Szittyakürt, 1998 (37. évfolyam, 1-7. szám)

1998-04-01 / 3. szám

1998. április

*ZITTVAKÖfeT

5. oldal

Politikai meteorológia

Az időjárás előrejelzése az emberiség régi vágya. Ez kezdetben az évről évre megismétlődő időjárás megfigyelésén, a természetben élő idős emberek tapasztalatain alapult és meglehetősen bizonytalan volt. Azonban a technika, a hírközlés fejlődésével, és különösen a műholdak megjelenésével, a megfigyelések, és így az előrejelzések egyre pontosabbak lettek, s ma már nagy valószínűséggel tudják előrejelezni a várható időjárást.

Hasonló volt a helyzet a politikával is. A modern hírközlő eszközök elterjedése előtt a politikai hírek lassan terjedtek. A Vaterlooi csata és Napóleon bukásának híre csak hónapokkal később jutott el Dél-Amerikába, vagy Ausztráliába. De a század elején az Orosz-Japán háború híre is csak hetekkel később lett közismert. Ma egészen más a helyzet. A jelentősebb események hírei, történjenek a Föld bármilyen távoli pontján, szinte azonnal eljutnak mindenkihez. Egy-egy kormánybukás, politikai esemény, vagy választási eredmény, előzményeivel és következményeivel, mindenki számára hozzáférhető és ezek ismeretében, kiegészítve az elmúlt események tapasztalataival - az időjáráshoz hasonlóan - lehetséges a politikai történések előrejelzése is. Természetesen, mint az időjárásban, itt is adódhatnak előre nem látható, váratlan fordulatok, de a pontos megfigyelés és tapasztalatok alapján nagy valószínűséggel prognosztizálhatók a politikai történések is.

E rövid bevezető után nézzük meg a politikai meteorológia milyen előrejelzéseit vegyük figyelembe, ha az 1998. májusi választások várható eredményeit latolgatjuk?

Mindenek előtt a tömegtájékoztatás, a média helyzetét kell megvizsgálni. Cáfolhatatlan tény, hogy a média nagyhatalom. A sajtó, a rádió, de elsősorban a TV, hihetetlen befolyással van az emberekre. Különösen napjaink rohanó életében, amikor az emberek minden idejét és energiáját leköti a mindennapi létért folyó küzdelem, alig van idejük olvasni - nem csak szépirodalmat, vagy folyóiratot, de sokszor napilapot sem. Előadásokra, politikai gyűlésekre csak kevesen és nagy ritkán jutnak el. A napi politikával legtöbbször a rádió híreiben és a TV híradóiban találkoznak. Azonban nem csak a hírek és a TV híradó „tájékoztatják” a tömegeket, hanem a különböző műsorok is, sőt a vetített filmek, TV-játékok is. Ugyanis a híreket gondosan „szerkesztik”, irányítva a közvéleményt.

A politikai műsorok szemérmetlenül irányítottak. így fordulhat elő, hogy a nemzeti ügyet gyalázó (Trianon, Szentkorona, kárpótlás, Pápa látogatás stb.) az SZDSZ-t szolgalelkűen kiszolgáló, a liberalizmus ifjú zászlóvivője, a FIDESZ most mint nemzeti párt jelenik meg a médiában. Ugyanakkor a nemzeti gondolatnak valóban elkötelezett pártok egyáltalán nem kerülnek a képernyőre, vagy ha igen, csak a soviniszta, nacionalista, szélsőséges, nem egyszer fasiszta jelzők kíséretében, de mindenképpen negatív beállításban.

Tehát a média mindenhatóságát, elkötelezettségét, és nem utolsó sorban kimeríthetetlen anyagi lehetőségeit figyelembe véve, a postkommunista, liberális irányvonal győzelméért harcol.

