Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-08-01 / 7-8. szám
A nemzet napszámosai 1999. augusztus «ITTVAKÖfcT 11. oldal Kik azok az emberek, akiket az elmúlt 100-150 évben ezzel, az egyesek szerint lekicsinylőnek hangzó, mások szerint tiszteletreméltó jelzővel illetnek? Ezt a magyar néptanító érdemelte ki! A gyermekek rendszeres oktatása csak mintegy 200 évre tekint vissza. Mária Terézia 1777-ben kiadta a „Ratió Educationist” amivel lerakta a magyar közoktatás alapjait. Ekkor még nem volt szervezett tanár és tanítóképzés, hanem írástudók, leszerelt, világotjárt katonák, különböző egyetemeken végzettek, papok, szerzetesek vezették egy-egy falu iskoláját. A szervezett tanítóképzés a kiegyezés, 1867 után indult meg. Az első magának országszerte hírnevet kiváltó tanítóképzők között volt a 130 évvel ezelőtt alapított Budai Tanítóképző. A patinás intézet 130 év alatt a „néptanítók” ezreit bocsátotta szárnyra, akik valóban „napszámosbémek” megfelelő javadalmazásérta nép felemelkedéséért, általános műveltségének emeléséért, a tehetséges, népből származó fiatalok kiemeléséért, emberfeletti munkát végeztek. Az elmúlt évszázadban a falusi pap, a jegyző, a körorvos mellett a tanító képezte a falu értelmiségét. Mivel a tanítók zenei képzést is kaptak, egyben kántorok is voltak. így a falu minden jelentősebb eseményének - vasárnapi istetiszteletek, esküvők, keresztelők, temetések, stb. - aktív résztvevői voltak. Mivel a képzőkben gazdasági ismereteket is tanítottak, a falvakba kimenve, a kor színvonalának megfelelő korszerű mezőgazdasági módszereket is országszerte terjesztették. 21 éves kortól minden férfi katonaköteles volt. így a tanítóknak is be kellett vonulni. Mivel a tanítói oklevél az érettségivel egyenlő, sőt magasabb végzettségnek felelt meg, rövid alapkiképzés után tartalékos tiszti iskolát végeztek el és mint zászlósok, hadnagyok, későbbi években, - Főleg a két világháború éveiben- mint főhadnagyok, esetleg századosok vették ki részüket a Honvédség fejlesztésében és a Haza védelmében. A világháborúkban a tartalékos tisztek tízezreinek többsége a tanítók soraiból került ki. Ezek a tisztek a mellett, hogy a legénységgel szoros és meghitt kapcsolatban voltak, - hiszen sokszor a kezük alatt nevelődött fiatalok, leventék voltak a beosztottjaik, - nem egyszer a hivatásos tiszteket túlszárnyaló eredményeket értek el a harctereken. Több ezren szereztek különböző fokozatú vitézségi érmeket, és több százan érdemelték ki a legmagasabb magyar és szövetséges /német/ kitüntetéseket. A Budai Tanítóképző alapításának 130. évfordulóján került sor az 50 évvel ezelőtt, 1949-ben végzet képzősök aranydiplomájának ünnepélyes átadására. A tanítóképző, azóta főiskolai rang ra emelkedett főigazgató igazgatója, Dr. Kelemen Elemér megható szavakkal elevenítette föl a képző 130 éves történetét és köszöntötte az 50 éve végzett, már deresedő hajú, de egyenes derekú és őszinte lelkesedéstől ragyogószemű aranydiplomásokat, akik évtizedeket töltöttek el magyar fiatalok generációinak hazafias és nemzeti szellemben való nevelésével, oktatásával. Az aranydiplomások között többen nem csak országos, de nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket értek el, sportolók képzése, gyógypedagóiai munkásság, a filmszakma, a történelemkutatás területén. Az aranydiplomák átadása után, meghitt, baráti beszélgetés során elevenítették fel az 50 év előtti emlékeket. Néma felállással és kegyeletes meghatottsággal emlékeztek arra a volt 11 osztálytársukra, akik már az égi iskolákba szolgálják a nemzetet. A visszaemlékezések után elhatározták, hogy a legközelebbi találkozásig nem várják meg a „gyémánt diploma” átadását, hanem évente találkoznak, ahol nem csak családi és diákemlékeket elevenítenek föl, hanem szót ejtenek az ország sorsáról is, ahol ki-ki a maga területén hasznosítani tudja több évtizedes élettapasztalatát, mert a „ nép tanítói” még most is gerincét képezik az új generációk oktatásának, nevelésének. Az aranydiplomás egykori „néptanítók” megérdemlik, hogy neveik ez ünnepélyes alkalommal megjelenjenek lapunk hasábjain, ezúton kifejezve a szerkesztőség tiszteletét.