Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)
1997-05-01 / 3. szám
VILÁGNÉZETI KÉRDÉSEK Fasizmus? — Nemzeti szocializmus? 1997. május—június ÍZITTVAKÖfeT 13. oldal 1920. június 4-én Európa felett mondtak ítéletet! Amikor a trianoni békediktátumok szerkesztői odakanyarították nevüket a bűnös szerződések alá, csak igen kivételeseknek lobbant meg a szeme előtt a felismerésnek a szikrája, hogy Trianonban szinte készakarva szülték világra az emberi szenvedések borzalmas kálváriáját. Az ötvenkilenc millió ember életáldozatát követő 11. világháborút. Magyarország az elvesztett háború, a Szent Korona felségterületének szörnyűséges megcsonkításával és egy olyan véres judeó-bolsevista forradalom után indult el ezen a kálváriás úton, amelynek olyan vezetői voltak — egy kivételével mindannyian zsidók —, mint Kun Béla a Kommunisták Magyarországi Pártjának cseka-megbizottja, aki az oroszországi kommunista forradalom alatt, egyedül a Krim-félszigeten százhúszezer embert könyörtelenül kivégeztetett. A modern sajtó nagyrésze kimondottan — faji szolidaritás folytán — a kozmopolita világnézet és a zsidó nemzetgazdasági elvek szolgálatában arra szoktatta olvasótáborát, naponta háromszori adagolással, hogy fasiszta-ellenes, nemzetiszocialista-ellenes világításban szemléljék az európai népek és nemzetek történetében a két világháború közt megtörtént politikai, gazdasági és társadalmi eseményeket. Az antibolsevista erők zászlóbontása Németország politikai ellenlábasának Franciaországnak és a hozzá csatlakozott Anglia részéről szenvedted a versailles-i gyalázatot, amikor porig alázták és gúzsba kötötték ellenségei. Olaszország a Párizs-környéki békék által rászedettnek érezte magát. Sok mindent nem kapott meg, amit az Entente 1915-ben a világháborúba való belépés fejében megígért neki. Mindkét ország mostohatestvérek voltak a nagyhatalmak gyülekezetében és a világháború után nagyon is durván adták ezt tudatukra a többiek. Innen, ebből a porig alázott mostohasorsból, szerveződő kommunista posványból emelte fel országai népét Itáliában a fasizmus, Németországban a nemzeti szocializmus. A trianoni békediktátum elleni revízió akarata Róma és Berlin felé irányítja a magyar külpolitikát. A világ első antibolsevista nemzeteként ettől a két kisemmizett néptől várható csak a segítség a magunk trianoni bilincséből való szabaduláshoz! Benito Mussolini a fasizmussal, Hitler Adolf a nemzeti szocializmussal a kommunizmus elleni harcot írta zászlajára. Nemzeti mozgalom volt mindkettő, ellensége az internacionalista szellemnek. Ezért minden olyan összehasonlítás, tudatos címkézés, mely a fasizmust vagy a nemzeti szocializmust azonosítja a kommunizmussal, céltudatos félrevezetés, történelemhamisítás az agymosott népek számára, a zsidó-cionista törekvések szolgálatában. „A fasizmus — mondja Benito Mussolini — erkölcsi felháborodás és tiltakozás a marxista szocializmus és a kommunizmus bomlasztó tevékenysége ellen. — Adolf Hitler mozgalma forradalom volt az első világháború végén jelentkezett internacionalista forradalom ellen. Ellenforradalom volt a kényszerbéke és a züllött demokrácia ellen. Semmit se gyűlölt mozgalmával annyira, mint a pénzgazdaságra, a haszonra épített társadalmi rendet, melyet a versailles-i parancsbéke szerzőjének tartott. Elveti a marxizmust mind kommunista, mind szociáldemokrata formájában. Elveti annak internacionalizmusát, osztályelméletét, de elveti a polgári demokratizmust is éppen úgy, mint a gazdasági liberalizmust. A 19. század Itáliája, az olasz liberális állam a maga individualisztikus és materialisztikus törekvéseinél fogva nem volt ideálja Mussolininak. Az „antik Róma” mutat számára olyan csodálatos egységet és hatalmat, amelyre szeretné fölemelni a fasiszta államot. Elbűvöli őt az ókori Róma fensége és Mussolini a mai Itáliával akar annak nyomába lépni. A fasizmus lényegében az antik Róma feltámasztása. Szimbólumokban, elnevezésekben is azért eleveníti fel mindig az antik Róma világát, mikor új világot épít, a régit újítja meg. Hitler Adolf nem barátja az egyes államokból alakult államszövetségeknek, amilyen Bismarck Németországa volt. Hitler egységes