Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)
1997-07-01 / 4. szám
12. oldal «ITTVAKÖfcf 1997. július—augusztus körül. Ezek a szkíták, akik Erdélyben települnek le és székely néven őrzik származásukat; a perzsákkal szövetséges turkok Kr. e. 552-ben legyőzik a hunokat, akik aztán átveszik a nomád népek erős központi irányítási módját, Kr. u. 341—409 közt a rómaiaktól szerződésekkel szerzik mega Duna-medencei tartományaikat. A római uralom alatt a magyar őslakosság is és a nyelve is fennmaradt, erre a római kori helynevek és pl. az egyiptomi származásra utaló szombathelyi Isis-szentély is tanúskodik. Több Pannóniából származó császár is magyarul jól érthető nevet viselt. Attila királyi jelvényei megegyeztek az egyiptomi fáraók jelvényeivel. Attila egyébként, amikor birodalmát létrehozta a Baltikumtól Rómáig, megpróbálja az egykori nyugati keltákat is hozzácsatolni birodalmához, de azok már annyira beolvadtak és elvesztették magyar ősnyelvüket, hogy csak fegyverrel tudná őket meghódítani, ezért erről lemond. Attiláról (III. 147. o.) ezt mondja a szerző: „Gondolata azonban — az egységes Európa — mind a mai napig fennmaradt és minden igazán messzenéző európai államférfinak ideálja lett. Mi büszkén mutathatunk rá, hogy az európai egység gondolata is egy magyar ember agyában született meg és az tett megvalósítására először lépéseket. Attila tehát nem csak nagy magyar király volt, hanem egyúttal a legnagyobb európai királyok közt foglal helyet. Emlékének gyalázása a nyugat-európai történettudomány szégyene, amely e messzetekintő államférfiból, kiváló katonai géniuszból szörnyeteget faragott és ma is a barbár prototípusaként mutogatja. Ha ő latin vagy germán ember lett volna, bezzeg az égig magasztalnák, mint teszik a tömeggyilkos Cézárral, a rabló Nagy Károllyal, meg az Európát rombadöntő Napóleonnal.” Attila halála után az ország nyugati szegélyét elfoglalják a germán longobárdok, de az egész ország nem kerül idegen uralom alá. Attila fia Csaba, halálos ágyán megesketi utódait, hogy visszatérnek a Kárpát-medencébe. Ez 567-ben teljesül, amikoris a hunok avar néven jönnek, aminek hírére a longobárdok felkerekednek és leköltöznek Észak-Olaszországba (Lombardia). Erről s szerző ezt írja (III. 150. o.): „A germánok majdnem olyan gyűlölettel viseltettek az avarokkal szemben, mint megelőzőleg a hunokkal szemben; úgyhogy amikor Nagy Károly megszervezte őket, sorozatos támadásokat intéztek az avar magyarok ellen és szétrombolták államukat. Ami azonban a németeket elsősorban érdekelte, az főleg az irigyelt avar kincsek megszerzése volt, melyeket tulajdonosaik sáncokkal körülvett udvarhelyeiken (váraikban) őriztek. A németek egy ilyen rablásuk alkalmával ‘harminc szekeret megtöltő aranyat és drágaságot’ szedtek el tőlük. Az egykorú források megörökítették Nagy Károly pénzéhségét, feljegyezve róla: ‘Elszedte az összes pénzt és a hosszú idő folyamán összegyűjtött kincseket. A frankok (németek) emberemlékezet óta nem viseltek olyan háborút, amelyben ennyire meggazdagodtak és ennyi kincset szereztek volna.’ Ha igaz, hogy a németek szegények voltak és az avarok kifosztogatásaiból gazdagok lettek, akkor ezek a ‘visszatérő hunok’ mégsem lehettek az a barbár nép, amelynek a német történetírók és krónikások őket lefestik. Hiszen nekik, az állítólagos barbároknak szekérszámra állt rendelkezésre az, ami a műveltnek tartott nyugatiaknak nem volt! A német krónikások szerint Nagy Károly az avarok lakóhelyeit sorozatos razziával pusztaságokká változtatta, a népet pedig eltörölte a föld színéről. Ezzel szemben a magyar történetírás már régebben megállapította és újabban friss adatokkal igazolta is, hogy az ‘avar pusztaságok’ és hasonló nagyhangú feljegyzések nem veendők a mai értelemben. ‘Pusztaság’ akkoriban ugyanis füves térséget jelentett, nem pedig elhagyott, elpusztított tájat. Azavarok éppúgy nem hagyták el a Duna-medencét, mint megelőzőleg a hunok, és nem pusztultak el a napvallású úr törzsek sem Nagy Károly rablóhadjáratai során. Adataink vannak ugyanis arra, hogy az avarok saját nevükön, saját politikai szervezetükben, maguk választotta fejedelmek alatt éltek az országban az egész 9. század folyamán. Ilyen adatokat ismerünk 805-ből, 811-ből, 822-ből, 871-ből. Helybenmaradásuk