Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)
1998-04-01 / 3. szám
1998. április *2ITTVAKÖfcT 9. oldal Hazánk a második világháborúban a hatalmas világegységek összecsapásának középpontjába sodródott. Az ország hadszíntérré válása és kényszerű védelmi harca, geopolitikai helyzete miatt, elkerülhetetlen volt. Akár akart a magyar nemzet, akár nem, ebben a háborúban is vállalni kellett azt a feladatot, amelyet kárpátmedencei életének és szabadságának védelme, az ősi földön kialakult történelmi hivatástudat szellemében megkövetelt. A történelmi szükség parancsára cselekedett és a világesemények forgatagában kötelességszerűen a változatlan és legfőbb magyar cél vezette: biztosítani az örök nemzeti életet. Az 1919-es Tanácsköztársaság idejéről, a magyar történelem ezen leggyászosabb periódusáról írta Dr. Szöllössy Oszkár szem és koronatanúként, hogy a proletárdiktatúra nem volt egyéb, mint szervezett csőcselékuralom. „Béliálnak, a zsidó mitológia romboló szellemének démoni irányítása alatt.” Egy orosz zsidó hóhér, a bicegő, göndör hajú Iczkovics Gerzson röhögve dicsekedett a dunaparti Parlament pincéjében, ahol fenyegetésül hullákról levágott orrokat, füleket, nyelveket raktak a vádlottak elé, hogy „kozák késével egyetlen kanyarításra szokta kivenni a burzsoá szemét - mint magot a barackból.” Már a bolsevizmus első heteiben lerakodó helye lett Budapest a világ négy tájáról ide özönlött nemzetközi kalandoroknak. A németországi Spartacusok, orosz zsidók, osztrák, román és olasz kommunisták siettek gazdag zsákmány reményében a tanácskormány védőszárnyai alá. Egy külvárosi népgyűlésen 12 nyelven szólaltak fel a judeo-kommunista agitátorok. ,,De idegenebbek voltak itt e gyülevész seregnél is - írja Dr. Szöllössy igazságügy-minisztériumi tanácsos - maguk a népbiztosvezérek, bár mindahányon magyar földön születtek. Nemcsak a burzsoáziát gyűlölték ezek, hanem az egész magyarságot, mellyel nem volt soha semmi közösségük. ” A történelem tagadhatatlan ténye, hogy a bolsevizmus ellen fegyveres küzdelmet, Kun-Kohn Béla és Szamuelly Tibor bolsevista terrorja idején, először a magyarság viselt. Az a magyarság, amelynek fiait ez a két zsidó népbiztos már Oroszországban - Lenin szolgálatában - halomra lövetett a hadifogoly táborokban, mert vonakodtak belépni a szovjet vörös hadseregbe. Amikor 1941. június 22-én Hitler Adolf kétszáz hadosztálya megindult a Szovjetunió ellen, hogy preventív háborúval megelőzze Európa elleni lerohanását, Magyarország, dunavölgyi hivatástudata és szerepe alapján, csakis Németország mellé állhatott, mert egyedül a németség kívánta a kérdéses időpontban felvenni a harcot a bolsevista világveszedelem ellen. Ez a háború végső kifejlődésében Közép-Európa háborúja volt a kommunista zsarnoksággal szemben, amelynek a Szovjetunióban már 1921-ben megvoltak a koncentrációs táborai, ahol 12 és félmillió ember szenvedett a szögesdrótok között. Idézzük G. Pepinit, a Nobel-díjas olasz írót, aki a német-szovjet háború kitörésének napján ezt írta szó szerint: ,,Ez a háború az 1918-ban kisemmizett, becsapott, koldussá tett közép-európai népek háborúja egyrészt a nyugati jóllakottakkal, hatalmaskodókkal szemben, másrészt a tatár-ázsiai imperializmussal szemben, amely már messziről csörgeti a rabláncot azon középeurópai népek számára, akik a renaissanceot és a reformációt ajándékozták a kultúremberiségnek! ” Az első világháború élet-halál harcában a monarchia valamennyi