Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2000-11-01 / 6. szám
2. oldal *mtVAKOfcî 2000. november-december (folytatás az első oldalról) alapokmányának szezője egy Oroszországban született zsidó, dr. Leo Pavlovsky volt, aki mellesleg úgy szerepelt a szabadkőműves Truman kormánya mellett, mint USA külügyminisztérium „specialistája”. A nagy amerikai katolikus újság, a The Point 1956-ban írta meg, hogy az Egyesült Nemzetek főhadiszállásán működő 1800 tisztviselő közül 1200 zsidó volt. Az Egyedült Államok Wilson elnöksége idején megtagadta az önrendelkezési jogot és írott malaszttá változtatta a saját elnökének dogmáját. Roosevelt jóvoltából lemondott az antibolsevizmusról és megszűnt a demokrácia vezető hatalmának lenni, Potsdamban midőn hozzájárult 12 millió német és magyar kiutasításához. Elárulta a Függetlenségi Nyilatkozat és az amerikai életforma lényegét, a humanizmust. Nümbergben megtagadta a jogot és 1956-ban a magyar forradalom idején a szabadsággondolatot, az ezzel összefüggő emberi szolidaritást. Mindennek nem az amerikai nép az oka, hanem az amerikai vezetés, a politikai felső ötezer és a világhódítók antiamerikai nacionalizmusa, amely állammá vált Washington és Jefferson államában. Magyarország soha nem volt fasiszta állam. Egyetlen totális uralomra törő párt létezett: a kommunista párt, 1944. augusztusában összesen 42, azaz negyvenkét darab földalatti tagból állott. Magyarországon nem volt soha „fehér” fasizmus. Sem fekete, sem barna, sem pedig zöld. A rossz értelemben használt „fasizmus” problémáját eldöntötte már olyan kiváló szakértő, mint Lenin, vagy 1945. után Leninnél is bölcsebb Sztálin, aki azt mondotta, hogy „aki nem bolsevista, vagy nem szereti a kommunizmust az - fasiszta”. Hagyjanak fel már a rossz értelemben használt „fasizmus” emlegetésével, mert nekünk magyaroknak, a világ első antibolsevista nemzetének jogunk van ilyen címkézésre azzal felelni, hogy aki fasisztát mond, az saját maga bolsevista. A „fasiztázóknak” vágjuk csak szemükbe teljes meggyőződéssel, hogy ők meg bolsevisták. Mi nem voltunk soha tagjai a fascionak, a falangenak, a peronista pártnak, de ők antifasisztaként, törpe ellenállókként szálláscsinálói és kiszolgálói voltak a kommunisták magyarországi diktatúrájának. „A magyar szabadságharcosok hitvallása” szellemében amit Dömötör Tibor szabadágharcos püspökünk hirdetett meg minden magyar számára: „Valljuk, hogy a második világháború hősei a mi hőseink, és a második világháború utáni mártírok a mi mártírjaink, és büszkék vagyunk mártírjainkra! Valljuk, hogy nincsenek magyar háborús bűnösök, legfeljebb azok, akik átálltak a kommunizmus oldalára, és akiket a magyrar nép felelőségre fog vonni.” 1956-ban a magyar történelem legszebb népszavazása, a márianosztrai, váci, gyüjtőfogházi fogolyszabadítás mentett fel örökre minden magyart a háborús bűnösség és a különféle bolsevista vérvádak alól. Ez a nemzeti jobboldal kelt fel Szamuelly-Kun (Kohn) Béla bolsevista diktatúrája ellen. Ennek a nemzeti jobboldalnak tisztjei, altisztjei, közkatonái, nagyszerű csendőrei és rendőrei, önkéntesei és hungarista harcosai véreztek el a doni fronton, Budapest utcáin és a Dunántúl védelmében. 