Szittyakürt, 1994 (33. évfolyam, 7. szám)
1994-10-01 / 7. szám
1994. október—november n IttVAKOkt 13. oldal KÉRÉS A PARLAMENTHEZ Hála a jósorsunknak, megszabadultunk az emberi jogsértések katalógusba foglalt válfajainak államihatósági gyakorlásától. Maradt azonban egy területe az alapvető emberi jognak, amely fölött a babona uralkodik, amelyet az állam rendszeresen és költségesen megsért, és ahol törvényeink összhangban állnak ugyan a nemzetközi felfogással és joggyakorlattal, azokat én mégis felelősségem teljes tudatatában végiggondolatlannak, igazságtalannak és az emberi méltóság elvével szembenállónak gondolom. Az élvezeti szerek egyik fajtájának, a kendernek és sűrítményének, a hasisnak a kriminalizálására gondolok. Engedjék meg, hogy teljes terjedelemben idézzem a,,Népszabadság”július 28-i közleményét. ,,Kábítószeres határőrök. MTI-jelentés. Kábítószerrel való visszaélés vétsége miatt három sorhatárőr és egy polgári személy ellen nyújtott be vádindítványt a Budapesti Katonai Ügyészség a közelmúltban. Abűnügyet a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa szeptember közepén tárgyalja majd. A katonai ügyészség megállapítása szerint B. Antal, H. Szabolcs és L. András budapesti határőrök több marihuánás cigarettát készítettek, eladtak, illetve szívtak el. A kábítószeres cigaretta elkészítéséhez szükséges indiai vadkender termesztésére B. Balázs polgári személy oktatta ki H. Szabolcsot, akinek tíz darab növényi magot is átadott. Az elkészített marihuánás cigarettákat darabonként 200—400forintért adták. A nyomozás során a katonai ügyészség B. Balázstól a lakásán 77 gramm szárított növény törmeléket, B. Antaltól pedig a laktanyában lévő szekrényéből 12 darab marihuánás cigarettát foglalt le. A vádlottak szabadlábon védekeztek a terhűkre rótt bűncselekmény vádja ellen." Cseréljék ki, hölgyeim és uraim, a mariuhana szót a csokoládé szóval. Abszurdum, nem? Most cseréljék ki a kávé szóval. Megint abszurdum, nemde? Most tegyék oda a sör, bor, pálinka és a dohány szavakat. Tudják meg, hogy különböző korokban ezek mind veszedelmes és tiltott élvezeti szereknek minősülnek, ahogy a halucinogén kender a múlt században, épp ellenkezőleg, görcsoldó, nyugtató, fájdalomcsillapító gyógyszerként volt használatos. Önök közül ki maradna szabadlábon, ha tilos lenne a bor és a cigaretta, ha ezeket az élvezeti szereket a törvény üldözné? A dologban az a különös, hogy szemben a szesszel és a dohánnyal, amelynek az egészségre káros hatása bizonyított (de még sincsenek tilalom alatt, csak az államnak van különös adójövedelme belőlük), a kender ártalmasságát az orvosi irodalom egyáltalán nem bizonyította. A szer inkább szemlélődővé, csendessé teszi élvezőit, serkenti a képzeletet és a meditációt. Az alkohol agressziófokozó hatása a kender fogyasztói között nem mutatható ki. A kender ugyanolyan növény, mint a szőlő, a gyümölcs, vagy a gabona, nem mérgez, csak a humorérzéket javítja. Ha a magát túlzott szesz- és dohányfogyasztással károsító magyar lakosság inkább a kender jótéteményével élne, akkor a közegészségügy jobban állna. Egyetlen érv marad forgalomban, hogy a kender út a kemény drogokhoz. Ez igen gyenge érv. Mondhatnánk: a birkózás vagy a szerelemféltés út a gyilkossághoz. Ha a keménydrogélvezőt büntetni akarják, akkor büntessék azokat, noha ez is embertelen volna. Az öngyilkost sem büntetik, ha sikerül visszahozni az életbe. A fű kedvelői más embereknek nem ártanak, és még maguknak sem bizonyíthatóan. Miért kell büntetni szabad polgárokat amiatt, hogy ilyen vagy olyan élvezeti szereket használnak? Ki a sértett.? Ki a panaszos? Önök hivatásuk ünnepélyes kezdetén egy élvezeti szerrel koccintottak, amely egy időben Amerikában tiltva és büntetve volt. Hogy az ember mit eszik, iszik, pöfékel, ez az ő ügye. Ő tudja, szabad polgárként, hogy mi tesz jót, és mi árt neki. A mértékletesség erénye minden élvezeti szer esetében javallható. Ez minden, amit a köz az egyénnek mondhat. Ebbe a hatóságnak éppoly nevetséges és önkényeskedő a beavatkozása — mert magánterület, privátszféra —, mintha a nemi élet állna az állam ellenőrzése alatt. Még egyszer: a marihuana ártalmatlan élvezeti szer, amelynek használatához az államnak semmi köze, ahogyan a gyümölcs és szőlő termesztéséhez, feldolgozásához és fogyasztásához sincsen. Ha a törvénnyel egyezően fiatalembereket mégis ezzel vegzálnak, ha fiatal sorsokat megtörnek azért, mert másfajta, kevésbé ártalmas cigarettát szívnak, mint tisztjeik és bíráik, akkor önök olyan igazságtalanságokhoz nyújtanak törvényes alapot, amelyeket, ha végiggondolják, nem tudnak a lelkiismeretükkel összeegyeztetni. A kender kriminalizálása az elmúlt években több száz magyarfiatal szabadságvesztését eredményezte. A növény üldözése éppenséggel az alvilág kiépüléséhez vezet, és rendkívüli keresetet biztosít a bűnözőszövetségeknek, mivel a piac mindenképpen győz. Közben azonban az állam jobbra érdemes erőt pazarol rossz ügyre, és lehetséges marad az a szégyenletes gyakorlat, hogy államtisztviselők szabadon polgárok zsebében kurkásszanak. A törvény sem mér egyformán. Művészek, akik alkalmasint ugyanúgy használják a füvet, mint a kávét vagy a szeszt, elméjük megmozgatása érdekében, ritkábban akadnak fenn a hatósági szűrőn, mint az átlagfiatalok. Felihívom arra is a figyelmüket, hogy a holland gyakorlat a humanitás szempontjából példásnak mondható, és újabban a német legfelsőbb bíróság is holland szellemű, precedens értékű döntést hozott. Kérem az illetékeseket, fontolják meg érdeme szerint a tárgyat, és kezdeményezzék a büntető törvénykönyv és a rendőri gyakorlat vonatkozó rendelkezéseinek emberséges módosítását. Szabad ország szabad polgáraihoz a jelenlegi gyakorlat nem illik. Kérem, legyenek bátrak mind a gondolkodásban, mind a döntésben, és ne riadjanak meg, ha merész állásfoglalásukat sokfelől elítélnék. Egy fiatal demokrácia megengedheti magának, hogy kezdeményezően ne költsön több pénzt és áldozzon emberi sorsokat egy képmutató babona fenntartására. (Népszabadság, Igaz tisztelettel I994.aug. 1.) Konrád György Zúg-e majd a vadkenderes? ............................Levél Konrád Györgynek............................. Kedves Konrád György! Azt írtad nemrég a megváltozott összetételű Országgyűlésnek, hogy napirendre kéne tűzni épp a vadkenderügyet. (Kérés a parlamenthez, Népszabadság, 1994. aug. 1.). Bár biztos vagyok benne, hogy vitára bocsátott kérelmedről még sok vélemény elhangzik, mégis hozzáadom a magamét, legyen miből a parlamentnek válogatnia. Kezdeném talán egy értelmezési-ismeretelméleti problémával. Babonának, tehát balhiedelemnek, „az emberi méltóság elvével szemben állónak” ítéled meg, hogy az indiai vadkender készítményeinek árusítását és élvezetét nálunk büntetendőnek tartják. Véded a fiatalokat, akik élvezetükért törvény előtt „fizetnek”. Csak mellékesen jegyzem meg: az általad idézett fiatalok nemcsak „élvezői”, de árusítói is voltak a marihuánás cigarettáknak. Később azt írod: „a kender ártalmasságát az orvosi irodalom egyáltalán nem bizonyította. ” Itt már álljunk meg egy kicsit. Fenti kijelentésedből az következnék, hogy amit a szaktudományos irodalom nem bizonyít, de az emberek mégis elítélik, mind-mind babona. Emlékeztetlek Téged arra, amit nyilván magad is nagyon jól tudsz: temérdek tapasztalati ismeret van, amely például szájhagyomány útján terjed, tehát még tudományos bizonyítása nincs, mégis hasznos vagy azzá lehet. Az ember nem várja meg a lejtő törvényének — mondjuk: Galilei-féle — megfogalmazását, hogy attól tegye függővé: elugrik-e vagy nem a hegyen ledöngő sziklatömb elől. A tudományban ennyire — magunkat kiszolgáltatva — hinni, nos, ez volna csak igazi babona. Azt hiszem, babona csak az lehet, amit sem a tudomány, sem kellő számú (Íratlan) egyéni, közösségi tapasztalat nem támaszt alá. A fekete macskát mégsem tehetjük ugyanazon serpenyőbe, amellyel a vadkender ártalmasságát vagy ártalmatlanságát mérjük. Gondolatmenetedben azonban e nyers tényéknél van egy „pikánsabb” vonás is, amely szövevényesebb konklúziókhoz vezet. Felállítottál egy analógiasort (csokoládé, alkohol, kávé, dohány), hogy megvédd