Szittyakürt, 2001 (40. évfolyam, 1-6. szám)
2001-01-01 / 1. szám
A KARPATOKTUL LE AZ AL-DUNAIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) ÁLL A VIHARBAN MAGA A M «lîîVAKOfcî A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1956. OKTÓBER 23. XXXX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2001. JANUÁR-FEBRUÁR Ára: 2,25 US dollár FT. DR. DÖMÖTÖR TIBOR PÜSPÖK (1929-2000) Szedenits Jenő búcsúbeszéde Ft. Dr. Dömötör Tibor püspök temetésén Kedves gyászoló Testvéreim! Ismét szegényebbek lettünk. Az elmúlt héten a világ nemzethű magyarsága mély megrendüléssel értesült arról, hogy a köztiszteletben álló, szeretett szabadságharcos püspök urunkat, Ft. Dömötör Tibort Teremtő Istene magához szólította. S ma szomorú szívvel állunk a koporsójánál, hogy részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak, elköszönjünk tőle, és utószor Isten Hozzádot mondjunk, végtisztességet adva hűséges barátunknak, harcos bajtársunknak, a nagy hazafinak, lelkésznek, költőnek, az alkotó magyarnak, akinek hitéből nemcsak a szeretetet és áldást osztó Lorántffy Otthon valósult meg, de új magyar református gyülekezetek születtek, templomok épültek, és az általa alapított Károli Lelkészképző Intézetből fiatal lelkészek indultak útra, hogy Isten Igéjét hirdetve egy akolba gyűjtsék a nem-zeti tragédiák következtében elszéledt magyar nyájat. Ft. Dr. Dömötör Tibor püspök úrnak köszönhető, hogy fáradozása és közbenjárása révén, több mint hatszáz magyar menekült talált új otthonra és megélhetésre az Egyesült Államokban. Nem volt olyan magyar megmozdulás, legyen az társadalmi vagy egyházi, amelyet, felekezetre való tekintet nélkül, ne támogatott volna. Felkarolt mindenkit, aki akár az egyházi, akár magyar vonalon arra érdemesnek bizonyult. Szedenits Jenő költő a „Hit diadala” című versében erről érdemben így emlékezett meg: „Áldást hintett, igaz szeretetet. Hitével gyógyított, alkotott.” Majd így folyatja: „Hívőnek templom, öregnek otthon, éhesnek kenyér, szomjasnak ital, üres kézzel senki ne távozzon. Magát adta Úrnak javaival.” Dömötör Tibor írónak és költőnek „A hit csodája”, „Kétélű kard”, „Istentől Krisztusig”, „Lélekfények az Isten tenyerén” című könyvei a világ keresztény magyarságának hiterősítő forrásai lettek. Ezek a könyvek vallásos életünknek hervadatlan virágai maradnak. Dömötör Tibor az Isten és a Haza ügyét istápolta a missziós szolgálatra elküldött lelkészekkel, akik ma is rendszeresen járják a szórványokat a világ minden táján. Felfogása szerint:,Minden ember annyit ér, amennyit Hazájáért, Egyházáért, fajtájáért és családjáért tett vagy tesz.” Ezt az elvet vallva dolgozott otthon, Magyarországon, és itt, az emigrációban is. Boldog volt, ha magyar egységet hozhatott létre, és ha gyülekezeteket szervezett. Hittel vallotta: „Olyan magyar egyházakat kell szerveznünk, amelyek függetlenek minden idegen befolyástól, és őseink, apáink vallását követik.” Elvéért nem félt szembeszállni a közvéleménnyel. Egységre törekvését és magyarság-szeretetét mi sem bizonyítja ékesebben, mint gyakori kijelentése. „Az én magyarságomba minden magyar belefér!" Dömötör Tibor halálosan szerette népét. Elkötelezett harcosa volt az 1956-os magyar szabadságharc eszméjének és a magyar igazságnak. Harcát megalkuvás nélkül folytatta az emigrációban is. „Mi, magyar szabadságharcosok, tovább harcolunk!" - kijelentése szálló ige lett az egész világon, a hazához megrendíthetetlen hűséggel ragaszkodó magyarok körében. Mikor 1966-ban az Akroni Magyar Református Egyház lelkészévé választották, zászlajára két mondatot írt:,,Mindent Isten dicsőségére és a magyarság javára.” S e szerint élt és cselekedett. Erről tesznek bizonyságot a hősökre, mártírokra, egyházi méltóságokra és a dicső magyar múltra emlékeztető örökbecsű bronztáblák és szobrok