Szittyakürt, 2000 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2000-05-01 / 3. (4.) szám
IRODALMI TÖMEGSÍR 8. oldal «lîîVAKÔfcî 2000. május-június „A régi híres bús Magyarországon - írta Ady - jól halt meg a lantos féle . .. Volt amíg élt az országút vadja, de ha az erő elfut inából, hazafias árok fogadja.” Nem temettük tömegsírba nagyjainkat. A szellemi elhantolásnak ezt a módját bolsevistáink vezették be. Tudták, hogy akinek a neve sehol sem szerepel, akinek a művei sehol sem kaphatók, az hamarosan elenyészik az emberek emlékezetében. Olyan nemzedéket akartak, amelynek nem fáj már, hogy a Kárpátok hegyláncolatával övezett ezeréves Magyarország gyönyörű földrajzi egyességéből torzóvá nyomorított csonk lett, hogy idegen hatalom szolgálatába állították a magyar népet, hogy Hunyadi Jánost, akit a középkor legpozitívebb bajnokának nevezett Marx is, hatalomra törő zsoldosvezérnek, s a nép örök emlékezetében, „az igazságosként élő Mátyást, kisiparosak és jobbágyok megnyomorítójának rágalmazták. Szent Lászlót, meg Nagy Lajost azzal vádolták, hogy ők voltak a török hódoltság előidézői, mert összezúzták a törökök visszavetésére alkalmas délszláv népeket. A bolsevisták olyan nemzedéket akarnak, amelynek már nem szorul ökölbe a keze, ha Rákóczi meg Kossuth szabadságharcát legendának, Kossuthot pedig a rendiség bajnokának nevezik, aki nem a népért, hanem a népjogokat és a magyarokat eltipró, rendi alkotmányért fogott fegyvert. A magyarokat négy évszázadon át elnyomó Habsburgoknak, azzal a történelmi hamisítással hódolnak, hogy birodalmuk egysége biztosította a kis nemzetek fejlődését. A bolsevisták átíratták a magyarok történelmét, hogy az utódnemzedékkel elfeledtessék a régit. Hatalmuk megszilárdításához olyan janicsár-nemzedékre van szükségük, amely már „sem utóda, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse senkinek”, melyet nem nyűgöznek emlékek, nem lágyít kegyelet, nem befolyásolnak apáktól öröklött hagyományok. Van azonban a szellemi életnek egy területe, amely versekkel, regényekkel, színdarabokkal vonja olvasóit a múlt bűvöletébe. Ezeket a szellemi műveket nem lehet átírni és azt sem lehet taníttatni az iskolákban, hogy a magyar irodalom Gábor Andor meg Illés Béla elvtársakkal kezdődött. (Greiner (Gábor) Andor, szül. 1884, hírlapíró, kabaré-versek, tréfák szerzője, színműíró, bolsi emigráns.) A szépirodalmi művekkel szembeni védekezés egyetlen módja az elhantolás. Janicsár-írókat kell népszerűsíteni és feledésre ítélt írók tömegsírjába kell temetni azoknak az íróknak az emlékét, akik bizonyságot tettek arról, hogy a nemzet, a puszták népe, végül a gyáraké is, miként fogadta a vérengző próbálkozást, amellyel Kún Béla és a népbiztosok tanácsának a magyarságtól távolálló csőcseléke a kommunista államrendszert akarta rákényszeríteni a nemzetre. Ebbe a tömegsírba hajították, még életében, az egykor írófejedelemként ünnepelt Herczeg Ferenc szellemét, s amikor meghalt, úgy temették, akár a szegényházi halottakat. Akik elkísérték utolsó útján, nem tartoztak azok közé, akik dicsősége és hatalma idején nyüzsögték körül. Csathó Kálmánnak, a dzsentrik dzsentri írójának sok mindent kellett megtagadnia, hogy boldogulását elősegítő legjobb barátjától megtagadva a végső kegyeletet is, kommunista írók kávéházi asztalánál anekdotázhasson, könyveket jelentethessen meg, vadászgathasson is hajdani barátoktól, rokonoktól