Szittyakürt, 2003 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2003-03-01 / 2. szám
mtmicm 5. oldal fllAGYflROK fl KÁRPÁT-mCDCnCGBEn Nyékiiegyi István: A Trianont előkészítő hazaárulások leleplezése (2.) Az alábbi, eredetileg 1938-ban megjelent tanulmány megismertet a Versailles-i boszorkánykonyha szakácsművészetével. Az évtizedeken át szinte hozzáférhetetlen írás szolgáljon okulásul minden magyarnak, mielőtt kimondaná a , .boldogító igent" a Trianonok Trianonjára, az Európai Unióra. - Iff. T. L. A ma már elhibázottnak felismert, főképpen Prágából irányított háború utáni hivatalos francia külpolitikának ez az iránya, mint a békekötések után tanúsított magatartás azonban természetszerűen nem döntheti el azt, hogy valójában milyen szerepe, milyen része volt Franciaországnak Trianon előkészítésében és létrehozásában, és vajon milyen érdek irányította ebben az eljárásában? Ezt különállóan kell megvizsgálni, ha tisztán akarunk látni ebben a szenvedélyek által elhomályosított kérdésben, ami nélkül jövő külpolitikánk helytelen irányba tévedhet. A háború előtt a francia külpolitika nem volt barátságtalan a monarchiával, illetve Magyarországgal szemben. Párisban tisztában voltak a túlnyomó részben szlávok és magyarok által lakott Habsburgmonarchia nagyfontosságú ellensúlyozó hivatásával a terjeszkedésre és hatalmi célok felé törő, egységes és hatalmas német birodalommal szemben. Nem feledték el, hogy az 1870-71. évi német-francia háború idején a rokonszenv Bécsben és Budapesten egyaránt szinte ösztönszerűen Franciaország felé fordult, és csak Oroszország fenyegető magatartása (amely a Bismarck és Gorcsakov között létrejött titkos megegyezés következményeként jelentkezett), valamint a cseheknek és délszlávoknak orosz biztatásra történt monarchiaellenes tüntető megmozdulása intette óvatosságra és a semlegesség mellett való állásfoglalásra a monarchia akkori felelős vezetőit, elsősorban Andrássy Gyula gróf akkori miniszterelnököt. A nagy német győzelem után a magyar képviselőházban a függetlenségi párt és a vármegyék élesen tiltakoztak Elzász-Lotharingia Németországhoz való csatolása ellen, mint amely európai háború mérges magvainak elhintésével fenyegetett. A francia közvélemény csak akkor kezdett elhidegülni a monarchia és Magyarország iránt, amikor az egyre nyomasztóbbá váló orosz veszedelemre való tekintettel kénytelenek voltunk szoros, de kifejezetten csak defenzív jellegű szövetséget kötni Németországgal. A Quai D‘Orsayn azonban ezután is változatlanul a régi külpolitikai elvet vallották, hogy az európai egyensúly és a Duna-medence önállóságának biztosítása érdekében fel kellene találni „Ausztria- Magyarországot”, ha nem volna már feltalálva. A háború folyamán is voltak olyan mozzanatok, amelyek világosan arra mutattak, hogy a monarchia változatlanul defenzív háborús céljai nem esnek egybe a hadi sikerek által felajzott német imperialista elgondolásokkal, és hogy a monarchia halálos birkózása csupán Oroszországgal és balkáni szövetségeseivel, nem pedig Franciaországgal folyik. Különösen a cári Oroszország összeomlása után eszméltek rá még jobban a Quai d‘Orsay-n, hogy most már fokozottabb mértékben szükség lesz a monarchia dunavölgyi ellensúlyozó szerepére az orosz hatalom kiesése folytán. Benes és Masaryk emlékiratai keservesen panaszolják, hogy kezdetben mily nehézségekbe ütközött monarchiaellenes propagandájuk az erősen gyökeret vert hivatalos francia felfogás miatt, amely az osztrák-magyar monarchia fennmaradását - a német hatalmi törekvések ellensúlyozása szempontjából - elsőrendű