Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)

2002-05-01 / 3. szám

2002. május-június

$*lttVAKOfcî

11. oldal

Gondolatok a Hősök Napján

1990 után ismét engedélyezték azt a meghitt ünnepet, ami a két világháború közötti időben melengette az emberek szívét. Május utolsó vasárnapján a magyar hősökre emlékeznek! Szép az emlékezés, de az utóbbi évtizedek történelemhamisítói alaposan megzavarták az emberek tudatát. Elhallgattak, sőt megaláztak és gyaláztak olyan hősöket, akikre büszkék kellene, hogy legyünk, ugyanakkor hőssé igyekeztek magasztosítani olyanokat, akikre leginkább a „magyar történelem szégyenfoltja” jelző illene legjobban. Valójában, kik voltak a nemzet hősei? Azok, akiknek hőstetteit név szerint ismerjük, vagy azok, akik névtelenül cselekedték meg, amit megkövetelt a haza?

Tegyünk egy kis kitérőt a magyar történelemben és elevenítsük föl azokat az eseményeket, melyek történelmünk dicső lapjaira vannak jegyezve, mert ezen események résztvevőit méltán sorolhatjuk nemzetünk hősei közé.

Nyugati történetírók feljegyzéseiből összeáll annak a nagyszerű hadjáratnak a képe, ami ámulatba ejti a ma hadtörténészeit is.

954 tavaszán, szövetségi szerződésben vállalt feltételek mellett, (nem rabló kalandozás volt) Bulcsú vezér hadjáratot indított Ottó német-római császár ellen. A 35.000 harcosból és

120.000 lóból álló sereg hét hónapig volt úton. Ez alatt mintegy 5000 kilométert tettek meg, öt folyamon és számtalan kisebb folyón keltek át, több csatát és sok kisebb ütközetet vívtak meg sikeresen. Ekkora seregnek ilyen távon való mozgatása, még a mai, modern technika mellett is szép teljesítménynek számít.

Figyelembe véve az akkori viszonyokat, a magyar sereg teljesítménye csak Hannibál vagy Nagy Sándor csapatainak teljesítményével vethető össze. E hadjárat résztvevői mind hősök voltak, akikre több mint ezer év után is büszkék vagyunk!

Ugorjunk néhány évszázadot és gondoljunk az oszmán-török hódítók ellen folytatott 200 éves küzdelmünkre, amikor nem csak hazánkat, hanem területünkön keresztül egész Európát védtük. E harcok résztvevői közül már soknak a nevét ismerjük, de a végvári harcok névtelen hősei előtt is le kell venni a kalapunkat.

A Habsburgok elleni szabadságharcaink hősei történelmi léptékkel már közelebb állnak hozzánk, azonban Bocskai, Thököly, Rákóczi katonái közül csak kevésnek a nevét ismerjük, de ők is a névtelen hősök sorát gyarapítják.

Az 1848-49-es szabadságharc megmutatta a magyar katona bátorságát, hősiességét, elszántságát, amit csak két akkori világhatalom, az osztrák császár és az orosz cár seregei tudtak megtörni. E szabadságharc hősei közül sokat ismerünk már név szerint is, hiszen a temetők régi parcelláiban még megtalálhatók a neveikkel ellátott sírok.

A XX. szd. már mostohán bánt a magyar hősökkel. Az első világháború hősi halottairól még sok helyen megemlékeztek. A két világháború között szinte minden magyarországi városban és faluban emeltek hősi emlékműveket, ahová felvésték a falu, város hősi halottainak a nevét. Sajnos a Trianonnal elszakított területek falvaiban, városaiban csak nagyritkán találni ilyen emlékműveket.

A második világháború elvesztése alapvető fordulatot hozott a hősökről való emlékezés terén. Az 1945 után hatalomra került kommunista, kozmopolita, nemzetidegen klikk, új értékrendeket állított fel.