1944 karácsonyán először váltotta fel Budapesten az angyalok énekét Sztálin ágyúinak dörgése. Ötvenhat évvel ezelőtt a budapesti karácsonyfákon kialudt a fény. Nem a betlehemi angyalok énekeltek immár, hanem Sztálin katyuskái. 1944. véres karácsonyán az egész magyar nemzet indult a Széna-tér, Csepel, Rákosszentmihály felé, hogy a halálos gyűrűből kimentse - keresztény Európát! A hivatalos bolsevik Sztálin-biográfiája így számol be az 1944. esztendő stratégiai jelentőségéről: „Az 1944. év a szovjet hadsereg döntő győzelmeinek esztendeje volt. Sztálin elvtárs stratégiai terve alapján a szovjet hadsereg egymás után tíz hatalmas csapást mért a német csapatokra. A szovjet csapatok csapásai alatt Hitler Németországa korábbi szövetségesei - Románia, Finnország és Bulgária - letették a fegyvert, és beléptek a Németország elleni háborúba. Magyarország közvetlenül a kapituláció előtt állott. Ily módon Németország elszigetelése lényegében befejeződött. Az imigyen keletkezett katonai helyzetben kézenfekvő volt, hogy a Szovjetunió a Szövetségesek segítsége nélkül is abban a helyzetben volt, hogy saját erejéből megszállhatta egész Németországot és felszabadíthatta Franciaországot”. A hat kollektív szerző Sztálin 1944. november 6-i beszédéből e mondatot idézi: „...és megkezdődött a szovjet csapatok döntő előnyomulása a fasiszta fenavad barlangjába”. Vagyis Európa szíve felé! De halljuk most magát Sztálint, aki a november 6-i beszédében a következőket mondotta: „Ez év októberében következett be csapataink kilencedik csapása a Duna- Tisza között a magyar térségben. E csapás célja az, hogy Magyarország kiváljék a háborúból, és Németország ellen forduljon.” Lakatos Géza volt miniszterelnök az úgynevezett „népbírósági” tárgyaláson, tanúvallomásában elmondotta, hogy emlékezete szerint Faraghó Gábort szeptember 28-án kiküldték Moszkvába előzetes tárgyalások céljából.” Az első lényeges távirat október 9-én jött. A kormányzó azonnal szűkebb körű bizalmas tanácskozást hívott egybe. (Ennek tagjai voltak: Lakatos, Csatay, Vörös János és Hennyey Gusztáv) Akkor hallattuk először, hogy Molotov külügyminiszter Faraghó által üzen. Az előzetes feltételek legsúlyosabbika az volt, hogy a német hadsereg a magyar hadsereg által orosz oldalra állítva azonnal megtámandó. Az oroszok ugyanakkor már átléptek a Tiszát, és valahol Kecskemét körül voltak páncélos ékekkel. Félő volt tehát, hogy mire a válasz kimegy, vagy elhúzódik a magyar állásfoglalás, akkor az egész vonal magyarországi hírközpontja veszendőbe megy. Én egyénileg azt javasoltam, hogy a válasz igenlő értelemben menjen el, vagyis a feltételeket elfogadjuk.” A válasz - mondotta Lakatos a tanúvallomásában - ilyen értelemben ment el.” Amikor bezárult a 2 istentelenség gyűrűje fővárosunk körül, vitéz Hindy Iván altábornagy parancsnoksága alatt harcoló védősereg, a budapesti polgári lakosság apraja-nagyja, a Wehrmacht és a Fegyveres SS hónapokig példaadó hősiességgel védte a Duna gyöngyét a barbár vörös hordák ellen. Ha valaha az 1956-os szabadságharc előtt volt magyar egység, nem Muhinál és nem Mohácsnál volt, hanem 1944-45-ben Budapesten, amikor az istentelenek mocsara körülvette a fővárost. A sztalin-díjasok írhatnak bármilyen magasröptű marxista tudalmat, az idegenek, kommunista ellenállók, akik a pincékben drukkoltak Malinovszkinak, tudomásul vehetik, hogy Budapest 1944-45-ös hősi védelme és az 1956-os hősi