és további ittlétük tehát nem kétséges. Az azonban igaz, hogy a Duna-medencében élő sokféle magyar néprésznek most már másodízben tették tönkre közös államát és a szétdarabolás miatt fennmaradásuk veszélybe került. Ilyen körülmények között a történelmi fonalat vette fel Árpád vezér, Attila leszármazottja, amidőn 896-ban bevezette az országba a magyar népek utolsó nagy hullámát és helyreállította ősei politikai művét.” E történeti áttekintések közben olyan Kr. e. 3000-ből való magyar nyelvemlékeknek adja megelsőízbeni megfejtését, minta Kökénydombi Vénusz felirata és a bronzkori három darab tatárlaki agyagtábla. Árpád nagyanyja volt Attila egyeneságú leszármazottja. Árpádot népével együtt hívták az országba, hogy hozzon létre az Attiláéhoz hasonlóan erős központi hatalmat. A honfoglalás idején a Felvidéken a kus eredetű fekete magyarok laktak. Árpáddal a kinti népesség fekete magyarjai nem akartak jönni, ezért —jóllehet maga is közülük származott — a kievi csatában legyőzi őket s ezt követően ' ________MEGJELENT-----------az 1996-os V. Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus rendezvényein tartott őstörténelmi és nemzetvédelmi előadásokat, beszédeket tartalmazó könyvünk „Mentsük meg a hazát!” címmel. A vaskos kötet páratlanul színvonalas, változatos és eredeti, ezért széles közérdeklődésre tarthat számot. Ára 1400 Ft., belföldre postaköltséggel együtt 1600 Ft., az emigrációba légipostával 20.USD, ill. 27 DEM. Megrendelhető levélben vagy telefonon a szerkesztő címén: Siklósi András, 6723 Szeged, Becsei u. 3. (tel.6 62/498-549) Korlátozott példányszámban továbbra is kapható még Siklósi András: „Árva templom beomló ég alatt”című 350 oldalas könyve (válogatott politikai-nemzetvédelmi írások), melyből 3 kiadás már teljesen elfogyott. Megrendelhető ugyanott: belföldi postázással 1200 Ft., míg az emigrációban 15USD, ill. 20 DEM befizetése ellenében. Ez a könyv korunk (ős)történelmi és politikai irodalmának gyöngyszeme. Minden nemzethíí > magyarnak el kell olvasnia! # mintegy kétszázezer fős hadseregével és azok családtagjaival, mintegy egymilliós fővel vonult be a Kárpát-medencébe, ahol azonban éppen a Felvidéket nem szállta meg, mert tartott a fekete magyaroktól; csak azokra a területekre telepedett meg, ahonnan 450 évvel korábban Attila családja vonult ki. Az országban lévő hét törzs vezérét felszólította, hogy fogadják el fejedelemnek. Aki ezt nem tette meg, azokat fegyverrel legyőzte, majd létrehozta a „csongrádi alkotmányt”, ami szabályozta a hatalom gyakorlásának módját. Az Árpád név egyébként már a kaukázusi igen ősi hazában királynév, az innen szétszéledő törzsek közül a Kr. e. IV. és III. évezredben többnek van Árpád nevű honfoglaló királya. Volt Árpád királyság is Árpád (ma Erfát) fővárossal. A név egyiptomi elemzése szerint az Ár = nedves, vizes, a pád = föld, vagyis a név „bőven termő föld ura” (Gardiner professzor szerint). A szerző (III. 165. o.) így összegezi ezt a részt: „Bizonyosnak vehetjük tehát, hogy a mi dunai Árpádunk neve nem török eredetű, hanem magyar, és azok is magyar nyelvűek voltak, akik ezt az előkelő nevet az ő számára a Szittyaföldön kiválasztották.” Az egész 3 kötetes, 6 könyvre osztott munka eredményeit a szerző (III. 172—173. o.) így összegezi: „Őstörténeti vizsgálódásunk keretében a következő kérdésekre kerestük a választ: 1. Milyen emberfajtához tartozó nép vagyunk mi, magyarok? 2. Milyen régi a nyelvünk és kultúránk? 3. Hol volt a mi népünk őshazája, vagyis mai tudásunkkal megállapítható legrégibb lakóhelye, ahol társadalomba való első szervezkedése megtörtént? 4. Mi szerepünk volt az emberi művelődés kialakításában a régi hazában? 5. Mikor és milyen utón költöztek el néprészeink az őshazából Európába, különösen a Duna-medencébe? 6. Milyen szerepet töltött be Európa kialakításában a magyarság európai ága és mi lett a sorsa az európai ágnak az őstörténeti kor végén? Ezekre a kérdésekre a történettudomány újabb eljárásait alkalmazva és jó részben új források felhasználásával feleltünk: 1. Mi, akik a magyar népet alkotjuk, a történeti idők hajnalán kibontakozott emberfajta, a legendás árják, más szóval az úr népek leszármazói vagyunk. Árja mivoltunkat népnevünkben: Hung-Ári, Mag-Ári, s országunk nevében: Hung-Ária, Mag-Ária a mai napig is őrizzük és ma is az eredeti árja nyelven beszélünk. Hagyományaink, néprajzunk és hitvilágunk nagy részben ókorból eredő páratlan örökség. Népünknek van egy turáni ága is, amely a meleg évövön való tartózkodásunk idején hozzánk csatlakozott kus fajtából keletkezett, akiket arcuk sötétes árnyalata miatt annak idején fekete magyaroknak neveztek. Török vagy mongol faji összetevőnk nincs. 