államot követelt. Tudatában volt annak, hogy csak ezen az alapon valósítható meg a legteljesebb német egység. így lezárhatta a régi német—római császársággal, és Bismarck művével kezdett folyamatot, és alkotása a Harmadik Birodalom nagyobb és teljesebb egységet jelentett, mind az előző két császári birodalom. Halasy-Nagy József a „Mai politikai rendszerek” című tanulmányában a következőket írta Hitler Adolf munkásságával kapcsolatban: „Ha semmi egyebet nem tett volna, nevét akkor is ragyogó betűkkel írta volna bele a világtörténelembe, de hogy ezen felül még Versaillest is megdöntötte és visszaszerezte a német szuverenitást, azzal a német népet örök hálára kötelezte maga iránt.” A compiégne-i erdő vasúti kocsijában attól a jelenettől, amikor a franciák diktálják a fegyverszüneti feltételeket, addig a jelenetig, mikor a győztes német hadsereg legfőbb ura és vezére Hitler Adolf áll szembe a legyőzött és fegy verszünetet kérő Franciaország küldötteivel, a világtörténelem legnagyobb hősi eposza. Fasiszta, nemzeti szocialista gazdaságpolitika A fasiszta Olaszország nem jelentett teljes szakítást a kapitalista gazdálkodással, de nem járta a bolsevizmus tervgazdálkodásának útját sem. Mussolini tisztában volt azzal, hogy egyedül van és a két szélsőség — a bolsevizmus és a liberális kapitalizmus — között csak akkor maradhat fenn, ha a nyugati gazdasági rendszerrel nem szakít teljesen. A fasiszta pénz és gazdaságpolitika a „klasszikus” tanításokkal szemben új utakat vágott. Az egyetlen amerikai kölcsön után amelyre ugyan szükség nem volt — külföldi segítség nélkül hozták rendbe a háború pusztításaitól megrongált Olaszországot. A bankárok birodalmában azt hitték, hogy a forradalommal hatalomra jutott Mussolinit hamarosan térd re kényszerítik, ha nem folyósítanak neki pénzt. Ez a régi bankári hurok azonban nem szorult a fasizmus nyakára. A háború utáni inflációs veszélyt államkölcsönökkel küszöbölték ki. A fasiszta kormány iránti bizalom megnyilvánulásaként a kölcsönt túljegyezték és így a kormánynak sikerült kivonnia a fölös vásárlóerőt, és a fasizmus szilárd valutával indult neki az újjáépítés nagy munkájának. Mindez pedig a nemzetközi bankárok segítsége nélkül, pusztán belső erőkből jött létre. A pénzügyi rendetlenséget rend és fegyelem váltotta fel. A római liktori vesszőnyaláb, mely nemcsak a bárdot, a sújtó hatalmat, hanem az egyeseknek közösségbe kötöttségét, benső összetartozását is jelképezi. A három jegykibocsátó bankot összevonták és csak egyetlen központi jegybank maradt meg, a Banca d Italia, mely 1924-ben visszatért az aranyalapra. Azonban a jegybankreform szerint, részvényes csak olasz közület lehetett. A részvénytársasági jelleget megtartották, de a jegybank részvényei nem lehettek többé bemutatóra szóló spekulációs papírok. A fasizmus pénzpolitikája végleg kikapcsolta annak lehetőségét, hogy részvényesi joga alapján beleszólhasson a bank ügyeibe. Az olasz központi jegybank visszatérése az aranyalapra csak formai kérdés volt, mert az aranykifizetést — vert aranypénz kiszolgáltatást a bankjegyek helyett — nem mondták ki. Ezt nem is kívánhatta senki, mert az első világháború óta sehol a világon egyetlen jegybank sem fizetett bankjegyeiért aranyat. Alig látható valamin jobban a fasizmus erkölcsi, személyes értékekre való törekvése, mint az 1930. április 30-án kihirdetett Munka-alkotmányon. A Carta di I .avoro-t harminchathónapi tanácskozás után terjesztették a törvényhozás elé, a korporációs törvényt pedig tizenöt év után. A Carta di Lavoro lényegében a fasiszta államban olyan elvi intézkedések foglalata, amelyek alapján számos törvényerejű rendelkezés lépett Itáliába életbe. Jelentőségében csak a francia forradalom alapokmánya: a polgári és emberi jogok dogmaszerű kinyilvánítása mérhető hozzá. A fasizmus ezzel az alkotmánnyal véglegesen szakított az osztályharc elvével és az emberek együttélését nem a munkaadó és a munkás szembenállásában, hanem az alkotó munkára való szövetségükben látja jellemezhetőnek. Mindketten elismernek maguk felett egy magasabbb érdeket és hatalmat, az államot, amelynek alárendelik magukat. A fasiszta állam hivatott megszabni azt a