Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)

2000-05-01 / 3. (4.) szám

2000. május-június

«ItTVAKÖfcT

11. oldal

eszményképem a cion...

...Izrael állam előképe: a Szent Jeruzsálem - lenne, ha zsidó lennék. A csaknem két ezredév sem tudta feledtetni: a magát „Isten választott népének” nevező sémi embercsoporttal, hogy az ő eredeti hazája a Jordán-vidéki Kánaán, melynek megszerzéséért Józsué idejében is, meg századunkban is kegyetlen harcot kellett vívnia az ott élő őslakos népekkel, melyek mindegyikének szenvedés, száműzetés, vagy halál, kipusztulás lett osztályrésze, ha nem akart rabszolgaként vagy másodrendű emberként élni saját szülőföldjén. Ennek ellenére rokonszenvezek a nacionalista, cionista, a Tóra és a Talmud alapján álló vallásos zsidóval, aki Izraelt tekinti a hébérek hazájának: Ha zsidó lennék, jelszavam lenne: „Cion mindenek előtt!”

Mivel nem vagyok zsidó, - de hasonlóan nacionalista érzelmű ember vagyok, mint a cionista zsidó, természetes, hogy hungarista vagyok - nem is lehetek más -, mert szülőhazám a keresztény- Magyarország, vagyis HUNGÁRIA. Márpedig nem vágyók közömbös és nem akarok labanccá válni hazám: HUNGÁRIA iránt. Aki ezt kétségbe vonja, nem lehet éppeszű; az vagy elmebajos, hibbant, vagy csak egyszerűen hazaáruló. Mert nem csak Magyarországon élő, magyar állampolgárnak, hanem az őshonos magyar néppel, annak történelmével, kultúrájával és szokásaival sorsközösséget vállaló magyar és más európai népek őseitől származó Kárpát-Dunatáj-i keresztény-magyar embernek, az-az: hungaristának vallom magamat.

A cionizmus és a hungarizmus megléte között azonban óriási eltérés van. Mert, míg a cionizmus eszmerendszere uralkodó befolyást gyakorol Izrael állam életére, addig a félévszázados kommunista és a tízéves liberális agymosás és az ország belső ellenségei mindent elkövetnek azért, hogy a hungarizmus a legkisebb mértékben se jusson __ érvényre saját hazájában: HUNGÁRIÁBAN. Pedig hazánkban nem járna olyan sok szenvedéssel bevezetése, mint a héberek országában, ahol több

E

százezer vagy millió őslakos palesztinnak kellet szülőföldjét elhagyni. Itt - HUNGÁRIÁBAN - elég lenne, ha azok hagynák el az országot önként - vagy kis segítséggel -, akik nem szimpatizálnak a HUNGÁRIÁBAN megvalósuló hungarizmussal; azaz azok, akik nem akarják tudomásul venni, hogy HUNGÁRIÁBAN a hungaristák, azaz a magyarok vannak többségben, és - ahogy az minden igazságos népuralomban természetes, - a többség akarata érvényesül, miként a most már zsidó, többségű Izraelben is a héberek szava dönt.

A leendő hungarista államnak lenne mit lemásolni a zsidó állam gyakorlatából. Izrael 1998. óta békében és háborúban mindig, minden körülmények között a saját érdekét tartotta szem előtt: nemzetiségi, vallási-, bevándorlási politikájában és szomszédaival való kapcsolattartásában, ill. annak megszüntetésében. (Pl.: nemzsidó külföldinek csak vendégmunkás-státust biztosít; letelepedést csakis zsidónak ad. Hasonló, ill. azonos helyzetet kell biztosítani a hungarista államban is: idegen külföldinek csak szükséges vendégmunkát biztosítson a hungarista állam; letelepedést csak a világ négy tájáról hazájába igyekvő keresztény magyarnak adjon; vagy csak olyanoknak; akik bizonyíthatóan mindenben sorsközösséget vállalnak a hungarista magyar néppel.)

Á hungarizmus eszméjét a nagy magyar és keresztény hitszónok: Prohászka Ottokár alapozta meg: - ő mondta annak idején, melyet mi is vallunk-: „Amely nemzet jobban szereti az idegent, mint a saját fajtáját, az. nem szereti a saját fajtáját, az gyűlöli saját nemzetét.” ő mondta a következőket is: „A magyar nem gyűlöl senkit; én sem gyűlölök senkit; én szeretek mindenkit, (...) de ha ezen a szereteten az én népem megy tönkre és én megyek tönkre, ez már nem szeretet, ez már gyűlölet. Magyar, ne gyűlöld önmagadat és ne ölj testvér senkit se, (...) de még kevésbé öld önmagadat.”