a Lorántffy Otthon Emlékkertjében. Tizennégy évig volt az Amerikai Magyar Szövetség elnöke. Kezdeményezésére helyezték el Kossuth Lajos szobrát 1990. március 15-én a Kapitólium épületében. Felbecsülhetetlen elismerés és diadal ez a magyar nemzet számára! Az „Ellis Island” és számtalan más kitüntetése mellett mégis legbüszkébb volt az 56-os Magyarok Világszövetsége által adományozott „1956 Hőse” ezüstéremre! Dömötör Tiborban a mai Magyar Amerika legnagyobb fiát gyászoljuk. A magasztos templomi gyászistentisztelet immár véget ért. Szeretett halottunk sírjánál állva a haldokló ősz szegődik mellénk, és a csípős szél fuvallatában szomorúan gondolunk az elmúlásra. Fülünkben a mennyei angyalok éneke hírlik, melyben a kegyelmes Isten ígérete hallatszik, Aki „úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ezekben a percekben az élő Isten közelségét érzékeljük, és zaklatott szívünk lecsillapodik. Békesség száll reánk. íme közeleg az esthomály... búcsúznunk kell: Isten veled, drága püspökünk, Isten veled, magyar hazánk nagy fia, Isten hozzád, jó barát! Imánkban kérjük a kegyelmes Istent, hogy adja néked az örök élet jutalmát! Dömötör Tibor Szabadságharcos Püspök ravatalánál Kedves Tibor! Felejthetetlen Nemzettestvérünk! Enged meg, hogy még egyszer így szólítsalak, úgy ahogy ezelőtt, ahogyan mindig szólítottunk a Hungária Szabadságharcos Mozgalom, a Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus és a negyvenedik évfolyamához érkező Szittyakürt nevében. A száműzetés évtizedeiben a szabadságharcosok püspökének vallottunk meg tégedet. Életműved a „Szabadságharcosok Hitvallása”. Tartalma elkerülhetetlenül beleszövődött a száműzetésben élő magyarság szellemi életébe és politikai történetébe. Emléked örökre messzelátó fényként ragyog előttünk! Nemzetszolgálatod a mártirmúltú nagy magyar, Mindszenty József hercegprímáshoz hasonló, mert vannak állandó csillagok a magyar történelem egén, amik sohasem szűnnek meg világítani és a legsötétebb éjszakákon is utat mutatnak. Nem volt búcsúzó századunk utolsó négy évtizedének olyan politikai, társadalmi vagy egyházi és szociális kérdése, eseménye, melynek jelentőségét Dömötör Tibor a szabadságharcosok püspöke meg ne látná, igazságait föl ne tárná, és felülről jövő megvilágítását meg ne adná a nemzeti emigráció és a sokat szenvedő nemzetének. Egyházi férfi volt. Élete végéig, mint a dogmatika egyik felülmúlhatatlan ismerője, szakadatlanul azért harcolt, hogy a keresztényi elveket a maguk jézusi megfogalmazásában hirdesse, és azokat a gyakorlati életre alkalmazva szolgálja egyházát és népét. A magyar eszmevilágát szellemi csillagképében ehhez hasonlót Prohászka Ottokárnak a napbaöltözött forradalmárnak egyéniségébén és püspöki életművében találunk. Dömötör Tibor az ő alakításában a hitnek tanításai és tényei, a hitéletnek igazságai, eszményei és igénye, csodálatos magasra emelnek bennünket, hívőket, a keresztény életjellegből kivetkőztetett tudományos humanizmusból az őskereszténység élő valóságába, amely tisztaságot és tisztességet lehel ebbe a bűzös miazmás világba. Igét hirdetett az ősi magyar hitvilágból, utat jelölve hazánk és fajtánk szeretetén keresztül a magyarok Istenének zsámolyához. Az út, a cél a magyar mondavilág gyöngyszemeiből volt kövezve. A Dömötör család, az árván maradtak mélységes gyászában osztozva, mi is búcsúzunk tőled Tibor! Búcsúznak tőled a szabadságharcosok, fegyvertársak és nemzettestvérek. „Tovább Harcolunk” - ezt ígértem Tiborom betegágyánál, néhány nappal a mennyországi behívód érkezése előtt. Mi, akik itt maradtunk árván tántoríthatatlan hűséggel járjuk tovább a nemzetszolgálat, göröngyös, sok áldozatokat követelő életútját. Rendületlenül megyünk tovább azon az úton, amelyet Tiborom Te, és a magyar élet kényszerítő parancsa kijelölt