Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-03-01 / 2. szám
2. oldal $*ITtVAKÔfcî 2001. március-április László Magyarország sorsáért valósúlyos aggodalmának adott kifejezést, bármelyik fél is győzedelmeskedjék a háborúban:„1939-es helyzetképemben olvashatják, akár a német, akár az angol, vagy orosz koncepció győz, én azt másnak, mint a magyarság súlyos megpróbáltatásának, elképzelni nem tudom. Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcoltatásától féltettem azt, amit eddig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni „rendezés”-tői. Az az „üdvösség”, amellyel Európa fog megajándékozni, nem az lesz, amely társadalmunk halk folyamatában készül.” Ismerve a szárszói konferencián résztvevő „harmadik-utas” falukutatók egy részének a marxizmushoz való vonzódását, és ebből az ideológiai vonzalomból fakadó szovjetbarát beállítottságát, Németh László nem rejtette véka alá véleményét a szovjet típusú „szocializmusról” sem: „Képzeljenek el egy szocialista államot, ahol a szabad parasztságot kolhozokba terelték, a kisiparosságnak nagy közös műhelyekben kell dolgoznia, az értelmiség a legszorosabb felügyelet alatt áll, s ebben az államban az ellenőrzöttek magyarok, az ellenőrzők - pedig bushmannok, vagy tibetiek. Ugyebár ez a szocialista állam aligha lesz jobb a legsötétebb jobbágyságnál, még ha formailag tiszteletben tartja is a szocializmus alapelveit? Önök nagyon jól tudják, hogy nem bushmannokra és nem tibetiekre gondolok.” A balatonszárszói konferencián résztvevő, a népi irodalmi irányzattal rokonszenvező ifjúság többsége hiába állt e felfogás mögé, Német László Szabó Zoltán volt falukutató író szavaival élve: a marxizmushoz közelkerült írók célpontja lett. Szélsőséges gyűlöletükben és elvakultságukban szembefordultak a minden társadalmi osztályt és réteget felölelő nemzet eszméjével, a valódi szocializmust egyedül érvényesíteni tudó nemzeti ideológiával, politikával és magatartással. A társadalmi elfogultság, ressentiment fordította szembe a nacionalista irányzatokkal, késztette őket a háborús években a németbarát magyar külpolitika elleni izgatásra, sőt némelyiküket a szovjetunió javára elkövetett hazaárulásra is. Az 1945-től 47/48-ig terjedő három-négy év volt az az időszak, amelyekben a bolsevizmus lakájai és a judeo-kommunizmus szálláscsinálói megtették aljas kötelességüket, eljátszották eszközi szerepüket. Nagy Ferenc akkori miniszterelnök egyik beszédében kijelentette: „Minden más országnál,, keményebben büntettük meg a háborús bűnöseinket...” Nem „háborús bűnösöket”, hanem az országot büntették meg a Markó-utcai fogház udvarán felállított akasztófákkal. 1948-ban bekövetkezett, hírhedt „fordulat éve” után: „A még megmaradt reakciósok nyugdíjmegvonása és politikailag iskolázott közalkalmazottak életszínvonalának emelése tárgyában” Gábor Andor az 1919-es kommün zsidó főideilógusa a következőket írta: „Nem igaz, hogy bárkinek is muszáj lett volna jobboldalinak lenni s ilyen érzelmékkel, vagy ilyen érzelmek dacára a felszabadulásig állásban maradni. De ha már a demokrácia ítélőbírái nem vették el az életét s most csakugyan kénytelen élni, sőt megélni: tegye ezt egy fillér közpénz nélkül! Hogy mit csinál ez a sok meghagyott fasiszta, teljesen magánügyük. Engem és elvbarátaimat csak az érdekel: egy zsemlyére való állami pénzt ne kapjanak, mert