Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2003-05-01 / 3. szám
10. oldal fflflGYAR SORSOK »ITTVAKOfcT Hogyan lettem „háborús bűnös”? (2.) Vitéz Szilágyi Lajos színművész vallomásai Négy évvel később az 1948-49-es színházi évadban a Győri Színház tagja voltam. 1949 márciusában a Színész Szakszervezet utasítására Üzemi Bizottságot kellett választanunk. Ebben az időben a szakszervezet olyan hatalmi helyzetet foglalt el Magyarországon, hogy csak az dolgozhatott színháznál, aki szakszervezeti tag volt. Az egész ország területén plakátok jelentek meg a következő felhívásokkal: „A dolgozó nép (most már) maga választja vezetőit”, „A dolgozók legjobbjait az Üzemi Bizottságokba”. Mi, a Győri Színház tagjai, ezeknek a felhívásoknak tettünk eleget, amikor a társulat legjobb, legtapasztaltabb s a közönség által is legsikeresebben működő színészeit választottuk be az Üzemi Bizottságba. A megválasztottak névsorát felküldtük a szakszervezetbe. A névsor országos hírű és nevű művészekből állt, közöttük volt Pethes Ferenc, Sármássy Miklós, Barsy Béla. Néhány nap múlva a szakszervezet két megbízottja, Szabados Piroska és Hajdú Alfréd - mind a ketten hírhedt moszkvai ügynökök - Győrbe jöttek, és egy hajnalig tartó éjszakai társulati gyűlésen közölték a társulattal, hogy a szakszervezet nem fogadja el az általunk legálisan választott Üzemi Bizottságot, hanem csak a szakszervezet által kijelölt, kezdő fiatal színésznőkből álló bizottságot hajlandó elfogadni, s elvárja, hogy a társulat ezeknek szavazzon bizalmat! A színészek nagy felháborodással fogadták Szabados Piroska bejelentését, mindenki tiltakozott, korra, nemre és pártállásra való tekintet nélkül. (Meg kell jegyeznem, hogy rajtam és feleségemen kívül mindenki valamilyen pártnak a tagja volt). Ebben az elszabadult indulatokkal teli hangulatban Szabados Piroska felszólította a színészeket, hogy álljon fel egy közülünk, és az az egy személy mondja el a társulat véleményét. Szabados Piroska jól ismerte Magyarország belpolitikai helyzetét, tudta, hogy az egész ország rettegésben él, a börtönök tele vannak ártatlanul elítélt magyar hazafiakkal, laktanyákból, iskolákból internálótáborokat csináltak, amelyek zsúfolásig megteltek magyarokkal, akiket csak akkor helyeztek szabadlábra, amikor már súlyos betegek voltak a táborokban lévő embertelen körülményektől, tetvektől, éheztetéstől és kegyetlen kínzásoktól, verésektől, melyet az orosz fegyverek védelmében a keresztény magyarság ellen - akkor már ötödik éve - Péter Gábor, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és szadista bandája elkövetett. Sz:abados Piroska kérdésére egy pillanatra csend lett, aztán a kollégák az én nevemet kezdték kiabálni, kérve engem, hogy védjem meg érdekeiket. 24 éves voltam, hatodik éve voltam színész, sok sikeres szereppel, köztük több főszereppel is a hátam mögött. Rövid háborús katonai szolgálatom idejét leszámítva, a nagypénteki szünnap kivételével mindennap játszottam. Igazgatóim, Vitéz Bánky Róbert, Fényes Szabolcs és Putnik Bálint megbecsültek és ragaszkodtak hozzám. Feleségem, Meggyesi Erzsi a Győri Színháznál primadonnaként működött, s ekkor éppen első fiamat várta, s nem volt ott ezen a társulati gyűlésen. Nem elhanyagolható tény, hogy szüleim fiatalok voltak, akiknek