Szittyakürt, 1992 (31. évfolyam, 1-2. szám)
1992-01-01 / 1-2. szám
1992. január—február hó 13. oldal „HA HALLGATTÁL VOLNA...” Van egy közmondása a magyarnak. „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.” Lám-lám, nem elég beszélni a nyelvünket, érezni is kellene a szavak ízét, érteni a bölcsességét, ismerni a mélységét. Ha Benedek István ismerné ennek a mondásnak a velejét, nem került volna a fent említett helyzetbe. Mert bizony nem válik dicsőségére a Magyar Fórumban 1991. október 23-án megjelent cikke a sértődős emigrációról, de még kevésbé az ünnepi mellékletben ugyanezen a napon „Gyűlölet gyűrűjében” címmel napvilágot látott magyar történelmi összefoglalója. Hogy az 1956-os szabadságharcunk évfordulóján hogyan jutott eszébe magyarmocskoló cikket írni, azt csak az érti meg, aki beleéli magát az Ő leikébe. Megpróbálom! Megpróbálok segíteni Rajta, mert sajnálom, hogy élemedett kora ellenére (77 éves, írja útonútfélen) önmaga leplezte le történelmi ismereteinek súlyos hiányosságait. Bizonyos fokig érthető, mert Magyarországon nem áll rendelkezésre — vagy legalább is nem akárkinek — olyan dokumentációhalmaz, amihez mi itt az emigrációban könnyen hozzájutunk. Bizonyosfokig viszont nem érthető, mert ha nem is jut hozzá valaki otthon az elmúlt évszázadok idegenek által is írott történelmi anyagához, legalább azt el kellene olvasni, ami otthon megjelent (ha már a történészkedésre adta a fejét). Abból is nagyon sok minden kiderül, ami számára ismeretlen. Már eleve érdekes történelem tanára lehetett, aki 1932-ben — tehát nem a kommunizmus által megnyomorított történelem szemléletben — viccel a honfoglalással. Hajszolták egymást a népek, mert akkoriban ez volt a szokás — tanítja, a cikk írója szerint, majd Ő utána olvasva megerősödik a tudatban, hogy ez volt a szokás! Nem tudom mit olvasott, de valószínű nem sikerült hozzájutnia a Kazár Birodalom felbomlásáról szóló munkák egyikéhez sem. Pedig azokban szépen le van írva, hogy a Kazár Birodalom elszemitásodása okozta a magyar törzsek kiválását a Kazár Birodalomból. Bartha Antal írja a Századok 1964. 4. számában: „A magyar törzsek jelentős szerepet játszottak a VIII.-IX. század fordulója körüli — a zsidó vallás és a talmudista törvénykezés miatt kitört — kazáriai belháborúban.” Lehet, hogy másnál szokás volt, a magyaroknál kényszerűség, az elvándorlás. Higyje el Benedek István, hogy „olyan istenigazából” már régen kiderült, miért „hajszolták” egymást a „nomád” törzsek (bár a valóban nomád törzsek lehet, hogy máig ki nem deríthető okokból hajszolták valóban egymást, a magyarok azonban — bármilyen fájdalmas is ez azoknak, akik nem tartoznak vérségileg Árpád népéhez, — nem voltak nomádok), és ez nem hipotézis mint állítja, hanem biztos tudós. Hogy nem az Övé, arról már a Kazár Birodalom felbomlásáról írott könyvek szerzői nem tehetnek. Árpádnak az állandó szemita térhódításból volt elege nem a vándorlás szokásából. Ezért készítette elő hosszú évtizedek alatt a Kárpátmedencébe való bevonulást. Artamonov az „Isztorija Kazar” c. munkájában írja: „Kazáriában az uralkodó és államot vezető réteg teljesen elzsidósodott és Álmos idejében egy OBADJA nevű, TALMUDISTA ZSIDÓ KIRÁLYA LETT. Ez a