az enyhébb „füveket”. Fentieket két dolog köti össze Nálad: valamennyi „élvezeti szer” és: a különböző korokban tiltották őket, üldözték élvezőit és „vámszedőiket”. S lám — így Te — ma már jobbára mind élünk velük, ráadásul sehol a büntetés. Kezdeném azzal, hogy a büntetés fogalma jóval tágasabb. A nagyobb adó éppúgy annak számíthat, mint a társadalom rosszalló — de nem büntetőjogi ítéletei. Ettől azonban tekintsünk most el, nézzük a fontosabbakat. Kell-e szentebb erkölcsi tiltás a „ne ölj!” parancsolatánál? Mégis ölnek. Többek között azért, mert iménti kiegészül az önvédelmi elvvel. Az tehát, hogy sokan ölnek, nem teszi érvénytelenné a „ne ölj” parancsát (ha senki se ölne, az tenné feleslegessé), mint ahogy a „sokan szívják, sokan isszák” sem jelenti, hogy „nagyon helyes, hogy szívják és isszák...” Eltekintés történik tehát, nem pedig mély s erkölcsi jóváhagyás itt és most. Nézzük további viszonyodat a tiltásokhoz. A tiltás és a későbbi jóváhagyás sem pro, sem kontra nem érv amellett, hogy adott esetben igazuk van. A történelemben sok mindent üldöztek, amit nem és sok mindent üldöztek, amit üldözni kellett volna. És tegyem hozzá: sok minden jóváhagytak utóbb, amit utóbb sem kellett volna. A Te gondolatmeneted szerint a súlyosabb vétkű (bűnű) alkohollal elnézőbb a világ, s ez helytelen. De bezzeg „szegény” marihuána! Már elnézésedet kérem, ha ítéleted helyes volna is, olyan mintha azt mondanám: nem szabad megbüntetni egyetlen tyúktolvajt sem, ameddig a bérgyilkosok szabadon kószálhatnak. Nagyon elszaporodnának így a tyúktolvajok, sőt elpimaszkodnának. De tovább megyek: bűn, gyakorta új bűnre késztet, csábít, s így átvedlenének súlyosabb bűnözőkké. Ám, ha szigorúbban nézem tiltással szembeni véleményedet, azt mondhatom: ha te másnak megtiltod, hogy tilthasson, magadnak vindikálod a jogot, hogy tilthass. A tiltást tiltó az erősebb tiltó. Eljutottunk az „erősebb jogához”, amiről megvan a véleményünk. Nem lehetnek privilegizált tiltásaink, nem lehet az, hogy a korlátozás és önkorlátozás egyoldalú legyen. Helyesebb, ha a tiltások és megengedések („türelmességek”) nagy kötegét többé-kevésbé egyenlően osztjuk el. Ne csak én legyek türelmes, te is. Ne csak én tilthassam a te tiltásodat, hanem te is az enyémet. így valahogy egyensúly, kiegyenlítődés születhet. Sem a többség a kisebbséget, sem a kisebbség a többséget nem foghatja diktátort uralma alá. Ami többi kijelentéseidet illeti. Említett analógiasorod tagjai különböző minőségűek. A csokoládé például nemcsak élvezeti szer, hanem táplálék, olykor életmentő (lásd expedíciók, etc.). Az, hogy változott a megítélése — nagyon is természetes, jó dolog. Más szerek (teszem azt a morfium) korlátozott körben (orvostudomány) nemcsak megengedettek, ám elő is írhatják őket. Az az érved tehát, hogy ,,a hallucinogén kendert a múlt században görcsoldó, fájdalomcsillapító gyógyszerként ” használták, nem lehet jó a „füvek” megengedése mellett, mint ahogy ez a morfium esetében sem elképzelhető. Jogos a korlátozott szabadság (és nem a szabadságkorlátozás). A gyufa is roppant hasznos dolog, mégis nagyon megértjük a szülőt — hát még, ha benzinkutas! —, hogy kétéves kisfia kezéből kiragadja a dobozt. Az észérvek ez esetben aligha vezetnének messze. Az a gyanúm tehát, hogy a felnőtt társadalom” (vagyis a minden ízében felelős, józan gondolkodású közösség) gondolata jóhiszemű, de éppoly veszélyes előítélet, mint rosszhiszemű párja. Mondjuk, az a vélemény amit többek között Bismarck is képviselt: a nép kiskorú gyermek, akit kézen fogva vezetni kell. A társadalom, a nép nem felnőtt és nem gyermek, illetve egyidejűleg felnőtt is, gyermek is. A társadalom a különböző érettségű, tapasztalaid, tudású, észjárású, képességű, erkölcsi érzékenységű — etc. — egyedek, csoportok, közösségek történelmileg megépült együttese. Azt írod továbbá, „A fű kedvelői más embereknek nem ártanak, és még maguknak sem bizonyíthatóan. ” Vegyük sorra: aki — fogadjuk el —másoknak nem árt, nem bizonyos, hogy használ. Márpedig, aki és ami nem árt és nem használ, az jobbára
