Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-09-01 / 9-10. szám
1999. október «ITTVAKOfct 3. oldal A VÖRÖS LEGENDA ÖSSZEOMLÁSA A magyar szabadságharc jelentőségéről egy német országgyűlési képviselő, Karl Theodor van Guttenberg kemény és reális politikai fejtegetése közben ezt kiáltotta bele a világba: „1956 októberében, egy elnyomott nép összetörhetetlen szabadságvágyát bizonnyította be, s vele annak a történelmi erőnek a létezését, mely ha nem volna: Kelet-Európának semmi reménye nem lehetne ahhoz, hogy a szovjetkommunizmus igáját valaha is lerázhassa magáról!” A szabadság és függetlenség pokolian kínzó vágya csak a vasfüggöny mögött élt. Európa keleti felének bolsevizálását, ahová az ezeréves nyugati hozzátartozás után a szovjet tankok és szuronyok betagolták a magyarok országát, az 1945-ös „felszabadulásról” teremtett kommunista-koalíciós legendákat még sohasem érte olyan megrázkódtatás, mint 1956. október 23- án. A magyar nép ezen a napon ismét a népek és nemzetek szabadságának vált ragyogó jelképévé, azzal az elszántsággal, hogy lerázza a zsarnokság láncait. Útját szegje a zsidó-bolsevizmussal társult pánszláv gyarmatosítók országdúlásainak, amelyeket fenntartani csak a fogantatása napjától állandósított legvéresebb terrorral lehetett. „Ez a forradalom már valamikor 1944 őszén elkezdődött, akkor, amikor az első szovjet katona átlépte a Kárpátok gerincét és Magyarországra megérkezett 'az első kommunista agitátor, - közli a forradalmunk okait kutatva Csonka Emil: - „A forradalom oknyomozó története 1945-1956” címmel megjelent könyvében. Ilyen átfogó mű magyar nyelven még nem tárgyalta az 1956-os népfelkelést, ami „akkor vette kezdetét mikor a szovjet haderő megszállta az országot, oka pedig az volt, ahogyan a szovjet katona és a kommunista párt bemutatkozott Magyarországon.” Csonka Emil könyvében, amelynek magyarországi kiadását nem volna szabad mellőzni, elénk kerül az úgynevezett háborús „bűnperek” kérdése, az összeesküvési per, a Mindszenty-per, a népellenes bűnök sorozata. A kuláküldözés a parasztság ellen, a munkásellenes sztahanovizmus a deportálások megrázó története. A kommunista rendőrállam kiépítése, az egyházüldözések, a magyar szellemi élet elnémítása és az egész szovjet gazdasági kizsákmányolás. Egy zsidókommunista rendszernek minden vad ütései. Volt a Szegedről induló 1919-es ellenforradalomnak egy igen sikerült plakátja: a Dunában mosakodó véresvörös ember. A szájában még ott a véres kés, amit a magyar emberekben megforgatott, de már mosakodik, töröli magáról a vért, ártatlan magyarok vérét. Ilyen csupa mosakodás és mellébeszélés az 1945-ös „felszabadulás” véres története is, a szovjet-bolsevizmus uralomra jutásának és berendezésnek előkészítése, az 1918/19-es országrontás ismétlése, egy magyar parasztforradalom címe alatt. Úrcsere, nyolcvan százalékig zsidó vezetéssel. Akit lehetett felakasztottak, deportáltak, koldus-sorba taszítottak. A19. évszázad szocialista és proletár harcaiban 1867- től 1945-ig összesen 17 magyar halt meg az akkori „feudális” erőszakszervek fegyverei előtt, míg 1945 és 1946-ban a kommunista-koalíciós országiás brutális nemzetírtást végzett: 60.000 magyart gyötörtek, megaláztak, kínoztak sokszor halálra a proletáruralom nevében és 15 ezret akasztottak fel a sztálinista vértörvényszékek ítélete alapján. Magyarország soha nem volt fasiszta állam. Nem a hivatásrendekben, nem az osztályok egymás melletti versengésében, vagy békéjén alapult a Horthy-rendszer. Az 1920 és 1945 között eltelt magyar korszakban sem fasizmus, sem demokrácia, és nem egypárt rendszer uralkodott. Az 1939- ben életrehívott országgyűlést már titkos szavazással választották meg, s