A választási eredmények előrejelzésének másik tényezője maga az ember, a választópolgár. Tény, hogy az ember felejt. Minden ismeretet, minden benyomást nem tud az agy befogadni. Az újabb és fontosabb benyomások háttérbe szorítják a régebbi ismereteket, melyek idővel kihullanak az emberek tudatából. Ugyanakkor a felejtés szelektív is. Az ember alapvetően optimista, életigenlő, és így a jó, a kellemes emlékek tovább megmaradnak, sőt felerősödnek, míg a rosszak idővel elhalványulnak, megszelídülnek. Ez elsősorban a fogságban, rabságban élt embereknél tapasztalható. A rabság szörnyűségei, a vallatások, éheztetések, megaláztatások egykori elviselhetetlensége, évtizedek elmúltával büszke, öntudatos helytállássá szelídül. A rabtárstól kapott vigasztaló szó, vagy egy falat kenyér, a bajtársi hősiesség mítoszává emelkedik.

Azonban akik nem voltak börtönben vagy fogságban, azok is „csak a szépre emlékeznek”. A Rákosi és Kádár-rendszer borzalmai elhalványodnak, és a tudat előterében csak a „gulyáskommunizmus” pozitív emlékei maradnak meg. Elfelejtik azt, hogy a szomszédot börtönbe csukták, hogy az após padlását lesöpörték, hogy a fiút nem vették fel az egyetemre, hogy a primitív és basáskodó párttitkár előtt hogyan kellett alakoskodni és nem egyszer megalázkodni. Ezzel szemben egy bolgár tengerparti nyaralás, vagy egy új lakásba költözés örömének emléke maradandóbbnak bizonyul. Tehát azok a milliók, akik az ún. rendszerváltozás óta nehezebben élnek mint azelőtt, elsősorban a maguk helyzetéből kiindulva ítélkeznek. Csak azt látják és érzik, hogy most rosszabbul élnek, sok a munkanélküli, a gyárakat bezárták, drágább az élet, a gyógyszer, az orvos, évek óta nem voltak nyaralni, és természetesen visszasírják a múltat. Úgy gondolják, ha ismét azok vezethetik az országot, akik 15-20 évvel ezelőtt, akkor visszatérnek az „akkori szép idők”. És ezt sugallják nyíltan vagy burkoltan a régi elvtársak által irányított újságok, a rádió és a TV. A „szakértő” szakértelmét, tapasztalatát, gyakorlatát, összeköttetéseit emlegetik unos-untalan. Arra már kevesen gondolnak, hogy azok a „szép idők” már nem térhetnek vissza, hiszen a 15-20 év előtti elvtársak és azok pereputtyái ma a rablókapitalizmus gátlástalan építői. Ők többszázmilliós, úszómedencés csodavillákat építenek maguknak, amit magas falak, kutyák, és őrző-védő kft.-ék védenek, hogy az egyszerű emberek közelükbe se férhessenek. A „biztonság kedvéért” vagyonukat külföldi bankokba helyezik el, gyermekeik külföldi egyetemeken tanulnak, fáradalmaikat méregdrága tengeri utazásokon, vagy felkapott külföldi üdülőhelyeken pihenik ki. Ezek az elvtársurak már kapitalisták! Kapitalisták a szó rossz értelmében. Rablókapitalisták. Sokkal kegyetlenebbül bánnak az itthoni dolgozókkal, mint legtöbb nyugati társuk. Ők jól tudják, hogy a 15-20 év előtti idők nem térhetnek vissza, mégis ezt a hitet keltik a reménykedő emberekben.

Tehát ha az emberi természetet vesszük figyelembe, a felejtést, a reménykedést, a hitet a jóban, a jövőben, akkor ismét az elvtársurak győzelme látszik valószínűnek, mert az emberek vágyódnak a jóra, és aki ezt ígéri nekik - főleg mert nekik van módjuk a médián keresztül ígérgetni - azok helyzeti előnyben vannak.

A választási eredmények előrejelzésénél meghatározó tényező az előző választások eredménye, illetve az azt megelőző választási kampány tapasztalata.

1994 előtt az MSZP, az SZDSZ és a FIDESZ ravasz módon meglovagolta az emberek elégedetlenségét, hiszékenységét. Ez elsősorban az Antall kormányból való kiábrándulással, az elszabotált rendszerváltással és a gazdasági élet romlásával volt magyarázható. A liberális postkommunisták, a média segítségével bemagyarázták a tömegeknek, hogy minden hiba az Antall-Boross kormány négyéves tevékenységével magyarázható, és az országot a válságból csak egy „szakértői” kormány tudja kivezetni, mely szakértők a Kádár rendszer második felében bebizonyították, hogy értik a dolgukat. És az emberek hittek nekik! Hittek az 56-os forradalmat vérbefojtó kommunistáknak, hittek a vad antikommunista jelszavakat harsogó, de végül a kommunistákkal összefogó SZDSZ-nek, és hittek a kommunistákat agyagba taposni szándékozó FIDESZ-nek.