feladatot, melyet munkával kell megvalósítani és ennek érdekében a fasiszta korporációs állam törvényei ellenállást vagy a feladat szabotálását nem engedi meg. Ezért a sztrájkot, valamint a munkások kizárását bűncselekménynek tekinti és szigorúan bünteti. Nem az éhség kényszeríti rá a munkást és nem a nyereség reménye készteti a tőkést a vállalkozásra, hanem az állam érdekében vállalnak mintegy együttesen egy feladatot. A nemzeti szocializmus Németországban nem hozott munkaalkotmányt és nem hívott életre korporativ társadalmi rendet. Nem szüntette meg a magántulajdont és az egyéni kezdeményezést. Az állam beleszólása a gazdasági életbe kétségtelenül megkezdődött, különösen a pénzügyek terén, de az állami irányítás soha meg sem közelítette a szovjet állami tervgazdálkodás mértékét. Hitler Adolf a liberális állammal a nacionalista államot, a többségi akaraton épült állammal a különbek, a nagyobbak teljesítményét mutatók államát, a pénz államával a munka államát állítja szembe. Németország erkölcsi és hatalmi nagyságának visszaszerzésére a német munka soha nem látott feladatokat kapott és a német alkotóerő előtt lehullottak a fináncproblémák akadályai. Minden termelő munkára jutott pénz. A vagyonát és munkáját senki sem használhatja úgy fel, hogy abból a köznek kára származzék. Minden tett és gondolat a közösség szolgálatában áll. A munkás megkapta a maga jutalmát és soha olyan jól nem keresett, mint a nemzeti szocializmus országépítése alatt. A nemzeti szocializmus ellentéte a nagy francia forradalom és demokrácia mítoszának. A társadalmi igazságtevés oly magas fokra emelkedett a nemzeti szocializmusban, amelyről a liberális kapitalizmusban szó sem lehetett. A társadalombiztosítás mindenre kiterjedő mértéke, a mindenki számára biztosított nyugdíj olyan kezdeményezések voltak a hitleri Németországban, amelyek azóta világszerte elterjedtek. A Harmadik Birodalom családvédelmi törvénye, amelyet 1934. október 16-án hoztak, a többgyermekes családoknak nemcsak adókedvezményt biztosít, de kimondja, hogy minden háromgyermekes család 40.000, négygyermekes család 60.000 márka vagyonértékig vagyonadómentes. A fasizmus, nemzeti szocializmus és az Egyház A fasiszta Olaszország nem állt ellenségesen szemben az egyházzal, sőt tanításaiban Mussolini a maga életének igazolását látta. így természetes volt a fasiszta államnak és a Vatikánnak kibékülése. A régi szabadkőműves liberális Itália az egyházban ellenséget, a fasizmus segítő kezet fedez fel. Benito Mussolini csak arra vigyáz, hogy államának az egyház csupán támasza, de ne vezetője, irányítója legyen. A fasizmus a római birodalom élő hagyománya, ennélfogva a fasizmus államavégülisazimpérium,a népeket átfogó birodalom eszméjéhez vezetett. Az impériummá való teljesedése olyan kérdések elé állította a fasizmust, mint a fajok keveredésének problémája: Érdeke-e Itáliának, hogy az olasz nép afrikai fajokkal vagy egyéb idegenekkel keveredjék, vagy nem rontja-e meg erkölcsi gondolkozását a kevert fajuság? Ezért nyomult előtérbe a fajkérdés, ami a zsidókérdést is felvetette. Magyarországon dr. Czapik Gyula pápai kamarás röviddel a második világháború előtt a következő állásfoglalásra helyezkedett, ami az „A nép” című újság 1939. június 28-i számában jelent meg: „Történelmi példa előttünk az olasz fasizmus. Köztudomású dolog, hogy ennek programja sem mindenben ideális egyházi szempontból. Főképp az elején nem volt az. Hogy ezek a vallási szempontból és az egyházi felfogás nézőszögéből maradék nélkül el nem fogadható részletpontok ki nem fejlődtek, hanem részben csökevényül maradtak, másrészt pedig tűrhetően háttérbe szorultak, a Vatikán rendkívül ügyes politikájának és az olasz katolikusok alapjában egyházi lelkületének köszönhető. Nem utolsó helyen kell felemlítenünk itt Mussolini zsenialitását, aki ha nem is lángol az Egyházért, de okosan számol azzal az erővel, amit a hívek vallásos lelkülete és egyházhűsége képvisel.” Hitler Adolf mozgalmában a nemzeti érzésű embereket és a nemzetközi érzésűeket állította egymással szemben. Gobineau és H. S. Chamberlain nyomán nemzetébresztő művének egyik fontos pillére a faji mítosz. A német faj