ebben helyet foglaltak a Magyar Elet Párt, a Független Kisgazda Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Hungarista Mozgalom, a Keresztény Községi Párt és a Demokrata Párt tagjai. A magyar rendszer még 1944. október 15-ike után sem tudott fasizmussá alakulni, mert a vértanú Szálasi Ferenc által életrehívott kormányban is ott voltak a Magyar Nemzeti Szövetség, a három nemzeti párt képviselői. A magyar sors Európában beépített sors, a kárpáti magyar élettérbe évezredek óta. Szent István sem semleges magyar államot épített. Világnézetileg, keresztényileg és magyarilag soha nem lehetünk semlegesek és megalkuvók a bolsevizmussal szemben. Az ős országvédelem hőstett volt, szentistváni hivatástudat. A Szovjetunióhoz intézett hadüzenet parlamenti hozzájárulásakor az ellenzéki pártvezérek közül az a Tildy Zoltán mondta a leglelkesebb beszédet, nemzeti háborúnak deklarálja a szovjet elleni küzdelmet, aki az 1945-ös „felszabadulás” örömében több magyar protestánst gyilkolt meg, mint Caraffa, Varga Béla még 1941-ben a fajvédelmi törvényjavaslat tárgyalása során a zsidókérdés végleges rendezését „idősebb testvéreink” kitelepítésében látja, de az 1945-ös oszágvesztés után több magyar katolikus halálos ítéletét írta alá, mint Haynau. Nagy Ferenc 1942-ben a jövő Magyarország csillagképét a „totális Németországban” látja, de 1947-ben egyik beszédében már azt hirdette büszkén: „Minden más nemzetnél példásabban büntettük meg háborús bűnöseinket.” A nagy koalícióban Rákosi elvtárs társaságában azt mondta a német táborokban nyomorgó névtelen magyarokra: „ezek mind gyilkos fasiszták, akiket nem szabad Amerika földjére bebocsátani.” Sulyok Dezső, aki vérbíróként a legeurópaibb magyar koponyát, vitéz ómaraviczai Imrédy Bélát „háborús bűnösként” küldi a vértanúságba, így tanúskodik később ezekről az ártatlan magyarok kivégzését és legyilkoltatását előkészítő időkről: „A Rákosi klikknek az 1946, évi VII. törvénycikke, amelyet a köznyelv már megjelenése pillanatában „hóhértörvénynek” nevezett, adta meg Rákosi Mátyásnak a törvényesség látszatát példátlan tömeggyilkosságai, hosszú tartamú szabadságvesztés büntetései és az emberek tízezreinek letartóztatása számára. Ez a törvény a leggyalázatosabb, amelyet a magyar törvények tárába több, mint ezer év alatt beiktattak. Megszületésének sürgetése egyebek között Varga Bélától származik, aki nagyobb hévvel siettette a javaslat benyújtását, mint maguk a kommunisták.” A Kisgazdapárt nemzeti érzelmű képviselői maguk is megdöbbentek a javaslatban elrejtett borzalmas lehetőségek láttán, és a párt teljes értekezletén, amelyen akkor jelen volt mintegy 150 képviselő, a javaslatot egyhangúan elutasították, még tárgyalási alapként sem fogadták azt el. Miután ezek a magyarságot féltő képviselők végső érvénnyel elutasították a „hóhértörvény” javaslatot, szétszé-ledtek, már csak vagy húszán voltak a teremben, amikor Nagy Ferenc Miniszterelnök az 1945 utáni országrombolás „kulcsszemélyisége” Pfeiffer igazságügyi államtitkár társaságában megjelent és mint a pártélet diktátora jelentette ki a következőket: „A képviselői értekezlet megváltoztatta az előbbi határozatát, és a javaslatot eredeti formájában elfogadta.” 