Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-05-01 / 3. szám
2001. május-június Más ez az Eörsi Újságcikket írt Eörsi István a Népszavának. Sosem fog megjavulni. Természetesen Grespik Lászlót szidja Eörsi István, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, akinek volt képe megálljt parancsolni a Budapesten letelepedni szándékozó külföldieknek - hohó, külföldiek, a mi hazánk nem eladó, de legalábbis nem olyan tempóban, ahogyan azt önök gondolják. -Grespik szabad préda, vele szórakozik most a komplett baloldal a kereskedelmi tévéktől a pléhrádiókon át a hasonló tőről fakadt újságokig. Grespik, aki Vereckénél jött át lóháton, hehehe... Elnéztem Eörsi István portréképét az első hasáb legelején. Uram-atyám, mennyit változott a kis csibész! Ötvenháromban, amikor versben könnyezte meg a nagybaj szú Sztálint, még egész másképpen mutatott. Meg a hangja is más volt. Most mutál. Nevetgél. Igét hirdet. Tenyérbe mászik. Engem néhai Rákosi elvtársra emlékeztet a közíró. Ha a gabonatáblába is bemene árpát morzsolgatni, újraéledne a Magyar Dolgozók Pártja. Grespik mellett szép arányosan az egyházakba is belerúg a veteráníró-dramaturg: „A történelmi egyházak ismét jelét adják annak, hogy nem tanultak a történelemből. El kellene fogadniuk végre, hogy az állam szemszögéből magánügy a vallás. Ehelyett statisztikai tündöklésre törekszenek, feltehetően azért, hogy minél nagyobb szeletet kapjanak az állami tortából...” Hogy miről beszél a talaját veszített szabad demokrata literátor, az a folytatásból sem derül ki - bár odáig már kevesen jutnak el az olvasásban. Ami összekapcsolja a háborgó mondatokat, az a gyűlölet. Szidni a magyarul gondolkodó hivatalvezetőt, szidni a kormányt, szidni a keresztény egyházakat. Szidni, szapulni mindent és mindenkit, akinek jelent még valamit a két szó: nemzet, haza. Hogyan is szólt a szabad demokrata szlogen? „Tégy a gyűlölet ellen!” Eörsinek nem sikerült. Pihál György (Igazunk 56. IV 12) Ez az Eörsi István volt az, aki a liberális „Elet és irodalom” c. újságban sunyi és törvénytelenmódon megtámadta Szalay Róbert bajtársunkat, kommunistának, fasisztának, pufajkásnak, közbűntényesnek, Sztálinistának, eszelősnek, stb. stb. nevezve őt, hogy a lejáratásnál ki-ki megtalálja a neki legmegfelelőbb címkét. Szánalmas próbálkozás! Szalay Róbertét annál jobban tisztelik a nemzeti ekötedezettségű magyarok, ha Eörsi és az Eörsi félék minél elkeseredetebb gyűlölettel támadják. «IttVAKÖfcT SZTÁLIN (írta: Eörsi István, megjelent az ÚJ HANG 1953. márciusi külön kiadásában.) A BETEGSÉG HÍRE. Az volt a legiszonyúbb, hogy elvesztette a szót és öntudatát, ki a világon a legtöbb igazságot beszélte, arra borult a némaság, ki a világról legtöbbet tud, most önmagát sem ismeri - fekszik mozdulatlanul, remény az ágya, remény száll fölébe, minden igaz szempárból remény száll feléje, s egyszerre az is a semmibe hull. KÉS HASÍT ÍGY a húsba, a rádió szinte üvöltött, vagy csak én hallottam úgy? - nem, hisz az éter megtelt a torlódó fájdalom nehezével, gyásszal teli drótok jajszava nyöszörgött, zörgött a csupasz fa ága a szélben, de a sok hang és zörej nem akart szóvá összeállni mégsem, a hírt akarata ellen jajongva cipelte mind - a házakra leszálltak a fekete vásznak, tépett madaruk szárnyai, vergődve verődtek, alattuk emberek jártak, amott egy idősebb férfi rángó arcai közt tévedezve, nehezen gurult könnycsepp. Nem hunytam le a szemem, benne is fénylő csillám remegett — egymás felé tartott tükrök az arcok, melyekben magára ismert a kínlódó szeretet. EGYSZERRE AGYAMBA NYOMULT a képe fekete keretben, arca minden vonását ismerem, de így mégis az egész annyira ismeretlen, hogy elszórni a szó... nem is tudtam, hogy ezerszeresen megnő a szeretet a gyász lencséjén keresztül... csak most, hogy nézem arcát, mely sohasem rezdül eztán mosolyra száját, mely nem nyűik szóra, nem szívja pipáját — és mégis a régi kép ez, Újra látom, kisüt a keretből, szinte már kilép, ő maradt az élet, érzem tekintetét, arcomra száll, majd végighullámzik: az elárvult világon. Ez az igazi Eörsi! Mindig a „komcsik” kiszolgálója volt. 1956. október 23. szerinte az élet legnagyobb tévedése. Láttuk, hogyan emlékezett meg Sztálinról, mikor meghalt! A saját szavai mindent