tett, a nemzedékek fáklyaváltásának antibolsevista küzdelmének története. Az 1956-os szabadságharcban a budapesti fiúk és lányok előtt ott jártak a példaképeké nemzeti Magyarország fiai és lányai. A csepeli srác, vagy aki a Corvin-közben, vagy a Széna-téren harcolt, 'átvette egy másik „srác”, vagy talán az édesapja kezéből a fegyvert, aki 1945. februárjában elejtette azt. Mert mi választhatná el apától a fiút, az országvédő harcost a budapesti szabadsághőstől. Jézus Urunk kétezredik születésenapját ünnepelve betlehemi angyalok énekelnek a jászolbölcső fölött. Akik a bölcső két oldalán állnak a három királyokkal, magyarok, a két szabadságharc 1944 - 1956_ katonái. Közeledik a karácsony, jászolbölcső körül megállunk csendesen, áhítattal... Vane még valami, ami magyart a magyartól elválaszthat itt a jászol közelségében. Major Tibor KÖVETELJÜK TRIANON REVÍZIÓJÁT Gondolataim közlésével azt a megtévesztő, félrevezető, beídegződött kommunista minősítést - de jól átgondolt rosszindulatú, ködösítő nézetet - szeretném mindenki tudatából kioszlatni, amely szerint nem szabad foglalkozni Trianon után bekövetkezett drámai állapotokkal, mert ezzel ártunk az Európai Unióba való bejutásunk esélyeinek. Csonka-Magyarország határain kividre kényszerített magyarok problémáiról, gondjairól, vívódásaikról, haláltusáikról beszélni ugyancsak nem tanácsos, még kevésbé írni a keresztre feszítésünkről, mert ezzel csak ártunk nekik. Súlyosbítjuk és elviselhetetlenebbé tesszük létezésüket, megmaradásukat és ugyanakkor ezzel megsértjük az ukránok, szlovákok, szerbek, románok nemzeti érzéseit és növeljük elnemzetietlenítő harci készségüket. Mekkora baromság! Milyen bornirt, hibás, lelkiismeretlen álláspont! Menekülés az Alkotmányban előírt felelősség elől. Lehet-e még megalázottabbá, súlyosabbá, drámaiabbá, elviselhetetlenebbé tenni, sorsunkat, szorongattatásunkat annál, amibe belekénysze-rítettek bennünket magyarokat, amelyben gyötrődünk vergődünk immár nyolcvan éve?!? Ha naponként szóvá tettük volna az igazságtalanságot, amelyet velünk szemben - a Nagyhatalmak hallgatólagos támogatásával, az utódállamok kormányai állandóan elkövetnek , nem váltunk volna hontalanná, földönfutókká - drámai hallgatásunk következtében. Hova jutottunk, milyen megalázó mélypontra kerültünk az utóbbi nyolcvan esztendő alatt, ha önként lemondottunk jogorvoslati igényeinkről?!? Elvették földjeinket, erdeinket, bányáinkat, bérpalotáinkat, üzemeinket, óvodáinkat, elemi iskoláinkat, kollégiumainkat, bentlakásainkat, szeretetházainkat, egyetemeinket, színházainkat, városi-, vármegyei-, igazságszolgáltatási székházainkat, felekezeti kórházainkat, árvaházainkat! Mindezekből bennünket kiebrudaltak és most ők, a „megszállók” poszognak javainkban! Nyolcvan éven át vártuk: tessenek már beszélni nyíltan leamputált testrészeinkről! - Soha! Nem! Nem! Soha be nem heggedő sebeinkről, mert ez alapvető emberi jogom, hogy ordíthassak fájdalmaimban, kétségbeesésem közepette! Nyolcvan éven át „bölcsen” hallgattunk, nem jajdultunk fel életünket, megmaradásunkat veszélyeztető állapotunkon! Nem tettük szóvá a velünk szemben elkövetett igazságtalanságokat, vagy ha tettük, nem cselekedtünk határozottabban, mindenre elszántan! Kérdezem én: drámai hallgatásunkkal értünk-e el valamilyen eredményt??!!?? Sajnos