francia érdeknek tekintette. Majdnem internálták a francia érdekbe ütközőnek ítélt monarchiaellenes irányban működő cseh emigránsokat. Ezeknek nagyon ügyesen, szívósan és megtévesztő taktikával kellett dolgozni, míg sikerült a monarchiát, különösen pedig Magyarországot a francia közvélemény és hivatalos körök előtt, mint a német hatalmi törekvések legkészségesebb segítő társát befeketíteni. A hivatalos francia köröknek a monarchia szerepéről vallott régi felfogását a cseh emigránsoknak a háború folyamán még nem sikerült megingatni. Kétségtelenné teszi ezt, hogy amikor 1918 október havában Andrássy Gyula gróf, a helyzet rendkívüli veszedelmességét felismerő új közös külügyminiszter, svájci megbízottja útján megindította a külön béke kötésére irányuló bizalmas tárgyalásokat, Clemenceau és Foch sürgős választ kértek svájci bizalmi emberük, illetve a monarchia akkori követ-helyettese, De Vaux útján arra nézve, hogy a monarchia vezetői Trieszt meghagyásának biztosítása mellett - milyen területi veszteséget vélnek elviselhetőnek a monarchia fennmaradásának veszélyeztetése nélkül. A tárgyalások fonala azonban még a válaszadás előtt elszakadt a Károlyi-kormány uralomra jutása következtében. Ugyancsak a monarchia fenntartásának szükségességére valló hivatalos francia felfogásról tesz tanúbizonyságot a francia félhivatalos Le Temps-nak 1918. október 31-i szántában, a monarchiával folytatott és a háború befejezését jelentő páduai fegyverszünet hírével kapcsolatban megjelent vezércikk, amely nyilvánosan a Quai d'Orsay határozott utasítására óva inti a francia békeszerzőket minden olyan területcsonkítástól, amely az európai hatalmi egyensúly szempontjából oly fontos szerepet betöltő monarchia fennmaradását veszélyeztetheti. („Elérkeztünk ahhoz az órához, amikor győzelmünk olyan félelmetes következményekkel járhat, amelyek egész jövőnkre ránehezedhetnek. Ha még időt vesztegetünk ... a vihar elviszi a dunai konfederáció terveivel együtt a Habsburgok minden koronáját.”) De mindezeknél perdöntőbb bizonyítékot szolgáltat a francia hivatalos körök monarchiabarát álláspontjáról maga a Diaz-féle páduai fegyverszüneti szerződés és a párisi legfelsőbb haditanácsnak ezt véglegesen megállapító ülésén lefolyt vita. Történelmünknek ez a nagyon fontos mozzanata, minden részletében és valamennyi hivatalos adat felhasználásával, tehát, valamely hiteles magyar diplomáciai kiadvány formájában mindmáig megírva és közzétéve nincs. És az sincs hivatalos adatok alapján kellően tisztázva, hogy miért nem tette ezt a Magyarországra nézve rendkívül előnyös szerződést magáévá - két kézzel kapva utána - Károlyi Mihály kormánya? Vajon ez nem arra mutat-e, hogy itt takargatni való van, hogy itt megdöbbentő dolgok homályban hagyásáról van szó talán egyenesen azért, hogy a magyar közvélemény ne vehessen tudomást arról a valóságról, amelyből súlyos és igen kellemetlen következtetéseket vonhatna le. Egyetlen forrás, amelyből egyet-mást, erről a Diáz-féle fegyverszüneti szerződésről meg lehet tudni, néhai Nyékhegyi Ferenc tábornoknak saját elhatározásából és hazafias sugallatából született, 1922- ben napvilágot látott könyve. Nyékhegyi résztvevője, tehát közvetlen fül és szemtanúja volt ennek a történelmi jelentőségű fegyverszüneti tárgyalásnak, és közvetlenül folyt be a szerződés létrehozásában is. A rendelkezésére álló hivatalos adatokat tárta honfitársai elé. Könyvének előszavában ez a kijelentés ragadja meg nagy erővel a figyelmet: „A nemzetnek joga van hozzá, hogy megismerje hazaáruló megrontóinak aljas szereplését; követelni