Szittyakürt, 2002 (41. évfolyam, 1-6. szám)
2002-03-01 / 2. szám
A ROUL WALLENBERG LEGENDÁHOZ 2. oldal ttlttVAKŐfct 2002. március-április Budapest hős védői 1944. október 15. után több ezer részben nyilas, részben honvéd és csendőr-egyenruhába vagy civilbe öltözött egyént fogtak el, közöttük számos ejtőernyővel ledobott szovjet kémet is, akik magukat a svéd követségnek a menlevelével igazolták. A menlevélről rövidesen kiderült, hogy azon csak a követségi pecsét eredeti, a menleveleket azonban hamisítják bizonyos Wallenberg házinyomdájában. A koalíciós kormány tiltakozott Wallenberg tevékenysége ellen, mert az ellenkezett a diplomáciai szokásokkal. Miután a svéd követ úgy nyilatkozott, miszerint előtte ismeretlen helyen tartózkodik Wallenberg, okmányhamisító diplomata és üzletember ellen elfogatási parancsot adtak ki... 1945. és 1955. között a cikkek légiója jelent meg Wallenbergről. A világsajtó mindig arról adott hírt, hogy ezt a „hőst”, ezt a „szabadítót” a bitang, véreskezü nyilasbanditák, nyilas partizánok orozva legyilkolták. Minden ilyen cikk természetesen kiváló alkalom volt arra, hogy legalább a cikk egy harmadrészben arról írjon a cikkíró, hogy milyen rablásokat, gyilkosságokat és kegyetlenkedéseket hajtottak végre a „nyilas banditák4. A „Vi” című svéd lap 1955. január 14-i számának címlapján a sokat emlegetett Raoul Wallenberg fényképe látható, lapban bent nagy cikk Wallenbergről és sorsáról. A cikket bizonyos Rudolph Philipp író írta, aki társaságot alapított Wallenberg kiszabadítása érdekében. Philipp részletesen beszámol Wallenberg működéséről, sorsáról és elfogatásáról. A cikk nagyrésze a szokásos nyilasozástól csak úgy hemzseg, ugyanakkor azonban felbecsülhetetlen dokumentum arra nézve, hogy mi is történt Budapesten az ostrom alatt. Az a „svéd” bizottság, amelynek tagjai Rudolph Philipp, báró Hans Beck Friis államtitkár, Anders Öme és jogi tanácsadója Engve Schartau, már 1947. október 19- én megállapította azt a tényt, hogy Raoul Wallenberget nem ölték meg a nyilasok, hanem a szovjet foglya. A cikk további részében az is kiderül, hogy nemcsak a svédek, hanem az amerikai hatóságok is tudtak Wallenberg életbenmaradásáról, méghozzá már 1945. elején. Hivatalosan jelentette a szovjet követ, Kolontay aszszony a svéd külügyi hivatalnak, hogy Raoul Wallenberg életben van és hogy szovjet védelem alatt áll. 1945. január 16-án svédországi szovjet követ Kolontay aszszony értesítette Wallenberg édesanyját is, hogy fia épségben a szovjet védelmében van. Néhány nappal később pedig telefonon értesítette Günther akkori svéd külügyminiszter feleségét, hogy „minél kisebb lármát csapnak a dologból”, annál hamarabb kerül vissza Svédországba Wallenberg. Annak ellenére, hogy hivatalosan tudták Wallenberg életben létét, mind az amerikai, mind a svéd, mind a más államokban kiépített és Izraelben felállított propagandaszervek tudatosan hazudtak közel egy évtizeden keresztül azzal a mesével, hogy a „becsület és tisztesség, a hősiesség és bajtársiasság ez a mintaképe” a magyar nácik áldozata lett. A történelemhamisításban és hazudozásban odáig elmentek, hogy akciót indítottak azzal a feladattal, hogy közgyűjtésből szobrot emeljenek a nyilasok szerencsétlen áldozatának. A szobor felállítását állítása szerint Rudolph Philipp „fújta le”, de nem azért, mert erkölcsi érzéke felháborodott volna ezen a nemzetközi szélhámosságon, hanem mert Wallenberg kiszabadulása szempontjából nem tartotta a szobor felállítását diplomatikusnak. Raoul Wallenberg budapesti működését a „Vi” c. svéd újság Philipp fogalmazásában így ismerteti: „Budapest két részből áll: a régi Budából (mint Stockholmban a Régi Város) és az új, milliós Pest. Buda és Pest között folyik az 1-2 százméter széles Duna. A Királyi vár és a követségi épületek Budán voltak a dombokon az úgynevezett „úri negyedében. A nagyszámú zsidóság a pesti oldalon lakott. 