Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-03-01 / 2. szám
2002. március-április ttITÍVAKÖfct 9. oldal AZ IGAZAT, CSAKIS AZ IGAZAT! Az elmúlt 12 évben tanúi lehettünk annak a szemérmetlen és még ma is folyó történelemhamisításnak, melynek eszmei atyjai és gyakorlati kivitelezői az ún. „56-os Intézet” reformkommunista hangadói voltak. Számtalan, nem egyszer százezres példányszámban jelentették meg kiadványaikat, melyek alapgondolata az volt, hogy az 1956- os forradalmat a reformkommunisták készítették elő, ők voltak a hősei és mártírjai. A forradalmat valóban győzelemre vivő Pesti Srácokról alig ejtettek szót. Az öt kivégzett kommunistát 1989-ben valósággal szentté avatták a Hősök terén, pedig ezek a kommunisták valójában a forradalmi kibontakozás kerékkötői, végső soron árulói voltak. Ennek bizonyítására álljon itt Gyarmati Géza Svájcban élő történelemkutató Nagy Imréről írt dolgozatának néhány részlete. A dolgozat svájci és magyarországi könyvtárakban és levéltárakban folyó kutatómunkának, korabeli újságok és rádióadások hírei, valamint közel száz, a forradalomban résztvett személlyel folyó beszélgetésnek eredménye. Ideje, hogy a félrevezetett közvélemény megismerje az igazságot! Szerkesztőség Nagy Imre 1896-1958 Nagy Imre 1896. június 06-án született Kaposváron. Apja vasúti munkás, anyja uradalmi cseléd. A négy elemi és a négy polgári elvégzése után géplakatos szakmát tanult Losoncon. Visszakerült Kaposvárra, ahonnan az első világháború idején bevonult katonának. Az olasz frontról a sebesülése és felgyógyulása után átkerült az orosz frontra, ahol ismét megsebesült és fogságba esett. Szibériában megismerte a bolsevik eszméket, majd 1918-tól a hírhedt Vörös Gárdában fegyverrel a kezében harcolt a fehérek ellen. A bolsevik pártnak 1918 és 1920 között lett a tagja. Mindenestre ezekre az időkre tette Edvard Radszinszkij orosz történész az eseményt a cári család sortüzek általi lemészárlásáról. A történész szerint a fegyveresek között volt egy Nagy Imre nevezetű magyar, akit mint a későbbi 1956-os magyar felkelés vezetője azonosított. (Ezen állítását ismereteim szerint még nem cáfolta meg és nem vonta vissza.) 1921-ben visszajött Magyarországra, ahol a csendőrség állandóan figyelte, kisebb nagyobb megszakításokkal három évet ült börtönben. 1927-ben, újbóli büntetése és szabadulása után illegalitásba, Bécsbe majd Moszkvába vonult. A fegyverforgató idők után következtek az úgynevezett „tisztogatások”. Kun Béla például beleveszett. Nagy Imre nem, mert szükség lehetett a „VOLOGYA” fedőnév alatti besúgásaira. Legalábbis erre a következtetésre jutott Johanna Granville amerikai professzor Moszkvában a Kommunista Párt és a külügyminisztérium levéltárában tett kutatása után. Szerinte „VOLOGYA” 1933-ban önkéntesen ajánlotta fel szolgálatait a szovjet titkosrendőrségnek. A KGB levéltámok szerint tizenötre tehető azok száma, akiket likvidáltak vagy börtönben pusztultak el „VOLOGYA“ besúgásai alapján. Összesen kb. 150-re tehető az átadott nevek száma. Az NKVd-s főnökei írták „VOLOGYÁRÓL”: ...„kiváló ügynök”, ...„nagy kezdeményezési képességet mutat”...valamint „meg tudja nyerni az emberek bizalmát”. 1939 és 1944 között a moszkvai rádió magyar nyelvű szerkesztője volt. 1944-ben közvetlen Sztálinhoz jutott el az előterjesztés, melyet Nagy Imre közreműködésével is készítettek a majdani magyarországi kormányalakítással kapcsolatban. A magyar kérdésben tehát Sztálin elsőszámú bizalmasai közé vette. 