Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)

2000-11-01 / 6. szám

2. oldal *mtVAKOfcî 2000. november-december (folytatás az első oldalról) alapokmányának szezője egy Oroszország­ban született zsidó, dr. Leo Pavlovsky volt, aki mellesleg úgy szerepelt a szabad­­kőműves Truman kormánya mellett, mint USA külügyminisztérium „specialistája”. A nagy amerikai katolikus újság, a The Point 1956-ban írta meg, hogy az Egyesült Nemzetek főhadiszállásán működő 1800 tisztviselő közül 1200 zsidó volt. Az Egyedült Államok Wilson elnöksége idején megtagadta az önrendelkezési jogot és írott malaszttá változtatta a saját elnökének dogmáját. Roosevelt jóvoltából lemondott az antibolsevizmusról és meg­szűnt a demokrácia vezető hatalmának lenni, Potsdamban midőn hozzájárult 12 millió német és magyar kiutasításához. Elárulta a Függetlenségi Nyilatkozat és az amerikai életforma lényegét, a humaniz­must. Nümbergben megtagadta a jogot és 1956-ban a magyar forradalom idején a szabadsággondolatot, az ezzel összefüggő emberi szolidaritást. Mindennek nem az amerikai nép az oka, hanem az amerikai vezetés, a politikai felső ötezer és a világhódítók antiamerikai nacionalizmusa, amely állammá vált Washington és Jefferson államában. Magyarország soha nem volt fasiszta állam. Egyetlen totális uralomra törő párt létezett: a kommunista párt, 1944. augusztusában összesen 42, azaz negyvenkét darab földalatti tagból állott. Magyarországon nem volt soha „fehér” fasizmus. Sem fekete, sem barna, sem pedig zöld. A rossz értelemben használt „fasizmus” problémáját eldöntötte már olyan kiváló szakértő, mint Lenin, vagy 1945. után Leninnél is bölcsebb Sztálin, aki azt mondotta, hogy „aki nem bolsevista, vagy nem szereti a kommunizmust az - fasiszta”. Hagyjanak fel már a rossz érte­lemben használt „fasizmus” emlegetésével, mert nekünk magyaroknak, a világ első antibolsevista nemzetének jogunk van ilyen címkézésre azzal felelni, hogy aki fasisztát mond, az saját maga bolsevista. A „fasiztázóknak” vágjuk csak szemükbe tel­jes meggyőződéssel, hogy ők meg bolse­visták. Mi nem voltunk soha tagjai a fas­­cionak, a falangenak, a peronista pártnak, de ők antifasisztaként, törpe ellenállókként szálláscsinálói és kiszolgálói voltak a kom­munisták magyarországi diktatúrájának. „A magyar szabadságharcosok hitval­lása” szellemében amit Dömötör Tibor szabadágharcos püspökünk hirdetett meg minden magyar számára: „Valljuk, hogy a második világháború hősei a mi hőseink, és a második világháború utáni mártírok a mi mártírjaink, és büszkék vagyunk mártír­jainkra! Valljuk, hogy nincsenek magyar háborús bűnösök, legfeljebb azok, akik átálltak a kommunizmus oldalára, és akiket a magyrar nép felelőségre fog vonni.” 1956-ban a magyar történelem legszebb népszavazása, a márianosztrai, váci, gyüjtő­­fogházi fogolyszabadítás mentett fel örökre minden magyart a háborús bűnösség és a különféle bolsevista vérvádak alól. Ez a nemzeti jobboldal kelt fel Szamuelly-Kun (Kohn) Béla bolsevista diktatúrája ellen. Ennek a nemzeti jobboldalnak tisztjei, altisztjei, közkatonái, nagyszerű csendőrei és rendőrei, önkéntesei és hungarista harco­sai véreztek el a doni fronton, Budapest utcáin és a Dunántúl védelmében. 1944 karácsonyán először váltotta fel Budapesten az angyalok énekét Sztálin ágyúinak dörgése. Ötvenhat évvel ezelőtt a budapesti karácsonyfákon kialudt a fény. Nem a betlehemi angyalok énekeltek immár, hanem Sztálin katyuskái. 