A magyar Nemzetgyűlés 1920 szeptember 16-i ülésén, amikor a korabeli („másságos”) szabadgondolkódók parlamenti csoportja támadta a keresztény-magyar közgondolkozást és kultúrát - (ugye milyen hasonlatosság van az egykori és mai lipertínusok között? - M.F.K.), — a hungarizmus eszmeiségét megalapozó püspökképviselő így nyilatkozott: „(...) Miután a kereszténység lépten-nyomon érzi, hogy leszorulóban van támadások által, az egész néppsziché megrontása által, (...) mi egy olyan folyamatban vagyunk amelyet határozottan dekrisztianizációnak kell nevezni. (...) Én csak azt mondom: nem szabad-e nekem védenem a magyar kultúrát? Nem szabad-e nekem védenem a mi magyar faji meglátásainkat, faji érzéseinket, mindazt amit a magyar kultúrának, magyar léleknek és magyar szellemnek hívunk? íme a probléma oly pőrére vetkőztetve, hogy mindenki megláthatja. Ismétlem, ez nem gyűlölség, hanem a magyar kultúrának és sajátságainak védelme. És gondolom, hogy ehhez igazán jogunk van,”

íme, a hungarista eszme hungarocentrikus megnyilatkozásai, a magyarság és keresztény hit együttes apologétikája. Nemhiába: Prohászka püspök a korabeli „másság” szemében is szálka volt és ma is az. (Karsai László, a Magyarországi - nem magyar, hanem csak „magyarországi” -) Zsidók Nemzeti Szövetsége által támogatott, 1992-ben kiadott: „Kiresztők” c. könyvében Prohászka Ottokárt is „antiszemita”-ként tartja számon - csak azért, mert minden „másság” és belső ellenség ellenében megvédte a magyarságot és a magyar kereszténységet, azaz: a hungaristákat. Kérdem én: milyen jogon bírál Hungáriában egy idegen - zsidó nemzetiségű - szövetség, vagy személy egy hungarus - azaz: magyar személyt, vagy bárkit és bármit, aki vagy amely magyar? A házigazda türelmének is van határa!

A hungarizmus későbbi története és ki nem teljesedhetősége - egy vesztes háború által - egy másik dolgozat megírására hárul.

Mag F. Károly

KOSSUTH LAJOS

Hol vagy hazánk szép csillaga? Könnyet sodor Duna, Tisza, Tornyaiban Budavárnak,

Síró szelek fújdogálnak.

Nagy hazánkat széjjeltépték,

Körben áll az ős ellenség.

Elszéledett nagy magyar nyáj,

Árván maradt az ősi táj.

Jöttment nép az új uraság,

Üldözött lett hazafiság.

Hiába volt szent áldozat,

Siratjuk a holtainkat.

Átkos balsors szünetlen tép,

Fogyunk mint az olvadó jég.

Préda lett az örökségünk,

Parazita szívja vérünk!

Árverezik a jussunkat,

Erről szólni mégsem szabad!

Kossuth Lajos vár a haza,

Messze van a Hadak útja,

Tengernagy a mi bánatunk,

Tehozzád száll mély sóhajunk: Szabadságnak hős bajnoka,

Szív nem felejt téged soha!

Míg a földön egy magyar él,

Dicső neved ajkunkon él!

Esdekelve, sírva kérünk:

Örökké légy a vezérünk,

Vigasztalónk a gyászunkban, Őrangyalunk álmainkban,

Toborozzál honvédeket,

Szent harcunkban vezess minket! Készen állunk vezényszóra, Felhangzik a Kossuth nóta,

Harsonázik kürtök hangja:

Szabad, nagy lesz magyar haza!

SZEDENITS JENŐ

Cleveland, 2000.

Történelmi igazságtétel reformkommunista mádra

Nekrológ helyett

2000. április 26-án a Budapesti Honvéd Kórházban, 83 éves korában meghalt Kovács István tábornok, az 1956-os forradalom és szabadságharc árulója, akiből reform kommunista elvtársai a rendszerváltás után megpróbáltak forradalmárt és nemzeti hőst fabrikálni.

Biztosan lesz díszes katonatemetés, zenekarral és díszsortűzzel, de ez csak azt bizonyítja, hogy még messze vagyunk az igazi rendszerváltástól.

Kovács István igazi arcának megvilágításához álljon itt egy 1991-ben írt cikkem, ami az akkori médiában jelent meg, de napjainkban sem vesztett időszerűségéből. Akkor sem a Für Lajos, még inkább a Keleti György vezette Honvédelmi Minisztérium nem akarta megzavarni a „ Békés átmenetet” azzal, hogy a régi elvtársakat sérelem érje.