ez azt jelentené, hogy a fasizmusba züllött állam között jogfolytonasság van, s hogy az ország felépítői kötelesek nyugdíjat fizetni az ország lerombolóinak. Ezért volt már legfőbb ideje a közhivatalokat megtisztogatni, de nem úgy, hogy a bennülő kukacok kimondják a többi kukacról, hogy azok nem kukacok, hanem hogy a kukacokat tényleg kihajigálják és töröljék a nyugdíjlistákról. Egyetlen állam sem tápláhatja halálos ellenségeit. De nem igaz az sem, hogy kádári-gulyáskommunizmusban muszáj lett volna munkásőmek lenni. így semmi más tennivalónk nincs, mint megfelelő átértékeléssel papírra vessük a gáborandori sorokat, és a munkásőrség volt tagjaivalszemben szószerint és azok értelmében cselekedjünk, mert nem táplálhatja halálos ellenségeit, a gyermek-gyilkosok védelmezőit. Ismeretes a kádári-világ igazságügyi minisztériuma által kiadott különös rendelkezések c. fejezetének 94. pontja, amely Kádár János minden hazug cáfolata és a külföldi sajtónak adott nyilatkozata ellenére is megállapítja, hogy a munkásőröktől védett kommunista Magyar-ország odasülyedt, hogy sötét jogtudósai törvénybe merték iktatni a tizenhatodik életévüket betöltött gyermekek bitóra juttatását. A világtörténelemben eddigi egyetlen politikailag gyermekkivégzést ismert. Az utolsó Hohenstaufot, a 16 éves Gonradinot fejezték le hétszáz esztendővel ezelőtt Nápolyban. A történelem ma is számontartja ezt a gyermekgyilkosságot, a keresztény világ törvényé emelte a gyermek sérthetetlenségét és szentségét. Magyarországon a tizenhatéves zalamegyei Kis István ipari tanulóval, vagy a tizenhatéves budapesti születésű Csákvári Gézával, vagy az ugyancsak tizenhat éves makói Dudás Zoltánnal száz és száz tizenhatesztendős Conradino menetelt a bitófák felé a nemzetírtó törvényekben iktatott paragrafusok parancsára. Mártírnak lenni: isteni adomány és kegy. Mártírra válni privilégium. Ez volt nemzetünk életében az egyetlen örök privilégium, amely nem osztályok privilégiuma volt. A magyar mártírok felett mindenkor egyetlen nagy Eszmény lebeg: a nemzet szabadságának eszménye. Nem vizsgálja, nem kutatja lelkünk a történelmi részleteket, nem elemzi, hogy korszakonként milyen alapelemek okozta szükségből kellett az eszményeket lángra lobbannia. Nem vizsgál, nem kutat és nem elemez lelkünk, mert egyet halálos bizonyossággal tudjuk, azt, hogy ezt az eszményt s általa nemzeti létünket mindig kívülről jövő veszély fenyegette, s hogy mártírjaink akasztófáinak végeláthatatlan sorait éppúgy vér- és szellemidegen kezek ácsolták, mintahogy a mártírjaink mellének szegezett puskákat is vér- és szellemidegen kezek sütötték el. Sorsadottsága ez nemzetünknek, amit vállalnunk kellett, amelyeket csak vállalnunk lehetett az 1944-45-ös országvédelemben. így s ez által lett Hazánk a Mártírok-Országa és országunk az 1944-45-ös hősi antibolsevista küzdelmével Európának is mártir országává. Ezt a kor és sorsparancsot hitelesíti a történész Szalay Róbert sorsparancsot hitelesíti a történész, Szalay Róbert bajtársunk, a reformkommunisták, antifasiszták és valami ködös ellenállók kénköves gyűlöletével rágalmazott „1956 Igaz története” című tanulmányában. Nemzeti mozgalom, vagy politikai irányzat nem lehet mindenkinek egyformán kedves. Minden ember jellemének, gondolkozásának, érdekeinek, tehát egyéniségének legjobban megfelelő irányzat