Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)
1997-07-01 / 4. szám
XXXVI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM - 1997. JÚLIUS-AUGUSZTUS Ára 2,25 A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) ÍZITTVAKOkT A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA Dózsa György szellemében Parasztok, zsellérek, cselédek, summások alkották annak idején az ország „hárommillió koldusát" kiegészülve a városok kizsákmányolt munkásaival, és a munkanélküliek tömegeivel. Ezt sugallta és sulykoltaa fejünkbe évtizedeken keresztül a kommunista propaganda, felróva mindezt a „Horthy fasizmus" bűneként. Nézzük meg ezzel szemben, hogy öt évtized „szocialista vívmánya" és főleg az ón. rendszerváltás után az 1994-ben visszatért kommunisták milyen országot valósítottak meg? Áttekintve országunk gazdasági, kulturális, politikai helyzetét, az akkor elért nemzetközi pozíciót és a mai siralmas helyzetet, elkeserítő képet kapunk (a technika világméretű fejlődését most ne vegyük számításba). 1938-ban a gazdasági válság elmúltával, az utolsó békeévben, hazánkban teljeskörű volt a foglalkoztatottság. Nem volt munkanélküliség, a magyar ipar egyes termékei világszínvonalúak és keresettek voltak. A mezőgazdaság a hazai szükségletek ellátása mellett, korlátlan mennyiségben szállította terményeit Európa piacaira. Ezrével épültek a falusi iskolák és tízezrével az ONCSA-lakások a sokgyermekes vidéki családok számára. A trianoni béklyóktól megszabadulva, fejlesztettük hadseregünket. A pengő a világ pénzpiacának szilárd valutája volt. Ezzel szemben mi van ma? Teljes gazdasági, politikai, erkölcsi csőd! Az ipar a padlón. A bányászat, kohászat, gépipar, az élelmiszeripar, a privatizáció által lezüllesztve, vagy a külföldi rablókapitalisták kezére átjátszva. Félmillió munkás került az utcára, és vált munkanélkülivé. A parasztok elrabolt földjeikért szégyenteljes „kárpótlási jegyet" kaptak, melyekért olyan földekre „licitálhattak", amire a volt vezető elvtársak már nem tartottak igényt. A földek legjava a bukott, kommunista rendszer vezetőinek kezébe került. Ők kaparintották meg a legjobb földeket, ők privatizálták a legsikeresebb „melléküzemeket". Ők kapták a legnagyobb hiteleket, melyek segítségével bagóért vásárolták meg a kárpótlási jegy eket, amivel aztán hatalmas magánbirtokokat szereztek. Ma rosszabb a helyzet, mint 1938- ban! A vidék, a falu vezetése, irányítása a régi nomenklatura kezében van. A falusi lakosság teljesen kiszolgáltatott. A zsellérek, a cselédek, a falusi napszámosok szintjén tengődnek a felemelkedés minden reménye nélkül. Ráadásul az állam újabb adókkal akarja az amúgy is elszegényedő parasztság terheit növelni. A szakadék egyre szélesedik és mélyül, a falusi újgazdagok és a létminimumon vegetáló tömegek között. Hé nagyurak! Elvtárs urak! TSZ- elnökökből, párttitkárokból, tanácselnökökből átváltozott zöldbárók! Mi lesz, ha a falu népe összefog és kezetekbe adja a munkakönyvét? — amit annak idején, az ún. rendszerváltáskor megszüntettetek, hogy ne derüljön ki az, hogy évtizedekig kik voltak a függetlenített apparátus tagjai. Mi lesz, ha meg kell fognotok az eke szarvát? Mi lesz, ha a kacsalábon forgó összerabolt, úszómedencés palotáitokkal el kell