Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)
1998-08-01 / 5. szám
6. oldal ÍZITTVAKÖfeT 1998. augusztus-szeptember ▼ Kilenc év után, ismét reménykedve Zas Lóránt visszaüt 1989. június 16-a után, amikor a Hősök terén százezer ember előtt temették Nagy Imrét és mártír társait, az ország örvendezett az igazságtételnek, mert a negyvenéves kommunista diktatúra összeroppanást látta az eseményben. Több százezer ember reménykedett abban, hogy a több évtizedes mellőzés, megaláztatás után tisztességes, erkölcsi és anyagi rehabilitálásban részesül, és a kommunista diktatúra bűnei elnyerik méltó büntetésüket. 1989 június 16-án még senki nem gondolt arra, hogy öt reformkommunista „szentéavatása” - amit egy jelképes üvegkoporsóval akartak hitelesíteni - tulajdonképpen az első lépés volt az 56-os forradalmárok elárulásához, a forradalom történetének meghamisításához, 1956 eszméinek, eredményeinek és dicsőségének kisajátításához a „reform”kommunisták számára. Mert mi történt az elhíresült Nagy Imre temetés után? A reformkommunisták, Nagy Imre még élő követői, magukat és eszmetársaikat nagy sietve pozícióba helyezték és a valódi forradalmárokat igyekeztek, sajnos sikerrel, a média segítségével elhallgatni, elhallgattatni, vagy félreállítani. E reformkommunistáknak a liberálisok segítségével sikerült a forradalom kibontakozását szabotáló és október 30-án a forradalom győzelmét meglovagoló, majd november 4-e után a forradalmat eláruló köpönyegforgatókat forradalmi hősökké kozmetikázni, és a valódi hősöket rágalmakkal, hazugságokkal lejáratni. Ennek a sunyi manipulációnak a fellegvára az ún. „56-os intézet”, amit Soros György pénzéből hoztak létre, és üzemeltetnek a történelemhamisítók. Az elmúlt kilenc évben számtalan konferenciát szerveztek, könyveket, tanulmányokat, bibliográfiákat adtak ki, gondosan ügyelve persze arra, hogy ezekben csak a liberális reformkommunisták szerepe domborodjon ki. Az intézet munkatársai között véletlenül sem találni egyetlen valódi forradalmárt. A kommunisták 1994-es győzelme után bontakozott ki teljes valóságában az intézet. Soros György pénze mellé jelentős állami támogatást kaptak, így már 24 „kutatóval” igyekeztek a reformkommunisták eredményeit feltupírozni, és a forradalmárok világraszóló tetteit elbagatellizálni. S, hogy a csalásra senki ne jöhessen rá, ötven évre titkosították az ’56-ra vonatkozó dokumentumokat, hogy más hozzá ne férhessen azokhoz, és esetleg rámutathasson az igazság megcsúfolására. Szerencsére a nép 1998-ban felébredt csipkerózsika álmából és demokratikus úton leváltotta a liberális-postkommumsta koalíciót. Hatalomba emelve azt a fiatal, tisztamúltú politikus gárdát, amely 1988-89-ben elsőnek emelte fel szavát és transzparenseit: „Igazságot ’56-nak- FIDESZ”. Igen! Kilenc év késéssel valóban igazságot kell szolgáltatni ’56-nak, az ’56-osoknak. Nem néhány tucat reformkommunistának, hanem a még itthon és külföldön élő valódi forradalmároknak. Tudatosítani kell az emberekkel, hogy a világ-kommunizmusra az első csapást 1956 jelentette, és ezt a csapást nem a reformerek kommunizmust javítgatni próbáló kísérletei jelentették, hanem azok a forradalmárok, akik fegyvertelenül kezdték el a harcot Október 23-án és egy hét alatt, - a reformkommunisták gáncsoskodása ellenére - győzelemre vitték azt\ Ehhez első lépés az ún. ’56-os intézet káros, történelemhamisító tevékenységének megszüntetése kell legyen! ’56 történetének feldolgozását olyan szakemberekre kell bízni, akik a valódi forradalmárok segítségével és tapasztalatával, a teljes nyilvánosság bevonásával írják meg a tankönyvek 1956-ra vonatkozó részeit, az általános iskoláktól az egyetemekig, ők adják ki a forradalommal kapcsolatos könyveket, tanulmányokat és szervezzék az ’56-os konferenciákat. Reménykednek a még élő ’56-osok, hogy kilenc év elhallgatása, mellőzése után az új nemzeti kormány végre valóban történelmi igazságot szolgáltat, és kozmopolita reformkommunisták helyett, valódi forradalmárokkal fog együttműködni 1956 igazságáért. Beszterczey Rudolf Zas (Szász) Lóránt, mint költő, évtizedek óta jogos ismeretségnek