kell, hogy napfényre derüljön a rejtélyes homály, amely a tényállást (a Diaz féle szerződés tekintetében) most még sűrű ködként takarja, és a legkíméletlenebb megtorlással kell lesújtani az ország e gyűlölt kufárjaira.” Nyékhegyi tábornok szenvedélyes kitörése teljes mértékben megérthető, ha pragmatikusan összeállított, hivatalos adatokon nyugvó könyvét - egyre fokozódó megdöbbenéssel és felháborodással - végigolvassuk. Ezek a kemény szavak jogosan irányulnak Károlyiék példátlan lelkiismeretlensége és kalandor szelleme ellen; hiszen ők voltak azok, akik a páduai fegyverszüneti szerződést, amely jogalapot és módot nyújtott volna arra, hogy Magyarország teljes épségben, de mindenestre jóval csekélyebb területi veszteséggel ússza meg a háború szerencsétlen befejezését, léha módon egyszerűen félretolták és ehelyett erőnek-erejével az antantbarátsággal kérkedő Károlyi-kormány maga akart külön fegyverszüneti szerződést kötni az antant hatalmakkal, mint a teljesen független Magyarország képviselője. Ez utólag meg is történt éspedig példátlanul megalázó körülmények között Belgrádban, ahol Károlyi Mihály gróf Franchet D'Esperey francia tábornokkal olyan „katonai konvenciót” kötött, amely a páduai fegyverszüneti szerződés „kiegészítőjeképpen” lerontotta az eredetileg létrejött megállapodásnak Magyarországra nézve rendkívül előnyős rendelkezéseit, és megnyitotta az ország régi határait az oláh és szerb csapatok előtt, egészen a Maros vonaláig terjedő terület megszállása céljából. Károlyiék utólag vakmerő hazudozásokkal és a páduai szerződés eltüntetésével próbálták szörnyű és végzetes bűnüket leplezgetni. Azt igyekeztek elhitetni, hogy a páduai szerződés egyáltalán nem vonatkozott Magyarországra, hanem kizárólag Ausztriára, és csak az Olaszország felé eső délnyugati frontra; ennélfogva Károlyiék kénytelenek voltak a déli frontra vonatkozóan a hiányt Belgrádban pótolni. A Nyékhegyi könyvében olvasható szószerinti szövege a páduai szerződésnek azonban minden pontjában ellene mond ennek a megtévesztésre szánt ferdítésnek. Mindenütt kifejezetten „Ausztria- Magyarország”, vagy „Osztrák-Magyar Monarchia”, mint egész szerepel szerződő fél gyanánt. Sőt a belgrádi „katonai egyezmény” is, amely tehát kifejezetten nem „fegyverszüneti szerződés”, az „antanthatalmak és Ausztria-Magyarország között megállapított fegyverszüneti feltételeknek Magyarországra való alkalmazása tárgyában” címet visel. A trianoni békeszerződés is, mint a Magyarországgal való ellenségeskedés megszüntetésének és a Magyarországgal való béketárgyalások megindításának alapokmányára, a páduai szerződésre hivatkozik. Sehol sincs nyoma annak, hogy az antant a legtávolabbról is gondolt volna arra, hogy az általa aláírt páduai fegyverszünetnek érvényét Magyarországra és a déli balkáni frontra vonatkozólag kétségbe vonja. Ezt - ellenkezőleg - botor módon a Károlyi kormány tette meg, felrúgva a monarchiát, épp úgy, mint utóbb a királyság ősi intézményét és üres frázisokkal „független Magyarországot” akart mindenáron játszani, amelynek „semmi köze Ausztriához”. És tette ezt éppen akkor, amikor állami függetlenségünk már előbb megszületett, és többé nem a függetlenségünk, hanem egyenesen Magyarország léte vált vitássá. Egyenesen kierőszakolta a belgrádi találkozót és a külön tárgyalást, amely az önmagát lefegyverző Magyarországra nézve csakis a végzetes „katonai egyezményre” vezethetett. A páduai szerződés az Olaszországnak átengedendő délnyugati területek kivételével mindenütt a monarchia határát jelölte meg demarkációs vonal gyanánt. A páduai fegyverszüneti