nekünk. Tudjuk, hogy magyari lelked itt maradt velünk, hogy most a testtől szabadon a Magyarok Istenének erejét sugározza az Isten és a Haza harcosaira. Szabadságharcos püspökünk tested pihenjen békében. Isten veled Tibor! Mi szabadságharcosok tovább harcolunk, mert a nemzet szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha! Major Tibor BUDAPEST ELESTE A történelem egy várnak-városnak hősies védelmét - akár sikeres volt a védelem, akár elbukott, - a hadtörténelem aranylapjain tartanak számon. Eger hősies védelmét nem említem, mert ennek Gárdonyi Géza állított örök emléket az „Egri csillagokban.” A törökök elleni végvári harcok idején számtalan sikeres és sikertelen védelmi harcot említhetünk, de most két olyan várvédelemmel foglalkozom, mely mindegyike vereséggel végződött, mégis az egyik dicsőséggel vonult be a történelembe, a másikról alig esik szó. 1552-ben a törökök Temesvárt fogták ostrom alá. A rövid ideig tartó ostrom után a védők „szabad elvonulás” fejében feladták a várat. A fegyvertelenül kivonuló védőket azonban a törökök megrohanták és lemészárolták. Ezzel szemben 1566-ban Szigetvár nem adta meg magát, hősiesen védekezett, amíg a legkisebb esély volt a vár felmentésére. Amikor minden remény elfogyott, kitörtek a várból, bár tudták, hogy a biztos halálba rohannak. Ezért vált Szigetvár a magyar történelemben a hősi védelem egyik példájává. Senkinek nem jut eszébe kárhoztatni Zrínyit, hogy miért vette fel a reménytelen küzdelmet a sokszoros túlerővel, hogy miért nem volt figyelemmel a vár védőire és a városban rekedt lakosokra. A történelem csak a hősiességet, és a bátor hősi halált tartja számon. Hasonló volt a helyzet 1944-45-ben Budapest ill. a Budai vár ostrománál! .57 évvel ezelőtt február 13-án a Budai várban körülzárt csapatok, miután a 102 napos ostrom alatt minden lőszerük, élelmük, gyógyszerük, üzemanyaguk teljesen elfogyott, Szigetvárhoz hasonlóan, elkeseredett kitörésre szánták el magukat. A kitörő katonák nagy része elesett, csak kevesen jutottak el a Zsámbéknál álló magyar-német vonalakig. Az elmúlt évtizedekben a hazai történészek, hadtörténészek Budapest ostromát csak az ellenség szemszögéből vizsgálták. Az ostrommal járó nehézségeket, az éhezést, a belövések okozta haláleseteket, az árulókkal, szökevényekkel szembeni kemény fellépést, stb. sokszorosan felnagyítva a „fasiszta” védők nyakába varrták. Ugyanakkor a nemlétező ellenállókat, a bujkálókat, a szökevényeket nemzeti hősnek kiáltották ki, akik elősegítették a Vörös Hadsereg „felszabadító” hadműveleteit. E hamis és egyoldalú történelemszemléletnek véget kell vetni! Budapest hősies védelme többszázezer ellenséges katonát kötött le, ami elősegítette a Dunántúlon folyó védelmi harcok sikerét és ezért a szovjet csapatok csak jóval később szánhatták meg hazánk egész területét. Ez az időnyereség tette lehetővé többszázezer magyar nyugatra menekülését, akik ha itthon maradnak, nagy valószínűséggel áldozatául esnek a kommunista „osztályharcnak.” Budapest védelme katonai szempontból is kiemelkedő teljesítmény volt, amit méltán sorolhatunk a hadtörténelem sikeres védelmi hadműveletei közé. Hálával és kegyelettel gondolunk azokra a magyar katonákra és önkéntesekre, akik hiányos felszereléssel, sokszor elégtelen ellátással várták az ellenség rohamait. De hálával és kegyelettel adózunk azoknak a szövetséges katonáknak, akik életük feláldozásával védték egy - szövetséges - de mégis idegen ország fővárosát. Remélem, egyszer megszűnik a történelemhamisítás, az események liberális és kommunista szájíz szerinti magyarázata, és Budapest 1944-45 évi védelme elfoglalhatja méltó helyét a magyar hadtörténelemben! Akkor majd büszkén hirdetheti minden magyar, hogy Budapest hős védői 1944-45-ben, „Megcselekedték, amit megkövetelt a haza!” Szalay Róbert