nemzetisége becsülettel vette ki részét. Csak a csehek magatartása volt merőben eltérő. Masaryk kezdettől fogva mindent elkövetett, hogy az első világháború során orosz fogságba került csehekből Felelőtlen ítélkezés helyett... fegyveres alakulatokat állítson fel. Először a Kerenski-fonadalom alatt sikerült Masaryknak egy cseh légiót felállítani. Lenin azonban megtiltotta a csehek katonai szervezkedését. Az Ukrajna-i front parancsnoka, Murayev a teljes semlegesség betartása esetén szabad elvonulást biztosított a cseheknek. A csehek tehát „szigorúan semlegesek” maradtak és eltulajdonítva a szibériai vasúti park felé Vlagyivosztok felé vették útjukat. Útközben gátlás nélkül raboltak, a lakosság jobban irtózott tőlük, mint a bolsevikeldől, mert kegyetlenségben felülmúlták azokat. Amikor 1918 novemberében Kolcsák tengernagy állott Szibériában a bolsevizmus elleni harc élére, az antant hatalmak ismét megüzenték a cseheknek, hogy vagy harcolnak a tengernaggyal a kommunisták ellen, vagy nem kapnak hajókat Vlagyivosztokban. Erre a csehek visszafordultak nyugat felé... Mikor a kommunisták megerősödtek és komollyá vált a csatározás, akkor a cseh légiók újabb szabad elvonulás fejében először segítették a kommunistáknak elfogni Kolcsák tengernagyot, majd az orosz lakosság gyűlöletétől kísérve, mérhetetlen zabrált polgári értéktárggyal megrakodva 1919 végén bevonulnak Vlagyivosztokba, ahonnan hazaszállításukról Masaryk gondoskodott. Az oroszoknak a háború folyamán történt összeroppanása és bolsevizálódása következtében a szabadkőműves mozgalom irányításával a franciák által dominált békekonferenciának kapóra jött a cseh ajánlkozás, a lengyel szövetség mellé, Németország délkeleti határán egy szövetséges Csehszlovákia felállítására. Ezért a béketárgyalásokon Masaryk és Benes minden kívánságát teljesítették. Arra sem voltak figyelemmel, hogy megvizsgálták volna, alkalmas lesz-e az ígéretek teljesítésére az az újonnan alkotandó nemzeti konglomerátum, melynek katonai magvát a cseh nép fogja alkotni. Ez volt az az időszak, amikor Masaryk gátlástalan alkimista műhelyében a cseh légiók viselt dolgairól csodálatos hősköltemény keletkezett. Úgy szerepeltek a nyugati, főleg az amerikai sajtóban ezek a légiók, mint Leonidás spártai király maroknyi csapata, amely a thermopylei szorosban világ csodájára szembeszállt Xerxes behemót hadával. F. K. Lane, Wilson belügyminisztere egy levélben így írt: „Nem nagyszerű egy világ ez? Amelynek legnagyobb csodája nem is az, hogy Wilson uralkodik felette, hanem a csehszlovákoknak 5000 mérföldes menetelése Orosz-Ázsiából... ” Masaryk mindehhez megjegyzi emlékiratában: ,Amint az már ilyen esetekben gyakran előfordul: a lelkesedés annál nagyobb, minél kevesebb a tények ismerete. ” A két világháború között Benes kezdeményezte és készítette elő a harmincas évek elején a Szovjetunió felvételét a Népszövetségbe. 1935-ben a szovjettel kötött baráti szerződéssel pedig szállást adtak a szovjetbolsevista szellemiségnek Európa szívében. E fenyegető katasztrófa sötét világában bontakozik ki ismét a trianoni békediktátumban megcsonkított történelmi Magyarország szerepe. Az a védő, egyensúlyozó, közvetítő és kiegyenlítő erő hiánya, amely évszázadokon át megadta Európa védelmében a Kárpát-medence világtörténelmi jelentőségét, ahol a magyarság a terület felett uralkodva, szilárd és hűséges biztosítója volt Európa kultúrájának, a rendnek és a körülötte kifejlődött néptengerek