és megbecsülésnek örvend a nemzethű emigráció köreiben, és az utóbbi években már otthon is sikerült áttörnie az elhallgatottság betonfalát, bár még messze áll attól, hogy végre elfoglalhassa az őt megillető helyet egyetemes irodalmi életünkben. A mindent kisajátítani akaró liberálbolsevista szellemi-terrorcsapatok gondoskodtak és gondoskodnak arról, hogy a magyar szellem egyik legnagyobb ma élő lírikusa kitagadott legyen. Ennek egyszerű a magyarázata: ellentétben a köpönyegforgatók világbajnokaival (hadd ne említsünk most neveket nem volt soha a kommunizmus megszállott híve, akiből nagyhirtelen a baloldali értékeket is vállaló, nemzetieskedő mélymagyar lett, hanem a kezdettől fogva a nemzeti gondolat elkötelezett, megalkuvást nem ismerő harcosaként vetette magát a küzdelembe. Szókimondásával sok ellenséget szerzett magának, tehetségével, szakai sikereivel pedig sok irigyet. És nem csak a nemzetellenes brigádok „humánus” köreiben, hanem álnemzeti gyászvitézeink mindent mindenkinél jobban tudni vélő, önmutogató táborában is. Tavalyi meghurcolásának, bebörtönzésének és anyagi tönkretételének okait - bár mindent elkövettek, hogy „gazdasági-bűntény ” színezete legyen a dolognak - szintén következetesen nemzethű politizálására vezethetjük vissza. De Zas Lórántot nem lehet megfélemlíteni! Zas Lóránt nem alkuszik! Zas Lóránt visszaüt! Ahogy egyik versében írja: Röptömet nem állítja meg senki, vagyok a költő és nem tengelengi bohóc az uborkafán. Szavaimból nem szőhetnek fércet, vagy bársonyt trónusokra, mondom az igazat és a kórusokban üvöltők hadát lehányom. Ülnék inkább a börtönökben, meghalnék átkozódva, vagy hörögve, semmint nevessen rajtam, vagy utáljon unokám. Erre bizonyíték az otthoni választások előestéjén megjelentetett legújabb kötete, az ,,Amerikai börtönben (is) írtam ”, amely az 1977-ben kiadott „ Ülsz ’’ című munkája után a második, prózai írásokat tartalmazó gyűjteménye, s amely a költő utóbbi években írt politikai tartalmú kinyilatkozásait foglalja magában, kiegészítve a jólismert Zas-líra legújabb gyöngyszemeivel. A kötet Zas Lóránt válasza mindazoknak, akik megpróbálták elhallgattatni, de azoknak is, akik, bár szimpatizálnak gondolataival, mégsem mertek nyíltan kiállni mellette, s inkább fűben lapuló nyűiként akarták kivárni a fejleményeket. De azoknak is válasz ez a könyv, akik magukat ugyan a nemzeti gondolat megtestesítőiként próbálják megjeleníteni, valahol titokban mégis megnyugvással fogadták, hogy egy „vetélytársat” kivontak a forgalomból, mert úgy hitték, hogy ezáltal az ő szerényebb szellemi képességük fényesebbnek fog látszani. De tévedtek! Zas Lóránt legújabb könyvét - mint minden eddigit - a saját költségén volt kénytelen kiadni. Nem azért, mert nem tud mit kezdeni a pénzével, hanem mert több évtizeden keresztül bizonyított tehetségét, kitartását, nemzeti elkötelezettségét mind a mai napig nem honorálták „nemzeti könyvkiadóink” azzal, hogy végre legalább ezt a terhet levegyék a válláról. Zas Lóránt nekik nem szalonképes. A kommunista terroruralom egykori társutasainak, akik ma már természetesen nemzeti elkötelezettségű, felelősségteljes alkotóknak számítanak - mint a Rákosihoz egykor szerelmes ódákat írogató Csoóri Sándor és hasonszőrű elvbarátai - persze minden böffenését az igényesség látszatával díszcsomagolásban találják a gyanútlan olvasóknak. Ehhez, úgy hiszem, nem kell további kommentár... A már újra szabadlábon tartózkodó - anyagilag tönkretett és feltételezhetően majd újabb perekkel fenyegetett - költő még ebben a rózsásnak egyáltalán nem nevezhető helyzetében is azt tartotta legfontosabb feladatának, hogy a választásokra készülő magyarság felé a megalkuvást nem ismerők igazságait tolmácsolja. írásai kivétel nélkül közelmúltunk fontosabb sorskérdéseire keresik a választ, nem kímélve semmit és senkit, és csakis az általa vallott és hitt magyar igazságot elfogadva útmutatónak. Mint már tudjuk, a jelenlegi magyar társadalomban az ő könyve sem okozott semmiféle változást - sok más hasonló szellemű munkával együtt -, legfőképpen azért, mert ezeket a műveket egyszerűen