A háborút becsülettel végigharcoló, az esküjükhöz híven ragaszkodó, az ország, a család, a haza védelmében a végsőkig kitartó hősöket, háborús bűnösnek, németeket kiszolgáló utolsó csatlósnak, fasiszta gonosztevőnek bélyegezték. Százával juttatták bitóra, ezrével börtönözték be, és tízezrével hurcolták szovjet büntetőlágerekbe azokat, akik nem tettek mást, mint hűek maradtak katonai esküjükhöz.

A kivégzetteket jeltelen gödrökbe kaparták el és legtöbbjükről még ma sem tudják szeretteik, hogy hol nyugszanak. Ezeket a hősöket a kommunista éra éveiben el kellett felejteni! Helyettük a katonaszökevények, az ellenséghez átállók, a szabotálok, a hős védőkre hátulról lövöldözők, a gyáva bújkálók, a megszállókkal együttműködők lettek a hősök.

A mítoszok gyártásához visszanyúltak az 1919-es „Dicsőséges Tanácsköztársasághoz” és nemzeti hőst faragtak a véreskezű terroristákból.

Számuelli, Kun Béla és társai éteri magasságban lebegtek a földi halandók felett, de nem maradt el mögöttük Schőnhercz, Ságvári, Kilián és a többi „kommunista hős” sem.

Ezekhez zárkóztatták fel a személyi kultusz éveiben a még élő kommunista vezetőket. E „hősökről” neveztek el utcákat, tereket, iskolákat, gyárakat, stb. Azonban a legnagyobb hős a „Hős Szovjet Hadsereg” volt! Ennek köszönhettük „felszabadult, boldog, szocializmust építő” életünket.

Falvainkban és városainkban ezrével építették a szovjet hősi emlékműveket, melyek előtt évről-évre kötelező volt a hódolat.

A Gulagokra hurcolt tömegekről, a kifosztott országról, a meggyalázott anyák, feleségek, leányok százezreiről nem volt szabad beszélni, de még suttogni sem, mert mindenhol ott leselkedett a félelmetes ÁVH, ami gondoskodott arról, hogy a börtönök, az internálótáborok, a rab(szolga)munkahelyek folyamatosan zsúfolva legyenek.

Ezen a megalázó állapoton akartak változtatni azok, akik 1956. okt. 23-án fegyvert szereztek, hogy lerázzák az ország nyakáról a megszálló Szovjet Hadsereg és az őket kiszolgáló magyar kollaboránsok igáját.

Azok voltak a hősök, akik az ellenségtől elvett fegyverekkel és benzines palackokkal meghátrálásra késztették a világ legerősebb szárazföldi hadseregének „ideiglenesen hazánkban tartózkodó” egységeit.

A győztes forradalmat a Szovjetunióból nagysietve idevezényelt félelmetes nagyságú hadsereg néhány nap alatt vérbetiporta. Ezután megkezdődött a kommunista rendcsinálás és történelemhamisítás. A forradalom hőseiből fasiszta ellenforradalmárok, bűnöző gonosztevők, rablók; gyújtogatok, gyilkosok lettek. Százakat küldtek bitóra, vagy vertek agyon, tízezreket zártak börtönbe, százezreket üldöztek el az országból, és rettegésben tartották az egész lakosságot.

így érkezett el 1990-ben az un. rendszerváltás. A Parlament törvénybe iktatta 1956. okt. 23-át, (hála Dénes Jánosnak, az egyetlen Parlamentbe került 56-os forradalmárnak)

született egy rehabilitációs és kárpótlási törvény, de ezen túl nem sok történt.

A reformkommunisták lázas sietséggel kezdték 56 átértékelését. A hős, életüket feláldozó Pesti Srácokról alig esett szó, helyettük azok lettek „forradalom hősei,” akik az első pillanattól lőtték vagy lövették a „felkelőket,” minden idegszálukkal és cselekedetükkel a forradalom kibontakozása ellen dolgoztak, valósággal szabotáltak és végső soron a forradalom árulói lettek. Ma ezeknek emelnek szobrot, helyeznek el emléktáblát, neveznek el utcát és nevükkel létesítenek kitüntetést. Ezekről írnak dicsőítő könyveket. A még élő valódi hős forradalmárok pedig, ismeretlenül, megalázó körülmények között, a társadalom peremén vegetálnak.