Azonban a 72%-os győzelemhez az is szükséges volt, hogy a magukat nemzetinek mondó pártok, nem hogy összefogtak volna a baloldali veszély erősödése láttán, hanem egymással versenyezve, egymást gyalázva, egymást lejáratva igyekeztek a másik fölé kerekedni. Hiába volt minden józanul gondolkozó nemzeti érzésű politikus és szinte az egész nemzeti emigráció figyelmeztetése, hogy csak együtt, egy listán indulva van esély a sikeres szereplésre, nem hallgattak a józan, okos szóra. Az 1994-es választások eredménye közismert. A kommunista MSZP és a liberális SZDSZ összefogott és azt a fényűzést is megengedhették maguknak, hogy a FIDESZ-t „ellenzékben” hagyták, hiszen enélkül is meg volt a 2/3-os parlamenti többségük. Erre alapozva ezután, valóságos ,,parlamenti diktatúrát” valósítottak meg, ami elvezetett a mai helyzethez, mikor is százezer elvtársból úrrá vedlett milliomos áll szemben hétmillió szegény sorsúval.

Közeledve a májusi választásokhoz mit tapasztalunk? Az emberek nagy része most is csalódott az elmúlt négyéves országvezetésben. Miután a koalíció vezetői és csatlósai megszedték magukat és érzik, hogy népszerűségük a be nem váltott ígéretek miatt egyre csökken, egymásra kezdenek mutogatni. Mivel a „szociális piacgazdálkodás” helyett „rablókapitalista piacgazdálkodást” valósítottak meg, a kiábrándulás legjobban az SZDSZ-t érintette, hiszen e liberális pártnak vannak legszorosabb kapcsolatai a nemzetközi bank és pénzvilággal. Tehát az SZDSZ minden valószínűség szerint gyengébben fog szerepelni, mint 1994-ben. Az MSZP megőrzött valamit a szociális ígérgetésből, így népszerűsége nem csökkent olyan mértékben, mint az SZDSZ-é, azonkívül támaszkodhat az MSZMP negyven év alatt kiépült és még nagy részben ma is meglévő apparátusára. így valószínű, hogy az MSZP sikeresen fog szerepelni a választásokon, ha nem is szerez 52%-os győzelmet, mint 1994-ben.

Külön kell foglalkozni a FIDESZ-el! A koalíciónak tehát nem volt szüksége a FIDESZ-re a 2/3-os többséghez, így azt „átengedték” az ellenzéknek. így egy valóságos ötödik hadoszlopot építettek be a nemzeti erők soraiba. Mert naiv és gyermekded gondolat azt hinni, hogy a FIDESZ „nemzeti párt”. Hiszen az SZDSZ, FIDESZ, MSZP egy tőről fakadnak. Mindegyik a reformkommunista „rendszerváltó” varázslók cilinderéből bújt elő, amikor a pártállam recsegni, ropogni kezdett, és látni lehetett, hogy előbb-utóbb a rendszer megbukik és át kell valakinek adni a hatalmat. A jól képzett, ravasz, de lélekben soha nem változó reformkommunisták, nagysietve létrehozták az ellenzéket, ahová saját lelki, nem egyszer valódi rokonaikat, utódaikat szervezték be, akiknek neve nem kompromittálódott az előző évtizedekben. Ebben az ellenzékbe volt található mindenki, aki jobban félt a nemzeti gondolattól, mint az ördög a szentelt víztől. Legfőbb ténykedésük volt a „törvényességre” hivatkozva megakadályozni a felelősségrevonást, az elszámoltatást, az igazi kárpótlást. A szakértelemre hivatkozva a közintézményekben, a rendőrségben, a honvédségben, a külszolgálatban megőrizni a régi kádereket, esetleg a reformkommunisták soraiból felfrissíteni azokat. De legfőbb ténykedésük volt a parlamentben akadályozni a kormány munkáját, amelyik nem rendelkezett 2/3-os többséggel. Ebben a tevékenységben élen járt a FIDESZ, amelyik sokszor túltett az SZDSZ és az MSZP ízléstelen aknamunkáján.