1945. januárjában közel 100.000 „halott-jelölt” volt, akiket szűk helyre, a zsinagóga körül létesített gettóba préseltek össze, ahol azelőtt legfeljebb egy pár ezer család lakott. A nemzetközi gettóban, amelyet Raoul a Phönix utcában állított fel, ezt az utcát 1946-ban Wallenberg-utcának nevezték el, körülbelül 15.000 zsidó élt valamivel emberibb körülmények között és némi biztonságban az úgynevezett Svéd-házakban, amelyeket a három Korona (svéd címer) védett a nyilaskeresztes nácik ellen. Budát, - a Duna másik oldalán - 1945. januárjában még a német hadsereg tartotta megszállva, ami ugyan nem akadályozta meg, hogy még a semleges követséget a szabadjáraeresztett nyilas-gengszterek ki ne rabolják, mégis a diplomaták részére bizonyos biztonságot nyújtott létükre és puszta életükre. Miután Budát Marsall Tolbuhin körülfogta, Marsall Malinovszky a Duna mellet kelet felől nyomult előre, és Pest előtt állott. Wallenberg felállított képviseleteket Pesten is, amelyeket a svéd királyi címerrel védett. Mintegy 400 munkatársa volt, akiket igazolvánnyal látott el, amely bizonyította, hogy az illető a svéd követség alkalmazottja. Ezek egykori bank és gyárigazgatók, orvosok, ügyvédek, mérnökök és mások voltak, akiket Raoul megmentett a deportálástól és most mint alkalmazottak dolgoztak a szervezetben. Raoul titkos főhadiszállása egy városi nagybank pincehelyiségeiben volt. A svéd követ, Danielsson és a követség személyzetéből Margarete Bauer, Radda Bamens és Ásta Nilsson a budai hegyek között egy mély pincében talált menedékre... Amikor Danelsson követ megtudta, hogy a nyilas vezetőség parancsot adott, hogy Raoult orvul gyilkolják meg, egy küldönc útján arra kérte, hogy rejtőzzék el nála Budán. Raoul Wallenbergnek, aki hetek óta tudott az őt fenyegető veszélyről, eszeágában sem volt, hogy visszavonuljon. Titkos munkatársai voltak már a rendőrségen, sőt a nyilaskeresztespártban is. Naponta találkozott velük és egyre több embert beszélt rá arra, hogy maguknak és családjuknak vásárolják meg az életben maradás lehetőségét azzal, hogy a zsidókon segítenek. Rendőrtisztek segítségével sikerült több alkalommal megakadályozni, hogy a gettót a levegőbe röpítsék. Titkos utakon Raoul szervezete vizet, kenyeret és orvosságokat szállított a gettóba, és ismét és ismét mentette a zsidókat, akiket a nyilaskarszalaggal garázdálkodók, a Duna partjára hurcoltak le, hogy őket ott gépfegyverrel kivégezzék. Raoul már régen nem volt diplomata. Jótevő és partizán volt negyedmillió halálraítélt ember között, akiknek körülbelül a felét mindenek ellenére sikerült megmentenie. így, és csak így lehet megérteni, hogy az ortodox zsidók benne messiásukat látták, üdvözítőjüknek nevezték a fiatal zsidók, és tegnap még békés irodakukacok és fémmunkások követték ezekben a napokban Raoul példáját, és lettek félelmet nem ismerő, kegyetlen harcosok. Nyilas- és rendőregyenruhában, amelyeket részükre a rendőrtisztek és nyilasok között lévő szövetségesei Raoulnak szereztek, felszerelve automatafegyverekkel száguldoztak az égő Budapest utcáin „kölcsönzött” autókkal és lőtték le a hóhérokat, ahol csak lehetséges volt, és szabadították meg a halálraítélt zsidókat. Egy ilyen zsidó partizán részleg a Benczúr utca 16. szám alatt ütötte fel tanyáját, mint Vörös Kereszt Szállítórészleg. E házban rendezte be Raoul január 10-én a svéd követséget a vörösök által felszabadított Magyarország részére. Wallenberg ezt megelőzőleg egy zsidó partizánt küldött át a Dunán Danielsson követhez azzal a kéréssel, hogy a nyilasok által még tartott pesti részt elhagyhassa és a szállítórészleghez csatlakozhasson, hogy itt várja be a szovjet hadsereget. A szovjet műszakiegységek ebben az időben már elérték a gettó szélét. A követ szabad kezet adott Wallenbergnek.” ... Minden Magyarországon hozott zsidótörvény oly lazán volt megfogalmazva, hogy tág teret nyújtott a törvény megkerülésére. A helyzet csak a Vörös Hadsereg előnyomulásakor vált komollyá, amikor a magyarországi zsidóság az ország lakosságával ellentétben várta az oroszok győzelmét