elhallgatják, a tágabb értelemben vett olvasóközönség elől eltitkolják s így olyanná teszik, mintha nem is léteznének. Zas Lórántról el lehet mondani, hogy nem ír túl sokat. Nem tömködi saját bölcsességeivel tele az általa immár ötödik éve szerkesztett és kiadott Magyarok Vasárnapja amúgy is szűk hasábjait hónaprólhónapra. Am ha megszólal, akár versben, akár prózában, akkor oda kell figyelni. Nem ismer kegyelmet, ha a magyar szellem védelmében tollat ragad. Ez az egyik legnagyobb erénye - a másik oldalon pedig, „bűne”. Fontos kortörténeti dokumentum ez a könyv: a magyarság legújabb kori elárulásának dokumentált leleplezése. De leleplezése a nemzetközi pénzvilág emberiségellenes, színfalak mögül irányított gátlástalan, világhódító tevékenységének is, amellyel a költő szembeszállni merészkedett. Ha már ellenségei - akik egyúttal a magyarság ellenségei is - agyonhallgatásra ítélték egész életművét, legalább mi, hasonló gondolkodású magyarok tiszteljük meg annyival az idén tavasszal hatvanadik életévét betöltött költőt, hogy igazságai - amelyek egyúttal a magyarság igazságai is - ne csak pusztába kiáltott szóként hulljanak a semmibe. D. K. Zas Lóránt AMERIKAI BÖRTÖNBEN (IS) ÍRTAM című 280 oldalas könyve 25 US-ért megrendelhető: HUNGARIAN’S SUNDAY 8223 SVL BOX, VICTORVILLE, CA 92392 USA Szoboravatás Nyolc esztendővel ezelőtt határoztuk el, hogy emlékművet állítunk az 1945-1956 közötti időszakban mártírhalált halt, kivégzett bajtársaink emlékének. Nyolc hosszú esztendő kellett ahhoz, hogy az engedélyt megkapjuk. Nyolc hosszú esztendő alatt végigjártuk a bürokrácia, a régi világból itt maradt és ma is burjánzó kommunista adminisztráció sokszor kimondottan rosszindulatú beosztottjainak kétkedő és elutasító döntéseit. Ennek eredményeképpen végül is kénytelenek voltunk bizonyos kompromisszumokat kötni csupán azért, hogy az emlékmű építését megkezdhessük. Emlékezzetek vissza, annak idején sűrűn ácsolták a bitófákat és nem volt hét, vagy akár nap, hogy ne végezték volna ki egyik vagy másik bajtársunkat. Emlékezzetek vissza, hogy annak idején megfogadtuk, ha valaki közülünk túléli ezt a poklot, ha valaki közülünk még egyszer szabadlábra kerül, annak becsületbeli kötelessége lesz megörökíteni azok neveit, akiket a Rákosi-Sztálin halálbírák küldtek a bitófára. Megfogadtuk, hogy életáldozatukra emlékezni fogunk, hogy soha többé ne szenvedjen ez a nép az idegen megszállók és a megalkuvó kiszolgálóik terrorjától. Beszélhetnek az okosok, a mindent megbocsátok, a felejtést prédikálok, de azokat az éveket nem lehet, és mi - akik közvetlen tanúi és átélői voltunk - nem is tudjuk elfelejtem. Még a fülünkben hangzik, amint kivezették őket a halálos cellából, amikor felhangzott a reggeli csöndben ércesen, minden remegéstől mentesen az utolsó búcsúkiáltásuk: „Isten veletek, bajtársak". Hallottuk, amint a kivezényelt ÁVH-sok, vagy az olcsó cirkuszra váró söpredék hangos röheje közepette hirdette ki a halálbíró a kivégzésre utasító parancsát. Pár pillanatig néma csend uralkodott, majd újabb kiáltás, újabb búcsú, most már a nemzettől, a magyar néptől: „Istennel a Hazáért, Isten óvja és segítse meg Magyarországot! ” Lehet ezt elfelejtem? Isten kegyelméből és a mi törhetetlen kitartásunk eredményeképpen június 26-án a szobrot felavattuk. Nem egészen úgy, ahogy terveztük és megálmodtuk, de örök emlékeztetőül megmarad még így is a következő nemzedékeknek: „Lássátok, ez a kis ország, amely oly sokat áldozott a múltban EURÓPA NÉPEI SZABADSA GA MEGVÉDÉSE ÉRDEKÉBEN, EZ A KIS NÉP, amely összehasonlíthatatlanul több művészt, tudóst, írót és sportolót adott a világnak, mint sok más nagy népességű nemzet, s ez a nemzet, amelynek fiai a jelenben is készek voltak életüket feláldozni, hogy ti, az UJ NEMZEDÉK szabadságban és boldogságban élhessetek. ” vitéz Fehérváry István SZÁSZ (ZAS) LÓRÁNT-ot, a Magyarok Vasárnapja főszerkesztőjét a Svájci Legfelsőbb Bíróság FELMENTETTE az ellene beérkezett feljelentések minden „vád”-pontjában. Az ügy tárgyalás nélkül került lezárásra, az évekig elhúzódó vizsgálatok a neves költő, író teljes ártatlanságát bizonyították.