elszigetelésének. Hova állhatott volna 1938-ban a magyarság, amely átélte az első világháború végén a kommunista diktatúra borzalmait, és hol lehetett volna az ország kétharmadától megfosztott magyarság, amikor a nemzeti szocialista Németország vasökle dörömbölt a Párizs környéki békediktátumok kapuin. Elképzelhető-e, hogy sorsát azokhoz a nyugati államokhoz kösse, amelyek bűnös tudatlansággal, felelőtlenséggel szétrombolták hazáját. Az ország területét szét lehetett szaggatni, az állam épületét össze lehetett rombolni, a népi egyensúlyhelyzetet is fel lehetett borítani, de a magyarság emlékezetéből az egykori nagyságát, és e nagyság szellemét kitörölni nem lehetett. ,,A rokkant katona érezheti azt a vágyat, ami átjárta, mozgásban tartotta a magyarság egyetemét: még egyszer épnek, egészségesnek, egésznek lenni, együtt lenni! Még egyszer visszakapni, visszavenni mindazt, amit háború és erőszak szakított le a csonka törzsről! Olyan volt a trianoni magyarság ebben az égő vágyban - mondotta Bárdossy László Magyarország vértanú miniszterelnöke 1945-ben a kommunistákból és azokkal együttműködő sehonnai bitangokból álló „népbíróság” előtt - mint a rokkant obsitos, a múlt dicsőségének fény es medáliáival mellén, de kar és láb nélkül, szegényen és elárvultán a világ országútján, mindig a legnagyobb veszélyben, ott, ahol a világ hatalmasainak érdeke keresztezte egymást és ütközött össze. így érzett a megcsonkított ország egész magyarsága és ugyanígy érzett az a magyarság, amely az elszakított területeken tengette a maga keserves életét. A megcsonkított, de mégis megmaradt ország magyarságát terhelte az a kötelesség, hogy minden erejével e helyzet megváltoztatását szolgálja.” Hogy milyen volt a második világháború kitörésekor a magyarság lelki állapota - vajon semlegességre beállított-e vagy az ellenkezője -, erre adjon választ a Szittyakürtnél illetékesebb és feltétlenül pártaüanabb Ravasz László református püspök, aki egyik legbizalmasabb tanácsadója volt Horthy kormányzónak, tagja a sorsdöntő kérdésekben határozó Koronatanácsnak és a Felsőháznak. 1947-ben a híveitől búcsúzó pásztorlevelében Ravasz püspök ezt írta: ,,A két háború között a magyar lélek uralkodó érzése az ország trianoni feldarabolása elleni égő tiltakozás! Az angolszász politika egyetlen barázdát nem juttatott vissza, a Berlin-Róma-tengely politikája pedig egy évtized alatt visszaadta az elveszett magyarlakta területek nagyrészét. Ki állhatott volna elő akkor ilyen vészkiáltással: „Adjátok vissza a Felvidéket a cseheknek, Erdélyt a románoknak, maradjon az ország csonkán, mert ez számunkra a megtartás útja Ez lélektanilag épp oly lehetetlen volt, mint ahogy már 1941-ben lehetetlen volt Németország ellen állást foglalnunk és az Egyesült Nemzetek mellé állni. Hogy nem tettük meg ezt a lehetetlent - ma már szánhatjuk, bánhatjuk, de nincs joguk ezért minket halálra keresni azoknak, akiknek akkor más meggyőződésük volt -, de nem mertek kiállni. Ha pedig előállnak vele és az ő felfogásuk győz, úgy Magyarország mára háború elején olyan kemény megszállás alá kerül, mint Hollandia. És a német megszállás éppen azokat pusztította volna el, akik ma azért támadnak minket, mert nem idéztük akkor magunkra a megszállást." Ötvenhárom esztendővel ezelőtt csak a hívők, a hungaristák látták, hogy a magyar felemelkedésnek, a nemzeti jobblétnek - békés időkben - micsoda ígérete lehetne 1944. október 15-ike. A háború forró