1944. november 4.-én visszatért Magyarországra a Vörös Hadsereggel mint a MKP vezetőségének a tagja. Sztálin bizalma és küldetése nélkül nem kapott volna ilyen magas beosztást. Elsőként jött tehát a Sztálinizmus szálláscsinálójaként Rákosival, Gerővel, Farkas Mihállyal, Révaival és Vas Zoltánnal vállvetve. Szomorú évtizedek követték minden rendelkezésüket és törvényüket, ők voltak a hírhedt hatos (nem négyes) fogat. Debrecenben tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, mely a földművelésügyi tárcával bízta meg. 1945-től tagja az MKP majd az MDP központi vezetőségének és a Politikai Bizottságnak. A karrierje a továbbiakban: belügyminiszter a Tildy majd a Nagy Ferenc kormányban, ezután az Országgyűlés elnöke és a Dobi kormányban élelmezési miniszter, majd begyűjtési miniszter. Volt is éhség és padlássöprés. Marakodásuk eredményeképp 1949-ben ki tették a Politikai Bizottságból, ahova 1951-ben visszavették: 1952- ben a Rákosi-kormányban miniszterelnök helyettes! 1953-ban Sztálin halála után a miniszterelnöki székben találta magát... 1953-ban a politikai életben, a diplomáciában Moszkvának már nem volt érdeke ezekután Jugoszláviával és Titoval szemben az addigi útszéli hangot továbbra is alkalmazni. A Moszkvából elrendelt enyhülési folyamat emelte a miniszterelnöki székbe. Semmi esetre sem egy belpolitikai jobbrafordulás. 1955 januárjában Rákosival Moszkvába utazik az SZKP elnökségéhez, ahol igazát véli keresni a párt első titkárával szemben. Az SZKP elnöksége elsősorban Rákosinak ad igazat, és Nagy Imrét elmarasztalja. Ezzel tulajdonképpen megkezdődött Moszvában a magyar kommunisták egymásnak ugratása. 1955. április 14.-én kizárták a Politikai Bizottságból, a Központi Vezetőségből és annak Titkárságából. Négy nap múlva felmentették miniszterelnöki megbízásából. 1955 decemberében kizárták a pártból is. Nagy Imre visszavonult és várt. 1956 tavaszától sokan felkeresték. Többek között a Petőfi-Kör vezetői is. Magyarországon állomásozó, szovjet csapatokat 1956. nyarán már felkészítették bizonyos közelgő rendzavarás elfojtására. Szuszlov ebben az időben, amennyire csak lehet, még tovább szította az ellentéteket az MDP-ben. Mikojan például Rákosi helyett Gerő Ernőt nevezte ki első titkárnak. A magyar pártvezetőket Moszkva ahol csak tehette, külföldre rendelte különböző indokokkal és elfoglaltsággal, Rajk László újratemetése (1956. okt. 6.) már magán hordozta egy puccs kirobbantásának a jegyeit. A forradalom okt. 23-án este a rádiónál kezdődött. Nagy Imre megszakította a várakozását, és a párt szolgálatába állt. A párt hívta és ő engedelmeskedett. Igazi moszkovita, sztálinista, diktátori gyakorlatát igazoló statáriumával megkezdte ádáz harcát a magyar szabadság ellen. Nagy Imre a szélsebesen Budapestre látogató Mikojan és Szuszlov utasításait vette és kivitelezte. Igaz fogadta a különböző küldöttségeket is. Ezek beszámolóit, jelentéseit maradéktalanul továbbította a két szovjet pártfőnöknek, Szerovnak, az ÁVH alakulatainak, a Katonai Bizottságnak stb. A szabadságharcosok mit sem sejtettek Nagy Imre e kétlaki ártalmasságáról. Október 30-án a Moszkvába akkreditált USA nagykövet már jelentette Washingtonnak, hogy Nagy Imre csal. Tehát