1944. véres karácsonyán az egész magyar nemzet indult a Széna-tér, Csepel, Rákosszent­mihály felé, hogy a halálos gyűrűből kimentse - keresztény Európát! A hivatalos bolsevik Sztálin-biográfiája így számol be az 1944. esztendő stratégiai jelentőségéről: „Az 1944. év a szovjet had­sereg döntő győzelmeinek esztendeje volt. Sztálin elvtárs stratégiai terve alapján a szovjet hadsereg egymás után tíz hatalmas csapást mért a német csapatokra. A szovjet csapatok csapásai alatt Hitler Németországa korábbi szövetségesei - Románia, Finn­ország és Bulgária - letették a fegyvert, és beléptek a Németország elleni háborúba. Magyarország közvetlenül a kapituláció előtt állott. Ily módon Németország el­szigetelése lényegében befejeződött. Az imigyen keletkezett katonai helyzetben kézenfekvő volt, hogy a Szovjetunió a Szövetségesek segítsége nélkül is abban a helyzetben volt, hogy saját erejéből megszállhatta egész Németországot és fel­szabadíthatta Franciaországot”. A hat kollektív szerző Sztálin 1944. november 6-i beszédéből e mondatot idézi: „...és megkezdődött a szovjet csapatok döntő előnyomulása a fasiszta fenavad barlangjá­ba”. Vagyis Európa szíve felé! De halljuk most magát Sztálint, aki a november 6-i beszédében a következőket mondotta: „Ez év októberében következett be csapataink kilencedik csapása a Duna- Tisza között a magyar térségben. E csapás célja az, hogy Magyarország kiváljék a háborúból, és Németország ellen for­duljon.” Lakatos Géza volt miniszterelnök az úgynevezett „népbírósági” tárgyaláson, tanúvallomásában elmondotta, hogy emlé­kezete szerint Faraghó Gábort szeptember 28-án kiküldték Moszkvába előzetes tár­gyalások céljából.” Az első lényeges távirat október 9-én jött. A kormányzó azonnal szűkebb körű bizalmas tanácskozást hívott egybe. (Ennek tagjai voltak: Lakatos, Csatay, Vörös János és Hennyey Gusztáv) Akkor hallattuk először, hogy Molotov külügyminiszter Faraghó által üzen. Az előzetes feltételek legsúlyosabbika az volt, hogy a német hadsereg a magyar hadsereg által orosz oldalra állítva azonnal megtá­­mandó. Az oroszok ugyanakkor már átléptek a Tiszát, és valahol Kecskemét körül voltak páncélos ékekkel. Félő volt tehát, hogy mire a válasz kimegy, vagy elhúzódik a magyar állásfoglalás, akkor az egész vonal magyarországi hírközpontja veszendőbe megy. Én egyénileg azt java­soltam, hogy a válasz igenlő értelemben menjen el, vagyis a feltételeket elfogadjuk.” A válasz - mondotta Lakatos a tanúval­lomásában - ilyen értelemben ment el.” Amikor bezárult a 2 istentelenség gyű­rűje fővárosunk körül, vitéz Hindy Iván altábornagy parancsnoksága alatt harcoló védősereg, a budapesti polgári lakosság ap­­raja-nagyja, a Wehrmacht és a Fegyveres SS hónapokig példaadó hősiességgel védte a Duna gyöngyét a barbár vörös hordák ellen. Ha valaha az 1956-os szabadságharc előtt volt magyar egység, nem Muhinál és nem Mohácsnál volt, hanem 1944-45-ben Budapesten, amikor az istentelenek mo­csara körülvette a fővárost. A sztalin-díjasok írhatnak bármilyen magasröptű marxista tudalmat, az idege­nek, kommunista ellenállók, akik a pincék­ben drukkoltak Malinovszkinak, tudo­másul vehetik, hogy Budapest 1944-45-ös hősi védelme és az 1956-os hősi tett, a nemzedékek fáklyaváltásának