elárulnak. NEM TAGADUNK, CSAK KÉRDEZÜNK... „Az Amerikai Zsidó Évkönyv (5702) 1941. szeptember 22-től 1942. szeptember 22-ig, (43. kötet,) amelyet Philadelphiaban adott ki a The Jewish Publication Society of America (Amerikai Zsidó Kiadó Társaság), a 666. oldalon közli, hogy a legnagyobb náci terjeszkedés után egészen Oroszországig, beleszámítva a Németországban maradt zsidókat is, a Németországnak alárendelt Európában 1941-ben 3.110.722 zsidó volt. * KÉRDÉS: Hogyan lehetett a 3.110.722 európai zsidóból hatmilliót elpusztítani? Ezekből a zsidókból még mindig maradt annyi, hogy közvetlenül a háború után több mint 2 millió kivándoroljon Palesztinába és ott létrehozza az Izrael nevű államot. A zsidó fajelmélet az összes többi fajelmélet modelljét képezi, egy ideológia, amely arra szolgál, hogy igazolja a különböző népek feletti uralmat. Az Ószövetség betű szerinti értelmezése ugyanazoknak a mészárlásoknak az elkövetéséhez vezet, amelyeket Josué végrehatott.” (Idézet Roger Garaudy ,,Az Izraeli politikát megalapozó mítoszok" című, magyar nyelven is megjelent könyvéből.) * Magyarországi zsidó szervezetek vezetői, történészek, politikusok, újságírók évtizedek óta, következetesen és folyamatosan 600.000 főben határozzák meg a holokauszt magyarországi áldozatainak számát. Ezt eddig semmiféle hiteles dokumentum nem bizonyítja, mégis aki kétségbevonja e szám valódiságát, az a Göncz-féle „gyűlölettörvény” alapján bíróság elé állítható és akár börtönbüntetésre is Ítélhető. Ugyanakkor a Jeruzsálemi Yad Vasem Emlékmúzeum, - ahol a holokauszt áldozatainak száma országonként van feltüntetve, - Magyarország zsidó veszteségét, É-Erdéllyel együtt 341.000 főben állapította meg. KÉRDÉS: Melyik szám a hiteles? Melyiket higgyük el? A Szittyakürt világhálózati honlapja elérhető a következő címen: http://web.cetlink.net/-szittya Drótposta (email) címe: szittya@cetlink.net Kérjük kedves olvasóinkat, akik számítógéppé és email-lel rendelkeznek, küldjék be címüket a SZITTYAKURT email-jére. 3. oldal Sántikáló demokrácia 11 évvel az un. rendszerváltás után az ember elgondolkozik. Mi változott meg az elmúlt évtized során? Milyen előrehaladást értünk el a kommunista diktatúra megdöntése után a demokrácia kiteljesedése irányába? Szomorúan kell megállapítani, hogy az egyszerű embereket megtévesztő, hangzatos szólamokon kívül, az igazi demokrácia megteremtése érdekében nem sok történt. A minden rendszerváltás alapvető követelménye, - az előző rendszer uralkodó, vezető rétegének leváltása - nem történt meg. Pedig a vezető beosztásban lévő elvtársak, minden hivatalban, összecsomagolt batyukkal várták, hogy útilaput kössenek a talpuk alá. Mikor látták, hogy semmi nem történik, lassan magukhoz tértek, és megkezdték hatalmuk átmentését az új viszonyok közé. Gondosan ügyeltek arra, hogy egymást és egymás pereputtyát nehogy sérelem vagy támadás érje. Énnek érdekében még a legigazságosabb okmányt, a Munkakönyvét is megszüntették, hogy fény ne derülhessen a függetlenített párt és állami apparátus, a Belügy és ÁVH tagjainak több évtizedes pártállami múltjára. De még ennél is jobban ügyeltek arra, hogy becsületes, a valódi rendszerváltásért tenni akaró egyének minél kevesebben kerülhessenek a hatalomba, vagy döntéshozó pozícióba. Első ténykedésük volt, az addig is kezükben lévő média biztosítása, mert a tömegtájékoztató eszközök birtokában tetszésük szerint manipulálhatják a közvéleményt. így a lakosság előtt homályban maradt a nemzet vagyonának szétrablása, a százmilliós, milliárdos vagyonoknak a keletkezése, - ami becsületes úton elképzelhetetlen. - Figyelemelterelőnek, - a demokrácia nevében - beindult a különböző újságok, Rádió és TV adók sokasága, ami a nyugati kultúrmocsok özönével árasztotta el az embereket. Ennek hatására hihetetlen módon megnövekedett a bűnözés, a kábítószerfogyasztás, a korrupció, a maffiauralom, mely lassan összefonódik a politikai hatalommal. A különböző kereskedelmi adókat azért kellett létrehozni, hogy a lakosságot elvonják a közszolgálati Rádió és TV viszonylag tárgyilagos hangvételétől, és helyette a kommunistákból kapitalistává vedlett „demokratikus ellenzék”, a Szocialisták és Szabad Demokraták rejtett propagandáját sugározzák, megtévesztve a jóindulatú