mást mondott a rádió nyilvánossága előtt és mást cselekedett a háttérben a kommunista hatalom megtartásáért. A Szovjetunióban szerzett rádiószerkesztő gyakorlata most sokat segített neki a magyar tömegek és a nagyvilág félrevezetésében. Például kilátásba helyezte a tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról, ha helyreáll a rend. A tömegek ezt elhitték, és számítottak rá. Nem tudni azonban, hogy kivel kezdte volna a tárgyalásokat, mert a szovjet vezetés ilyesmiről nem tudott. Az alattomos blöfföt Mikoján és Szuszlov jóváhagyták és kész. Rájuk nézve ez nem jelentett semmit. Október 28-ig Nagy Imre tett ugyan látszólagos engedményeket, de valóban csak követni tudta az eseményeket. Mindez megszűnt ezen a napon. Ettől kezdve, beszélhetünk a fordulat napjáról is. Átvette a diktátumot az események felett. Ennek előzménye Zsukov marsall, aki okt. 27-én Moszkvában kiadja a felkészülési parancsot a november 4-i támadásra. Ezt a támadást illetve ennek zavartalan felfutását volt hivatva biztosítani, fedezni Nagy Imre fegyverszüneti bejelentése. Eltüntetni az ellenséget a tömegek szemei elől. Miközben a fegyverek leadásáról beszélt és a békés munka felvétele mellett agitált, a szovjet sereg csak özönlött be az országba. Elfoglalták szép csendben a repülőtereket, körbefogták a városokat, laktanyákat és kulcsfontosságú területeket. Ebben a helyzetben a Varsói Szerződés felmondása kizárólag a tömegek félrevezetésére szolgálhatott. A semlegesség bejelentése pedig önmagáért beszélt és beszél ma is. Semlegesek lettünk volna Nagy Imre szerint, ha szovjet csapatok nem hagyják el Magyarországot? A Varsói Szerződés felmondása, a semlegességi nyilatkozat és a fegyverszünet bejelentése nyugtatótag hatott a magyarokra. Tehát Nagy Imre tökéletesen falazott a Vörös Hadseregnek. Különösen 1956. okt. 28-a után, úgy nov. 4- én. Egy teljesen felkészületlen országot rohantak le közvetlen közelből, belülről. Nagy Imre testi, fizikai épségét, biztonságát a szovjet vezetők (pl. Hruscsov) a budapesti jugoszláv nagykövetség épületében látták biztosítva a második nagy katonai csapás (1956. nov. 4.) idejére. Mindezt Hruscsov és Tito előzetesen megszervezte, megbeszélte. A nagykövetség ennek megfelelően bizonyos személyeket már napokkal előbb értesített a közelgő vészterhes napokról és meghívta őket a követségre. Mielőtt bekövetkezett a jelzett szovjet támadás, a követség telefonon felhívta és beszállította az illetőket gépkocsival a követségre. Köztük Nagy Imrét is. Menekülésről szó sem lehetett, mert nem üldözte és nem bántalmazta őket senki. A követségre érvén írásba foglalta lemondását a miniszterelnöki tisztségéről. A vérontás mielőbbi megszüntetése és egy békés kibontakozás érdekében indokolta meg sajátkezűleg papírravetett visszalépését. A lemondás Dér Ferenc könyvében került a nyilvánosság elé. 1956. nov. végén erőszakkal Romániába szállították. 1957-ben titokban Magyarországra visszahozzák, és soksok tanakodás után 1958 januárjában bíróság elé állítják. A kihallgatások során mindvégig jó kommunistának és szovjetbarátnak tartotta magát. Semmiféle bűnt nem ismert el. A forradalmat és szabadságharcot nem vállalta fel. 1956 okt. 23 és nov. 4.