fináléjában Szálasi Ferencnek a későbbi magyar vértanúnak ideiglenes államfővé emelése mellett alakult magyar kormánynak - melyben a nemzeti pártok mindegyike képviseltette magát - csak a nemzeti becsületet megmentő és magasba emelő jellege domborult ki, és az, hogy a magyarok százezreinek és az európai népek millióinak tette lehetővé a bolsevizmus harapófogójából való szabadulást. Az 1944-es szovjet előrenyomulások ütemének ismeretében kiszámítható, hogy 1944. október 15-ike nélkül hol találkoztak volna a bolsevista hordák a nyugati erőkkel, amikor a nyugati erők csak 1945. március 8-án lépték át a Rajnát Remagennél. Több mint fél évszázad óta a bosszúállástól fűtött világban ma is kötelező, a katonai győzelemmel elnyomott eszme holtteteme fölött, a nemzeti szocializmus és a fasizmus gyalázása. Az akasztófára juttatott, agyonlövetett, bebörtönzött antibolsevista államférfiak, egyszerű harcosok, „háborús bűnös” népek és nemzetek piszkolása. Azt azonban soha nem lehet letagadni, hogy Mussolini ,,Marcia su Roma ”-ja a kapitalizmus igájában tartott olasz munkásság nagyszerű felkelése volt. A munkást, a dolgozó embert nem a marxizmus, nem a liberalizmus, hanem ez a két nemzeti irányzat egyenjogúsította a nemzeteken belül. Rendet ígért és alkotott a rendetlenségben, életet a haldoklásban, ahol már a felbomló társadalom hullaszaga érződött. Az európai munkásság e heroikus korszakban soksok milliós életáldozatával tett hitet az új eszmék mellett. Hitler Adolf sem valami bolseviki diktatúra módszerével került hatalomra, hanem tizenhárom és fél millió német munkás, titkos választáson, demokratikusan leadott szavazatával. ,,Ön nem tudhatja - mert nem élte át - mi volt a helyzet Hitler előtt a középeurópai békét és egyensúlyt jelentő 63 milliós Németországban. Emlékeztetem: 7 millió munkanélküli, gazdasági és morális lezüllés, közigazgatási anarchia, véres utcai pártharcok, rombolások, gyilkosságok: ráadásul az első világháború győzteseinek embertelen zsarolása, napi három millió aranymárkát követelve jóvátételként a koldus Németországtól. Bizonyára azt sem tudja Ön, hogy 1933-ban az általános és titkos választásoknál - tehát legálisan - Hitler pártja a mandátumok többségét megszerezte és így a Birodalmi gyűlés éppen úgy nem tehetett mást, mint Hindenburg államelnök, vagyis a parlamenti demokrácia szabálya szerint ezt a többségi nácipártot kellett az államelnöknek megbíznia egy új kormány alakításával. A német püspöki kar akkor teljesen tisztában volt azzal, hogy ha valaki és valahogy meg nem állítja ezt a sodródást az erkölcsi és anyagi csőd felé, úgy nemcsak a német nép órája üt, de Európát sem lesz lehetséges felépíteni 300 milliónyi össznépessége számára, mint a jólét, a haladás és áhított béke kontinensét. Nos, ebben a helyzetben hirdették ki a német püspöki kar egyöntetű határozata folytán - és ennek én voltam az egyik kezdeményezője - az ország összes katolikus templomaiban Hitler hatalomátvétele után ama pásztorlevelünket, amelyben a Teremtő segítségét kértük ahhoz, hogy az új kormány kivezethesse ebből a csődből a német népet.” - mondotta Frings kölni kardinális 1967-ben egy amerikai újságírónak, aki az Óceán túlsó oldaláról figyelte a két háború közötti Európát. Magyar vonatkozásban annak az ezerkilencszáznegyvennégy október tizenötödikének is jönnie kellett akár békében, akár háborúban, mert a Hungarizmus tartalmát elmulasztottuk belemunkálni a magyar életbe. Major Tibor
