Szittyakürt, 1999 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám
1999. január-február *ZITT<MKÖfcT 5. oldal Vitézi ének hat hősről Ecsedi-Csapó József főhadnagy, Koncz József főhadnagy, Rozs József zászlós, Szarka Péter karpaszományos tűzmester, Krisztin Péter szakaszvezető és Scheppanthal Ferenc tűzoltó Hősi emlékének írta: Kerecseny János a Hazáért hadirokkanttá vált egykori pozsonyi honvédtiszt. 1 Csillagszórós Csaba útján Hat katona vágtat: Ilyen hat hőst ez a világ, Hej, csak ritkán láthat. Hatan voltak ezer ellen! Hatan szembeszálltak: Fehér hóban, véres hóban Mindhalálig álltak. Árpád földjét, Munkács várát Rabló lepte éjjel, Rákóczinak szent örökét Durván dúlva széjjel. Az ősi föld népe szunnyadt,- Mély a hajnal-álom - A rablónak jó idő ez: Rajt’ ütött a váron. 2 Pokollá vált így csakhamar A hídfőnek tája: Tigris gyanánt rohantak a Hős magyarok rája. S mintha héroszkorszakbeli Rege elénk lépne: Pisztolyokkal rontottak a Cselák páncélgépre! Negyven rabló omlott össze, Negyven hulla sorba’, S futott, rohant a többi, mint Gyáva farkascsorda. Rettenthetetlen magyaroknak Dicsőség a látvány: Páncélkocsi, golyószórók, Géppuska a zsákmány. 3 Ezer zsivány! Páncélkocsi, Ágyú, golyószóró, Géppuska és lángot-vető Tüze gyilkos, forró. A Latorca hídfőnél csak Kisded magyar őrség. Ám szivökben bátorságból Annál nagyobb bőség! És alighogy a bősz banda Magyar földre lépett: Támadott már hat hős vérünk: Lőtt, szúrt, vágott, tépett. Hullt is a cseh véres hóra Nyomban, mint a kéve, Összelőve, összevágva, Magyar vastól érve. 4. De a győztes hat magyarnak Kiömlött a vére Édes hazánk vérrel szentelt Ősi, bús rögére. S megkövült ím a legenda Örök valósággá: Hat magyar hős égi kürtön Hirdeti világgá: Legyenek bár ez új korban Gyáva, korcs szokások: Magyar földön mindig lesznek Új Leonidászok! Mindig lesznek ezer ellen Hatan szembeszállók: Halált osztó félistenek, Hősi halált várók! A munkácsi csata Az Országgyűlés Felsóházának 1939. Január 8. Ülésén Hubay Kálmán jelentkezett szólásra, hogy elmondja interpellációját, a „rendőrség által foganatosított letartóztatások ügyében." Ragyogó szónok volt, érdekesen beszélt és szép magyarsággal elmondott mondatai után olykor még a kormánypárti sorokban is összeverődött pár tenyér. A fiatal, zöldinges képviselő a belügyminiszteri székben ülő Keresztes Fischer Ferencied fordult, megkérvén, hogy figyeljen az elmondandókra, mert az egyenesen a nagyhatalmú belügyminiszter úrnak szól. A belügyminiszter hatalmasat ásított és legyintett a kezével. „Ismerjük - mondotta alig hallhatóan. Hubay Kálmán megkérdezte a belügyminisztert, vajon van-e tudomása arról, hogy a rendőrség minden ügyészségi végzés mellőzésével letartóztató parancsot adott ki egyes Hungarista párti személyek ellen. A belügyminiszter ismét ásított egyet, mire Huba Kálmán felsorolta a letartóztatottak névsorát, majd csendesen hozzátette, hogy csak egy bizonyos Rozs József nevű egyént nem sikerült megtalálnia a nyomozó detektiveknek. Keresztes Fischer ismét csak legyintett: „Majd megtaláljuk őkéimét." Hubay Kálmán tagadólag intett karjával: Rozs Józsefet nehezen találják meg kegyelmes uram fogdmegjei. „Legyen nyugodt a képviselő úr, egészen biztosan megtaláljuk" felelte a belügyminiszter. .Ismétlem - folytatta Hubay Kálmán - Rozs Józsefet sohasem fogják már megtalálni, mert tegnap hősi halált halt Munkácson a magyar határok védelmében.. ‘ Rozs József tartalékos zászlós, a hungarista, aki .