szerződés 3. pontja akként intézkedik, hogy az „Ausztria-Magyarország által megszállott minden terület kiürítendő” és csak a délnyugati részen határoz meg olyan és pedig osztrák területre eső „vonalat, amely mögé az osztrák-magyar csapatoknak vissza kell vonulni”, tehát csakis az így kiürített osztrák területet kellett átengedni az antant csapatok által való megszállásra. Weber tábornoknak, az osztrák-magyar megbízottnak hivatalos érdeklődésre az antant megbízottja, Badoglio tábornok erre vonatkozólag kinyilvánította, hogy „a montenegrói és szerb harctereken, valamint Romániával, Ukrajnával és Lengyelországgal szemben a jelenlegi birodalmi határ alkotja a kiürítésnél tekintetbe veendő demarkációs vonalat. íme tehát, a páduai fegyverszüneti szerződés az osztrák-magyar monarchiát csupán az olaszoknak átengedendő területek tekintetében állította befejezett tények elé, csak ezt a területet kívánta csapataival legott megszállni, egyébként a monarchiát - és ebben Magyarországot - teljes egészében érintetlenül hagyta, a béketárgyalásokra bízva a továbbiak tekintetében való döntést. A szerződés 1. pontja húsz hadosztály fenntartását engedélyezte Ausztria-Magyarországnak a 3. §-ban megállapított határain belül, ami a háború végén igen tekintélyes haderőt jelentett, teljesen elegendő a belső rend fenntartására. Hogy ez mily tudatosan a monarchia fenntartásának célzatával történt - ami különben Wilson eredeti programjának is megfelelt -, ezt teljesen kétségtelenné teszi a versaillesi legfelsőbb haditanácsnak a páduai fegyverszüneti szerződés feltételeinek megállapítására vonatkozó tanácskozása. Ezen részvett Visnics, a szerb kiküldött is, aki a 3. pont rendelkezésétől eltérőleg, amely - a délnyugati részt kivéve- mindenütt a monarchia határát jelölte meg demarkációs vonalnak, ismételt felszólalásokkal azt akarta elérni, hogy az osztrák-magyar csapatok a monarchiához tartozó valamennyi délszláv területet is ürítsék ki, és engedjék át szerb megszállásra. Ezt a követelést Clémenceau ismételten határozottan visszautasította, sőt Lloyd George ama közvetítő indítványához sem járult hozzá, hogy a szerb csapatok legalább Bosznia-Hercegovinát szállhassák meg arra való tekintettel,- hogy e területeket szlávok lakják és ezek különben is nem régóta tartoznak a monarchiához. Clémenceau azonban hajthatatlan maradt, nem engedve meg, hogy megszállással bevégzett tények teremtessenek az Olaszországnak szánt délnyugati részek kivételével és ragaszkodott ahhoz, hogy a területi igények elbírálása tekintetében majd a békekonferencia döntsön, bevégzett tények által nem korlátozva. A francia vezető körök azonban - a fentiektől kitűnően - hiába igyekeztek a monarchiát és annak keretében Magyarországot lehetőleg óvni és fenntartani, mint a jövőben fokozottabb mértékben szükségessé váló ellensúlyozó hatalmi tényezőket a keleti expanzióra törekvő Németországgal szemben. Mindhiába, mert a Károlyi-forradalom megadta a kegyelemdöfést a monarchiának, a „nem akarok katonát látni” jelszóval űzött defetista politika pedig, valamint a belgrádi szégyenletes ripacsexpedíció hatalmas rést ütött Magyarország területi épségén, beengedve a Maros vonaláig és annak nyugat felé való folytatásáig a szerb és oláh megszálló csapatokat. Az októberi forradalom és Károlyiék szörnyű kormányzati műkedvelősködése Magyarországra nézve valósággal öngyilkosságot jelentett. (Folytatás a következő számban) (A trianoni nemzetgyilkossági kísérletről számtalan könyv közöl adatokat. Közülük az egyik legkiválóbb a Magyar Tájékoztató Zsebkönyv. Bp. 