Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-01-01 / 1. szám
A GYŐZELEM TITKA: HIT ÉS HARC! 2. oldal «IttVAKÖftt 2001. január-február Kétezer évvel ezelőtt keresztény hitünk tanítása szerint Isten elküldötte egyszülött Fiát, hogy megváltsa a bűnben fetrengő embert. A zsidó farizeusok voltak azok, akik keresztre feszítették az a Krisztust, aki szeretet, alázatosságot, testvériséget, jóságot, becsületet, tisztaságot, tehát olyan erkölcsi értékeket hirdetett, amelyek nélkül nem lehet igazi emberi élet a földön. Az új évezredhez érve, nagy és becsületes harcunkban magunk mellett érezzük az igazságos Istent. Amikor lapunk a negyvenedik évfolyamba lép, az első szavunk köszönet a Szittyakürt előfizetőihez és olvasóihoz. A Szittyakürt újévi számának fejlécén már ez a két szó áll: „negyvenedik évfolyam”. Ez a két szó nem csak regisztráló számozás. Ez a két szó már dokumentációja annak, hogy munkánk és áldozatunk nem hiábavaló. A liberális, szabadkőműves, demokrata, bolsevista színekben ágáló zsidó országhódítással szemben a Szittyakürt a magyar hit forrását fakasztgatja... Korunk kétes értékű vívmányai közé tartozik az a bevett szokás, hogy bizonyos fogalmakat merőben ellentétes jelentésű elnevezésekkel illetnek. Már szinte nem is tűnik cinizmusnak az államférfiúi és katonai kötelességteljesítést, háborúvesztés esetén háborús, vagy népellenes bűncselekménynek, az ellenségtől való leigázást felszabadításnak, az osztályharc - hirdetést békeszeretnek, az önvédelemre való előkészületet háborús uszításnak, vagy imperializmusnak, a kényszermunkát önkéntes munkamegajánlásnak, a világtörténelem legsötétebb önkényuralmát népi demokráciának nevezi. E szándékosan kitermelt fogalomzavar feladata a nyílt erkölcstelenségnek szavakkal történő leplezése és a tömeg józan ítélőképességének megtévesztése azért, hogy természetes érdekeit ne ismerje fel és egy kis csoport uralmi törekvéseinek engedelmes eszközévé váljék. A második világháború után aki ellenállt ennek az ország és világhódító tervnek, azt a zsidó-bolsevista módszerek szerint likvidálni kellett: agyonlövéssel, bitófákkal, börtönökkel. Emlékét meggyalázni és vigyázni arra, nehogy egyszer egy tárgyilagos történész kimutassa, hogy mégis csak azoknak volt igazuk, akik bár látták a hitlerizmusban rejlő veszélyeket, mégis a III. Birodalom mellé álltak, mert tudták, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelent az Európa szabadságára törő kommunista rabszolgatartó imperializmus. Európa akkoriban a győzelem örömmámorában úszott. A bolsevista Kelet a demokratikus Nyugattal koccintott a lerombolt Európa földjén. Senki sem gondolt a holnapra. Szibéria haláltáborairól akkor tilos volt beszélni. Az elvadult emberek csak Dachaut és Auschwitzot emlegették, akik a judeobolsevizmus ellen harcoltak megkapták a „fasiszta” elnevezést. Az országvédő katonákból lerongyolódott éhes vándorok lettek, akikbe mindenki belerúgott. A hamis történelmi sulykolás, az a bizonyos „háborús bűnös” történelemszemlélet mindenkit a vádlottak padjára ültetett és mindenkit hazaárulással vádolt, aki hitleri Németország védelmét kereste a bolsevizmus ellen. Jose Augustin Martinez volt kubai igazságügyminiszter és nemzetközi jogszakértő jelen volt a nürnbergi tárgyalásokon és hosszú esztendőkön át tanulmányozta a háború utáni úgynevezett háborús bűnös pereket. Aztán megírta a „Les procès criminals” című könyvét, amelynek adatai nemcsak halomra döntik a zsidó-kommunista propaganda történelemírás állításait, hanem olyan megdöbbentő tényeket közöl a perekről, oldalakon át tartó jogi érvelés után, hogy a perek kirakatperek voltak. Martinez bebizonyítja, hogy a kirakatperekben az ítéleteket visszaható hatállyal hozták - s ezen a címen bárkit, bármikor el lehet ítélni. Az ítélet célja tulajdonképpen a közvetlenül a második világháburú után elkövetett vérengzések és