állami és társadalmi rend (elforgatásával" vádolván, cseh ágyúk bömbölése, gépfegyverek ropogása közepette „rongyos gárdistaként" mondotta el a maga szép magyar védőbeszédét, szent, hősi eposzát és Munkács védelmében hősi, hungarista halált halva, nem felelhetett földi bírái előtt az ellene emelt vádakra ,Az országhatárt jelző sorompók felől három cseh páncélos kanyarodik a Munkács felé vezető útra - olvassuk a harcostárs, egy rongyos-gárdista feljegyzését-, ebben a pillanatban Rozs József felugrott az első páncélosra és tojásgránátját bevágta annak figyelőnyilásán. A gép megrázkódott, feldobta magát a levegőbe és Rozs József széles ívben zuhant vissza az útra. Estében a második páncélosból gépfegyversorozatot nyitottak reá, ami levitte fél koponyáját és Rozs József holtan terült el a földön." Szép és szent magyar halála volt, és mi, az 1956-os szabadságharcosok mélységes hittel hisszük, hogy a magyar állami és társadalmi rend felforgatásának vádja alól az örök magyar Isten ítélőszéke előtt kapott dicső magyar lelkes felmentő ítéletet. Hatvan esztendővel ezelőtt, amikor a nemzetet szólította a történelem, amikor a magyarságot hivta a kötelesség, akkor a Hungarista Mozgalom fiatal tízezrei voltak azok, akik hívás nélkül, parancs nélkül, sőt parancs ellenére szabadcsapatokba verődve, lelkesedve rohantak, hogy segítségükre siessenek a szabadságért harcoló felvidéki magyar, szlovák és rutén testvéreinknek. Ezek voltak azok a hungaristák, akiket azzal vádolt egy tövig megrothadt liberális társadalom, hogy eladják a hazát, ezek mentek a Magyar Szent Korona számára nagyobb hazát szerezni. Akiket azzal vádoltak, hogy fel akarják forgatni az állami és társadalmi rendet, azok mentek, hogy a cseh állami és társadalmi rendet forgassák fel. A Dob utcából nem ment szabadcsapat, azok kémkedtek a csehek javára. A Gettóból nem ment szabadcsapat, azok pénzt gyűjtöttek a cseh hadseregnek. A galiciánerek közül, a kaftánosok közül, a hernyósapkások közül nem menfszabadcsapat, azok papírbakancsot szállítottak minekünk, a cseh hadseregnek drukkoltak mi ellenünk, a magyarok ellen. Mikor véget ért a hősi harc, mikor a mi hungarista testvéreinket szinte halálra kínozták a munkácsi várbörtönökben, amikor lábukról leverték a körmöt, eltörték bordáikat, akkor megint előjöttek a síbolók, a galiciánerek, a kaftánosok és bérenceik, és megint pocskondiázni kezdték azokat a magyar nyilasokat, akik öt esztendővel később, 1944. október 15-én magyar szívük sugallatára teljesítették kötelességüket a magyar haza iránt. 1999. január 6-án volt hatvan esztendeje, hogy a munkácsi csata lezajlott, amely a magyar hősiesség felejthetetlen példája marad. Ebből az alkalomból közöljük a harcok egyik résztvevő rongyos-gárdistájának versét, amelyet 1941-ben az ütközet évfordulóján, a Latorca-hídon elhelyezett emléktábla leleplezésekor mondott el: Évfordulója annak a nagy napnak, A hősök napjának, január hatnak. Úgy rémlik fel most is, mintha csak ma volna, Latorca jobbpartján géppuska pattogna. Távoli hegyeknek visszhangja morajlik. Cseh ágyúknak hangja innen-onnan hallik. Miközben meglepte Munkácsot csehek szennyes árja, Hát már senki sincsen, aki útját állja?! Az éle elérte a vashíd-korlátot. Most jön a nagy csoda, amit még ember nem látott. Mint vészes förgeteg a tajtékzó vízen, Rohannak a hídra, nem többen mint tízen. Elszántak, magyarok, a „Rongyosok" sorából. Osztják már a halált, mégpedig javából. Csattog a puskatus, kézigránát robban, Minek a nyomában sok élet kilobban. Megállt az áradat, megtorpant a hullám, Megretten a gyáva szerte a sok hullán. Majd még egyszer jönnek páncélos rohammal, Oroszvég utcáján sok harckocsi