nagy forgalmú vendéglőjük volt Budapesten. Felálltam és válaszoltam Szabados Piroska provokatív kérdéseire. Hivatkoztam a falragaszokra, amelyek figyelembe vételével választottuk meg a bizottságot. A közöttünk kialakult szópárbaj sorsán Szabados Piroska többször is elvtársnak szólított, kénytelen voltam közölni vele, hogy nem vagyok az elvtársa senkinek sem, mert én pártnélküli vagyok. Utolsó kérdése hajnali fél háromkor hangzott el, hogy miért nem tudunk vele közös nevezőre jutni? Azt válaszoltam: azért nem, mert ön mögött egy hatalmas erő áll, mögöttem pedig hatvan vidéki színész. A kollégák állandó biztatására egyre bátrabban érveltem a szakszervezet küldöttjének terrorisztikus, a társulatot fenyegető magatartása ellen, oly annyira, hogy amikor megkérdezte, milyen hatalmas erőre gondolok, amely ő mögötte áll, bátran kimondtam, hogy az orosz hadseregre, mely fegyvereivel védi ezt a kommunista rendszert. Hozzá tartozik a tényékhez, hogy a szakszervezet által jelöltek közül néhány év múlva egy sem volt a pályán. Fazekas Zsuzsa öngyilkos lett, Szitányi Gabriella a hatvanas évekber a Nemzetközi Koncert Igazgatójával Magyarországról táncos csoportokat juttattak külföldre, akik abban a tudatban vállalták a külföldi vendégszereplést, hogy revükben fognak táncolni, s csak Olaszországban derült ki, hogy bordélyházaknak adták el őket. Amikor eljárás indult ellenük, Szitányi Gabriella gázrobbanás következtében meghalt, bűntársa a kommunista főigazgató öt évet kapott. A harmadik jelölt további életében sem színésznőként, hanem Kazimir Károly titkárnőjeként működött, annak ellenére, hogy sziniakadémiai diplomája volt. A színészek által választott bizottság tagjai halálukig színészek maradtak. Ez után az 1949. márciusában lezajlott gyűlés után Szabados Piroska a szakszervezeti lapomon lévő adataim alapján feljelentett az ÁVH-nál, s engem 1949. május 10-én letartóztattak és háborús bűnösként 4 év börtönre ítéltek. A büntetésem letöltése után kitelepítettek, s az ellenem hozott kitelepítési Határozatot feleségemre is kiterjesztették, akit, mert Szabados Piroska felszólítására sem vált el tőlem, örökre eltiltották a pályától. A rendszerváltásként emlegetett kommunista hatalomátmentés során - noha a minisztertanács megkövetett bennünket - színházi státuszhoz nem jutottunk, pedig a színész addig játszhat, amíg él! Mi ma sem játszhatunk! Ha valakit háborús bűnösként jogerősen a budapesti népbíróság elítélt, annak nevéhez automatikusan ragadt a fasiszta, nyilas és antiszemita jelző. A színházi területen aránytalanul többségben voltak a zsidó származású igazgatók, főrendezők és rendezők. így teljesen érthető, hogy rendes színházi szerződéshez, (státuszhoz) elítélésem, illetve szabadlábra helyezésem után soha nem juthattam. Alkalmi fellépésekből éltem, s több esetben megtörtént, hogy valamilyen előadáson meglátott egy igazgató vagy főrendező, és azonnal az előadás után - még ott az előadás helyszínén - igen előnyös szerződési ajánlatot tett. Sokszor megtörtént, hogy szóbeli megállapodást kötöttünk, s minden esetben néhány hét után sajnálattal közölték, hogy „felsőbb szervek utasítása értelmében nem áll módomban szerződtetni Önöket - mi mindig feleségemmel együtt akartunk szerződni - kérem, hogy megbeszélésünket, illetve