta, amit látok: Áruház igazgató: Sághy István. Sághy g-hy-nal, ez csak a Sághy Pista lehet. Szegedről ismertem. - Meg vagyok mentve - gondoltam. A színházban vége volt az előadásnak, késő éjre járt, egy-két ember csellengett ott. Mondom a portásnak, hogy Sághy István művész urat keresem. Négy év alatt ez a titulus, hogy művész úr, megszűnt. Látszott rajtam az is, gondolom, hogy honnan eresztettek. Odajött egy bőrkabátos, magas férfi:- Én arra lakom, amerre Sághy művész úr - visszahozta az én titulusomat -, szívesen megmutatom, hogy hol lakik. Sík Rudolfnak hívták ezt a tenoristát, aki párttitkára volt a Szolnoki Szigligeti Színháznak. Elvitt a Somogyi utcába, abba a Somogyi Béla utcába, ahol Pápai Miklós lakott korábban. Az édesanyja még élt akkor, a húga, meg az öccse is ott éltek, s a mellettük lévő házban lakott Sághy Pista. Másnap már találkoztam is Pápai Miklós családjával. Szolnoknak nyári állomása volt Békéscsaba. Pista ott mindig ingyen lakott, s ezt honorálta a házigazdáinak, akkor Karácsony előtt egy szőnyegakción vásárolt néhány darabbal.- Most már tudom, hogy azért ragaszkodtam ezekhez a szőnyegekhez, mert ma éjjel ezeken kell aludnom - mondta Pista. A szó legszorosabb értelmében át - adta az ágyát, ő meg a szőnyegre feküdt.- Pityukám, én nem tudok az ágyon aludni, hozzászoktam ahhoz, hogy két szalmazsákon Meggyesi Erzsébet Öten aludtunk a V. Szilágyi Lajos neje börtönben. Vasárnap következett. Úgy 10 óra tájban, nagyon fáradt lehettem, nagyon sokáig aludtam, zörögtek az ajtón. Megjelent egy fehér köpenyes, közértes férfi, hatalmas tálcán, amit el lehet képzelni, szem, szájnak ingere: kolbász, szalámi, minden. A kommunisták direkt próbákat tartottak vasárnap délelőtt is a színházban, hogy még véletlenül se tudjanak a színészek elmenni a templomba. Minden finomságokat küldött Pista, ő meg próbált. Délben kinyílik az ajtó, és négy év után megjelenik a feleségem. Táviratozott Pista Pestre, hogy Lajos itt van. A feleségem lejött. Hozzátartozik a dologhoz, hogy a kitelepítési végzés csak rám vonatkozott, mégis, amikor a feleségemet kikísértem a pályaudvarra azzal, hogy intézze el Pesten az ügyeit, és jöjjön le, odalépett hozzánk két rendőr, meg egy civil ruhás detektív, és közölték: - „A kitelepítési végzés ki van terjesztve a feleségére is! Ne próbálja elhagyni Szolnokot, nem mehet vissza Budapestre!” Jelentkezni kellett, azt hiszem, hogy 50 éves korig minden kitelepítettnek, hetenként egyszer a rendőrségen. Vonatkozott ránk minden olyan rendelkezés, hogy este nyolc után nem lehetett utcára menni, étterembe, vagy bárhová. Az Alcsiszigeti Állami Gazdaságban dolgoztam mentőácsként. Áttörte a Tisza a gátat. A hídon átmegyünk a Tiszán túlra, és balra fordulunk a négyes úton, ott gyönyörű családi házak sora van mostan, 1953-ban víz borított mindent, rengeteg szarvasmarha, aprójószág került veszélybe. Egy 11 tagú ácsbrigádba kerültem. A tetőszerkezetet, hogy ne zuhanjon az állatokra, mert a víz kimosta az alapokat, lebontottuk. Ott dolgoztam sokáig, két, vagy három hónapig. Egy nagyon tisztességes, nagyon becsületes bácsi volt a brigád vezetője, aki nem tudott szélhámoskodni, mindent normálisan írt be a munkafüzetbe. Csedő Antal nevű, székely származású fiú volt a műszaki vezető. Behívott engem az irodájába.- Én Szolnokon kaptam munkakönyvét, meg a katonai igazolványomat is kiállították. És ott a munkakönyvbe azt írattam be,, hogy iskolai végzettségem hat elemi, foglalkozásom ácssegéd. Szolnokon egy olyan faházban laktunk, ahol, ha kinyitottuk az ajtót, rögtön az ágyra léptünk. Ez a Liget) utcában volt.- A rendőrség kellemetlenkedett?- Nem. Az első jelentkezésnél már rende- • sen öltözve jelentem meg. A folyosón 8-10- - en várakoztunk, nálam 4—5 évvel idő-sebbek:; voltak, s kiderült, hogy ők is kitele-pítettek.. 1945 előtt két rendkívül kemény büntetői intézet volt Magyarországon, az egyik aï Margit-körúti fegyház, a másik pedig a Conti i utcai, most Tolnai Lajos utcai katonai fegyintézet, ahol a dobcellák, meg egyebek voltak. „ Az utóbbinak a parancsnoka egy katonai i alezredes volt, aki 1942-ben meghalt, és az; özvegye már a háború után a Pasaréti úton! lévő családi házából egy szobát kiadott,, állítása szerint, Bozóki István színésznek.