semmit. Most a megváltozott történelmi viszonyok között, amikor a Szovjetunió Jugoszlávia, Csehszlovákia felbomlottak. Tagállamaik nemzetközi jogalanyokká váltak, mély értelmetlen hallgatásunkból, passzivitásunkból, lépjünk át a cselekvésbe, az aktivitásba, a „lázadozásba”, félelemmentesen, nyíltan tárjuk a nemzetközi közvélemény elé, és ezek előtt tartsuk napirenden mindenből való kifosztottságunkat és igényeljük a megígért teljes autonómiát. Kezeltessük állampolgárokként és nem ukrán-szlovák-szerbromán megalázott nemzeti kisebbségekként! Nem akarunk továbbra is - a felszabadult Európában - alattvalók lenni! Ebből elég volt! Ami Trianonban velünk megesett az: Egekbe kiáltó igazságtalanság! Még a tatárjárás, a török megszállás, Mohács sem juttatott ilyen szakadékba! Nem tettek ennyire mindenünkből kisemmizettekké! így nincsen jól. Ez nem helyén való. Ebbe nem lehet belenyugodni! Ez így nem maradhat! Ezen változtatni kell! Két millió erdélyi románnak - a háborút megnyert nagyhatalmak - oda ítélnek 104 ezer km2 területet és kilencmillió magyarnak meghagynak 92 ezer m2 területet! Ha fordítva történik minden: ukránok, szlovákok, szerbek, románok nem vártak volna nyolc évet sem, nemhogy nyolcvanévet hallgattak volna! A triánoni történtekkel, kinek az igazságérzete érthet egyet??? - Ami gyászosan igazságtalan az ellen mindenkinek erkölcsi kötelessége - legyen az orosz-angol-francia-olasz-németamerikai kötelessége tiltakozni, az igazságtalanságot felszámolni, a szétszedett dolgokat a helyére tenni! Mi a határokon kívülre kényszerített magyarok, nem lehetünk nemzetiségi kisebbségek. Mi az egyetemes magyar nemzet szerves részei vagyunk az ezeréves magyar honban, ahol falvakat, városokat építettünk fel és ezeknek, meg a völgyeknek, síkságoknak, hegyeknek, folyóknak neveket adtunk. Más szóval mi hazát teremtettünk magunknak, amely köré sorompókat nem emeltünk. Határaink mindenki előtt nyitva voltak, ahova mindenkit befogadtunk és alkotmányos jogvédelemben részesítettünk. És most ezt az országot, ezt a hazát tőlünk elrabolták, elorozták és ezzel vétkeztek a tízparancsolat ellen: „Ami a másé, azt ne kívánd!“ Minket tulajdonjogainktól fosztottak meg, amely jogi intézmény minden európai állam jogrendszerében szent, sérthetetlen, garantált-szavatolt! Meddig tűrhetjükmég ezen alapvető emberi jogainknak bocskorral-csizmával-bakanccsal való taposását?! E bűncselekmény elkövetőinek tudatában, jogérzetében nem indul már be a bűntudat, belátás, hogy Trianonnal lángba borították Dél-Kelet Európát? ! Mi lehet a kiút ebből a kilátástalannak vélt szakadékból? Gondolnak-e a nagyhatalmak utódai arra, hogy a trianoni állapotokat egy tollvonással teremtették meg és ugyancsak egy tollvonással, vér nélkül mindent a helyére lehetne tenni csak jogi és politikai akarat szükséges mindehhez! A reformáció is úgy indult be, hogy visszatértek az ALAPIGÉHEZ! Európának is vissza kell térnie az ezer éven át kipróbált magyar jogrendszerhez.! Minden jogfosztottat visszahelyezni jogaiba a kalsszikus jogelv alapján: RESTITUCIO IN INTEHRUM szellemében! A megújulás csak ebből a változásból indulhat el! Már pedig megújhodás nélkül nem következhet be a Kárpátmedencei népek által várva várt változás! így legyen! ÁMEN! Kelt, Kolozsvárott 2000. május 16-án Dr. Újvári Ferenc