-e között kizárólag a párt utasításait fogadta el, és hajtotta végre. Együttműködött a legfelsőbb pártvezetéssel, akikkel mindent megbeszélt, akikkel mindenben egyetértett, és akik vele szintén egyetértettek. A párt és a Szovjetunió érdekeiért cselekedett. A per 1958. júniusában kezdődött, a legnagyobb titoktartás mellett. A per kezdetén Nagy Innre másik két társa, Szilágyi József és Losonczy Géza holléteután érdeklődött. A válasz nem volt kitérő, a tényeket közölték a jelenlévőkkel. Losonczy meghalt, Szilágyit pedig haíálraítéiték és kivégezték. Eddig a pillanatig Nagy Imre nem nagyon vette tragikusan a helyzetét. Ettől kezdve sem esett kétségbe, mert a Moszkvából 1944-ben a Vörös Hadsereggel hazatértek közül még senkit sem végezték ki bírói ítélettel. Ezenkívül semmit nem tett olyat, ami a vádiratban állt. Ellenkezőleg, egy nagyon is kritikus pillanatban, egy teljesen szétzilált MDP mellett végig a kezében tartotta a hatalmat. Igaz, itt-ott már hamiskártyás módszereket kellett bevetnie. A szovjet sereg november 4-e után sokkal többet vesztett volna minden téren, ha Nagy Imre nem altatja el a magyarok éberségét okt. 28-tól kezdve a második támadásig. Ennek ellenére Nagy Imrét halálra ítélték, és kivégezték. Halálában sem hagyták nyugton. Egykori elvtársai, barátai még a holttestével sem bántak emberi módon. Temették ide, temették oda, temették így, és temették úgy. Családjának, rokonainak a rendszerváltáskor adták ki földi maradványait. Nem került most sem a meghitt családi kriptába. Egy másik kommunista csoportosulásnak volt rá szüksége a Hősök terén. A siker- és karrierhajhászás nem áll meg még a csontvázak előtt se. Elő- vagy háttérnek kellett az ünnepségre. Majd onnan családja messzemenő egyetértésével eltemették a valamikori ellenségei, a szabadságharcosok közzé. Hát akkor oda vele. Ha a siker a cél, akkor a cél mindent szentesít. A beszolgáltató minisztert, a magyar egypártrendszer szálláscsinálóját, a halálos ítéletet jóváhagyó átlag alatti politikust, „Vologyát” a besúgót, az önkéntes vöröskatonát az 1956-os szabadságharcosok közé temették, akikre statáriumot hirdetett. Ehhez nem kell kommentár. Gyarmati Géza Forrásanyag: Magyar Országos Levéltár Történelmi Hivatal Politikatörténeti Intézet levéltára Berki Mihály, Hadsereg vezetés nélkül Bill Lomax, Magyarország 1956 Dér Ferenc, Nagy Imre: Egy magyar miniszterelnök Dér Ferenc, A Nagy Imre Vonal Edward Radsinski, Niklaus II. Der Letzte Zar und seine Zeit Gosztonyi Péter, A magyar golgota Hernádi Tibor, 1956 Igaz Története Horváth Julianna és Ripp Zoltán, Ötvenhat októbere és a hatalom Johanna Granville, http://www.seri.gwu.edu/nsarchive/CWlHr/BULLETINlb5a5 htm Király Béla, különböző interjúk Korányi G. Tamás, Egy Népfelkelés Dokumentumai 1956 Méray Tibor, Nagy Imre élete és halála Molnár Miklós, Egy vereség diadala Murányi Gábor, Napról-napra, lapról-Iapra Oltványi László, Harcok Dél-Budapesten 1956 Pongrátz Gergely, Corvin köz 1956 Századvég Kiadó, 56-os Intézet, A „Jelcin-Dosszié” Szűcs Miklós, Ezredes voltam 1956-ban a vezérkarnál Tóth Judit, http://www.tota!,net/~jtoth 1956-os Intézet, Döntés a Kremlben 1956 Veljko Micsunovics, Tito követe voltam LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG A V-130G00 számú dossziéból a 200 - 235 számmal jelölt oldalakat kiemeltük. Azok Nagy Imre leányának, Nagy Frzsébetnek kerültek átadásra. Budapest, 1989. május 30. --— í e. / / Or. Wyiri Sándor / — t ^6 jA ' : legfőbb ügyész helyettes