- tudósító -Balról jobbra: Első sor: Bodor Gábor, Merics István, Szabó Egon, Szalay Róbert, Bodrogi Károly, Vécsei László Második sor: Bartyik János, Kakácsony Jenő, Milei György, Dr. Kelemen Elemér főigazgató, Foky Ottó, Csernus Imre, László István, László József, Székely Árpád, a főiskola főtitkára 99 99 (Részlet „Az én fiam is kérdezett“ c. 1995-ös VETÉS Kincses Kalendárium írásából.) (...) Az „idegenek Magyarországon” kifejezés hallatán nekem olyan dolgok jutottak eszembe, mint például a Magyar Királyság korai évszázadaiban a német lovagoknak, nemeseknek nyújtott földadományok; a szászoknak adott kiváltságok; a magyar földeket feldúló kunok betelepítése; a tatárvezető oláhok Erdélybe szivárgásának engedélyezése; később vallási-kultúrális téren történő támogatásuk; a Horia-Closca-féle magyarirtás; Avram láncú partizánháhorúja; a Mária Terézia alatti diszkriminatív adózás; a nemzetiségek viselkedése a 48-as szabadságharc idején; a Szamuely-banditák által kivégzett magyar parasztgazdák; a Kisantant megszálló hadműveletei az I. világháború után, Trianon kedvezményezettjei; Péter Gáborék 1952-es halállistája a magyar értelmiségről; a Rákosi-éra államvédelmi tisztikarának családfái, és még - sajnos - sorolhatnám azokat a tényeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a „szép idegen” kifejezést csakis az akasztófahumor ötölhette ki... És mégis! Az a szó, hogy „idegen”, egyáltalán nem hangzik magyarul olyan utálkozva, gyűlölködve, megvetőleg, mint mondjuk a francia l’etranger (amihez dukál a safes, azaz piszkos jelző!), a román bozgor szóról nem is beszélve. /.../Az idegenszó nálunk csak annyi jelent: most még nem tartozol közénk, de ha közénk akarsz tartozni, hát becsüld meg magad, és közénk fogsz tartozni! Egyáltalán nem leszel idegen! Vannak azonban, akik túltengő önbizalmukban egyáltalán nem akarnak közénk tartozni, sőt azt állítják, hogy ők éppen attól szépek, hogy idegenek. Mi viszont nem vagyunk szépek, és nincs is ránk szüksége a világnak; csak annyi a létjogosultságunk, amennyire őrá tudunk és akarunk hasonlítani, és dolgozzunk azért, hogy ő megvalósíthassa önmagát. (...) Ma még álarcban ügyködik felszámolásunkon, így nehezen különböztethető meg a „szép” idegen attól, aki még lehet idegen, de szíve már magyarul dobog, miként magyarul dobogott mindhalálig a szláv Dugovics Titusznak, Damjanichnak, Petőfinek, a germán Leiningennek, az örmény Lázárnak, a zsidó Fuchs Jenőnek, egyáltalán az aradi és az 56- os vértanúknak, mint az összes „idegenek”, akik dehogy voltak idegenek! Azért hogy a búzát a konkolytól, a „jöttmagyarokat” a közénk szórt számító „szép idegentől” meg tudd különböztetni, néhány jellemző megnyilvánulására ez utóbbiaknak rámutatnék. íme: a „szép idegen” az,- aki habzó szájjal hirdeti a kullancsok vérszívási jogát, de tagadja a birkák vakaródzási jogát;- aki hetedíziglen nem tudja megbocsátani, hogy te vagy ősöd nem volt hajlandó érte, helyette, miatta elpusztulni;- aki mögötted lép be a forgóajtón, de előtted jön ki;- aki tiltakozik a kötelező katonai szolgálat ellen, de ő maga a nőket is besorozná- aki