antibolse­vista küzdelmének története. Az 1956-os szabadságharcban a budapesti fiúk és lányok előtt ott jártak a példaképeké nemzeti Magyarország fiai és lányai. A cse­peli srác, vagy aki a Corvin-közben, vagy a Széna-téren harcolt, 'átvette egy másik „srác”, vagy talán az édesapja kezéből a fegyvert, aki 1945. februárjában elejtette azt. Mert mi választhatná el apától a fiút, az országvédő harcost a budapesti szabad­sághőstől. Jézus Urunk kétezredik születésenapját ünnepelve betlehemi angyalok énekelnek a jászolbölcső fölött. Akik a bölcső két oldalán állnak a három királyokkal, ma­gyarok, a két szabadságharc 1944 - 1956_ katonái. Közeledik a karácsony, jászolbölcső körül megállunk csendesen, áhítattal... Van­­e még valami, ami magyart a magyartól elválaszthat itt a jászol közelségében. Major Tibor KÖVETELJÜK TRIANON REVÍZIÓJÁT Gondolataim közlésével azt a megtévesztő, félrevezető, beídegződött kommunista minősítést - de jól átgon­dolt rosszindulatú, ködösítő nézetet - szeretném mindenki tudatából kioszlat­ni, amely szerint nem szabad foglal­kozni Trianon után bekövetkezett drá­mai állapotokkal, mert ezzel ártunk az Európai Unióba való bejutásunk esélyeinek. Csonka-Magyarország határain kividre kényszerített magyarok prob­lémáiról, gondjairól, vívódásaikról, haláltusáikról beszélni ugyancsak nem tanácsos, még kevésbé írni a keresztre feszítésünkről, mert ezzel csak ártunk nekik. Súlyosbítjuk és elviselhetet­lenebbé tesszük létezésüket, megma­radásukat és ugyanakkor ezzel megsért­jük az ukránok, szlovákok, szerbek, románok nemzeti érzéseit és növeljük elnemzetietlenítő harci készségüket. Mekkora baromság! Milyen bornirt, hibás, lelkiismeretlen álláspont! Menekülés az Alkotmányban előírt felelősség elől. Lehet-e még megalázottabbá, súlyosabbá, drámaiabbá, elvisel­hetetlenebbé tenni, sorsunkat, szoron­­gattatásunkat annál, amibe belekénysze-rítettek bennünket mag­yarokat, amelyben gyötrődünk vergődünk immár nyolcvan éve?!? Ha naponként szóvá tettük volna az igazságtalanságot, amelyet velünk szemben - a Nagyhatalmak hallgatóla­gos támogatásával, az utódállamok kor­mányai állandóan elkövetnek , nem vál­tunk volna hontalanná, földönfutókká - drámai hallgatásunk következtében. Hova jutottunk, milyen megalázó mélypontra kerültünk az utóbbi nyolc­van esztendő alatt, ha önként lemondot­tunk jogorvoslati igényeinkről?!? Elvették földjeinket, erdeinket, bányáinkat, bérpalotáinkat, üzemein­ket, óvodáinkat, elemi iskoláinkat, kol­légiumainkat, bentlakásainkat, szeretet­­házainkat, egyetemeinket, színháza­inkat, városi-, vármegyei-, igazságszol­gáltatási székházainkat, felekezeti kórházainkat, árvaházainkat! Mindezekből bennünket kiebrudal­­tak és most ők, a „megszállók” poszog­­nak javainkban! Nyolcvan éven át vártuk: tessenek már beszélni nyíltan leamputált testrészeinkről! - Soha! Nem! Nem! Soha be nem heggedő sebeinkről, mert ez alapvető emberi jogom, hogy ordíthassak fájdalmaimban, kétség­­beesésem közepette! Nyolcvan éven át „bölcsen” hallgat­tunk, nem jajdultunk fel életünket, megmaradásunkat veszélyeztető állapo­tunkon! Nem tettük szóvá a velünk szemben elkövetett igazságtalansá­gokat, vagy ha tettük, nem cse­lekedtünk határozottabban, mindenre elszántan! Kérdezem én: drámai hallgatá­sunkkal értünk-e el valamilyen ered­ményt??!!?? Sajnos semmit. Most a megváltozott történelmi