számolnotok, hogy miből épült fel? Mi lesz, ha ezer és tízezer traktor és szekér állja el az utakat és millió száj kiáltja együtt falun és városon, hogy: elég volt! Elég volt a hazugságokból, a csalásból, az internacionalista kommunizmusból és a kozmopolita kapitalizmusból. Az elvtársakból urakká vedlett tőkésekből. A nemzet életerejét szipolyozó bankokból. A tehetetlen, szócséplésektől nevetségessé váló parlamentből! Mi lesz, ha a paraszt, a munkás, a rendőr, a katona, az orvos és a tanár egymásra talál, és rádöbben, hogy nyomorának, emberi méltósága lezüllesztésének, életszínvonala folyamatos csökkenésének, nemzeti méltósága eltűnésének, a nemzet fogyásának, a hadsereg lezüllesztésének, a kárpátmedencei magyarság elárulásának, a közbiztonság lazulásának, végsősoron az ország erkölcsi, gazdasági, kultúrális lezüllésének, nemzetközi tekintélyünk csökkenésének egyetlen és alapvető oka a jelenlegi hatalmat birtokló liberális postkommunista — magát „elit”-nek kikiáltó — uralkodó rétegnek a nemzetvesztő politikája.. Ekkor nem marad más, mint kaszát, kapát, vasvillát fogni és...! De nem! Ennél sokkal biztosabb és demokratikusabb módszer is van: a szavazófülkében berajzolt kereszt. Saját fegyverével győzzük le a demokrácia álarcában tetszelgő pénzdiktátorokat! Csak meg kell találni, hogy kire adjuk a voksunkat!? WERNER LÁSZLÓ EMLÉKEZTETŐ Közeledik Magyarországon az újabb választások időpontja. Ez talán még sokkalfontosabb és főleg sorsdöntőbb lesz, mint volt 1994-ben. A teljesen rongyosra és szegénység létminimumára lezüllesztett magyar nép hajlamosnak látszik arra, hogy a rablóbandának ád még egy lehetőséget az uralomra. Miért történhetne ez meg? A magyarázat nagyon egyszerű. Amikor egy személyt megfosztanak a megélhetési lehetőségtől, és amikor állásáért már azért is remegni kell, hogy mit mond, kit mer kritizálni — ilyenkor az egy tál étel megszerzése kerül előtérbe és minden más feledésbe merül... Reményt már nem várhat senkitől. Politikusai korruptak és lop mindenki büntetlenül, aki a hatalom és a tűz közelében ül. Ilyen állapotban csak két kiút van a végső megsemmisülés elől. Az egyik az, hogy fellázad kirablói ellen és elkergeti azokat, mert más kiutat nem lát, hogy sorsa esetleg kevés javulással is, de még változik. Ilyenkor nem fél a halált osztó fegyvertől és fenyegetésektől, mert sok esetben talán (Folytatás a 2. oldalon) ^Mentsük meg a hazáid Az V. Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus válogatott östörténclmi és nemzetvédelmi beszédei és előadásai Siklósi András, Király B. Izabella, Újvári Ferenc, Gidai Erzsébet, Pap Gábor, Vödrös Attila, Pesti József, Pongrátz Gergely, Kunszabó Ferenc, Bárány József, Magyar Csaba, Kótyuk István, Bottlik Mihály, Marton Veronika, Kenessey Csaba, Bcne Ferenc, Pozsonyi Ottó, Maczó János, Forray Zoltán, Práczki István, Major Tibor, Andrékovics Péter, Bíró József, Raffay Ernő, Marácz László, Kosztin Árpád, Grandpierre K. Endre, Forrai Sándor, Dúcz László, Szalay Róbert írásai Hunor 6s Magot űzik a Csodaszarvasi az új haza s a szebb jövő felé (Heilung Ferenc raj/al ^<É^^"Árpid szellemében előre a boldogabb magyar jövőért Nagy örömmel nyújtom át ezt a remek könyvet a tisztelt Olvasóknak. Bizton állíthatom, hogy hiány