tömeggyilkosságok igazolása és szentesítése volt. Nyíltan megírta, hogy ami Nümbergben végbement a gyűlölet éveiben megtartott perek folyamán, az nemcsak a jognak, de az emberi érzésnek is a legteljesebb megcsúfolása volt. Olyan embereket ítéltek halálra vagy súlyos börtönre, akik sokkal különbek voltak a bíráknál. Martinez spanyol nyelven írott munka francia fordítója, de Miomandre többek között így ír a könyv bevezetőjében: „Egy hang jött keletről, amely azt mondja: szemet szemért fogat fogért. Ez a bosszúállók örök argumentuma. Egy nyugati hang, hogy lemossa magáról a hiroshimai gyalázatot, imigyen védekezik: azért dobtunk atombombát, hogy megmentsük katonáim életét. Ez Kajafás maximája, aki így indokolja Krisztus keresztrefeszítését. Martinez könyve széjjel tépi a konvencionális hazugságokat, amelyek már-már megfojtanak bennünket...” Martinez könyve az első, amely fellebbenti a függönyt a francia népbíróságok által halálraítélt államférfiak peréről. Hogy milyen volt a bíróság összetétele, az nem vitás azok előtt, akik a magyar népbíróság előtt állottak. Nemcsak a bírák személyi adottsága, hanem a törvények és perek lefolyása is teljesen azonos volt bárhol Európában, ahol a kommunista pártok által felszabadított csatomatöltelék foglalta el a végrehajtó hatalmat és a bírói széket. Magyarországon a nemes karakterű Bárdossy Lászlót, a legeurópaibb magyar koponyát, Imrédy Bélát és az elvéhez haláláig hű Szálasi Ferencet ítélték halálra ugyanazon típusú emberek, úgy állítván be mindannyiokat, mint közönséges hazaárulókat, akiket a hatalom démona hajtott a berchtesgadeni sasfészek tárgyalótermébe. Himler Márton az „Office of Strategic Services” magyar osztályának vezetője US egyenruhában 1945-ben s azt követően a magyarországi kommunistáknak háborús bűnösség címén ezerszámra szállította haza a magyar nemzet legjobbjait, ahol azokat népbírósági tárgyalásnak nevezett kirakatperben tömegesen ítélték halálra. Magyarországon több „háborús bűnöst” végeztek ki, mint Németországban, Olaszországban és Japánban együttvéve, pedig csonkaországunknak alig 10 millió lakosa van, míg az előbb említett három országnak közel 200 millió. A magyar Szent Hegyet, ahol egykor Árpád-királyok trónoltak, amelyet csellel hódítottak meg az ozmánok: Budavárát 1945. február 12-én elfoglalták Sztálin katonái. A Várhegy birtoklása sokszor nem is magyar, hanem európai kérdés volt. 1686 szeptember 2-án élükön Petneházy magyar hajdúival - Lotharingiai Károly Európa-hadserege vívta vissza az ozmántól Budát. S utána 1945-ig újra Európa, s annak leghűbb nemzete, a magyarság sugározta szét onnan a keresztény hitet, a kultúrát, a népi összetartozandóság dunavölgyi tradícióját. Amikor az 1848-49-es szabadságharc tűzviharában újra idegen kézre került a Szent Hegy, Görgey vezetése alatt a Dunavölgy népei, honvéd-mundérba ötözve verték ki onnan Hentzi ezredeit. A Dunapart pesti oldala akkor is lángokban állott a Hentzi-tüzérség gyújtóbombáitól. A Lánchidat megpróbálta felrobbantani egy osztrák műszaki ezredes. Azonban akkor még nem akadt egyetlen magyar sem, aki azt mondta volna, hogy Budát nem szabad megostromolni, Pestet, a Lánchidat nem szabad veszélyeztetni. Csak 1945-ben és azután támadt fel az a romboló szellem, amely nem az elveszett szabadságot, nemzeti függetlenséget, hanem a Duna-hidakat siratta. Háborús bűnösnek kiáltotta ki az országvédő hősöket, akik épp úgy védték az elvesző szabadságot, mint ahogy Kossuth hősei haltak meg a Bécsi kapunál annak visszavívásáért. A Város nem halt meg 1945. február 12-én, és nem halt meg 1956. november 4-én sem, mert a rommá lőtt, de halhatatlan város, Budapest mögött ott áll a hűek, igazak, letörhetetlenek és megvásárolhatatlanok Magyarországa. Sokszor látszik úgy mostanában, mintha visszatértek volna a hajdani nürnbergi erkölcs tündérszép napjai, melyekben a II. világháború