elkobzott birtokokon. Örök kár, hogy a hűvösvölgyi remete nem írhatta meg - vagy ha megírta, nem került az olvasók kezébe - miként látta a negyvenöt utáni eseményeket, az emberek színváltozását ő, aki nem a kastélyok világából érkezett, de semmit sem tagadott meg abból, amit azelőtt vallott. Elhárítva magától a kommunista írók által felajánlott elsőszámú tagságot, annak révén a boldogulást, elnémítottam társtalanul maradt egész életén át vallott elveinek az őre. Az irodalmi tömegsírba került Tormay Cecile is. A forradalmak után keresztény-nemzeti megújhodást hirdető írónőt mélyre kellett ásni, nehogy tanúságot tehessen a felnövekvő nemzedék előtt azokról a robbantó szellemi meg társadalmi alvilágba tartozó erőkről, amelyek a színfalakon túli homályból rontottak a magyar közéletbe, foglalták el őrhelyeit egymást követő tragikus események idején. Akkor indult el rohamuk, amikor rejtélyes árulás következtében véres kudarccal végződött az isonzói támadás, amikor máméi csata a német hadsereg fekete napját hozta meg, amikor Bulgária kapitulált, amikor megrendült a Monarchia ledönthetetlennek látszó építménye, amikor az ifjú király eltávolítva helyéről a rend és államvezetés szilárd támaszát, Tisza Istvánt, a forradalmi jelenségek morajától rémülten Károlyi Mihályra, a monoklis forradalmárra bízta az ország kormányzását. Arra a Károlyira, aki nevetve mondta, amikor csehek, románok, szerbek harapdálták Magyarország határait: „Minél kisebb az ország, annál nagyobbra növök én”. Tormay Cecile Bujdosó könyve kortársi hűséggel örökítette meg a Tisza legyilkolásával kezdődő események történetét s Kun Béla tanácskormánya által bevezetett diszkriminációt, amely az állam alkotó magyarság ellen irányult saját hazájában. Megírta, miként száguldott magyar rónaságokon át Szamuelly halálvonata, amelynek állomásait falusi utcák fáira akasztott magyarok holttetemei jelölték meg. Meg kellett semmisíteni, el kellett tüntetni a könyvet, amelyből az átélés sikolya kiáltott, bűnöket feltáró, bűnösöket leleplező adatok tömegével félelmetes mementó és tetemre-hívás. A bolsevisták azt akarták, hogy a könyvből ne tanulhasson az új magyar nemzedék. Az elfeledtetés lappangva bár, de még az írónő életében kezdődött el. Szerb Antal, Tormay Cecile „Napkelet” című lapjának éveken át volt munkatársa, az Erdélyi Helikon nagydíjával méltán kitüntetett Magyar Irodalomtörténetében számos kortárs írót méltat, de egy szava sincs a Régi ház költőjéről, akit hosszú cikkben méltatott Anatol France, aki írásai révén Selma Lagerlöffel, D’Annunzióval került közeli kapcsolatba és a Nemzetek Szövetsége Nemzetközi Együttműködés bizottságában Mme. Curie helyét örökölte. Igen; ünnepelték volna, ha nem írja meg a Bujdosó könyvet, ezt a veszélyes tanúságtételt... De megírta ... El kell tüntetni, az örök halálra ítélt szellemek tömegsírjába kell dobni szellemét. És tömegsírba Harsányi Kálmánnal, a Kristálynézők és történelmi drámáink közt kimagasló “Ellák” szerzőjével! Kövesse ugyanoda Surányi Miklós, Terecsényi György, Babay József és a külföldi nyelveken mindmáig sikeres Harsányi Zsolt. Borítsa feledés a Túlvilági ballada dantei mélységű költőjét, Harsányi Lajost is, mert a rémuralom utáni korszakban vezető szerepet töltött be Győrött. Élőn kell eltemetni Mécs Lászlót, aki ifjan érkezett a költők élvonalába, de szerzetesi ruhát visel. Nem kerülte el sorsát