a több százezres munkanélküliséget a komcsik által elkapatott páriák megregulázási eszközének tartja, de ha ő bizonyul alkalmatlannak és feleslegesnek százhuszonkilenced magával, hetedhét országra szóló sivalkodásba kezd;- aki a tények ellen így „érvel”: „Ön gyűlölködik. Ön hülye. Ön ...ista.”;- aki, ha leég az egész utca, megtiltja mindenkinek, hogy saját kárát felemlítse, bezzeg az övét eszedbe juttattja évente 365-szőr;- aki öt perc beszélgetés után elárulja, hogy magyar nemzet nincs, nem is volt (csak a fajgyűlölők találták ki), sőt kereszténység sincs, az csak egy különös rabbi tévtana;- aki azt mondja: „Kaparj kurta, neked is jut! Ámbár te hülye vagy hozzá!”;- aki azt mondja: „A tölgyfa létének egyetlen érdeme, hogy a gyönyörű fagyöngy virulhasson belőle. A tölgyfa fagyöngy nélkül meg sem tudni élni...!”;- aki csodálkozva kérdi: „Hát miért baj az, hogy elfogy a magyar?”;- akinek csak jogai vannak, kötelesség nélkül;- aki a homoszexuálitást és marihuána fogyasztást csak annyira tartja társadalmilag veszélyesnek, mintha valaki lakótelepen nyitott ablaknál szaxofonozik;- aki azt mondja: „Ha ti nélkülünk szervezkedtek, akkor biztos, hogy ellenünk szervezkedtek!”;- aki szerint kidobott pénz, amit ráköltünk a tömegközlekedésre (persze ő luxuskocsin suhan), a közoktatásra (az ő kölke Nyugaton tanul), az egészségügyre (neki magánorvosa van), a közrend-védelemre (őt megvédik gorillái), a honvédelemre (ha baj van, ő elsőnek pucol meg innen) és egyáltalán! Mindent el kell pusztítani, aminek a neve úgy kezdődik: „állami” vagy „Köz-”;- aki éjjel-nappal a másság dicséretét zengi, de egyetlen dolgot nem képes megbocsátani: ha valaki más, mint ő!; És sorolhatnám napestig. De hogy valami kedvderítőt is mondjak, szoktak ők fenyegetőzni is. Imigyen:- „Ha egyszer kivonnánk a magyar kultúrából a ...’’Eddig még nem vontak ki semmit. De ha egyszer... mégis... ha már úgyis méltatlanok vagyunk rá... talán mégis csak kivonják...És milyen, szép is lehet egy idegen messziről, jó messziről... -inszurgens -(nemesi felkelő a magyar rendiség korában) Az iskolák megszüntetéséről Az elmúlt hetekben, hónapokban sorra szüntették meg Magyarországon azokat az általános iskolákat, melyekről a kulturális minisztérium megállapította, hogy további üzemeltetésük nem gazdaságos. Magyarországon magyar iskolákat .szüntetnek meg ! Eddig csak az elcsatolt területeken, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából és Szerbiából hallottunk hasonló híreket... Esztergomot is utolérte az „iskolamegszüntetési hullám”, városunkban egyelőre a Balassa Iskolát szüntették meg, de szóba, került a Petőfi, és a József Attila iskolák neve is. Az „illetékesek” arra hivatkoznak, hogy mivel egyre kevesebb a gyerek, így az iskolák fenntartása, és üzemeltetése nem gazdaságos. Ugyenakkor Pokorni Zoltán oktatási miniszter egy fórumon kijelentette, hogy fejleszteni kívánják a cigány oktatást, és a hátrányos helyzetű cigány oktatási intézményeket az eddigieknél is fokozottabb mértékben kívánják támogatni. Magyar iskolákat bezárunk, cigány iskolákat fejlesztünk... Tessék már mondani, tulajdonképpen kiknek az országa ez ? ! D. L. Eröss Attila (marosvásárhelyi költő) Gyűlölet Gyűlöl, mert tőle többre nem telik; Mert nem nőtt fel még soha emberig. Gyűlöl már puszta életed miatt, Hogy ez a föld még neked helyet ad. Gyűlöl, ha a szád felsír, vagy nevet, Ha a keresztet másképpen veted. Gyűlöl s nem érti, egyetlen szavad; S amit nem ért meg, az nem is szabad! Gyűlöl, mert titkon százszor meglopott, S útszélre lökte jogos holnapod. És nincs vége már. És nem is lehet: Gyógyíthatatlan ez a gyűlölet.
