Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)

2003-07-01 / 4. szám

«imAKOfcî

mnoYflROK n KfiRPfiT-mcDcnccßcn

5. oldal

Nyékhegyi latrán: A Trianont előkészítő hazaárulások leleplezése (4.)

Webergy tábornok - nagybátyám könyvének tanúsága szerint - november 3-án délután 3 órakor, az egybegyült osztrák-magyar és olasz fegyverszüneti bizottság előtt a következő nyilatkozatot tette: „A cs. és kir. hadseregfőparancsnokságnak reám ruházott jogán kijelentem, hogy a Conseil supérieur de guerre-nek Versaillesben 1918. október 31-én megállapított fegyverszüneti feltételeit a hadseregfőparancsnokság nevében elfogadom.” A hadseregfőparancsnokság nevében Arz vezérkari főnök, op. titkos 2150. sz. AOK. alatt november 4-én a következő rádiogrammot intézte Weberhez: „A magyar kormány Weber gy. tábornokot nem ismeri el a fegyverszüneti tárgyalások közös megbízottjaként, miután 0 Felsége elismerte Magyarország függetlenségét. Csak a viszonyok súlya alatt és nehogy a maga okozta késleltetés a fegyverszüneti tárgyalások lezárását befolyásolja, adja beleegyezését ahhoz, hogy Weber gy. tábornok Magyarország érdekeit is képviselje.

Boldogult nagybátyám a fegyverszünet ismertetése után könyvében ezeket írja: „A fegyverszünet megkötése után osztrák társaimmal szemben mindenesetre megelégedett öröm vett rajtam erőt, mert hiszen Ausztria megcsonkítása mellett Magyarország területi egysége biztosítva volt.” De már útközben az újságokból értesültem arról az érthetetlen és indokolatlan kirándulásról, amelyet Károlyi, annak ellenére, hogy a hadseregfőparancsnokság a Páduából küldött rádiogrammokról a magyar kormányt állandóan informálta. Belgrádba tervezett, Budapest fellobogózását tehát legkevésbé sem találtam időszerűnek és rögtön sejtettem, hogy itt az országot félrevezetik és a nemzetet becsapják. Ezen meggyőződésem mindjobban megérlelődött bennem, midőn a hivatalos fórumok elzárkóztak előlem, s a nekik kellemetlen páduai fegyverszünetről mit sem akartak hallani. Nagy nehézségek árán jutottam az akkori hadügyminiszterhez, Albert alezredeshez s bár ő felháborodással vett tudomást a fegyverszüneti pontozatoknak őt igen meglepő tartalmáról és az utasítása, alapján minden részletre kiterjedő jelentésemet nagy érdeklődéssel karolta fel, az összkormány céltudatos gonoszságán alapuló fait accomplit megváltoztatni ő sem tudta. November 15-én kötötték meg a sorsunkat megpecsételő belgrádi katonai egyezményt, amelynek Károlyiék által oly gondosan elhallgatott szövege a páduai fegyverszüneti szerződés határozataival összehasonlítva, kellőképen feltárja és dokumentálja Károlyinak és elvetemült társainak égbekiáltó bűntényét, amelyet nemzetünkkel szemben elkövettek. Az akkor számottevő tényezők előtt állandóan hangsúlyoztam - folytatja Nyékhegyi tábornok - a Páduai fegyverszünetnek egyedüli jogos voltát, szemben a belgrádi katonai egyezménnyel, amelyet minden igyekezetemmel meg akartam ingatni. Ezek folytán tehát magához kéretett Diener Dénes, a külügyek akkori bitorlója s a reá és kormányára oly kellemetlen irataim egy részét tőlem kölcsönkérte. Az iratokat azonban sokszoros utánjárásom dacára sem tudtam tőle visszakapni. Minthogy azonban ezen ellopott iratok másolatát sikerült megszereznem, így módomban áll a páduai fegyverszünetet hiteles okmányok alapján a legrészletesebben meg ismértetni. Ezekből a közvélemény megtudhatja, milyen másként alakult volna ki minden, ha a békét ezen alapon, nem pedig a nemzetünk vesztét okozó belgrádi katonai egyezmény alapján kötöttük volna meg.