1941. Societas Carpatho- Danubiana. - Az alábbi összefoglalás e mű alapján készült. - Sz. L.j MAGYARORSZAG VESZTESÉGEI A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS KÖVETKEZTÉBEN A háború előtti Magyarország területre nézve Európa hatodik legnagyobb állama volt, megelőzve NagyBritanniát és Olaszországot is. Ausztria Magyarország egyesített területét pedig csak Oroszországé múlta telül. Hogy valójában mit veszített Magyarország a trianoni békeszerződéssel, azt az alábbi adatok mutatják : Trianon előtt után Veszteséq Magyarország területe .325.411 km 93.073 km2 71.4 % Lakosság 20.886.487 fő 7.615.117 fő 63.5% Szántóföld 24.781.121 hold 9.568.830 hold 61.4% Mező 5.333.269 * 1.145.546 " 78.S % Legelő 6.744.634 " 1.756.985 " 73.9% Szőlő .600.444 " .375.032 " 37.5% Erdő 15.223.917 " 1.825.181 * 88.0 % Búzatermés 44.497.421 q 19.95U.076 q 55.2% Árpatermés 15.628.568 " 7.141.212 " 54.3% Kukoricatermés 48.132.242 " 15.055.696 " 68.7% Lentermelés .125.958 " 29.425 " 76.6% Kendertermelés .465.242 " .109.886 " 76.4% Cukorrépatermelés 38.922.998 " 15.019.512 " 61.4% T ri ionon előtt után Veszteség Széna- és sarjutermelés 112.067.840 " 25.772.894 " 77.0% Lueerna-, lóheretermelés 25.397.624 " 10.326.019 " 59.3% Musttermés 4.029.543 hl 1.947.622 hl 50.4% Szarvasmarha 7.319.121 db 2.149.756 db 70.6% Sertés 7.580.445 " 3.322.407 " 56.2% Juh 8.548.204 " 2.406.041 " 71.8% Vasúti vonalak 22.081 km 8.364 km 62.1 % TRIANON SZÁMOKBAN Közutak Vastermelés (évi) Réztermelés Arany- és ezüsttermelés Kőszéntermelés Barnaszéntermelés Sótermelés Gyárak, ipari műh. száma Hitelintézetek száma Ipari termelés Fa- és csontipar Vas- és fémipar Ipartelepek száma Motorok lóereje Vizierők termelése Évi legnagyobb munkáslélsz. Kivitel Behozatal 49.420 " 17.533 " 64.5% 12.382.683 q 2.096.232 q 83.1 % .104.642 "-100.0% 3.019.308 "-100.0% 10.972.546 " 7.992.068 " 27.2% 81.636.167 " 56.770.068 * 30.S % 2.483.471 "- " 100.0% 4.688 2.075 55.7% 5.630 2.860 67.0% ezer ezer 52.520 arany korona 224.075 1.559 a. k. 88.0% 41.599 " " 81.4% 503.087 " " 254.107" " 49.5% 4.688 2.075 55.7% 841.792 402.688 52.2% 1,7 millió lóerő 160.000 lóerő 55.2% 474.864 223.043 53.0% 2.123 millió ar. kor. 813,2 m.ar.kor. 61.7% 1.899 " " 777,4 " 59.1 % Elszakított magyarok száma , az 1910-es statisztika adatai szerini : Csehszlovákiában. Romániában Jugoszláviában Ausztriában Összesen 1,084.343 1,704.851 563.597 24,807 377.598 fő fó Katenai erők aránya a békeszerződés aláírása után : Magyarország 35.000 Csehszlovákia 150.000 Románia 125.000 Jugoszlávia 130.000 405.000 MAGYARORSZÁG SZÉTDARABOLÁSA ÉS FOKOZATOS INTEGRÁLÓDÁSA. km2 %-ban lélekszám(') %-ban 1. Magyar birodaiom összesen 1910-ben : 325.411 100.0 20.886.487 100,0 II. Ebből részesedett: Ausztria 4.020 1,2 291.618 1,4 Csehszlovákia 61.633 18,9 3.517.568 16,8 Szlovákia 1940-ben 39.095 11,7 2.154.260 10,3 Románia 103.093 31,7 5.257.467 25,2 Jugoszlávia 63.092 19,8 4.131.249 19,8 Elszakított területek összesen 232.448 71,4 13.271.370 63,5 Trianoni Magyarország 92.963 28,6 7.615.117 36,5 III. Területgyarapodása 1910-ben Felvi dék részleges visszatérésével . 11.927 3,6 869.299 4,2 Kárpáralja visszatérésével 12.061 3,7 496.487 2,4 Erdély részleges visszatérésével 43.104 13,2 2.185.546 10,5 Bácska 8.150 718.550 Baranyai háromszög 1.144 50.292 Muramellék 969 90.359 Muraköz 750 93.283 V. Magyarország 1941. elején 172.204 52,9 12.109.317 58,0 * A lélekszám az 1910-es népszámlálás alapián; az azóta bekövetkezea népességgyarapodás figyelmen kívül maradt. Részesedett még: Lengyelország 589 km3, Olaszország 21 km=.