Kiket ünnepelünk a Hősök Napján? Kikre emlékezünk?

Elsősorban azokra gondoljunk, akiket 60 éve próbáltak és próbálnak még ma is velünk elfelejtetni. Emlékezzünk a második világháború magyar hőseire, azokra, akik az ősi magyar föld védelmében vették ki részüket. E heroikus, többszörös túlerőben lévő ellenség ellen folytatott honvédő háborúban is kiemelkedik Budapest 101 napos védelme, és az 1945. február 12-13-i kitörés, melyhez csak Zrínyi Miklósnak, Szigetvár hős védőjének bátor kitartása és elszánt kirohanása hasonlítható.

Emlékezzünk a köztemető 298-as parcellában nyugvó bátrakra, aki a legsötétebb Rákosi-időkben is hitet mertek tenni magyarságukról.

Emlékezzünk azokra az 56-os hősökre, akik a harcok alatt haltak hősi halált, de sírjaikat a Kádári éra éveiben eltűntették, és csak a Kerepesi temető 21-es parcellájában sikerült néhány száz sírt az utolsó pillanatban megmenteni.

Emlékezzünk a köztemető 301-es parcellájában nyugvó hős mártírokra, akik a kommunisták bitófáin haltak hősi halált.

Emlékezzünk rájuk tisztelettel, szeretettel és tanítsuk meg gyermekeinknek, unokáinknak, hogy kik azok az igazi hősök, akik haló poraikban is a nemzet élniakarását hirdetik!

Sz. R.

...elvég

eztetett;

Megtörtént a választás Magyarországon. Az eredményt ismerjük, és azt törvényesnek kell elfogadnunk még akkor is, ha véleményünk szerint a nemzet az ő halálos ellenségeire, a parazitákra és kommunistákra szavazott, akiknek ezzel a győzelemmel törvényesen a kezükbe került a nemzetünk feletti Hatalom.

És ha ez az „Eredmény” megismétlődik a következő szabad választáson, négy év múlva - akkor végünk van, mert akkor már nem további négy évre, hanem végleg elvégeztetett a magyar nemzet, Magyarország sorsa.

Mert:

Azután is lesz ugyan még szabad választás Magyarországon, és a sok-sok párt közül mindenki arra a magyar zászlót lobogtató és magyar emberek által vezetett pártra szavazhat, amelyikre akar.

De mindezek az induló pártok már a paraziták és kommunisták kezében lesznek - és majd ők fogják iránytani azokat a háttérből.

Tehát teljesen mindegy lesz, hogy a szavazópolgár melyik pártra fog szavazni - mert bármelyik párt győzelme esetén is, a Hatalom a paraziták és kommunisták kezében marad.

Vagyis nemcsak szabad - de demokratikus is lesz ez a választás.

A 2002. évi szabad választás egy olyan alkalom volt a magyar nemzet számára, amely lehetővé tette volna azt, hogy a magyar nemzeti érzelmű jobboldal törvényes úton Hatalomra kerülhessen.

És ezt az alkalmat a magyar nemzet elmulasztotta.

De hát hol követte el a hibát a magyar

nemzet? Nézzük csak, meg újból és újból a hibák forrását - hogy emlékezzünk rájuk 4 múlva;

1. A kommunizmus 10 évvel ezelőtti POLITIKAI bukása után a jobboldali pártok nem egyesültek azonnal EGY nemzeti érzelmű pártban, hogy erősek legyenek, hanem a paraziták és kommunisták megtévesztő sugallatára sok pártot hoztak létre, és ezzel szétforgácsolták a nemzeti erőket a mostani választás idejére.

2. A kommunizmus 10 évvel ezelőtti GAZDASÁGI bukása után a nemzet nem váltotta le azonnal a parazitákat és kommunistákat a vezető állásokból, - és még azóta sem, - mind a mai napig nem helyettesítette őket magyar érzelmű szakember vezetőkkel.