szóbeli megállapodásunkat tekintsék semmisnek”. Ez történt Ruttkai Ottó kaposvári, Szendrő József József Attila Színház, Mészöly Tibor miskolci Nemzeti Színház, és dr. Magyar Bálint Vígszínházi igazgatókkal kötött megállapodásunk után. Szendrő József igazgató a József Attila Színház nyitódarabjának, a Mézeskalács főszerepét, Örzsét ajánlotta fel feleségemnek, Meggyesi Erzsinek. Nekem Mészöly Tibor igazgató olyan magas fizetést ajánlott fel, amely egyetlen vidéki színháznál sem volt akkoriban. Magyar Bálint a Vígszínházhoz főszerepre hívott. 1954 és 1985 között az alábbi igazgatók és főrendezők voltak döntő pozícióban: Igazgatók: Ascher Oszkár Déryné Színház Ascher Tamás Ádám Ottó Madách Színház Bálint András Radnóti Színpad Bálint György Szegedi Színház Bálint Lajos OMIKE Barta Zsuzsa Madách Színház Berényi Gábor Szolnoki Színház Békés István Szegedi Színház Both Béla Nemzeti Színház Duka Margit Szegedi Színház Egri István Vígszínház Falus György Békéscsabai Színház Fejér István Vidám Színpad Fodor Imre József Attila Színház Gál István Győri Színház Gál Péter Vidám Színpad Gáspár Margit Fővárosi Operett Színház Gáti György Kaposvári Színház Halassy Iván Szegedi Színház Horvai István Miskolci Színház Hont Ferenc Filmgyár Jákó Pál Miskolci Színház Karádi Béla Orsz. Cirkusz Vállalat Kazimir Károly Thália Színház Keres Emil Radnóti Színpad Keszler Pál Fővárosi Operett Színház OKL Keleti István Arany János Színház Komlós János Mikroszkóp Színpad Komor István Kaposvári Színház Lázár Egon Vígszínház Lengyel György Pécsi Színház Marton Endre Nemzeti Színház Marton László Vígszínház Márton András Merlin Színház Mátrai József Faluszínház Meruk Vilmos Nemzeti Színház Nagy Péter dr. Nemzeti Színház Nógrádi Róbert Pécsi Színház Pados István Déryné Színház Radó Vilmos Kecskeméti Színház Radványi László Kecskeméti Színház Ruttkai Ottó Kaposvári Színház Sas József Mikroszkóp Színpad Sebestyén Dezső Vidám Színpad Seregi László Debreceni Színház Simon Zsuzsa Belvárosi Színház Sugár Imre Óbudai Színház Sugár László Kaposvári Színház Szabó Ervin József Attila Színház Szedő Lajos Szendrő József Debreceni Színház Szendrő Ferenc Miskolci Színház Szilágyi Dezső dr. Bábszínház Szinetár Miklós Operett, Operaház Szirtes György Operett, Operaház Szlovák László Operett Színház Téri Árpád Debreceni Színház Vámos László Operett, Nemzeti Várady György Győri Színház Várkonyi Zoltán Vígszínház Verebes István Nyíregyházi Színház Főrendezők: Békés András Szegedi Színház Dobai Vilmos Pécsi Színház Földeák Róbert Békéscsabai Színház Kalmár András TV Kalinár Tibor Vidám Színpad Kertész László Déryné Színház Mikó András Operaház Zsüdi József Vidám Színpad Miniszterhelyettesek, főoszt. vez. : Noon György Aczél György Kende István Ascher Oszkár, Horvai István, Kazimir Károly, Pados István és Szabó Ervin velünk szemben bőven kimerítették az emberek törvénytelen megkínzásának tényét, s ha Magyarországon valódi rendszerváltás történt volna, ezek törvényes bírói ítélet alapján börtönbe kerültek volna! A magyar fajvédő újságírás legutolsó óriása 35 éve hunyt el Marschalkó Lajos 1903-1968 Istóczy Győző és Bosnyák Zoltán után a magyarság harmadik nagy Kasszandrája - MARSCHALKÓ LAJOS - temetése 35 évvel ezelőtt, 1968. május 25-én volt a müncheni Nordfriedhof-ban, ahol hűségés tisztelői (Komáromi Ferenc és neje, Irén Asszony) jóvoltából mindig, gondozottan áll síremléke. Önzetlen anyagi hozzájárulásaikkal időről időre meghosszabbították a nagy magyar vátesz sírhelyét, bizonyítva azt, hogy még vannak, akik nem feledték el azt az embert, aki egész életében nemzetünk ügyét szolgálta. Fényes, ragyogó májusi napon volt az evangélikus egyházi búcsúztató, amelyen feleségén kívül részt vett München egész magyar társadalma, de sokan jöttek Európa különböző részeiből is. A temetési szertartást a müncheni evangélikus lelkész végezte, hivatalosan és barátilag és baráti minőségben egyaránt. Az emberiség történelmében példátlanul álló ószövetségi bosszú rémségei elől menekült; 1945-ös és 1956-os emigráció kiválóságai, a pályatársak (pl. Alföldi Géza és Fiala Ferenc), valamint a tisztelők imája után leeresztették a koporsót és bezárult a sír, a magyarság egyik legnagyobb harcosa és szelleme fölött. Ki volt Marschalkó Lajos, hogy nevét harmincöt évvel halála után is- csak suttogva merik kiejteni a „nemzeti oldalt” önjelölt gyászvitézei? A választ dr. Málnási Ödön történész adta meg, a Hídfő, 1968. június 10-i vezéreikében: „Tizennyolcéves korában ismertem meg, amikor vele együtt hárman írtunk egy debreceni hetilapot. (Az 1919-es vörös pokol után, az első! antibolsevista lap, a Fehér Újság, ez tőlem, B.F.) Azóta, 47 éven keresztül tartott hatalmas nemzeti lelkesülését igazából csak akkor értem meg, ha visszaemlékszem, hogy mekkora hévvel, tűzzel indult el végig áldozatos magyar újságírói pályáján. Közben megjárta a kísértés hegyeit, amelyeken annyi más magyar tollforgató adta el hitét, lelkét. De Marschalkó Lajos megalkuvásmentesen, áldozatosan járta végig a magyar népszolgálat útját. (....) Negyvenhét éven keresztül azon a rögös életúton járt, amelyet előtte Istóczy Győző, Bartha Miklós, Prohászka Ottokár, Méhely Lajos, Milotay István, Kolozsváry-Borcsa Mihály és Bosnyák Zoltán törtek fel járható magyar úttá, közülük Méhely, Kolozsváry-Borcsa és 'Bosnyák vértanúságukkal megpecsételten. (....) Azt mondhatom, hogy aki 1957-ben megírta a VILÁGHÓDÍTÓK-at és 1965-ben az ORSZÁGHÓDÍTÓK-at, az szíve utolsó összeszorulásakor nyugodtan csinálhatott életmérleget: EZÉRT A KÉT KÖNYVÉRT IS ÉRDEMES VOLT ÉLNI!” (Kiemelések tőlem. B. F.) Megemlékező írásom végén köszönetemet fejezem ki a Münchenben élő Komáromi házaspárnak, hogy az eltelt 35 évben - anyagiakat és fáradtságot sem kímélve - folyamatosan gondját viselték a magyarság igazi fáklyavivője síremlékének. Több évtizede tartó kiadásaik enyhítése érdekében, tiszteletteljes kéréssel fordulok a hűséges Olvasóhoz! Adományaikkal szíveskedjenek hozzájárulni a sírhely idejének meghosszabbításához, illetve az évszakoknak megfelelő virágosítás költségeihez, hogy még ezzel is hosszú ideig ápolhassuk Marschalkó Lajos emlékét, hiszen működése ma is iránymutató világítótorony a magyar fajvédő publicisztikában! Hozzájárulásaikat kérjük bankjegyekben leveleikhez csatolni, a következő címre: Komáromi Ferenc, Ruffinistr. 12; 80637. München, Deutschland. Hálás szívű köszönettel: Bellák Frigyes Szombathely Felhasznált irodalom: 1. Hídfő, 1968. június 10. szám. 2. Magyar Rezervátum 1996. augusztusi különszám. 3. Új Honfoglalás, 1998. márciusi szám.