vi­szonyok között, amikor a Szovjetunió Jugoszlávia, Csehszlovákia felbomlot­tak. Tagállamaik nemzetközi jogala­nyokká váltak, mély értelmetlen hall­gatásunkból, passzivitásunkból, lépjünk át a cselekvésbe, az aktivitásba, a „lázadozásba”, félelemmentesen, nyíl­tan tárjuk a nemzetközi közvélemény elé, és ezek előtt tartsuk napirenden mindenből való kifosztottságunkat és igényeljük a megígért teljes autonómiát. Kezeltessük állampol­gárokként és nem ukrán-szlovák-szerb­román megalázott nemzeti kisebb­ségekként! Nem akarunk továbbra is - a felszabadult Európában - alattvalók lenni! Ebből elég volt! Ami Trianonban velünk megesett az: Egekbe kiáltó igazságtalanság! Még a tatárjárás, a török megszállás, Mohács sem juttatott ilyen szakadékba! Nem tettek ennyire mindenünkből kisem­mizettekké! így nincsen jól. Ez nem helyén való. Ebbe nem lehet belenyugodni! Ez így nem maradhat! Ezen változtatni kell! Két millió erdélyi románnak - a háborút megnyert nagyhatalmak - oda ítélnek 104 ezer km2 területet és kilencmillió magyarnak meghagynak 92 ezer m2 területet! Ha fordítva történik minden: ukránok, szlovákok, szerbek, románok nem vár­tak volna nyolc évet sem, nemhogy nyolcvanévet hallgattak volna! A triánoni történtekkel, kinek az igazságérzete érthet egyet??? - Ami gyászosan igazságtalan az ellen min­denkinek erkölcsi kötelessége - legyen az orosz-angol-francia-olasz-német­­amerikai kötelessége tiltakozni, az igazságtalanságot felszámolni, a szét­szedett dolgokat a helyére tenni! Mi a határokon kívülre kényszerített magyarok, nem lehetünk nemzetiségi kisebbségek. Mi az egyetemes magyar nemzet szerves részei vagyunk az ezeréves magyar honban, ahol falvakat, városokat építettünk fel és ezeknek, meg a völgyeknek, síkságoknak, hegyeknek, folyóknak neveket adtunk. Más szóval mi hazát teremtettünk magunknak, amely köré sorompókat nem emeltünk. Határaink mindenki előtt nyitva voltak, ahova mindenkit befogadtunk és alkotmányos jogvéde­lemben részesítettünk. És most ezt az országot, ezt a hazát tőlünk elrabolták, elorozták és ezzel vétkeztek a tíz­parancsolat ellen: „Ami a másé, azt ne kívánd!“ Minket tulajdonjogainktól fosztot­tak meg, amely jogi intézmény minden európai állam jogrendszerében szent, sérthetetlen, garantált-szavatolt! Meddig tűrhetjükmég ezen alapvető emberi jogainknak bocskorral-csizmá­­val-bakanccsal való taposását?! E bűncselekmény elkövetőinek tudatában, jogérzetében nem indul már be a bűntudat, belátás, hogy Trianonnal lángba borították Dél-Kelet Európát? ! Mi lehet a kiút ebből a kilátástalannak vélt szakadékból? Gondolnak-e a nagy­hatalmak utódai arra, hogy a trianoni állapotokat egy tollvonással teremtették meg és ugyancsak egy tollvonással, vér nélkül mindent a helyére lehetne tenni csak jogi és politikai akarat szükséges mindehhez! A reformáció is úgy indult be, hogy visszatértek az ALAPIGÉHEZ! Európának is vissza kell térnie az ezer éven át kipróbált magyar jogrend­szerhez.! Minden jogfosztottat vissza­helyezni jogaiba a kalsszikus jogelv alapján: RESTITUCIO IN INTEH­­RUM szellemében! A megújulás csak ebből a változás­ból indulhat el! Már pedig megújhodás nélkül nem következhet be a Kárpát­medencei népek által várva várt vál­tozás! így legyen! ÁMEN! Kelt, Kolozsvárott 2000. május 16-án Dr. Újvári Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents