Szittyakürt, 1997 (36. évfolyam, 2-5. szám)

1997-03-01 / 2. szám

14. oldal

n imAKönT

1997. március—április

A földesúri telepítésekkel párhuzamosan és hasonló méretekben folyt a kamarai birtokok betelepítése. Ezeknek a betelepítéseknek kérdése szorosan összefügg a határőrvidékek kérdésével, melyek az udvarnak a magyarokkal szemben érzett nagyfokú beteges félelemérzetének következménye. A Habsburgok a „rebellis” magyarság gyűlöletével a felszabadult végvidékeken a rác és oláh telepesekkel gyűrűket létesítettek. Bécsben soha nem tagadták, hogy a déli határoktól lehetőleg távol akarják tartani a magyarságot. Ezekre a területekre a bécsi utcanőktől a prágai zsebmetszőkig mindenkinek nemcsak szabad, de egyenesen kívánatos volt a betelepülése. Kollowrat gróf még 1748-ban is mint érvényes alapelvet jelölte meg, hogy a rác nemzet védelme „austriaco-politicum” és ez a nép nem Magyarország alattvalójának, hanem „patrimonium domus Austriacae”-nek tekintendő! így — mint mondotta — „Magyarországtól sem depedenciában, sem pedig konkurenciában nem lehet.

A kamarai birtokok hivatalos bécsi szakértője báró Bartenstein még 1755-ben is hidegen elutasította a magyaroknak a Temesi Bánság területére való beköltözési kérelmeit, mondván, hogy „a szerbeknek vissza kell adni régi földjeiket, mivel kiváltságaik isteni jogon alapulnak és azoknak eleget kell tenni.” A Bánságban 1717—1734 között 53 német községet alapítottak. Mária Terézia idején e területekre az évi átlagos bevándorlás 3000 fő körül volt. A „Vitám et sanguinem!” megható jelenet után 22 évvel később Mária Terézia a Bánságot visszacsatolta az anyatesthez. Ebből alakult: Temes, Torontál és Krassó- Szörény vármegye.

A magyar királynak minősített Habsburgok eladták a Magyar Szent Korona államtestét, mert a török hódoltságból való felszabadítás első telepítése alkalmából ők szakítottak ki a nemzeti fejlődés keretéből a déli végeken egy széles övét, ahol mint határőrvidéken az idegenek, a martalóc jövevények örökölhető birtokok fejében katonáskodtak.

A 19. század a nemzeti öntudatra ébredés korszaka volt, amelynek kísérő tünete világszerte abban nyilvánult meg, hogy a már előzőleg is független, vagy a nagyhatalmak kegyéből független államként életrekeltett nemzetek első feladatuknak tekintették, hogy múltjukat mentői fényesebbre csiszolják. Ha nem volt őstörténeti múltjuk, akkor ilyent költöttek maguknak; s ezt teszik ma is a trianoni—párizsi békediktátumokban nagyhatalmi kegyekkel életrekeltett parvenű szomszédaink.

Az idegen államhatalom védelme alatt az őshonos magyarság nyakára erőszakolt nemzetiségek és a Habsburg-ház részéről szisztematikusan magyargyűlöletre nevelt önkéntes kisebbségek felülről és kívülről szított sovinizmusának az lett a következménye, hogy a 19. század derekán már nem különböző nyelvű, hanem önálló igényű nemzetiségek álltak szemben a Magyar Szent Korona felségterületén az őshonos és országot alapító s fenntartó magyarsággal.

Sűrű egymásután jelentek meg a „nyelvhasználati térképek”, valamennyi egy-egy emelőrúd volt a magyar állam falának szétrepesztésére. Szerbia megrajzolta a Délszláv Birodalmat az Égei-tengertől a német—olasz határig. Románia megszerkesztette Mare Rumania térképét Tiszától a Dnyeszterig. A csehek már képzeletben kinyújtóztatták azt a korridort, amely összeköti majd őket a minden szlávok patrónusával — Oroszországgal.

A bécsi udvar pártfogása alatt kaptak lábra azok a szláv és román nacionalista áramlatok, amelyek nem csak a Magyar Szent Korona felségterületének egységét veszélyeztették, de végső soron végzetessé váltak az egész Monarchiára. Amikor az 1848—49-es magyar szabadságharcot orosz segítséggel leverték, beoltották a monarchia szervezetébe a halálos betegség csíráit és most már nem Bécs, hanem Szentpétervár volt a magyar állam és a monarchia kereteit szétfeszítő szláv nemzeti törekvések Mekkája.

Az 1848—49-es szabadságharc vérbefolytása a magyar történelem-tudományunk leépítését is jelentette!

1855-ben a tomboló magyarellenesség Magyarországában kormányengedéllyel és kormánytámogatással indul meg Hunfalvy-Hunsdorfer szerkesztésében „Magyar Nyelvészet” címen egy folyóirat finnugor programmal. A magyar őstörténet finnugor elgondolását a Habsburg-dinasztia hívei kezdettől fogva erősen felkarolták. Az 1849. évi tragikus eseményekre gondolva, ezek a politikusok szükségesnek vélték, hogy a magyarok nemzeti tudatát gyengítsék, nehogy a Monarchiát felborítsák. Erre a célra igen alkalmasnak találták a magyar történet finnugor elképzelését. A cél elérésére előbb egy Miklosits nevű bécsi tanárt küldtek Budapestre, feladatául adva a Magyar Tudományos Akadémia programjának ellenőrzését. Miklosits megértette küldetésének célját

— közli Baráth Tibor ‘Őstörténetünk orientalista szemléletében’ című útbaigazító tanulmányában — és készített egy hosszú jegyzetet azokról a magyar szavakról, amelyeket ez a nyelv — szerinte — a szomszéd szláv nyelvekből vett át (‘kölcsönzött’). Miklosits után egy német tanár került Budapestre, név szerint Budenz József, aki Hunfalvy Pállal ketten lettek a magyar őstörténelem finnugor elméletének részletes kidolgozói.”

Ekkor lett a magyar nyelv finnugor eredetű. így lett a magyarok őshazája az Ural hegységen túl, Szibériában. „Egyszóval, úgy festették le az ősmagyarokat

— írja tanulmányában Baráth Tibor — mint valami csürhét, mely félvad állapotból lassan emelkedik ki, folyamatosan kölcsönözve újabb és újabb kultúrelemeket szomszédainktól; előbb a török népektől, aztán a szlávoktól, majd a germánoktól és latin népektől. A felsorolt népek valamennyien tanítói voltak a magyaroknak, akik maguk kevés eredetiséggel gyarapították a kultúrát.

A Magyar Szent Korona felségterületének megcsonkításának „etikai megalapozását” a trianoni békediktátum abban a feltevésben keresi, hogy őseink itt már régebben megtelepedtek és rendezett állami viszonyokban élő nemzeteket igáztak le, és hogy Magyarország nem-ma gyarajkú polgárai ezeknek a lei gázott, szabadságuktól és állami létüktől megfosztott nemzeteknek utódai. „Az ezeréves birtoklásra való hivatkozásunkkal szemben az entente főtanácsa a magyar békeküldöttséghez intézett utolsó átiratában egyenesen azt mondja, hogy ‘igazságtalanság és elnyomás nem válik igazsággá azáltal, hogy ezer esztendeig tart’. Hát ez a beállítás történelmi tudatlanságon alapul — mondotta gróf Apponyi Albert‘A magyar alkotmányfejlődésről’c. előadásában — , amelyeket ama nemzeteknek komoly történetírói is már elfelejtettek. Az igazság az, hogy Nagy-Magyarország mai nemzetiségi viszonyainak kialakulásában az őslakóknak megállapítható része nincs. Hogy azok kizárólag, vagy legalább kilenctized részben fokozatos bevándorlás által keletkeztek. Ha etikai fogalmakkal dolgozunk, úgy ennek perdöntő jelentősége van, mert későbbi bevándorlóktól

csakugyan kívánni lehet, hogy annak az államnak rendjéhez alkalmazkodjanak, melyben saját akaratukból keresnek hajlékot.”

A mohácsi vésszel indult korszak volt az, amely mint négy évszázadon át tartó folyamat, megváltoztatta Magyarország népi — mondhatjuk így: nemzetiségi felépítését. Ebben az új, a két világháborút követő békediktátumokkal kialakult helyzetben az a kötelességünk, hogy a rosszabbnál-rosszabb „alapszerződések” helyett gondolkozzunk és mérlegeljünk, mert vannak világtörténeti, lélektani pillanatok, amikor a nemzetek jogos törekvései találkoznak az elrendezésben iránytszabó hatalmak megértésével és érdekeivel. Gróf Teleki Pál szerint: „Nekünk mindig az volt a hivatásunk, hogy vegyes nemzetiségi államot vezessünk be a Duna-medencében...”

A Hungarista Mozgalom ellenállása Hitler gyarmatosító törekvése ellen

A német nemzeti szocializmus vezérének „Mein Kampf’című munkájában olvashatjuk Hitler Adolfnak, soha meg nem változtatott politikai céljait. Érdemes elgondolkozni rajta, hogy mi lett volna Magyarország sorsa egy totális német győzelem esetén. A német birodalomnak, mint államnak „az összes németeket magába kell foglalnia” azzal a feladattal, hogy ezen népből a faji őselemekben a legértékesebbeket, a németeket, „ne csak összegyűjtse és fenntartsa, hanem lassan és biztosan uralkodó pozícióba emelje”. A német nemzeti szocialista munkáspárt 25 szakaszból álló programjának első pontja is „a népek önrendelkezési joga alapján az összes németeknek egy államban való egyesítését” kívánja. A programpontokhoz a pártprogram hivatalos kommentárja a következő megjegyzést fűzi: „Nem mondunk le egyetlen németről sem, aki Dániában, Lengyelországban, Luxemburgban, Elszász-Lotharingiában, Csehszlovákiában, Olaszországban, Ausztriában, és az osztrák utódállamokban él.”

Ewald Banse „Rassen und Volk im Weltkrieg” című művében minden kertelés nélkül kimondja: „A Harmadik Birodalmat az Északi-tengertől a Rábáig, a Memel-vidéktől és a Rhone-ig csak a vér és vas segítségével tudjuk megteremteni. — Szerinte a magyarok egyébként sem valók Európába.”

Most nem kívánunk azokkal a térképekkel foglalkozni, amelyeken Sopron, Moson, Magyaróvár, Hegyeshalom színtiszta német községeknek van feltüntetve. Elég talán annyi, hogy a Deutsche Arbeit c. folyóirat 1936. novemberi számában az olvasható, hogy Magyarország revíziós igénye Burgenlandra teljesen tarthatatlan, mert Magyarország „a népszavazás csalásával elvette Burgenland fővárosát, Sopront” a németektől. Végül még egyet! 1916- ban az első világháború kellős közepén írta le Paul de Legarden a „Die Tat” c. német folyóiratban, hogy: „A dunai birodalom minden néptörzse, beleértve különösen a magyarokat, Európának végtére csak terhére van. Minél előbb pusztulnak, annál jobb reájuk és reánk nézve.”

A trianoni békediktátum revíziója; — és Magyarország bekebelezése, mint fő kormányzóság a Harmadik Birodalomba. Ez volt az a két elgondolás, amely Hitler Adolfot a magyar kérdésben foglalkoztatta. Szálasi Ferenc nem volt Hitler csatlósa. Hitler kívánságára tiltatta be Horthy a Nyilaskeresztes Pártot és vitték tömegével a nyilasokat az internáló táborokba. Volt egy időszak Horthy kormányzósága alatt, amikor Kistarcsán egyidőben csak a zsidók és nyilasok voltak internálva.

Szálasi Ferenc számolt azzal, hogy a nagyszámú magyarbarát német segítség ellenére sem lesz megakadályozható a német győzelem esetén Hitler durva beavatkozása a magyar szabadságjogokba. Szálasi Ferenc a német gyarmatosítási törekvésekkel is számolt. Szembenállva a judeo-bolsevista Szovjet veszéllyel nem volt azonban sok lehetősége a későbbi nagy magyar vértanúnak, hogy nyílt ellenzését a pángermánizmussal szemben kihangsúlyozza. Azonban 1942-től Szálasi Ferenc megbízásából egy kiskörű csoport — a később az emigrációban alakult Hungarista Életszövetség több tagja is — a német „főkormányzóság” megvalósulása esetére egy ellenállási terv kidolgozásán munkálkodott. Ez volt az a nemzeti réteg, amely a judeo-bolsevizmus elleni küzdelemben, a totális háború törvényei értelmében a szovjet legyőzéséig hűséges bajtársa kívánt maradni a németeknek, de felkészült arra is, hogy Hitler vagy a Harmadik Birodalom bárminemű beavatkozása esetén a nemzet függetlenségéért a végsőkig harcoljon.

„Van egy kis csoport Magyarországon, politikusok is vannak benne természetesen, de Németországban is van egy kis csoport, amely ugyan mi velünk együtt hisz a nemzeti szocializmus gyakorlati keresztülvitelében, mely azonban azt mondja, hogy a német győzelem után Európából Nagynémet Birodalom lesz, melyben mi társországként — „Kronland”-féle —, fogunk beilleszkedni, egyszóval: teljesen bekebeleznek a Nagynémet Birodalomba. Természetesen semmi körülmények között nem fogom ezt megtűrni. Ahogyan 1944júniusában Hitlerhez intézett emlékiratomban a legfontosabb kérdésekben, éppenúgy az elvi álláspontokat most is kifejezésre juttatom.

Kijelentem újra, hogy a nemzeti szocializmus és az imperializmus ellenségek, nem férnek meg egymás mellett, mert az egyik felfalja a másikat. Vagy csinálok nemzeti szocializmust és akkor vége van az imperializmusnak, vagy csinálok imperializmust és akkor vége van a nemzeti szocializmusnak. Ez a kettő egymás mellett semmiképpen sem fér meg.

Tisztázásra vár tehát a kérdés, hogy Európa nagy megszervezését a nacionalista és szocialista felelős tényezők oldalán, hogyan képzelik el. Amint azonban ezt tisztáztuk, abban a pillanatban a plutokrata-liberális mesterkélt szabadossági rendszer és a marxizmus mesterkélt államrendszere megdől és be kell állítani a nemzet természetes erőtényezőinek összhangján felépülő gyakorlati rendszert, amely végeredményben a nacionalista és szocialista ideológiába torkoll.

Mi a nemzeti szocializmust választottuk és választottuk volna akkor is — mondotta Szálasi Ferenc —, ha nem Berlin—Róma—Tokió képviselik. Nemzetünk tehát elfogadta a nemzeti szocializmust és ennek gyakorlatát, a hungarizmust, de nem tudja, hogy Berlin elfogadja-e? Ez a kérdés és ez a lényeg, amelyet tisztázni kell, s amelyet Hitlernél tisztázni is fogok...”

Az 1945-ös országvesztés után a zsidó-kommunista hódoltságba zuhant a magyarok megcsonkított országa...

Fo rrásm unkák:

Baráth Tibor „A külföldi magyarság ideológiája”.

Málnási Ödön: „A magyar nemzet őszinte története”. MAJOR TIBOR