az Atheneum által hirdetett regénypályázat díjnyertes írója, a „Filoména” finomlelkű szerzője, Kosáryné Réz Lola sem. Sinka Istvánt is leásták pihenni... Istenem magyar volt, szóljon aki látta ...” A végzetét előre látó „Fekete bojtár”, akit egy vándorlegény tarisznyájából előkerülő Petőfi kötet versekkel részegített meg és tett költővé „még ha rámegy egész élete is”, a Hét évszázad magyar versei gyűjteményben nem kapott helyet. Meg kellett büntetni jobboldali „eltévelyedését”. Csak újabban találkozunk egy-egy versével. Hasonló okból hintik mindmáig a feledés porát Erdélyi Józsefre, aki első volt a népi irányt követő költők között. Tömegsírba hántolnák Szabó Dezsőt is, de nem tudnak a feledtetés olyan mélységéig ásni, ahonnan föl ne tömé szelleme. Titán volt, nevét nemzedékek tudatába véste regényeivel, tanulmányaival, vitairataival. Hegyeket megrázó földomlás kellene szellemi elhantolásához. De miért került az irodalmi tömegsírba Sértő Kálmán is, az Ormánságban született szegény parasztlegény, aki oly hamar röppent el a földi létből, hogy vajmi kévékét véthetett azok ellen, akik a tömegsírba ásták. Már egyebet sem akart, mint visszakerülni oda, ahonnan elvetődött, „a kék eges, csillagos, arany napsugaras, fehér pincesorps, boros Baranyába”. Korunk irodalmi sírásói azonban nem ismernek bocsá natot, sem elévülést, ha őket érte sérelem. Szitnyai Zoltán Ui. Ide kívánkozik még három név: Már ai Sándor, Wass Albert, és a költő Alföldi Géza. (Szerk.) Rothermere lord akciója Magyarországért A sajtónak, mint nagyhatalomnak magyar nemzetünk számára számos szomorú, súlyosan terhelő példája után, 1927-ben végre olyan példáját is kaptuk, mely örömmel és reménykedéssel töltötte el a nemzetet. Angol sajtófejedelem, több lapot magába foglaló sajtókonszern vezére: Rothermere lord, volt légügyi miniszter emelt szót érdekünkben a Daily Mail című napilajában „Magyarország helye a nap alatt” című nagyhatású, történelmi jelentőségű cikkében. Méltatta Magyarország történetét és az oktalan trianoni békeparancs által való feldarabolását, az ebben rejlő veszélyt és az új háború magvát jelentő rossz békeszerződések revízióját kívánta. Fellépése úgy a csonka hazában, mint az elszakított: területeken élő magyarságban rendkívül nagy örömet és reménykedést keltett, világszerte feltűnést, a kisantant berkeiben pedig ellenállást szült. Benes a nyilvánosság előtt is dühös kirohanásokat intézett a nemes lord ellen, aki élesen visszavágott. Legnagyobb ellenségünk, Benes most emberére talált. Természetes, hogy lapjainkban kitörő örömmel üdvözöltük és köszöntük a nemes lord akcióját, sokat foglalkoztunk vele és reakciójával. Kifejeztük az örvendező nemzet reményét, hogy segítségével hazánknak igazságot szolgáltatnak s kívánsága szerint hazánk az árnyékos oldalról oda kerül a Nap alá. Az elcsendesett vizeken evező politikai életünkbe is mozgást hozott a világvihart kiváltó londoni cikk. Eckhard Tibor is velünk lelkesedett, de amikor félrevont a Parlament folyosó egyik beugrójának pamlagára, ezt mondotta: - Most azt szerelném tudni - és tisztázni is fogom a lorddal -, hogy egy jószándékú cikkről van-e szó, mert akkor kevesebbet jelent, - vagy egy komoly akció bevezetőjéről? Találkozót kért a lordtól. Meg is kapta. Párizsban történt meg. Rothermere lord elmondotta Eckhardtnak őszintén: tart tőle, ha nem orvosolják az elkövetett hibákat, jön az