Jómagam is, aki közvetlen közelről figyelhettem nagybátyám szörnyű tépelődéseit; a történtek után nem tudtam hová lenni a gondolattól, hogy elveszthetjük az ezeréves határokat. Közeledett az időpont, amikor a győző hatalmak a legyőzött nemzetek meghallgatása nélkül ülnek össze, hogy azután határozataikat tudomásulvétel végett közöljék, mint békeparancsokat. A háború folyamán Párisban megalakult a lengyel nemzeti tanács és ennek folyományaként Lengyelország a béketárgyalásukon a győző államok sorában foglalhatott helyet. A magyar és lengyel rokonság és hagyományos barátság érlelte meg bennem 1918. év végén azt a gondolatot, hogy amikor a lengyel kormány az újonnan felállított budapesti lengyel követség titkárává régi meghitt barátomat, boldogult Syntinis Gyula bárót nevezte ki, aki szoros és meleg barátságban állott a későbbi lengyel köztársasági elnökkel, Paderewskyvel, nevezettet arra kérjük fel, mint a lengyel nemzeti tanács elnökét, legyen szószólója a béketárgyalásokon résztvevő lengyel nemzet annak a Magyarországnak, amely a háboút sohasem akarta és amelybe őt belekényszerítették. E gondolat realizálása érdekében kiépítettük azokat a számottevő összeköttetéseket, amelyek segítségével a legbefolyásosabb külföldi tényezőket vonultattuk volna fel Magyarország igaza mellett a kis-entente cselszövéseivel szemben. Ott szerepelt ezen tényezők között Yves Guyot francia miniszter, sőt Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült államok elnöke is. Apponyi György gróf bevonásával Fraknói Vilmos, Földes Béla átmenetgazdasági miniszter, Nagy Ferenc egyetemi tanár, v.b.t.t., Rákosi Jenő, Bárczy István és hasonló nagyságok közreműködésével feldolgoztuk azokat az érvkomplexumokat, amelyek pénzügyi, gazdasági, nemzetközi kereskedelmi, történelmi és kulturális szempontokból szólnak európai érdekből területi integritásunk megóvása mellett.

Már minden el volt készítve, hogy ezen munkaanyag birtokában elinduljunk Párisba egy számottevő semleges hatalom eliminálta az útlevél nehézségeket is, ugyanis abban az időben magyar állampolgárnak lehetetlenné tették a külföldre jutást. Még utoljára Apponyi György felment Károlyi Mihály akkori miniszterelnökhöz, hogy a hivatalos kormány hozzájárulását, avagy legalább is jóindalatú tudomásvételét eszközölje ki. Ennek azonban más következménye lett. A Károlyi kormány nemcsak hogy nem engedélyezte tervezett utunkat, hanem egyenesen meggátolta.

Nálam házkutatást tartottak, lévén lakásomon a végzett munkaanyag oroszlánrésze, minden lépésünket detektívekkel őrizték ellen és formálisan megakadályoztak abban, hogy vonatra üljünk.

Pedig könnyen hihető, hogyha elutazásunk valóra válik, nem végeztünk volna meddő munkát. De Károlyiék csírájában fojtottak el minden kísérletet, amely egy józanabb béke kieszközlése érdekében fáradozott.

Az itt felsorakoztatott történelmi igazságokból láthatjuk, hogy a reánk nézni oly szomorú következményekkel járó erőszakos trianoni béke megszületését nem a magyar nemzet gerinctelensége, sem az elvesztett háború utáni gazdasági összeomlás, hanem egyedül a jelenleg is oly sok bajt okozó destrutktiv elemeknek hazaárulása idézte elő. Ha végiglapozom a nemzet türténelmének gyászos lápját, beleimádkozom minden fájdalmamat; de ezerszeresen rezzennek meg bennem az érzések aranyhúrjai, amikor nemcsak szemlélője, de részese is voltam ezeknel a rettenetes történelmi eseményeknek. És nem fogok tudni megnyugodni addig, amíg ismét nem láthatom a Kárpátok büszke bércein a magyar trikolort, és nem nézhetek újból bele a magyar Adria gyönyörű, kékes zöld, szép szemébe.