2. A mi beszédünk és magas földműves kultúránk öt-hatezer esztendőre visszamenőleg írásbelileg igazolható; vagyis annak kezdete oly régi időkre nyúlik vissza, amikor magyaron kívül más tagolt emberi beszéd, rendszerbe foglalt vallás, művészet és írás még nem létezett. A mi őseinknek tehát nem volt kitől mit „kölcsönözzenek”. Szókincsüket, vallási képzeleteiket és tudományukat az alapoktól a befejezésig maguknak kellett saját géniuszukkal megteremteniük. Ezért ősnyelv a magyar nyelv, őskultúra a magyar kultúra, amiben osztoznak velünk ma is élő rokonaink, az észtek, finnek és egyéb magyar származású népek. 3. Árja fajtánk társadalomba szervezkedése, vagyis nemzetekre oszlása és sokszínű magas kultúrájának kibontakozása legelőször azon a földrajzi tájon észlelhető, ahol három világrész — Ázsia, Afrika, Európa — érintkezik egymással, s amelyet Régi-Keletnek, vagy Közel-Keletnek neveznek. Tudományunk mai állása szerint ez a mi „őshazánk”. 4. A magyarul beszélő úr népek napkeleti hazájukban megalkották az emberi elme alapvető találmányait: a rendszeres élelmiszer-termelést, az edénykészítést, és a fémipart. Feltalálták a gyors közlekedés eszközeit (a hajót és a szekeret), megfogalmazták Isten létének elvét s kitalálták a gondolatközlés időtől független eszközét: az írást, nyelvünk szerkezetéhez igazított szabályaival. Őseink világraszóló találmányai között ez az utóbbi az írás — volt a legnagyobb kihatású, mert vele megszületett a tudomány: a szerzett ismereteket ezután el lehetett raktározni, nemzedékről nemzedékre áthagyományozni és gyarapítani. A magyar népek szókincsüket, fogalmaikat, istenhitüket és írástudásukat nem tartották titokban, hanem misszionáriusaik, a Nap-papok révén elterjesztették a világ minden részébe. így lettek a magyar nyelvű (régebbi tudományos kifejezéssel finnugor) népek az emberiség első tanítómesterei, nevelői és szervezői, amiről az a rengeteg magyar szó tanúskodik, amely minden később kialakult nyelvben ma is fölös számban található. 5. A magyar népek egyes részlegei az Őshazából a Kr.e. IV. évezredtől kezdve sorozatos hullámokban áttelepültek Európa nagy tájaiba: Dél-, Nyugat-, Kelet- és Közép-Európába. A történeti Magyarország területére az elő magyar néprajok a csiszolt kőkorban és a bronzkorban érkeztek déli irányból jövet a Balkán-félszigeten át vezető főútvonalon. A későbbi hullámok Kr. e. 500-tól érkeztek, áthatolva a Kárpátok hágóin és szorosain. A beérkező néprészek a Duna-medencében származási helyük, érkezési idejük, vagy méginkább vallásuk szerint szervezkedtek társadalomba, megannyi külön ‘honba’ honurakkal (fejedelmekkel) az élen. Ezeket a Duna-vidéki magyar honokat először Attila király, Esthon ura, utóbb a vérbeli leszármazója, Árpád fejedelem egyesítette egységes országgá, akinek a szereplésével a magyar múlt őstörténeti szakasza befejeződik. 6. Az Európába áttelepült és ott különböző nevek alatt szerepelt magyar nyelvű néprészek: Magurak, Szemurak, Ősurak, Lig(a)-urak, Barátok, Iberek, Esthonik, Fennik, Keletik, Hetésik, Pilisik, Szerémikés még sokan mások olyan szerepet töltöttek be Európa téréin, mint az őshazaiak szerte a világon másutt is: ők lettek e kontinens felderítői, Európa-I. megalkotói, e táj első letelepült lakosai, az ős-európaiak. A sors úgy hozta, hogy ebből a hatalmas kultúrnépességből a szarmata előrenyomulás, majd a rómaiak, germánok és szlávok kialakulása és politikai szerepe miatt mára csak az a részleg maradjon meg ősi tisztaságában, amelynek mi, mai magyarok vagyunk folytatói. A mi felelősségünk és hivatásunk ezért óriási: mi vagyunk a hatalmas keleti örökség egyetlen hiteles letéteményese, az ókori világ egyetlen hivatott tolmácsolója. A mi nyelvünk nélkül — mint jelen munka is bizonyítja — az emberiség első korszaka örökre homályban maradt volna. Montreál, 1972. október 23. —yCs—