új háború. Rothemere, hogy információkkal félre ne vezethessék, előtanulmányok után, lapja egyik szerkesztőjével együtt autón bejárta a trianoni határokat. Látta a sok fonákságot, a hajózható folyókká kinevezett patakokat,és sok más hazugsággal, ostobasággal együtt. Élször szörnyűlködött az évezredes, szép ország feldarabolásán, és ennek hatása alatt írta meg cikkét. A lord folytatta akcióját és bíztatása alapján, a Herczeg Ferenc elnöklésével és Eckhardt Tibor ügyvezető elnöklésével működű Revíziós Liga, - melyhez párt- és osztálykülönbség nélkül csatlakozott a magyarság -, világszerte felfokozta munkáját. A népszerű Rothermere lord iránt, cikkének 1927. évi megjelenése után, hosszú éveken át sok vonatkozásban megnyilvánult a magyarság hálája. Cikkek, meghívást is tartalmazó levelek, ajándékok sora árasztotta el. Sokan ostromolták: látogasson el hazánkba, nagy szeretettel, lelkes ünnepléssel várjuk. Talán éppen ezért nem jött el. De képviseletében elküldötte fiát: sir Harmsworthot. Budán, a Gellért téren várta ünneplő sokaság, élén az ország vezetőivel, és természetesen a Revíziós Liga vezetőivel. A Gellért-szálló előtti fogadtatás olyan ünnepélyes és lelkes volt, amilyen a lord megérdemelt, mintha maga lett volna olt. A látogatás lendített a magyar részről folyó békerevíziós világakción, melyben - külföldi lapukba írt cikkein kívül - utazásaival, megbeszéléseivel, előadásaival dr. Eckhardt Tibor is elöljárt, mindvégig. Rothermere lordot sokáig hiába várta a nemzet. Csak akkor jött Magyarországra, amikor a magyarság még nagyobb örömért: az áltata és a békerevíziós mozgalom, meg a történelem által előkészített talajon eredmény is kivirágzott. Akkor, amikor megtörtént az első bécsi döntés, mely visszahozta a magyarlakta Felvidéket. Ott volt Rothermere lord Kassán és együtt örvendezett a magyarsággal a honvédség ünnepélyes bevonulásán, élén vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóval. Az elismerésből, ünneplésből neki is kijutott, aki elsőnek emelte fel szavát a botorul elszakított magyar területek visszaadása érdekében. Most látta a nagyságos fejedelem, Rákóczi városának örömteli lelkesedését, amely mindnyájunkat magával ragadott, akik a csak hivatalos személyket és sajtót szállító első gyorsvonaton Budapestről oda érkeztünk. Nagy élmény volt számomra személyesen is megismerni a nemes lordot. Most már az első eredménnyel alátámasztott reménykedésben folyt tovább a történelmi küzdelem ősi területeinkért. És boldogan megérhettük, hogy a történelem viharzásában Kárpátalja és a Délvidék fegyver által, Észak- Erdély második bécsi döntés alapján visszakerült az ősi hazához. Somody István Péterffy Gyöngyi Riadó Ébredj Magyar! Földed eladják Érezd az erődet, kispiaci áron! mégha gyökeredet „EURÓPAI HÁZ” szívja is a gaz! lehet hajlékod!!? / Ébredj Nemzet! Ébredj Magyar! Vedd kézbe erődet Ne csüggedjen lelked! Hitegetésekkel Nemzethatalomhoz lepett el a gaz! Neked van jogod!! / Ébredj Magyar! Húzd ki magad! szenny lepte a tájad! Érezd Istenedet! verejtéked ára Mindig megsegített, tőzsdéken halad! ha a vész sújtott! / Ébredj Nemzet! Évezredek hordják -megnőtt a gyalázat, alkotó szellemed! mértéket nem ismer -Hozzák a hajnalt, ki mindent akar! lesz majd virradat! Nincs belátás! Ne félj hazádban! nagypiaci áron / Allamalkotáshoz, éhenhaláshoz lett: ISTEN Neked rendelt „emberi jogod”! Joggal; - LÉGY SZABAD!