nyargal. A „Rongyos” a harcot kemény daccal állja, Orgyilkos golyója száz halált szór rája. Ha már meg kell halni, legyen becsülettel: Tankra ugrik egyik könnyű lendülettel, Holtan bukott a cseh kormánykerekére, így került be a tank áron fenekére. Elszántság és bátorságnak láttán, Félelem vesz erőt a csehen, a gyáván. Fegyverét eldobja, keres menedéket, Otthagyja Munkácsot és vele Oroszvéget. Megfutott a cseh, hej, de milyen áron! Itt marad közüle vagy kétszáznyolcvanhárom. Páncélost, ágyúkat zsákmánynak itt hagyták, Hogy mily hősök ők, itt is megmutatták. Mire a téli nap a ködöt eloszlatta, A harcban hat „Rongyos" is az életét otthagyta. Életüket adták, nekik nem volt drága, így maradt meg Munkács és él a „Rongyos Gárda"! Helyezzük el a hatvanadik évforduló alkalmából az emlékezés virágkoszorúját a Munkács feletti síkon besüppedt hat rongyos-gárdista sírra, tudván, hogy a halottak akkor halnak meg igazán - ha elfelejtik őket... Major Tibor Autonómiát, autonómiát! Örömmel hallottuk, hogy a délvidéki magyarság meghirdette az autonómia iránti követelését. Már a megfogalmazása is figyelemreméltó, nemcsak a magyarság számára, de a többi nemzetiség számára is. Mert kevesen tudják, hogy a jugoszláv államot képező nagyobbik tagállam, Szerbia: tulajdonképpen erősen nemzetiségi alakulat. A magyarokon kívül ott élnek nagy számban az albánok, aztán az ország nyugati részén a szandzsákbeliek, akik ugyanúgy mohamedánok, mint a bosnyákok, majd pedig a sor végén a cincárok, akik az ország északkeleti részén találhatók. Tehát, még egyszer: Szerbia nagymértékben van nemzetiségekkel terhelve. Érthető is, hiszen maga a Jugoszláv állam új keletű képződmény, amit a győztesek hoztak létre az első, majd a második világháború után. Csak hát nem állta ki a történelem próbáját. A délvidéki magyarok vezetői fejlett politikai érzékről tettek tanúbizonyságot, amikor szövetséges erőkre is támaszkodni akarnak. Nem is szólva bátorságukról, hiszen köztudott, Jugoszláviában erős a diktatúra. Ám, ennek a diktatúrának van bizonyos társadalmi, vagy inkább nemzeti alapja. Hiszen nemcsak a polgárok szabadságának a korlátozását jelenti: a „veszélyes” nemzetiségi erőket is szorításban tartja. Nem ok nélkül hangoztatják Milosevicsék az ország függetlenségének és területi integritásának érveit. Mert az ún. Kis-Jugoszlávia, rövid történelme folyamán most van a legnagyobb bajban. És a kisebbik tagköztársaság, olaszul Montenegro, szlávul Crna Gora, nem mindig szolidáris a nagy testvérrel, Szerbiával. Igaz, Belgrád is a még nagyobb testvérre kacsintgat: Oroszország felé, de még Fehéroroszország is jó lenne neki. Szerbiában négy számottevő nemzetiség van: melyek négy szomszédos országban élnek összefüggő területen, számottevő mennyiségben nemzettestvéreink, akik nem kapták meg a szükséges támogatást a magyar kormánytól. Pedig, egybeken kívül, nagyszerű alkalmakat jelentett a három alapszerződés, melyeket azonban csak az autonómia kikötése igazolt volna. Szégyenletes megállapodások ezek! Olyanok, amilyeneket csak a magyarsággal ellenséges beállítottságú kormányok köthettek. Az alapszerződések aktivistái pedig ma is a hatalom valamilyen pozíciójában ülnek. Haláleset kivételével. Ugyanis az országgyűlési tagság, a diplomáciai beosztás is a hatalomból való részesedést jelenti. Visszás állapotok vannak ebben az országban! A kártevők tekintélyes helyeken, szabadon garázdálkodhatnak, esetleg nagy pénzek birtokában! Biztató jövőt csak ezek nélkül és ezek kárára lehet kimunkálni! És erről nem tehetünk le! Dr. Komáromi Szilveszter Esztergom