Harmincnégy évig voltunk szenvedő alanyai annak a történetírásnak nem nevezhető propagandának, ami 1956 dicsőséges forradalmát, vérgőzös ellenforradalmárok népellenes lázadásának próbálta bemutatni. Az önzetlen, életüket is feláldozni kész forradalmárokat bűnöző gonosztevőkké aljasították, ugyanakkor a forradalmat eláruló gyilkos kollaboránsokat nemzeti hőssé magasztosították,

A történelmi események és személyek tárgyilagos megítélése azonban még napjainkban, a demokrácia szárnybontogatása időszakában is számos kívánnivalót hagy maga után. Különösen megmutatkozik ez akkor, amikor a napi politikai érdek, vagy egyes csoportok vezetőinek politikai ambíciója diktálja azt, hogy kit kiáltsanak ki bűnösnek vagy ártatlannak, megalkuvónak vagy hősnek,

így kerülhetett sor arra, hogy a közelmúltban a Történelmi Igazságtétel Bizottság javaslatára altábornaggyá léptették elő Kovács István vezérőrnagyot, aki 1956-ban a V. K. F. volt. A forradalom leverése után, a megtorlás éveiben 3 év és 5 hónapot töltött Kádár börtönében. Azonban, ha alapos vizsgálat tárgyává tesszük Kovács István egész életútját, a politikai beállítottságát érzékeltető tényeket, az 1956-os forradalom dokumentumait: jegyzőkönyveket, jelentéseket, visszaemlékezéseket, peranyagokat- egyér-telműen kirajzolódik egy olyan hithű kommunista portréja, amelyik a forradalom egész menete alatt annak elgáncsolását szorgalmazta és az „ellenforradalmárok” elleni gyűlöletében vetemedett november 4-én hajnalban arra az árulásra, amit minden ország hadbírósága egyértelműen hazaárulásnak minősít, golyó általi halállal és mélységes megvetéssel büntet.

De nézzük a tényeket: Kovács István 1917- ben Nádudvaron született. Anyja: Weisz Nelli. 1935-ben érettségizett. 1940-ben munkaszolgálatra hívják be. 1942-ben átszökik a szovjetekhez, partizánnak jelentkezik. 1944. májusában vetik be a német és magyar csapatok ellen. Miután a szovjet hadsereg egész Magyarországot elfoglalta és megszállva tartotta, Kovács István előbb az országos pártközpontban, majd a partizánszövetségben töltött be vezető beosztást. A fordulat éve, a totális kommunista hatalomátvétel után, amikor Farkas Mihály vezetése alatt megkezdik a hadsereg szovjet mintára való átszervezését, Kovács Istvánt a hadseregbe küldik. Itt gyorsan halad a ranglétrán. 1951-ben már ezredes és ő a hadműveleti csoportfőnök 1956. október 31-én vezérőrnagy és a V. K. F.

Ezután nézzük meg, hogy október 23-a után milyen „forradalmi cselekedetet” hajtott végre, amivel kiérdemelte a 34 év utáni megdicsőülését.

Október 23-án késő este megérkezett a Honvédelmi Minisztériumba a székesfehérvári szovjet hadtest parancsnoka és éjfél után az első szovjet csapatok is beértek a városba, ahol már fegyveres összecsapásokra is sor került a felkelőkkel.

24- én délelőtt a HM-ben a szovjet és magyar csapatok tevékenységének összehangolására magas szintű értekezletre került sor Ezen az értekezleten részt vettek: a párt K. V. részéről egy bizottság Apró Antal vezetésével, Malinyin hadseregtábornok a szovjet hadsereg vezérkarából, Bata honvédelmi miniszter, Hazay vezérőrnagy politikai főcsoport főnök, Tóth vezérőrnagy V. K. F. és Kovács István a hadműveleti cs. f„ valamint helyettese, Szűcs Miklós ezredes.

25- 26-án a fenti bizottság folyamatosan ülésezett és szervezte a szovjet és magyar csapatok együttműködését a forradalom leverésére.

28-ára nyilvánvalóvá vált, hogy a forradalom győzelmet aratott. A fő feladat ebben az időben Kovács István vezette hadműveleti csoportfőnökségre hárult.