pótló, egyedülálló írások találhatók benne. Ehhez hasonló, nemzetünk eredetét és sorskérdéseit ilyen mélyen, átfogóan tárgyaló válogatás aligha jelent meg az utóbbi évtizedekben egyre sivárabb könyvpiacunkon. Megvallom, nem kis fába vágtam a fejszémet, amikor az 1996-os, három helyszínen is (Visegrád, Balástya, Szentendre) megrendezett V. Nagy Szittya 1 örténelmi Világkongresszus (NSZTVK) rendkívül változatos és bőséges írott és szóbeli (videokazettáról lejegyzett) anyagát valamiféle egységgé próbáltam rendezni. Lehetőleg úgy, hogy a terjedelmi követelményeknek is megfeleljek, ugyanakkor egyetlen előadónak anyagát se csorbítsam. S nem kevésbé ügyelnem kellett arra is, hogy mindez érdekes, lelkesítő, letehetetlen művé váljék, s a legszigorúbb, legelfogultabb kritikusokat is kielégítse. Bizony, a kellő derűlátás, s a siker reménye néjkül bele se kezdtem volna. (Itt jegyzem meg, hogy formailag, a technikai kivitelezés terén akadhat néhány kifogásolni való hiányosság, de mentségünkre szóljon, hogy szerény anyagi lehetőségeink miatt eszünkbe sem jutott a divatos, jól felszerelt nyomdákkal versenyezni.) Miként a Szittya Mozgalom világkongresszusainak, úgy ennek a kötetnek is kettős célja van. Egyrészt, hogy tájékoztasson szándékosan elvitatott, elsüllyesztett régmúltúnkról s ébredező őstörténet-kutatásunk legfrisebb eredményeiről (amik persze szöges ellentétben állnak a hazug, gyökértelen finnugor elmélettel!); másrészt, hogy megvilágítsa az egyetemes magyarság jelenlegi tragikus helyzetét, rámutasson méltatlan szenvedésére és üldöztetésére, továbbá megkeresse a lehetséges válaszokat és kiutat találjon a rettenetes sötétségből. Ez a könyv azt példázza, hogy amelyik nép elfeledi valódi (rég)múltját, vagy könnyelműen lemond jogos örökségéről, annak nem lehet jövője sem! Nem azért adjuk ki, hogy letűnt dolgokon rágódjunk, hogy a jelen s a jövő feladatai elől visszameneküljünk a históriába. Hanem éppen azért, mert hisszük, hogy ha a magyarságot föl akarjuk emelni, ismernünk kell őseink tetteit, ápolnunk kell nemes hagyományainkat, vigyáznunk kell páratlan kultúránkra és gyönyörű nyelvünkre. Ha bármelyik megfakul, vagy „kiesik” kollektív tudatunkból, szegényebbek, sebezhetőbbek leszünk. Hiszen mindaz, ami nemzetünkkel történt — sok ezer év a kezdetek óta — szerves része kell legyen a mai nemzedéknek is. Meg kell őriznünk ezt a hatalmas szellemi-lelki kincset, és büszkén, bátran vállalnunk kell magyarságunkat minden időben! Nem lehetünk mások, mint akik eredendően vagyunk! Persze, hogy eleink útját töretlenül folytatni tudjuk, mindenekelőtt fizikailag is meg kell maradnunk, le kell győznünk az egyre szaporodó ellenséges szándékokat és pusztító erőket! Nem állítom, hogy birtokoljuk a bölcsek kövét. Nyilván más körökből is sok igazság és hasznos javaslat származhat, de ez semmit sem von le könyvünk értékeiből. Inkább azt szeretnénk, ha ez egyfajta minta lenne arra, hogy milyen módon lehet és kell felelősen gondolkodni, ill. cselekedni, ha megadatik. Kívánom tehát, hogy ezek a fajtánkat védő, nagyszerű írások valamenynyiünk épülését és gazdagodását szolgálják. Melegen ajánlom őket minden jószándékú, becsületes honfitársunk szíves figyelmébe. Siklósi András, az NSZTVK. alelnöke