mellé állott. Ez mindig így volt s így lesz a jövőben is. Azonban van egy pont, egy összekötőkapocs, ahol megszűnik az egyéni érdek, ahol el kell mosódniok az ellentéteknek, ahol nincs különállás, másként gondolkodás. Csurka István, a MIÉP elnök-frakcióvezetője a január 17-én tartott sajtótájékoztatón bejelentette: pártja szakértőinek alapos előkészítő munkája után eljutatta a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének a Bárdoss László, egykori magyar miniszterelnök ellen, a Népbíróság által indított per újrafölvételére vonatkozó kérelmet. „Bárdossyt nem tartjuk háborús bűnösnek, s ezért a kimondott halálos ítéletet is elfogadhatatlanak tartjuk” - mondta a politikus, majd a félreértések és a szándékos félremagyarázások elkerülése végett kiemelte: „már a legfőbb ügyésznek elküldött levelében is hangsúlyoztuk: a Bardossy pernek újrafölvételére vonatkozó kérelem nem jelenti azt, hogy a MIÉP a jövőben más, háborús bűnösökként elítélt személyekkel is foglalkozni kíván, kiváltképpen nem Szálasi-rezsim embereivel, mert a MIÉP nem rokonszenvez velük.” Nekünk 56-os szabadságharcosoknak, Hungária Szabadságharcos Mozgalom tagjainak a hungarizmus a Budát-védő helytállást, az alkuvást nem ismerő antibolsevizmust, a modern országépítés vérbefúlt nagy kísérletét és mártiromságát jelenti. Elvi jelentőségű viták alól nem zárkózunk el. Ha valaki hiteltérdemlően bizonyítja igazát velünk szemben, nem térünk ki az igazság elismerése elől, de itt a MIÉP elnök nyilatkozatában másról van szó. A hősiesség fogalmát nem akarja megváltoztatni az elfogult ember értéktelen véleménye, a vértanuság dicsfényét ne igyekezzék halványítani még hallgatással sem, mert a Haza szent földjéért kiontott szélsőjobboldal vére épen olyan értékkel bír, mint a közép, vagy jobbközép hősi áldozata. Nemzetünk Mártírjainak, a nemzetmentő gondolat Vértanúinak osztatlan elismerése áldozatuk értékelése - keresztény és magyar erkölcsi alap - még akkor is, ha személyük valami gyarló oknál fogva nem mindenkinek volt rokonszenves vagy politikai árnyalatkülönbségek választottak el bennünket tőlük. Nemzetünkért kínjaikat elszenvedő, vérüket és életüket áldozó Mártírjaink osztatlan elismerése elsőrendű erkölcsi kötelesség. A magyarok országába a mártírok osztályzásának meg kell szűnnie. Mártírjaink egyek voltak akarásukban, szándékjaikban, végrendeletükben, mint ahogyan hóhéraik is egyek voltak. Kell tehát, hogy egyek legyenek azok is akiket a Golgotán megváltottak. Az 1945-ös „győzelem” után jöttek a sötétarcú hóhérok, a Himmler Mártonok és a többiek, akiket mindenki Morgenthau-boyoknak nevezett Európában. Jöttek a CIC és az OSS kínzói, a bűnösök, de legfőként az ártatlanok azonos arcélú üldözői, kínvallató specialistái, az antibolsevista magyarság hóhérkézre szolgáltatói. Robert H. Williams nyugállományú USA kémelhárító őrnagy Eisenhower elnökhöz intézett nyílt levelében (L.Williams Intel. Summary, 1955.aug.12.) ezt írta azokról a megveszekedett időkről, amikor fontra árulták a nemzeteket és rablógyilkos cigányként akasztották a népek legjobbjait: „Midőn a német csapatok a második világháború vége felé a keleti fronton visszavonulóban voltak, a német kormány felkérte a magyar hazafit: Szálasi Ferencet, hogy vegye át az államvezető tisztséget. Addig még nem ismerték fel a valóságot, hogy csakis az ő