Szittyakürt, 1994 (33. évfolyam, 7. szám)
1994-10-01 / 7. szám
1994. október—november «ITTVAKÖfcf 11. oldal CŰTH JÁNOS: A magyarországi választási csalás világraszóló Ha a rablóit konc felzabálásakor nem áll keresztbe a csont a sakálok torkában , akkor miért is állna az keresztbe a honi liberálbolsevikok torkában? Hiszen semmi különbség nincs aközött, ahogy a sakál vagy a hiéna ráveti magát a mást illető zsákmányra, s aközött, ahogy a honi liberálbolsevik mérhetetlenül aljas és egyedül valamiféle robot-Luciferéhez hasonló étvágygyal kebelez be pénzt, hatalmat, múltat és jövőt. Bár ha meggondoljuk, némi különbség azért van: mert míg a sakál és a hiéna zsákmányoló hajlamának határt szab az étvágy és a gyomorbeli kapacitás, addig a mi liberálbolsevik uralkodó osztályunk étvágyának nem szab határt sem a jóllakottságot jelző böfögés, sem a túlzabáltságot jelző vérbeborult szem, sem a becsület, sem az emberiesség, sem az erkölcs, sem a tisztesség. Ügy tűnik, hogy gyomruk méreteit csak az országhatárokkal lehetne körvonalazni — az első pillantásra. Alaposabban szemügyre véve azonban, itt egy világméretű bendőt látunk... De vissza a tisztesség és a honi liberálbolsevikok antagonisztikus (kibékíthetetlen, összeférhetetlen) ellentétpárjához: az idei, májusi választások katasztrofális eredményei kapcsán kétségbeejtő elemzések születtek, többnyire azt feszegetve — néha kínos, néha körülményeskedő tapintatoskodások közepette — hogy miért is szavazott a magyar állampolgárok többsége a kommunistákra, illetve a nemzet sírásóira? Meg is fogalmazódtak aztán a magyarázatnak szánt válaszok az olcsó kenyér és a gulyáskommunizmus kondérkongásának nosztalgiáját láttatva. Mások a nyugdíjasokban találták mega bűnbakot, akik, úgymond, visszakívánkoztak a kádári langyos pocsolyavízbe. Napvilágot láttak aztán olyan tanulmányok is, amelyek már kimondták a kulcsszót: CSALÁS! Szerzőik becsületére legyen mondva, le is leplezték a csalást, ami a magyar választási rendszerbe eleve be van kalkulálva. Mert ki ne érzékelné azt — még a zsenialitást az étlapon kereső — bölcselkedők közül is, hogy korántsem a választások tényleges demokratizmusát, az egyes pártok esélyegyenlőségét szolgálták például a kopogtató cédulák. Nem az egyes pártok, főleg pedig nem a nemzeti érdekeket képviselő pártok esélynövelését szolgálta továbbá a három legfőbb és mindenható véleményformáló intézmény: a 90 százalékban (ma már 99 százalékban) a nemzetellenes erőket tömörítő rádió, televízió és sajtó. A manipuláció és a befolyás eszköze ugyancsak a kétfordulós választási rendszer is, mikoris a második fordulóban már olyan alacsony százalékarány dönt a hatalomrajutásról, hogy az sok mindent kifejez, csak a lakosság többségének akatatát nem... A listás szavazásról nem is beszélve, hiszen a listáról a parlamentbe juttatott egyének kiléte felől a legtöbb esetben még fénykép útján sem tájékozódott a lakosság, nem még politikai elkötelezettsége felől... Aztán itt van a magyarországi választási csalás közvetett bizonyítéka: mert bár soha nem hiszem el az MSZP egyetlen helyi, győzelmi arányának hitelességét se, de ha ilyen arányú győzelemre tesznek szert, mondjuk Budapest valamelyik pártfunkcionáriusok által lakott negyedében, ahol többségében maga a „köznép” is aparatcsikokból és pártburzsiázia lakájaiból tevődik össze, akkor legfeljebb lehorgasztom a fejem és azt mondom, hogy lám, errefelé még így működik a régi gépezet — tehát tudomásul veszem a csalást. Node, az az embert és Istent gyalázó, sőt még az ördögöt is megszégyenítő csalás, miszerint mindenütt, falun és városon, az értelmiségiek, a mezőgazdasági dolgozók vagy zömmel ipari munkások által lakott vidékeken is csaknem hajszálra azonos eredmények születtek, az kérem semmi egyéb, mint olyan csalás, amely már túl jóra sikeredett. Mert nincs e földkerekségen olyan épeszű ember, amivel el lehetne hitetni, hogy Budapest X-től Y-ig terjedő választókörzeteiben ugyanúgy 50- egynéhány %-ot szerzett az MSZP, 