A kialakult új helyzet a HM hadműveleti csoportfőnökségét alig érintette, legfeljebb a forradalmárok elleni aktív harc szervezését szüneteltették és „lábhoz tett fegyverrel” várták a további fejleményeket. Jól jellemzi a HM-beli állapotokat Szűcs Miklós ezredes alábbi mondata: „A szovjet törzzsel együttműködésünk, a szovjet csapatok október 30-i kivonásáig szoros és zavartalan volt.” Tehát míg a forradalmárok a többször meghirdetett statárium ellenére elkeseredetten harcoltak a betolakodók ellen, mely harcok hevességére jellemző, hogy mindkét oldalon többezer halott és sebesült áldozatot követelt, Kovács István vezette hadműveleti csoportfőnökség együttműködése a legfelsőbb szovjet vezetéssel szoros és zavartalan volt. Azt hiszem ezek a tények önmagukért beszélnek, és minősítik Kovács István forradalmi szerepét október 23. és 28. között.

De nézzük, mi történt október 28-a után? Ekkor alakult meg a HM Forradalmi Bizottsága, aminek elnöke Váradi Gyula a SZU-ban tanult fiatal tábornak lett. Ekkor nevezték ki Kovács Istvánt V. K. F.-é. Ilku Pál lett a politikai főcsoportfőnök, akinek sztálinista múltját nem kell bemutatni.

Október 31-én megkezdődött a friss szovjet csapatok beözönlése az országba és nyilvánvalóvá vált, hogy újabb támadás van előkészülőben a forradalom ellen. Kovács István, mint a V K E ebben az időben jóformán semmit nem tett a csapatok harcértékének fokozására, hanem legfőbb gondja az volt, hogy a hadsereg tétlen maradjon.

November 1-én parancsot küldött a csapatok parancsnokainak, hogy vegyék fel a kapcsolatot a közelükben lévő szovjet csapatokkal, igyekezzenek jó kapcsolatot teremteni és elrendelte a szigorú tüzelési tilalmat. Ez soha nem lett feloldva és sok parancsnokot megbénított, amikor megindult a szovjet támadás. Azonban a legfőbb árulást november 4-én követte el. Miután 3-ára éjfél előtt Tökölön lefogták, értelemszerűen a Genfi Konvenció hadifoglyokra kidolgozott passzusai voltak rá érvényesek Tehát

semmi felvilágosítást nem volt köteles adni az ellenségnek. Ezzel szemben mikor 4-én hajnalban a zárkából felhozták, a küldöttség mindhárom legfogott katona tagja hajlandónak mutatkozott a szovjet csapatokkal való együttműködésre. Pedig akkor világosan kellett látniok, hogy egyértelműen a kegyetlen sztálinisra visszarendeződés indult meg. Ezt bizonyította maga a letartóztatás ténye, amiben magasrangú ÁVH-s tisztek is közreműködtek, továbbá a szovjet csapatoknak már kiadott támadási parancs és a Tökölön nyüzsgő többszáz volt ÁVH-s tiszt és pártfunkcionárius. Mindezek láttán hajlandók voltak a Nagy Imre kormányt és vele a forradalmat elárulva parancsot adni a hadseregnek a fegyverletételre, a harcnélküli megadásra. Elkövették saját bajtársaik ellen azt az árulást, hogy a szovjet hadműveleti térképeken megmutatták azokat a stratégiai pontokat, ahol jelentősebb ellenállásra lehet számítani.

Áz árulásnak meg is lett a jutalma, mert a kegyetlen kádári megtorlás éveiben, amikor százával végezték ki és ezrével ítélték súlyos börtönbüntetésre a szabadságharcosokat, köztük nőket és gyermekeket is, Kovács István mindössze néhány évi büntetést kapott. Azt sem töltötte le, mert már az 1960-as amnesztia idején kiengedték. Kommunista múltját 34 év után sem tagadta meg. Az 1989-i választásokon az MSZMP felbomlása után az MSZP listáján indult mint, képviselőjelölt. E töretlen hűségért érdemelte ki, hogy 1990. nyarán a TIB hasonló előélettel rendelkező reform-kommunista vezetőinek javaslatára vezérőrnagyból altábornaggyá léptessék elő.

így folyik napjainkban az új mítosz teremtés, a kommunista hatalomátmentés, az új demokratikus hatalomba való beépülés, hogy ugyanazok maradjanak a vezetők, akik 1956-ban is és az elmúlt 34 évben is a kommunista (reformkommunista) eszmét szolgálták, és próbálják azt napjainkban átmenteni a jövőbe is.

Ui. Kovács Istvánt, május 17-én temették katonai pompával, a Kerepesi úti Nemzeti Sírkertbe, ahol a leghírliedtebb kommunisták is nyugszanak.

Szalay Róbert