(Vége)

TRIANON

A BÉKEKÖTÉS ELŐZMÉNYEI

A trianoni békeszerződés megkötésének drámai előzményeit mindennél jobban illusztrálja az eseményeknek kronologikus sorrendben való rövid felsorolása.

1919. november 25. Huszár Károly koncentrációs kormányának hivatalos elismeréseképp Magyarországot meghívták a párisi békekonferenciára. A szövetségesek legfelsőbb tanácsa Budapestre kiküldött megbízottja Sir George Clerk meghallgatásával hozta erre vonatkozó határozatát, amelyet Clemenceau, mint a békekonferencia elnöke levélben közölt a magyar kormánnyal. A levelet Bandholtz amerikai tábornok a budapesti antant misszió vezetője adta át Huszár Károlynak. A levélben felszólítják a magyar kormányt, küldje ki legrövidebb időn belül megbízottait Neuilly-be, a Château de Madrid kastélyba.

1919. december 20. A kormány összeállította a békedelegációt, amelynek elnökségét Apponyi Albert gróf vállalta. Főmegbízottak lettek Teleki Pál gróf, Bethlen István gróf, Popovics Sándor, Lers Vilmos, Zoltán Béla és Somsich László gróf. A delegáció főtitkára lett Praznovszky Iván rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter.

1920. január 3. A párisi Opinion című lap közzétette Sixtus pármai herceg 1917-ben történt titkos kiküldetésére vonatkozó okmányokat, amelyekből az derült ki, hogy Károly király és az antant között bizonyos megállapodás történt, és Czemin gróf, külügyminiszter tudott a békeakcióról.

Január 5. A magyar békedelegáció első csoportja Apponyi Albert gróf vezetésével reggel 8 óra 50 perckor külön vonaton Párisba utazott, ahová január 8-án érkezett meg. A magyar delegátusokat autón vitték Neuilly-be, a Chateau de Madrid-ba, ahol internáltakként kezelik őket.

Január 10. A magyar békedelegáció a meghatalmazások kicserélése után 7 jegyzéket adott át Henry francia ezredesnek, a békekonferencia elnökéhez való továbbítás céljából. Az első jegyzék a bemutatkozó jegyzék volt, amelyben a delegáció feltárta Magyarország helyzetét a múltban és a jelenben. A jegyzék azzal a kéréssel végződött, hogy a legfelsőbb tanács népszavazás elrendelésével adjon alkalmat mind a magyar népnek, mind pedig a magyar területen élő nemzetiségeknek, hogy maguk határozhassanak jövendő sorsukról. A 2-5. jegyzék a román megszálló csapatok által elkövetett jogtalanságok ügyében fordul az antanthoz. A 6. jegyzék turkesztáni és szibériai hadifoglyaink hazaszállítását kéri, végül a 7. Erdély különleges helyzetével foglalkozott.

Január 15. A magyar békedelegáció főmegbízottai Apponyi Albert gróf vezetésével megjelentek a francia külügyminisztériumban, ahol átadták nekik a magyar békefeltételeket tartalmazó szerződést. A szertartás, amelyen jelen voltak az antant államok és szövetségesei képviselői, mindössze néhány percig tartott. Clemenceau rövid beszédben közölte a magyar delegátusokkal, hogy a legfelsőbb tanács hozzájárult ahhoz, hogy a delegáció Magyarország helyzetéről expozét adjon. A békeszerződés ugyanazon az alapon épült fel, mint a németeknek átadott saint-germaini szerződés és szövege három nyelven készült, franciául, angolul és olaszul. A szerződés 364 szakaszra oszlott; kiegészítő része Magyarország térképe az antant szabta új határvonallal.