Az utóbbi években, amikor mind az MSZP, de főleg az SZDSZ veszített népszerűségéből és felrémlett egy sikertelen választás lehetősége, a tartalékból elővették a FIDESZ-t. ízléstelen és gusztustalan módon, a tömegeket szemérmetlenül megtévesztve a FIDESZ-t nemzeti pártként próbálják „eladni” a jóhiszemű embereknek a média segítségével. Nincs olyan TV, rádió műsor (szinte naponta), nincs olyan újság (még a ,.Demokrata” is, amit pedig ellenzékinek ismerünk), amelyik ne dicsérné a FIDESZ-t szüntelen.

A tömegek félrevezetésében élenjárnak a „közvélemény-kutatások”, amelyek szégyenkezés nélkül hazudnak, amikor a népszerűségi listákat összeállítják, amelyek mindig a megrendelők kívánsága szerinti eredményt mutatnak ki.

Külön kell foglalkozni a magukat nemzetinek mondó pártokkal. A négy év előttihez hasonlóan, most sem hajlandók összefogni. Hiába a politikában tapasztalt emigráció kérése, figyelmeztetése, hiába a tisztánlátó, nem karrierista politikusok könyörgése, a pártvezérek most is egyedül akarnak „megméretkezni”. Minden egységre szóló kezdeményezést elutasítanak, ha az nem tőlük származik, csak magukat tudják „legnemzetibbnek” elképzelni. Nem kell sok fantázia annak előrejelzéséhez, hogy ha nem történik csoda, akkor a 98-as választásokat is a postkommunista, liberális erők fogják megnyerni, természetesen közéjük sorolom a FIDESZ-t is.

Feltételezhető, hogy a FIDESZ erős pártként jelenik meg 1998 után. Nem valószínű, hogy nélküle kormányt lehet alakítani. Azonban mindenki vésse emlékezetébe, ha a FIDESZ kormányzati pozícióba kerül, alapvetően semmi nem fog változni, bárkivel lép koalícióba. Amennyiben az MSZP-vel fog össze, természetes marad a liberális postkommunista irányvonal, de ha szükséges még az SZDSZ-t is beveszik a koalícióba. Amennyiben a Kisgazdákkal és az ún. nemzeti pártokkal fog össze, ezeket is magával rántja a liberalizmus posványába. A FIDESZ folyamatosan az antalli örökségre hivatkozik. Az antalli örökség pedig nem más mint Horn Gyula! Ugyanis az antalli politika szabotálta el a valódi rendszerváltást, és lett szálláscsinálója az 1994-es liberális-kommunista koalíciónak. Ebben az esetben az a reménye marad a nemzeti oldalnak, hogy a MIÉP eléri az 5%-os és a Parlamentbe kerülve, következetes politikával előkészítheti a következő választást - akár soron kívül is.

Befejezésül: Miután elemeztük a média hatását, az emberek lelkivilágát, az előző választás tapasztalatait és a pártok jelenlegi taktikáját, a következő előrejelzés valószínűsíthető az 1998. májusi választásokra: Amennyiben a nemzeti pártok külön-külön indulnak, ismét a postkommunista liberális erők kerekednek felül. Kérdéses a FIDESZ magatartása, hogy melyik csoporthoz áll? Azonban bármelyik csoport nyeri meg a választást, nem valószínű, hogy elér a 72%-ot és így az ellenzék (bárki lesz), a 2/3-os törvény alapján, nagyon megnehezítheti a kormányzást. így az ország újabb négy nehéz év elé néz. Ébben az esetben igaza lesz azoknak a politológusoknak, akik az igazi változást a 2002-es választásoktól várják, mert akkorra a nép vagy beletörődik sorsába, amit a jelenlegi hatalom előír neki, vagy egy nagy nekirugaszkodással lerázza a liberális rabló kapitalizmus bilincseit, és megvalósítja az igazi - nem csak nevében - szociális nemzeti piacgazdaságot.

Ladányi Béla