1945-ös „felszabadulás” utáni magyar sorsnak és magyar tragédiának talán a legriasztóbb jelensége volt ez, mert akkor megal-kuvással a megvádolt, legyalázott keresztény magyarságnak állítottak bitófát koalíciós cselszövéssel! Hívják össze valahol az új nürnbergi bíróságot! Ültessék oda a vádlottak padjára a felszabadulás előtti és utáni Magyarországot. És mi majd bizonyítani fogjuk, hogy Magyarország nem bűnös volt, hanem - áldozat! És mi bizonyítani tudjuk, hogy a keleti front és a József körúti aszfalt front magyar hősei, a Gyűjtőfogház és a Markó, a salzburgi börtön mártírjai egy azon eszméért haltak meg. Mi igazolni tudjuk, hogy egyetlen céltudatos országhódítás alatt pusztult és veszett a magyar nép. És egy azonos világerő omlasztotta össze géppisztolyos uralmával, omlasztja ma is csekkönyv uralmával Szent István Magyarországát! Major Tibor BÚCSÚ SZELECZKY ZITÁTÓL Mosolygó arcod, mint virágzó rét Árasztotta szép lelked illatát, Mondtál nékünk száz bűbájos mesét, Visszavarázsoltad múlt hős korát. Szemedből erő sugárzott, remény, Voltál szépnek, jónak magvetője, Tündöklő csillag, csodás tünemény, Rózsakertek bájos királynője. Bejártál minden magyar szigetet, Szavadra hitet nyert sok kétkedő, Szelíd hangod biztatott, szeretett, Kalászt bontott, mint májusi eső. Hosszú száműzetés idejében Elszántan törted a tespedt ugart, Hitted, hogy hazánk nagy lesz, mint régen S megáldja az Isten a magyart. Vágy gyötört...megtörten hazatértél, Szép ajkadon elhalt a vers, nóta, Csillag voltál, örök csillag lettél, Mennybe kísért száz szál piros rózsa. Cleveland, 1999. augusztus 12. SZEDENITS JENŐ Mindenkinek el kell olvasni!!! TORMAI CECIL BUJDOSÓ KÖNYV Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan időkben, mikor a halál fenyegetőzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, idegen tetők tövén, kémény kürtőben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkosrendőrök keze, vörös katonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása. Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élő emberek titkai. Talán eljön az idő, mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról-napra feljegyeztem az eseményeket, idő múlt felettünk és világos lett sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseit. Ha tévedtem, legyenek elnézőek, akik a könyvet olvassák. A tévedéseim a tükrök: a kis tévedéseinek a tükrei. Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetírói, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudtak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai eseményeinek a szemtanúi, mert lelkűktől távol állt minden, ami magyar. Maradjon fenn könyvemben az, ami vélünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének a kínja és becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltások esztendejében mi sajgóit át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkeken. Legyen a Bújdosó könyv a fájdalom könyve. Mialatt írtam, találkozni akartam benne azokkal, akik testvéreim voltak a közös szenvedésben. És ebben a könyvben velük akarok maradni még akkor is, mikor már sem ők, sem én nem fogjuk többé látni az új magyar tavaszokat. Budapest, 1920 karácsonyán TORMAY CECILE A Vörös Hadsereg még el se foglalta Magyarország teljes területét, még dörögtek az ágyuk, a bombák és búgtak a légiriadók, és Moszkva rendeletéinek hűséges követője, az un. debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány a Moszkvában 1945. január 20-án megkötött fegyverszüneti egyezmény 16. pontjának végrahajtásaként elrendelte, hogy az ország egész területén fel kell kutatni, meg kell semmisíteni, zúzó malmokba kell szállítani Tormay Cecil Bujdosó könyvét, és bűntettet követ el az, aki a Bujdosó könyvet kiadja, kinyomtatja, forgalomba hozza, azt külföldről az ország területére behozza, vagy aki a birtokában lévő Bujdosó könyvet másnak átadja. À. Miklós vezérezredes, akkori miniszterelnök által hitvány gyávasággal aláírt rendelet megszabja azt is, hogy az, aki a Bújdosó könyvet nem szolgáltatja be, kihágást követ el, és és háború idején hat hónapig terjedő elzárással, valamint 8000 P-ig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő.