18—20%-ot ért el az SZDSZ, utánuk pedig 7—6—5%-kal következett az MDF, az FKGP, illetve a FIDESZ. (Legfeljebb ezen utóbbiak sorrendje változott itt-ott, tessék-lássék alapon). De hogy ugyanazon sorrend alakuljon ki, mondjuk olyan községekben és falvakban, ahonnan a kommunisták annak idején elhajtották a nők, esetenként a teljes lakosság 80%-át, s az elhurcoltakat soha többé nem látták viszont szeretteik, nos, hogy ezeken a máig gyászba borult vidékeken is a fentebbi klisével hajszálra azonos arányban hozták volna ki győztesként az MSZP-t, másodiknak pedigaz SZDSZ-t, az egyszerűen abszurdum. De tovább is árnyalhatnánk a kérdést, Mert vajon miért nem fejeződött ki a választók természetes betagolódása a megfelelő pártokba a mezőgazdasági vidékeken? Miért nem fejeződött ki a választási Rövidebb írásaimat legtöbbször egyegy közmondás, szólásmondás köré csoportosítom, mert ezekben több évszázados, nemegyszer évezredes népi bölcsesség testesül meg, amelyeket az élet minden területén, a családi és társadalmi életen át a politikáig némi transzponálással alkalmazhatunk. Mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy „Egyszer volt Budán kutyavásár.” Ennek lényege az, hogy egyegy esemény ne ismétlődjön, ismétlődhessen meg. Áll ez a politikára is. Az SZDSZ és FIDESZ pompás „kutya vásárt ” rendezett 1989—90-ben, amikor az anatikommunista szólamokkal überelt minden más pártot, ezzel a jóhiszemű emberek tömegét sikerült a maguk oldalára álh'tani és végső soron a választásokon, különösen a helyhatósági választásokon várakozáson felül jól szerepelni. Azonban rövid idő alatt kiderült, hogy a nagy kommunistaellenes kirohanások, csak álarc volt. Különösen a parlamenti felszólalások, szavazások, látványos kivonulások döbbentették meg a politikát éles szemmel figyelő embereket. Még jobban kilógott a lóláb, amikor sorra fény derült a pártok vezetőinek rokoni kapcsolatára és múltjára. De ekkor már késő volt, mert ott ültek a Parlamentben, a polgármesteri székekben, körülvéve a hízelgők, talpnyalók, a könyöklők és haszonlesők siserehadávalk, akik foggal és körömmel védték a maguk és szószólóik pozícióját. Mindezt a liberális médiák maximális támogatásával. Köteteket lehetne írni az „összeköttetések” alapján kiutalt lakásokról, üzletekről, kereskedői engedélyekről, a privatizációs manőverekről, a hivatalok önkényeskedéséről és a feltáruló „kiskapukról”, amiket csak a bennfentesek ismertek. eredményekben a gazdag földművelő hagyományokat őrző térségben a kuláksors mérhetetlenül sok megaláztatása és gyásza? Avagy miért nem mutatott változást — az országszerte általános eredménysablonhoz viszonyítva — mondjuk a „vörös Csepel” sajátos elkötelezettsége? Mert a százalékarány mindenek ellenére, mindenütt, egy és ugyanaz: a túlságosan jól sikerült CSALÁS eredménye. Ha ezek után akadnának még megrögzött szkeptikusok, akik valamely érthetetlen oknál fogva mégis hinnének a magyarországi választások (1994. május 8—29-i eredményeinek tisztaságában és hitelességében (hm), azok számára, íme egy kis rágódni való, rendes nevén bizonyíték: „Tudomásom van arról, hogy a Magyarországon, ez év május 8-án megtartott választások eredményei hamisítottak. A hamisítást nem a szavazóhelyiségekben (az ellenőrzött helyeken) követték el, hanem annál sokkal ravaszabb és szakszerűbb módon, egy számítógép szoftverrel, mégpedig a központi számítógép terminálon keresztül. Az erre a célra beprogramozott szoftvert a belgrádi szocialista és kommunista cinkosok közreműködésével szerezte meg H. A., a magyar nagykövetség felelős alkalmazottja. A szóbanforgó szoftver már ki volt próbálva, ugyanis korábban annak segítségével „nyerte” meg a legutóbbi választásokat a szerb „szocialista” párt. A csalás értelmi szerzője a Magyar Azonban a népet hosszú távon nehéz becsapni. Négy év elég volt ahhoz, hogy „beteljen a pohár”, amit a szavazás eredménye egyértelműen bizonyított. Most közelednek a helyhatósági választások. A hitelüket és népszerűségüket vesztett