Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-11-01 / 6. szám
2001. november-december St IttVAKÖfct 5. oldal NÉHÁNY SZÓ A DIKTATÚRÁKRÓL Olimpia: Medgyessy ellenzi A szó a latin „dictare” - mondogat, fogalmaz igéből ered, az ebből eredő főnév: „dictata” jelentése: feladat. A „dictator” szó - az előbbiek szerint - a feladat végrehajtója vagy végrehajtatója. A Rákosi- és a Kádár-rendszerben - sőt az azt megelőző Kisgazda-kormányzat alatt is, és a mai u.n. „rendszerváltoztatás” utáni időszakban is - sokat emlegették és emlegetik a „barna” diktatúrát, melyet - baloldali szóhasználatban - a „fasiszta” uralom alatt élő népek társadalmi rendszereire alkalmaztak a marxista-dimitrovi elveket valló felületes pártemberek és az azokkal egy követ fúvó talpnyalóik. A pártegyenruhához tartozó ing „barna” színe miatt kapta nevét az Adolf Hitler alapította Nemzeti Szocialista Német Munkás Párt regnálása alatti hatalom, melynek annyi köze van a fasizmushoz, mint hajdúnak a harangöntéshez. A fasizmus egyedül Olaszországban valósult meg a Nemzeti Fasiszta Párt hatalomátvételével. E pártot Benito Mussolini hozta létre a kommunizmus ellensúlyozására. A párt-egyenruhához tartozó ing színe fekete volt. Magyarországon sem volt fasiszta párt, csak a kommunisták és a liberális siserehad félretájékoztató és hazug propagandája terjeszti a hazájához hű és azt mindig és mindenki ellen megvédeni akaró magyarokról, hogy azok „fasiszta, barna diktatúrát” valósítottak meg. A hazátlan, nemzetközi politikai „cloaca maxima” mégis ezt szeretné ráhúzni a világháború végén uralomra jutott, Szálasi Ferenc alapította Nyilaskeresztes Pártra és Hungarista Mozgalomra. (Csak a gyöngébbek kedvéért: egyeningjük színe zöld volt.) A népi- és polgári demokráciához szokott emberekben az a szó, hogy: diktatúra, borzongást, félelmet és sok más negatív érzelmet vált ki. Nem csoda, ha valaki egy életet élt le - és hagyták leélni(!) - a kékinges, vörös nyakkendős bolsevista diktatúrában, melyben hol egy családtagját, barátját, ismerősét, szomszédját, vagy főnökét, beosztottját hurcolta el a rendőrség, az ÁVH vagy a pufajkások, hogy börtön, kitelepítés, kínzás, recski-tiszalöki haláltábor, vagy akasztás legyen osztályrésze. A jelen, polgárinak mondott demokráciában úgy emlékeznek meg az elmúlt időszakok rendszereiről, mint jobb- és baloldali diktatúrákról, általában nem téve kü-lönbséget közöttük. Szóban!!! Tetteikben azonban óriási a különbség! Ugyanis, ha egy öreg emberről kiderül, hogy tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, vagy ha katonaságát a Waffen SS-ben töltötte, jogi zaklatásnak teheti ki magát, míg ha a kommunista rendszerben tömeggyilkos is volt, nyugodtan élvezheti magas nyugdíját természetes haláláig. Ezt a mindenki által ismert valóságot csak azért említem, mert ez az igazságtalanság végigkíséri „jogállamnak” mondott polgári demokrata államrendünket. A diktatúrát elitélő polgár viszont nem veszi észre, hogy most éppen olyan diktatúrában él, mint korábban. Csak most nem „egypárti diktatúrának” nevezik a társadalmi berendezkedést, hanem „többpárti demokráciának”, mely éppen olyan diktatúra, mint az egy pártrendszerű berendezkedés, azzal a különbséggel, hogy most - a pártok győzelmétől vagy vereségétől függően - négy évenkint változik a társadalomra erőltetett pártakarat: a pártdiktatúra. Ilyenkor sem a nemzet érdekében történik a törvényhozás, hanem minden esetben a győztes párt érdekében, mert minden uralomra került párt a saját - olykor álmatag, megvalósíthatatlan - elképzeléseit akarja a társadalomra erőltetni. A parlamenti ellenzék - természetesen(?) - ellentmond a kormányzó párt(ok)nak, még ha saját programja meg is egyezik a kormánypárt(ok)éval, csak azért, mert ellenzéki státusban van. (Ez mind a jobb-, mint a baloldali pártokra egyaránt érvényes.) Tehát a többpárti polgári demokrácia négyévenként változó pártdiktaturájával és szócséplő parlamentarizmusával legalább olyan ártalmas - ha nem ártalmasabb^!) a nemzetre