- Ezt a kitelepített mérnök mondta el ott és akkor nekem, s az általa mondott történet arról szólt, hogy, feleségül vette az 1942- ben elhalt magyar királyi alezredesnek a leányát. És az anyósa házába költözött. A mérnök egyszerű szülők gyermeke. 1951- ben, vagy 1952-ben, az alezredes családját, kitelepítették. Az özvegyasszonyt, a lányát, annak a mérnök férjét, és a három kiskorú gyerekét, a legnagyobb 5 éves, a másik 3 éves, a harmadik meg 1 éves. A mérnök nem is ismerte az apósát, hiszen 1946-ban vette feleségül a lányát. Mint mondta, mindez azért történt, hogy a Bozóki István nevű színésznek legyen egy lakása Pasaréten.-folytatjuk -A MAGYAR NEMZETI PANTHEON KITAGADOTTJA Fiala Ferenc (1904-1988) Fiala Ferenc, a Hungarista Mozgalom egyik úttörője és sajtóügyeinek vezetője, 15 évvel ezelőtt, 1988. szeptember 14-én hunyt el a saarbrückeni (Németország) kórházban. 1904. december 19-én született Kolozsvárott. Budapesten járt gimnáziumba és a József Nádor Műegyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett. Egyetemista korában főiskolai világbajnok és a MAC kardcsapatával többszörö országos bajnok. Újságírói pályáját már egyetemi hallgató korában, mint sportújságíró kezdte és 28 évesen politikai cikkírója a Magyarság című napilapnak. Az 1930-as évek közepétől, az „Összetartás” szerkesztője, kiadója és ilyen minőségében adta ki 1938-ban az Első Nyilas Kalendáriumot, az 1939-es évre. Szálasi Ferenc 1938. július 5-én háromévi fegyházbüntetésre történő elítélése és a nemzetiszocialista, hungarista hetilap az Összetartás 1939. évi betiltása ellenére is, hűségesen kitartott a hungarizmus vezetője és eszméje mellett! Sorra jelentek meg könyvei, amelyek időrendben a következők: A magyar sajtó igazi arca, Zöld könyv, Válasz az áfiumokra, Erdélyi levelek, így dolgoztak...! és a Vörös kalapács. Fiala Ferencet az 1944. október 15-e után betöltött felelős beosztásaiért (sajtófőnök és a propaganda minisztérium helyettes vezetője) a „népbíróság” mint „háborús bűnöst” halálra ítélte, de büntetését életfogytiglani fegyházra változtatták. Közel 12 évet töltött börtönben, ahonnan az 1956-os szabadságharcosok szabadították ki és 52 évesen kezdődött emigrációja alatt is hű maradt elveihez, amelyeket az önkéntes száműzetése alatt kiadott művei igazolnak: a Marschalkó Lajossal közösen írt Vádló bitófák (1958), Egy hajó elsüllyed a Dunán (1960), Zavaros évek (1965), Berkes és a szerzetes (1979) és az Egyszerű történet (1985) .Az élete fő művének tartott s tervezett könyv, a közvetlen személyes emlékek alapján írott nagy, több száz oldalas történelmi munka, Szálasi Ferenc életrajza és a Hungarista Mozgalom története, sajnos befejezetlen maradt. Sértő Kálmán Végrendelete negyedik bekezdésében így írt barátjáról, aki felkarolta és támogatta: „Fiala Ferenc, mint életemben általam ismert ember az örök Krisztusi igazságot szolgálta szomorúan és ösztönszerűleg. Fiala Ferencet tartom egyedül ma Magyarországon annak az embernek, akibe süketek, némák, vakok és nyomorultak, rongyosok és útszéli árvák a bizalmukat helyezhetik...” Az író, újságíró, szerkesztő, kiadó, politikus, kiváló építész és sportember emlékének az Első Nyilas Kalendárium „Sajtó és propaganda” című írásának utolsó soraival adózunk: „Terjedtünk, mint a préri tűz (Az 1939-es parlamenti választásokon, egymilliós választói tömeg támogatta illetve Budapest, munkások lakta kerületeiben, minden harmadik szavazatot ők kapták! Ekkor az Összetartás-t, 64.000 példányban adták ki! ez tőlem, B.F.), mert a mi lángunk a szívekben lobogott, s megtagadtuk azokat akik gyávák, sunyik és emberek előtt alázatosak voltak. Az emberek gerincre, egyenes szókimondásra vártak, s ezt tőlünk Hungaristáktól, magyar nemzetiszocialistáktól kapták. Testvérek! Bajtársak! Előre, mert miénk a jövő s mi vagyunk az új országépítők. KITART ÁS !” Bellák Frigyes