polgármesterek érzik, hogy kiskirályságuk végéhez közeledik. Pedig, de jó lenne még négy évig ülni abban a polgármesteri székben. Mit lehet csinálni? Rendezzünk még egy kutyavásárt! Látszólag forduljunk szembe nagy szavakkal az SZDSZ-szel, melynek védőszárnyai alatt négy évig uraskodtunk, és ezzel tömegeket tudunk megnyerni, — mert az emberek döntő többsége elfordul az SZDSZ- től. Ha kell, látványosan lépjünk ki a pártból, így talán a választók is elhiszik, hogy valóban ellenezzük a jelenlegi helyi politikát, és ismét ránk szavaznak. Ez a lényeg, hogy utána mi lesz, az más lapra tartozik. Tehát a választópolgárokon múlik, hogy néhány hónap múlva a régi és mégrégebbi urakat erősítik meg tisztségükben, vagy új, de talán nem közismert, de önzetlen, valóban a lakosság széles rétegét szolgálni akaró embereket juttatnak az önkormányzatokba. Ne higgyünk a szép szavaknak, az ígéreteknek, a plakátoknak és mosolygós fényképeknek, a helyi televíziók irányított műsorainak, a vásári, — kutyavásári — kikiáltóknak és magamutogatóknak. Még van idő! Keressük meg a magunk környezetében azokat, akiket ismerünk, akikben megbízunk. A magunk kis helyi közösségeiben csináljuk meg az igazi elmaradt rendszerváltást. 1956-ban sem azt akartuk, hogy a vadkapitalizmus és korrupció szennyes árja terítse be az országot, ahol hatalomra kerülnek az elvtársak-Rádió, illetve Magyar Televízió három műszaki alkalmazottja, továbbá egy külföldi személy volt. A beavatkozás úgy történt, hogy a központi terminálhoz Budapesten éppúgy mint Belgrádban — de az sincs kizárva, hogy Kaunasban és Varsóban is!), továbbá minden fontos számítógéphez csatlakozva van (volt) egy titkos pót-adapter,amit egy kapcsolóval működtettek, Tehát ebbe a titkos szoftverbe voltak előre betáplálva a „választási eredmények”! Ezért történhetett meg az, hogy 0,00 és hajnali 2 óra között már ismeretesek voltak a választás végleges eredményei... Formálisan, vagyis a gyanú elterelése végett azonban másnap reggel közölték azokat hivatalosan. A választások másik fordulója aztán ugyanezzel a számítógépes politikai terrorakcióval lett meghamisítva. (Lásd a végeredményt).” A történtekből minden magyar embernek, kiváltképp pedig magyar jövőt építő pártnak le kell vonnia a következtetéseket. Azt hiszem, hogy ami történt, az több mint elegendő ahhoz, hogy országos méretű aláírás gyűjtés kezdődjék az új választások haladéktalan kiírására. Az új választásokat pedig fokozott — ha lehet nemzetközi — ellenőrzés mellett kell lebonyolítani, mégpedig a számítógép kiiktatásával, hagyományos módszerekkel, folyamatos és többszintű ellenőrzés mellett végrehajtott jegyzőkönyvezéssel. Ha ez nem történik meg, akkor imádkozzunk! ból urakká vedlett milliomosok, míg a lakosság döntő többségének életszínvonala rohamosan süllyed, hanem egy független demokratikus államot álmodtunk, ahol mindenki boldogan él, aki becsületesen dolgozik, nincs kizsákmányolás és mérhetetlen vagyoni különbség; ahol nincs az állam pénzén fenntartott pártapparátus, ahol a rendőrség fő feladata a bűnözők elleni küzdelem és nem a másként gondolkozók figyelése, ellenőrzése. Minden rajtunk, a választókon múlik. Ha közömbösek vagyunk és nem megyünk el szavazni, minden marad a régiben. Ha a régi vezetőkre szavazunk, akkor sem számíthatunk változásokra. Meg kell találni azokat, akik nem a hatalom felé kacsintgatnak, hanem valóban szerzetesi alázattal akarják a népet, és nem a kiemelkedett uralkodó réteget szolgálni. Ne engedjük magunkat mégegyszer megtéveszteni és mutassuk meg, hogy csak „Egyszer volt Budán kutyavásár.” Szalay Róbert minden javaslatot, vagy gondolatot, amely a helyi viszonyokat tekintetbe véve lapunk magyarországi terjesztését elősegítheti, örömmel és köszönettel fogad. Magyarországi képviselőnk: SZALAY RÓBERT 1035 Budapest, Miklós u. 15. Telefon: 188-3081 Művelődési és Közoktatási Minisztérium Ny tsz: B/Kul/387/91 „ISSN 1215-5489” Hányszor lesz Budán kutyavásár? KEDVES OLVASÓNK! A *2imAKÖfcT kiadó vállalata