nézve, mint a baloldal parancsuralma, mert a győztes pártok vezetői nagyrésze a rendelkezésre álló négy év alatt akar megtollasodni a társadalom kárára. Meglátásunk szerint a legkedvezőbb a nemzet számára egy jóhiszemű, tekintélyelvet, de biztonságot, erőt és nemzeti egységet ígérő - és megvalósítói !) - valóban népi „diktatúra”, ahol megbonthatatlan népi egységként kapcsolódik össze a nemzetet fenttartó parasztság, a nemzetépítő munkásság és a nemzetet vezető értelmiség, melyeket kiegészít a nemzetvédő katonaság és a nemzeti halhatatlanság két záloga: a társadalom nőtagjai és az ifjúság. Mert minden népnek tanítókra, nevelőkre - egyszóval: vezetőkre van szüksége, akik a népet a nemzetnek legjobban megfelelő - hogy úgy mondjam: optimális - irányba vezetik erkölcsi, kulturális és gazdasági élet minden területén. Láthatjuk, hogy mivé lettek a marxista-kommunista népidemokratikus országok, ahol a társadalmat proletárrá züllesztette a hatalom, és diktatúrájában csak a kiváltságos pártfejesek és az azoknak behódolok arathatták le a gazdasági élet és a hímév babérjait. És most is láthatjuk a sokpárti polgári demokratikus rendszer négyévenkint váltakozó diktatúrájában, hogy hogyan fosztja ki a népet az éppen uralmon lévő párt, vagy annak koalíciója - félve attól, hogy a következő kormányzati ciklusban alulmaradván a választásokon - minél több javat zsebeljen be saját és párthívei részére a társadalomtól. A világtörténelem igen kevés példát mutatott arra, hogy valamely társadalmi rendszer ne mutatott volna ki valamelyes kisebb- vagy nagyobbfokú diktatórikus vezetést, vagy annak legalábbis hajlamát. (Meglátásom szerint ez a jövőben sem lesz elkerülhető.) Éppen ezért a magyar népnek - a pártrendszert félresöpörve - olyan vezetési formát kell előnyben részesíteni, amelyben belföldön is, de a külországok felé is a nemzet egységét, annak erejét, biztonságát és a nép jólétét biztosítja a szaktekintélyekből álló tekintélyelvű államapparátus, melynek törvényhozó, végrehajtó és jogi szervezete a magyar történelmi jogfolytonosság és az Újszövetség evangéliumi erkölcsiségén alapul. A szó szoros - vagy tágabb - értelmében ez is diktatúra lesz; de ezt kell kialakítanunk, ha nem akarjuk a nemzet halálát. De ez végre a rend diktatúrája lesz!!! Mag F. Károly Demszky Gábor főpolgármester nem ért egyet a kezdeményezéssel. Medgyessy Péter; az MSZP miniszterelnökjelöltje tegnap levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt és Demszky Gábor főpolgármestert, hogy a New Yorkot ért terrortámadás elleni tiltakozás és az amerikai város lakóival vállalt együttérzés jeléül a kormány és a főváros vezetése támogassa, hogy a 2012-es nyári olimpia színhelye New York legyen. Demszky Gábor nem ért egyet az MSZP-s politikus felvetésével. Medgyessy Péter emlékeztetett arra, hogy Róma és Stuttgart már jelezte: hajlandó lemondani a 2012-es olimpia megrendezéséről New York javára. „A most kötelező rendcsinálás szükségszerűen az erőt teszi főszereplővé... Mire a rendcsinálás a világban megkezdődik, nekünk itthon a demokrácia és a szolidaritás erősítésére kell összpontosítanunk. A szolidaritásnak pedig nem csupán álmokban és szavakban, de tettekben is meg kell nyilvánulnia” - írta Medgyessy a levélben. Az MSZP budapesti elnöke, Mandur László augusztus 28-i sajtótájékoztatóján azt mondta: a szocialisták azt követően foglalnak állást arról, hogy Budapest pályázzon-e a 2012-es olimpia megrendezésének jogára, ha elkészülnek azok a tanulmányok, amelyek feltárják: versenyképesen pályázhat-e a főváros. Szavai szerint ha a tanulmányok alapján kiderül, hogy érdemes pályázni, akkor az MSZP támogatni fogja a budapesti olimpia gondolatát. A politikus akkor egyetértett azzal az elképzeléssel, hogy népszavazást írjanak ki az ügyben. Mandur László lapunknak tegnap azt mondta: egyetért Medgyessy javaslatával, mert a terrortámadás óta már többről van szó, mint arról, hogy egy város képes-e olimpiát rendezni: - Hitet kell tenni egy ügy mellett, üzenni