3. A kommunizmus 10 évvel ezelőtti ERKÖLCSI bukása után, nemzet nem a magyar érzelmű nemzeti vallásunk kezébe adta a magyar lelkek nemzeti irányú erkölcsi nevelését - hanem a nemzetközi judeó-keresztény egyháznak.

Ez az utóbbi 10 év alatt elkövetett három hiba tette lehetővé azt, hogy most, 2002-ben a szabad választáson az emberiség parazitái is - a kommunisták segítségével - elérhesség a már régen áhított és kitűzött céljukat:

Magyarország törvényes birtokba vételét.

Mindehhez járult még az utóbbi 10 éves átállási nyomor kialakulása, a munkanélküliség, és a létbizonytalanság jelensége az egész magyar társadalomban - amelyek kiábrándító hatását felnagyítva, felhasználták a kezükben lévő TV- rádió—újság, és minden, a rendelkezésükre álló hírközlő berendezéseken keresztül a szavazó polgáraink POLITIKAI-GAZDASÁGI- és ERKÖLCSI befolyásolására, és megtévesztésére.

És a magyar nemzet, amely 40 évig élt a szocialistának csúfolt politikai rendszerben, tehát ISMERTE azt, és TUDTA, hogy milyen az, most - annak minden borzalmát és rossz tulajdonságát, valamint a Dicsőséges 1956-os Nemzeti Forradalmunk és Szabadságharcunk Hőseit és Mártírjait ELFELEJTVE - a 2002. évi szabadválasztáson ÖNKÉNT a parazitákra és kommunistákra szavazott.

Azokra szavazott most a nemzetünk, akiknek egyszer már - és akkor 4 évig - a kezükben volt a Hatalom, tehát megmutathatták volna a hozzáértésüket az ország vezetéséhez - ehelyett POLITIKAILAG-GAZDASÁGILAG- és ERKÖLCSILEG tönkretették Magyarországot.

Azokra szavazott most a nemzetünk, akik - az előbbiekben említett és a nemzetünk által 10 évvel ezelőtt elkövetett három hiba eredményeként, mind a mai napig - megmaradhattak a társadalmunk vezető állásaiban, de már - kapitalista színekre átfestve.

Minden nemzeti tragédiánk után - előbb vagy utóbb, de - mindig volt nemzeti FELTÁMADÁS, amikor a harcot újra kezdhettük.

De most 2002-ben nem harcban győztek le bennünket - hanem mi magyarok ÖNKENT és

SZABADON hódoltunk be, és ezért: a paraziták és a kommunisták győzelme - TÖRVÉNYES.

Most 2002-ben Magyarországon szabad választás volt és a TÖBBSÉG azt a társadalmi rendszert kapta meg - amit AKART, ÖNKÉNT MEGSZAVAZOTT és így MEGÉRDEMELT. Ezért aztán a következő 4 évben NE PANASZKODJON SENKI SE ERRE A RENDSZERRE!

De ezzel a választási eredménnyel Magyarország sorsa a következő 4 évre - és szerencsések leszünk, ha NEM végleg - elvégeztetett. De ha mégsem lennénk „szerencsések” akkor:

Senki se higgye, hogy a sírt, ahol nemzetünk süllyed el - majd olyan népek veszik körül, amelyeknek szemében GYÁSZKÖNNYEK ülnek! NEM! Ezeknek a népeknek a szemében ÖRÖMKÖNNYEK fognak ragyogni!

...de még ezeken is túltesznek majd azok, akik örömükben ZOKOGNI fognak. Azok, akiknek legfőbb kívánsága és hatalmi érdeke már régen az, hogy a magyar nemzet sírba szálljon - és így helyet adjon nekik a Kárpátmedencében.

De az egyetlen igaz, és létezésében hihető Istenre, a MAGYAROK ISTENÉRE mondom; MINDENNEK CSAK MAGUNK VAGYUNK AZ OKAI, mert NEM TUDTUNK ÖSSZEFOGNI EGY NEMZETI ÉRZELMŰ PÁRTBAN és EGY NEMZETI ÉRZELMŰ VALLÁSBAN!

2002-ben, a szabad választás után.

Kindler László