Január 16. Apponyi Albert gróf a legfelsőbb tanács előtt elmondotta francia nyelvű expozéját Magyarország helyzetéről. Keresetlen szavakkal, meggyőző ékesszólással kifejtette, hogy Magyarország feldarabolása egyértelmű egy nemzet teljes és szándékos elpusztításával s a békeszerződés tervezetét lényeges módosítások nélkül nem fogadhatja el. Magyarország ezeréves múltját és jelenlegi helyzetét ismertetve, az igazság megállapítása végett pártatlan ellenőrzés mellett megtartandó népszavazást követelt. Beszéde végén Apponyi angolra és olaszra fordította a szót és egyénisége, szívből fakadó szónoklatának lendülete kétségtelenül nagy hatással volt a jelenlevőkre. Lloyd George meg is ígérte, hogy az előterjesztett érveket behatóan áttanulmányozzák.

Január 20. Apponyi Albert gróf a békedelegáció nagy részévei visszaérkezett Budapestre. A Keleti pályaudvaron óriási közönség megható ünnepléssel fogadta.

Január 22. A magyar békedelegáció a párisi békekonferencia elnökének jegyzéket adott át, amelyben tiltakozott a belgrádi fegyverszüneti egyezmény megszegése ellen, és felsorolta azokat a sérelmeket, amelyeket a megszálló szomszéd nemzetek követnek el a nemzeti joggal, az emberi jogokkal, a kultúrával és az emberiességgel szemben.

Január 24. Magyarország katonai képviselői Neuillyben memorandumot adtak át az antantnak, kimutatva a katonai feltételek tarthatatlanságát.

Ausztria és Csehország titkos egyezményt kötöttek Magyarország ellen.

Február 9. A magyar békedelegáció visszaérkezett Párisba, hogy átadja válaszunkat a békefeltételekre.

Február 10. A magyar kormány az élelmiszer-csempészés megakadályozására a demarkációs vonal mentén élelmezési védelmi zónát állított fel.

Február 13. Apponyi Albert gróf a francia külügyminisztériumban átadta a magyar kormány válaszát az antant békefeltételeire. A válasz több különálló jegyzéket tartalmazott, amelyek közül a legterjedelmesebb volt a határokról szóló, és a válasz pontról-pontra kimutatja a békeszerződés feltételeinek tarthatatlanságát. Az átadott magyar válasz egy példányát elküldötték Londonba Millerand-nak, aki akkor ott időzött az antant miniszterelnökök tanácskozásán. Több hátralevő jegyzék átadására a magyar békedelegáció egy heti haladékot kért és kapott.

A nyugat-magyarországi nemzetgyűlési képviselők tiltakozást adtak ki Nyugat-Magyarország elszakítása ellen.

Február 14. A magyar kormány jegyzéket intézett Ausztriához, amelyben népszavazást ajánlott fel Nyugat-Magyarország kérdésében, kijelentvén, hogy amennyiben az osztrák kormány ehhez hozzájárul, a magyar kormány a népszavazást magára nézve kötelezőnek ismeri el.

Február 19. Az osztrák nemzetgyűlésen Renner dr. kancellár nyilatkozott a magyar kormánynak jegyzékéről és az ajánlatot visszautasította. Másnap ezt a választ az osztrák külügyi hivatal írásban is átadta a magyar kormánynak. A válasz hangoztatja, hogy a saint-germaini határozattal nem lehet szembehelyezkedni; Nyugat-Magyarország birtokáról Ausztria kereskedelmi kompenzációkért sem hajlandó lemondani, ennélfogva az ajánlatot visszautasítja,

Február 25. A román csapatok megkezdték a tiszamenti községek kiürítését, hogy visszavonuljanak a Clemenceau-féle demarkációs vonalra. A magyar nemzeti hadsereg csapatai mindenütt nyomukban.

Március 1. A nemzetközi Dunabizottság a nagyköveti konferencia határozatából megkezdte működését.

Március 6. Az antant határozata értelmében Sopronban a helyzet megvizsgálására osztrák bizottság érkezett, amely alkalommal nagy néptömeg impozáns tüntetést rendezett az annexió ellen.

Március 10. A bukaresti kormány elhatározta, hogy megszünteti Erdély és a régi királyság közötti gazdasági határokat, és végleges jelleget ad az egyesítésnek. Ugyanekkor elhatározta az erdélyi kormányzótanács feloszlatását is.