és mindent elkövetett, hogy azokat segítse. Az önvédelmi harcot folytató ország kénytelen volt erélyes kezekkel fellépni azok ellen, akik az országvédők ellen küzdöttek, akár zsidók voltak az illetők, akár nem. Minden, az országvédő nyilasokat mocskoló hang ellenére, kevés idegen tett olyan szolgálatot az 1944. október 15-e után a magyar nemzet élet-halál harcát irányító koalíciós kormánynak, Szálasi Ferencnek, a nyilasoknak, általában Budapest védőinek, mint akaratlanul Rudolph Philipp. A gondos, előzetes kutatások és a történtek pontos ismerete alapján a „Vi” című svéd lapban megjelent cikkére lapunk következő számában visszatérünk. Major Tibor Szombathely legfiatalabb 56-os mártírja Balázs László (1941-1957) Elmúlt év november 15-én a Bocskai István Szabadegyetem 2. előadása szünetében, szerény kis meghívót csúsztatott kezembe Puskás János(16!) a MIÉP Ifjúsági Tagozatának helyi elnöke ezekkel a szavakkal: Frici Bátyám! November 18-án várjuk Balázs Laci sírszentelésére, a Szent Márton úti temetőbe, gyülekezés 09.30 órakor! Vasárnap reggel a 8 órai szentmise után nejemmel, 15 perces sétával értünk a régi temetőbe. Kis csoport már gyülekezett a főbejáratnál, ahonnan együtt vonult a zúzmarával borított fenyőfák között, Laci „eldugott” sírjához, a Magyar Vidék 56-os Szövetsége, MIÉP Ifjúsági Tagozat, Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, Savaria Polgárőrség, Tanárképző Főiskola, 56-os Nemzeti Hagyományőrző Szövetség, és az 56-os Nemzetőrség tagsága, illetve képviselői. Himnusz közös eléneklése és dr. Csorba Boldizsár ügyvéd megnyitó beszéde után, Donát Ármin 56-os szabadságharcos idézte fel Balázs László, 16 éves hős életét, akivel egy kórházban feküdtek sebesülten. Lacit Nagykanizsán géppuskázta le egy ázsiai martalóc. Súlyos mellkasi- és gerincsérülésekkel került kórházba, embert próbáló szenvedések után, szentségekkel megerősítve 1957. elején elhunyt. Főtisztelendő Bertha Tibor őrnagy, tábori lelkész áldotta meg, illetve szentelte fel Laci Bajtársunk sírját és méltatta rövidke életét, kiemelve azt, hogy 44 évig jeltelen sírban volt elkaparva, mert szülei - politikai és munkahelyi előmenetelük miatt - letagadták! Ezen álláspontjukon nem változtattak a kommunizmus bukása után 11 évvel sem, ugyanis a jelenlevők legnagyobb megdöbbenésére, nem vettek részt a sírszentelési szertartáson! Ellenben városunk gyöngyöshermáni temetőjében a Balázs családnak vagyont érő sírboltja van!!! Csorba Boldizsár záróbeszéde és az emlékezés koszorúinak elhelyezése után az 50 (ötven) fős hallgatóközönség elénekelte a Szózatot. A felemelő római katolikus sírszentelési szertartás 10.30 órakor befejeződött és hazafelé menet e sorok krónikása gondolataiba villant, Zas Lóránt csodálatos Novemberben című versének utolsó (8.) versszaka, amely így hangzik: „NOVEMBERBEN ÖKLÖK SZORULNAK ÉS FELBIZSEREGNEK A TENYEREK. NOVEMBERBEN ÉLŐK A HOLTAK. november fenyeget.” Bellák Frigyes Szombathely Megjegyzés: Tökéletesen egyetértünk Zas Lóránt „Novemberben” c versével. Azonban a legyilkolt holtak emléke nem csak novemberben fenyegeti a bolsevista gyilkosokat, hanem április is, amikor az ökölbeszoruló tenyerek a szavazófülkékben a golyóstollal, a megfelelő helyre beírt kereszttel adhatnak kegyelemdöfést a nemzetáruló rendszer képviselőinek! Szerkesztőség Az Ébredés Mozgalom és az "Aranykopjás" Szervezet 2002. júliusában egy hetes nyári tábort szervez Várgesztesen 10-14 éves gyerekek számára. Szállás: a várgesztesi várban Programok: hagyományőrző, ősműveltségi programok túrák a Vértes és Gerecse hegységben Tatai programok: vár és városnézés, Fényes-fürdő Igény szerint: angol/német nyelvtanítás Étkezés: a program szerinti éttermekben, ill. szabad tűzön főzés Az éjjel-nappali felügyeletet és a programok vezetését a tábor szervezői díjmentesen végzik.. Költség: egyéni, számlával igazolt fogyasztás szerint Jelentkezés: 2002. április végéig, írásban az alábbi címen: Erdey Zoltán, 2824 Várgesztes, Pf. 1.