és naiv embereket. Oldalakat, köteteket lehetne erről írni, de felesleges, hiszen mindenki tudja, mi történt és történik a gazdasági és politikai életben, de azt is tudják, hogy az anomáliák felszámolására alig történt valami. A gazdasági élet csúcsain, a bankokban, a privatizált üzemek élén, a rendőrségen, a bíróságokon, a média vezető posztjain ott lapulnak, - és már nem csak lapulnak azok, - akiknek már régen el kellett volna tűnni a közéletből. Csupán egyetlen, de jellemző példát említek a demokrácia megcsúfolására, ami etalonként mutatja a rendszerváltás elmaradását, a kommunista szellem továbbélését, a koncepciós perek szégyenteljes gyakorlatának fennmaradását és a „ jó elvtársak” bűneinek elleplezését. Egy 1956-os kivégzett mártírnak a fia, Ekrem Kemál György létrehozta a Kommunizmus Üldözöttéinek Szövetségét. Lakossági fórumokon, gyűléseken igyekezett az embereket felvilágosítani az elmaradt rendszerváltásról. Ténykedését minden módon igyekeztek megakadályozni. Gyűléseit betiltották, látogatóit megfigyelték, telefonját lehallgatták, a lakásába „poloskákat” helyeztek el, stb. Végül egy házkutatás során néhány II, világháborúból visszamaradt, használhatatlan pisztoly és kispuskalőszert találtak nála. Ennek alapján több hónapos előzetes fogvatatás után, a „demokratikus államrend erőszakos, fegyveresmegdöntésére irányuló szervezkedés vádjával”, több évi börtönbüntetésre ítélték. A sajtó, a Rádió, a TV napokon, heteken keresztül foglalkozott az üggyel. Néhány hónap múlva, egy tűzeset kapcsán derült fény arra, hogy egy volt Munkásőr parancsnok kamrájában valóságos arzenált rejtegetett. Fegyverek, lőszerek, kézigránátok, robbanószerek sokasága került elő. A jó elvtárs természetesen nem lett letartóztatva és szabadlábon védekezhet, - ha egyáltalán vádat emelnek ellene - a média pedig, egy rövid híradás után mélyen hallgat, mert az elhallgatás éppen olyan fontos fegyvere a liberális sajtó manipulátorainak, mint a hazugság, a féligazság vagy a rágalmazás. És, ha már a médiáról beszélünk, engedtessék meg, hogy saját példámmal támasszam alá előző gondolataimat. A 95%-ban baloldali újságok heteken keresztül folyamatosan, hazugságokkal, féligazságokkal, rágalmakkal próbálták személyemet lejáratni és nyomást gyakorolni a Honvédelmi Minisztériumra, hogy egy „Szálasi dicsőítő, nyilasmentő, fasiszta” alezredes október 23-án történt előléptetését vonják vissza. Ezt részben sikerült is elérniük, mert a Vezérkari Főnök - igaz, hogy jogalap nélkül - de megvonta az egyenruha viselési jogomat. Mondanom sem kell, hogy a rágalomhadjárat „tényei” szemenszedett hazugságokon, rágalmakon és féligazságokon alapultak. Minden hazug állítás hiteles dokumentumokkal cáfolható. Azonban a rágalom, a 95%-os többségű média többmilliós példányban lett országszerte elterjesztve, az igazságról pedig csak azok szerezhettek tudomást, akik a nemzeti médiát (5%) hallgatják vagy olvassák. Ez a szomorú arány! 95:5 ez jellemző szinte minden fontosabb, a nemzet jövőjét meghatározó gazdasági, politikai, kulturális, kisebbségi, stb. kérdés értékelésére, a nemzeti oldal kárára. A mostani demokráciában a média a nép széles rétegét félrevezeti. Nem teszi éretté a politikai életre. Nem vonja be az ország sorsát meghatározó kérdések megtárgyalásába, hanem a multikultúra szemetével elvakítva, folytatásos „szappanoperák” és erőszakra, bűnözésre nevelő krimik tömegével, gondolkodásra és cselekvésre lusta, engedelmes rabszolgákká, a fogyasztói társadalom jellegtelen, szürke bábjává akarják lealacsonyítani az embereket. Az így manipulált tömegek hajlamosak arra, hogy mindent elhiggyenek, amit a TV-ben, a Rádióban, az újságokban megjelenik. Erre számit az MSzP és az SZDSZ, hogy a politikailag közömbös, „bizonytalan” választók, a 95%-os többségű baloldali média hatására, a 2002-es választásokon visszaszavazzák - saját nyakukra - az elmúlt évtizedek elvtársurait. Azonban bízom abban, hogy az emberek gondolkoznak, nem a médiáknak, hanem a maguk meggyőződésének, a tényeknek hisznek és a lelkiismeretükre hallgatva nem csak a saját önös érdekeit tartják szem előtt, hanem azon túl a 16 milliós magyar nemzet felemelkedésének és boldogulásának alapvető követelményét sem felejtik el! Szalay Róbert