Március 11. A magyar nemzeti hadsereg ünnepélyesen bevonult Debrecenbe.

Április 1. Apponyi Albert gróf a második békedelegáció tagjaival hazaérkezett Budapestre. Neuillyben csak néhány tagja maradt a békedelegációnak Praznovszky Iván vezetésével, hogy átvegye az antant végleges válaszát.

Április 2. Sok ezer amerikai magyar nagygyűlést tartott Washingtonban és határozatban felszólította az amerikai kormányt, lépjen közbe, hogy a megszállott magyar területen rendeljék el a népszavazást. A határozatot küldöttség vitte a Fehér Házba és átadta Wilson elnöknek.

Április 15. A magyar békeküldöttséget Neuilly-ből Versailles-be költöztették és a Hotel de (Reservoir-ban helyezték el.

Május 6. Az antant legfelsőbb tanácsa, amelyet ez alkalommal a nagykövetek értekezlete képviselt, visszautasította a békeszerződés dolgában előterjesztett valamennyi magyar ellenjavaslatot és Henry ezredes útján átadatta a békeküldöttség főtitkárának, Praznovszky Ivánnak az antant által véglegesnek nyilvánított békeszerződést. A válaszhoz kísérőlevél volt mellékelve, amelyet Millerand írt alá s amely a többi között kimondja, hogy ha a határkijelölő bizottságok megkezdik munkájukat és arra a nézetre jutnak, hogy a béke határozatai valahol igazságtalanságot teremtenépek, melynek kiküszöbölését az általános érdek megkívánja, erről a Népszövetség tanácsának jelentést tehetnek, amely esetben a szövetséges és társult hatalmak hozzájárulnak ahhoz, hogy a Népszövetség tanácsa, ha a tekintetbejövő felek egyike azt kívánja, felajánlhassa jó szolgálatait az eredeti határok békés úton való kiigazítására, ugyanazon feltételek mellett. azokon a helyeken, ahol egy határbizottság valamely változtatást kívánatosnak tartott. A levél még felszólította a magyar békedelegációt, hogy 10 napon belül nyilatkozzék, fel van-e hatalmazva a békeszerződés aláírására, amire később tűzik ki az időt. A békeszerződések egyidejűén a szövetséges hatalmak a magyar békedelegációnak a békejavaslatra tett megjegyzéseire külön jegyzékben válaszoltak.

Május 7. Budapesten hatalmas tüntetés volt az igazságtalan béke aláírása ellen. A vidéken is mindenütt tüntettek a békeszerződés ellen.

Május 10. A magyar nemzetgyűlés történelmi jelentőségű ülésén Teleki Pál gróf külügyminiszter a nemzetgyűlés elé vitte az antant békejegyzékét, amelyet megvilágító és bíráló kommentárral ismertetett. A közel hat órás előadást, amelyben a miniszter kifejezte meggyőződését, hogy a békeszerződésből nem lehet valóság, mert önmagában hordja az enyészet csíráit s az élet ki fogja mutatni, hogy a háborús princípiumoknak, amelyek a szerződést diktálták, lépésrőllépésre meg keli hátrálniok az élet princípiuma előtt, - a nemzetgyűlés néma megilletődéssel hallgatja végig. A miniszter kívánságára, a pártok részéről minden hozzászólás elmaradt.

Május 17. Az angol kormány fehér könyvet adott ki a magyarországi helyzetről, amely Hohler angol megbízott, továbbá Gorton tábornok és Troubrich tengernagy jelentéseire támaszkodva, kimondja, hogy Magyarországon nincsen fehér terror.

Május 20. A magyar békedelegáció Apponyi Albert javaslatára kimondta, hogy a békedelegáció feladatát befejezettnek tekinti, feloszlik és mandátumát visszaadja a kormánynak, minthogy erkölcsi összeférhetetlenséget lát abban, hogy aláírja azt a békeszerződést, amelyet a legjobb lelkiismerete szerint elfogadhatatlannak tart.

folytatás a 6. oldalon