vezetése alatt álló kommunistaellenes csoport mer majd a bolsevisták ellen eredményesen fellépni, hanem Szálasit és híveit komolytalan elemeknek tekintették. Szálasi és hívei - amig lehetett - hősiesen küzdöttek és kitartottak a túlnyomó többségben lévő orosz vörös hadsereg ellen. Midőn az ellenállás már eredmény nélkülinek látszott, sok ezer magyar hazafi átlépte a német határt, és védelmet kért a nyugati hatalmaktól, elsősorban Amerikától. Háború végével azonban az oroszok egy listát állítottak össze mintegy 5000 névvel, követelve, hogy ezen kommunistaellenes egyéneket nekik adják ki. Jackson biró, - később amerikai ügyész a nürnbergi nemzetközi törvényszéken - a kiadást megtagadta, mert Szovjetunió a Nyugattal egyetemben már előzőleg összeállította mindazoknak névjegyzékét, akik a bíróság elé állítandok. Ezek között magyar nevek nem voltak. Magyarország nem volt puszta eszköz a németek kezében és csak akkor lépett föl Oroszországgal szemben, midőn Kassát bombáztákés repülőgépei magyar vonatokat megtámadtak. Rohracker kardinális salzburgi érsek közölte egy magyar hazafi feleségével Mark tábornok ígéretét, mely szerint nem adat ki magyar kommunista ellenes hazafiakat az oroszoknak. Ezzel az ígérettel szemben mégis egy amerikai „ezredesnek” - névszerint Himler Mártonnak, ki valamikor mint újságíró, Kun Béla rendszerét szolgálta -, hatalmat adott összeszedni és kiadni a magyar hazafiak közül azokat, akiket ő jónak lát.” Az amerikai egyenruhába bújtatott himlermártonokgrandvillegyörgyök fejvadász társasága nemcsak azokat a magyarokat fogta el és adta ki a „felszabadult” ország vezetőinek, akik rajta voltak a „koalíciós kormánynak” úgynevezett háborús bűnös listáján, hanem mindenkit akit a világhódítók bosszúja elért. „Az egész számonkérés lényege az, hogy tulajdonképpen zsidók ítélkezzenek magyarok felett” - írta Bibó István az akkori véres eseményekről. A gyűlölethullámok és vak bosszúállások idejéről. Az 1956-os szabadságharc gyermek hősei és mártírjai vérükkel írták meg 1848. március 15-i szabadsággondolat abszolút értékének igazságát. Fiatalok voltak. Soha nem volt alkalmuk megismerni a szabadságot, mint politikai-társadalmi gyakorlatot. Mégis ismerték a szabadságot, amely szívükben rejtőzött. Életünk és jövőnk titka bennünk vagyon. A magyar nemzet belső értékességében és magyarságunk hivatottságában. Az országvesztéssel ránk szakadt zsidó-kommunista világvihar ugyan tarolt, rombolt, gyilkolt, de meg kellett szűnnie. Jelen kamatrabszolgaságunk is önmagában hordja végzetét, mert ez a zsidó világhódítás nem gyökerezik a keresztény világrend harmóniájában a természet alkotó törvényeiben. A magyar szabadsággondolat elfoglalja méltó helyét az emberiség örök értékei között. Ez a HSzM. hitvallása a huszonegyedik évszázad első Március Idusán! 1946. március 12.... Ott áll már a bitófa, körötte a bosszút üvöltő idegen csőcselék s a megdicsőülés zsámolyán a bitófa alatt egy mozdulatlan, mégis erőt, hitet, valami krisztusi heroizmust sugárzó márvány arc. Ebben a pillanatban elnémul egy pillanatra a gyűlölet rikoltása. Most érzi mindenki, hogy ez a bitófa maga az egész Magyarország jelképe. S az egész nép, minden magyar mozdulata a Szálasi Ferencé, amint a bitófáról lehajlik, hogy megcsókolja a Megváltó keresztjét. ... Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!