győztesei együtt fáradoztak a világhódítók legmagasabb céljának elérése érdekében: megtörni minden gerincet, leszerelni minden antibolsevista meggyőződést, kompromittálni minden hősiességet, nevetségessé tenni mindenfajta ellenállást. Fasizmussá vagy nácizmussá kiáltani minden keresztény és nemzeti magatartást. Szalay Róbert szabadságharcos bajtársunk és munkatársunk „1956 a forradalom igaz története” c. tanulmányával kapcsolatos reformkommunista bírálatokat olvasva Nietzsche híres története jut eszünkbe az önkéntes koldusról, aki zavarodott elmével a kérődzést akarta eltanulni a szarvasmarháktól. Azonban tudjuk, hogy az egyszer elfogyasztott étel felböfögve undorítóbb, mint első fogyasztáskor, így böfögik fel ezek a reformkommunisták a már sokszor megrágott rágalmaikat. De a fasisztázás, nyilasozás, Szálasizás már sokszor lerágott csont, és az ő szájukból teljesen hiteltelen. A tanulmány 3700 sorából 7 sora foglalkozik az 1944. október 15-i hatalomátvétellel. Ez a hét sor nem az árulók, nem a megalkuvók, nem a gyávák és a szolgalelkűek ideálja. Ez a hét sor a magyarság nagy belső erejét mutatja, hogy a legváíságosabb pillanatban volt még ereje szembeszállni a végzettel. Volt ereje ahhoz, hogy ősei legszentebb hagyományainak szellemében cselekedjék, volt ereje önmaga becsületének megóvására és önmaga feláldozásával Európa megmentésére. A becsületet választottuk a becstelenség helyett, a kereszténységért harcoltunk nem a bolsevista istentelenségért, mert európaiságunkat akartuk megmenteni a keleti új barbárságtól. Ha Magyarország 1944. október 15-én valóban leteszi a fegyvert, az oroszok már november végén, de legkésőbb karácsonyra elérték volna a Rajnát, mielőtt az angolszászok átkelhettek volna rajta. Churchill 1954. november 23-án beszédet mondott woodfordi választókerületében, Essex grófságban. A következő kijelentésekkel döbbentette meg a hallgatóságot: „Még mielőtt a háború véget ért, mikor a németek százezrével adták meg magukat táviratilag arra utasítottam Montgomeryt, hogy gondosan gyűjtse, össze a német fegyvereket s úgy raktározza őket, hogy könnyen újra szét lehessen osztani a német katonák között, akikkel együtt kellene működnünk, ha a szovjet előrenyomulás folytatódnék... Azt hiszem, én voltam az első közismert személy, aki nyilvánosan megállapította, hogy Németországnak a mi oldalunkon kell állnia az orosz kommunista aggresszióval szemben.” A beszéd meglehetősen nagy port vert fel, természetesen felháborodást is a zsidó-bolsevista körökbe. Ezért december 1-én az alsóházban további részleteket fűzött woodfordi közléséhez: „A győzelem napjaiban az a gondolat töltött el, hogy kárba veszhet minden erőfeszítésünk, melyet Európában egy totalitárius rendszer alóli felszabadítására tettünk, ha beletörődnünk abba, hogy Németország hatalmas része egy keletről előnyomuló totalitáris rendszer kezébe kerül. Orosz szövetségeseink magatartása abban az időben alapos okot szolgáltatott erre a félelemre. Csupán Montgomery hadműveleti területén több mint egy millió német hadifogoly volt a szövetségesek kezében. Az angol hadsereg felelősséget érzett védelmükért, ha pedig ezt a védelmet nem tudták volna megadni nekik, úgy kívánta volna a becsület, de a politikai bölcsesség is, hogy visszaadják fegyvereiket.” Lassan, de biztosan el fog jönni az az idő, amikor minden újból mérlegre fog tétetni, s akkor a gyávák a hazaárulók, szökevények, a reforkommunisták és antifaszisták helyett a dicsőség fénye csak a hősök, a vértanuk, az igazak és bátrak feje körül fog ragyogni Ezért imádkozzunk és dolgozunk az új esztendőben. Major Tibor A Szittyakürt világhálózati honlapja elérhető a következő címen: http://web.cetlink.net/-szittya Drótposta (email) címe: szittya@cetlink.net Kérjük kedves olvasóinkat, akik számítógéppel és email-lel rendelkeznek, küldjék be címüket a SZITTYAKÜRT email-jére.