kell a világnak az összefogásról - fogalmazott. - Nem értek egyet Medgyessy Péter kezdeményezésével korainak tartom ezt a reakciót - nyilatkozta lapunknak Demszky Gábor, aki szerint Medgyessy Péternek rossz a terminológiája, az olimpia megrendezéséről ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság dönt majd a kellő időpontban. - Jelenleg azt kell megvizsgálni, hogy Magyarország képes-e ötkarikás játékokat rendezni, s ehhez a választópolgárok véleményét is ki kell kérni. A mérvadó e két szempont, az MSZP-s politikus reakcióját túl korainak tartom - tette hozzá Demszky Gábor. Technikai okok miatt késve indul meg a budapest 2012.hu internetes honlap, amelyen az érdeklődők többek között aktuális olimpiai hírekről, Budapest esetleges 2012-es olimpiai kandidálásának előkészületeiről, és a magyar olimpiai mozgalom történetéről olvashatnak. Az Ifjúsági és Sportminisztérium szeptember 15-én indította volna el az új internetes oldalt az eredeti elképzelések szerint, ám erre még mintegy másfél hetet várni kell: HA MAGYARORSZÁG ÉRZI MAGÁBAN AZT AZ ERŐT, amely az olimpia megrendezéséhez kell, akkor „szándékától nem térítheti el egy olyan esemény, mint az amerikai terrortámadás - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter Medgyessy Péter felvetésére reagálva. Borókai Gábor kormányszóvivő ehhez annyit fűzött hozzá, hogy az olimpia megrendezésének jogától két város, Athén és Peking léphet vissza, hiszen ők nyerték meg korábban a rendezés jogát. A 2012-es olimpiára pályázó városok legfeljebb csak arról határozhatnak, hogy nem adják be pályázatukat. Pásztor Zoltán - Pál Gábor Magyar Nemzet Eltűnt a „magyar" médiákból a magyar néptánc?! Még 1990-ben, a „gengszterváltás” évében írtam egy cikket „Magyar tévé - magyar tánc nélkül?” címmel az azóta megszüntetett Szabad Szó című újságban, mely az akkor újjáalakult Magyar Néppárt (Nemzeti Parasztpárt) lapja volt. A Fekete Gyula által vezetett Magyar Néppárt volt az első, amit a hatalomra jutó pártok előbb választási csalással, majd manipulációkkal teljesen szétvertek. A Szabad Szóban megjelenő, fentebb említett cikkemben azon keseregtem, hogy egyre kevesebb néptánc látható az akkor még monopolhelyzetben lévő Magyar Televízióban. Akkor még nem léteztek a liberálbolsevik kereskedelmi tévécsatornák, és a Duna Televízió sem. Nem gondolhattam volna 1990-ben, hogy tizenegy évvel később, 2001-ben még siralmasabb lesz a helyzet. A zsidó kereskedelmi csatornák egyáltalában nem sugároznak magyar néptáncműsorokat. Ez érthető, hiszen ők valószínűleg ismerik, amit Kodály Zoltán írt a népzene, a néptánc, és általában a néphagyományok nemzetmegőrző, fajfenntartó szerepéről. De az, hogy az ún. „magyar” egyes, és kettes csatornákból is eltűnt a néptánc, az már felettébb elgondolkodtató és egyben felháborító. A Duna tévé időnként, nagyon ritkán, akkor is felvételről sugároz rövid, félórás adásokat az országos és nemzetközi néptáncfesztiválokról, de ez édeskevés. Mint cseppben a tenger... Groteszk módon a közszolgálati Kossuth Rádióban van a legtöbb népzene, és néptánckísérő muzsika. Hétfőtől péntekig minden este 8 óra és fél kilenc között... Dehát a néptánc látva és járva az igazi, különben is esténként a magyar állampolgárok kilencven százaléka a kereskedelmi tévécsatornák által sugárzott sorozatokban, akciófilmekben és más gusztustalanságokban merül el - a szó legszorosabb értelmében. Az írott sajtóból is szinte teljesen eltűnt a magyar néptánc. Még az un. jobboldali lapok (Magyar Fórum/Demokrata) is mellőzik a néptáncos tudósításokat. Létezik egy kiszámíthatatlanul, általában negyedévenként megjelenő szaklap, a Táncművészet, de ezt nagyon kevesen olvassák még a „szakmabeliek” közül is, és a tetejében ez is liberális kézben van. Bizony Kodály Zoltán foroghatna a sírjában, ha láthatná ezt a sanyarú, áldatlan állapotot. Hogyan is írta egyik tanulmányában? „Az a nép, amelyik elfelejti dalait, táncait, néphagyományait, menthetetlenül halálra van ítélve!” Dezső László