Kazáriát uraló zsidó király megszüntette a hagyományos kazár törvények használatát és a zsidók Talmudját rendelte Kazária hivatalos törvénykönyvének és talmudi ítélettel sújtotta a nem zsidó kazár népet. A történészek „talmudista államcsínynek” nevezik ezt a zsidó uralmi rendszert. A nem zsidó köznép fellázadt és hatalom bitorlói ellen fordult, fegyvert fogva akarta visszaállítani a régi kazár és nemzsidó államot. Obodja a szomszédos besenyő harcosokból állított fel egy nagy zsoldos hadsereget és idegen hadsereggel ölette a kazár és nemzsidó szabadságharcosokat, akik nem bírtak a túlerővel és a kazári szövetségből kivált Álmos-Árpádi magyarsághoz csatlakoztak...” (Ősi gyökér, 1991. szept.-okt.) Bartha Antal a Századokban Magyarországon olvasható volt magyar nyelven 1964-ben, Artamonov munkája is hozzáférhető volt — az igazán érdeklődőnek — 1960 óta. Erről László Gyula biztosít mindannyiunkat az 1980-ban kiadott „Őstörténetünk” c. könyvének 12. oldalán: „...az utóbbi két évtizedben sokan hozzájuthattunk azokhoz a könyvekhez és tanulmányokhoz, amelyek a szovjet földön láttak napvilágot egykori „őshazánk” s vándorlásaink tereiről.” De menjünk tovább. Lehet, hogy a történészek vitáznak arról, kik éltek a Kárpát-medencében Árpád bejövetelekor, de számunkra, magyarok számára, és a történelmet valóban ismerő pártatlan történészek számára ez nem kétséges. Benedek István megnyugtatására közlöm, hogy magyarul beszélő nép lakta a Kárpátmedencét a Kr.e. 4. század közepe táján is, Amnianus Marcellinus híradása szerint. Olyannyira, hogy ezen a nyelven marházták le Constantius császárt Pannóniában, lázadó „barbár” alattvalói. Amikor a császár megjelent az emelvényen, hogy az elégedetlenkedőkhöz beszédet intézzen, egyikük puszta látásától úgy felindult, hogy lerántotta csizmáját, és Marha! marha! kiáltással feléje hajította. A meglódult tömeg erre a barbár lobogókat kibontva vad üvöltéssel hirtelen a császárra rontott, aki futással mentette életét „...calceo suo in tribunal contorto Marha, marha exclamavit...” (Ammianus XIX. X. 10.) (Azt most itt csak igen zárójelben kívánom megjegyezni, hogy a Kr. előtti negyedik századi magyarul beszélő „barbár” alattvaló csizmában járt, különben gondolom Ammianus nem azt írta volna! Ezt nem tudhatja Benedek István, mert nem kívánható tőle, hogy a latin irodalmi nyelvet ismerje.) Persze meggyőződésem, hogy a fentieket a vitatkozó, nem magyar érdekű hivatásos történészek nagyon is jól tudják, azért ködösítenek olyan nagy lendülettel, mert van mit előlünk eltitkolniuk. Érdekes, hogy a fenti műveket a cikk írója nem ismeri, ismer viszont egy verses legendát a lengyel hercegről aki Pannóniában uralkodott. Ez azért érdekes, mert sem a verses legendáról, sem a lengyel hercegről mindezideig nem volt szó. Az iskoláinkban sem tanították, pedig ott minden fellelhetőt tanítanak és tanítottak arra vonatkozóan, hogy a Kárpát-medence nem a miénk. Akkor ez most kinek a tarsolyából került elő, hogy Benedek István figyelmét egyszerre felkeltette? A morva Svatopluk hol és hogy létéről meg kell hallgatni Püspöki Nagy Péter felvidéki történészt, aki a morva birodalom és Szvatopluk hollétének vagy egyáltalán létének felderítésére szentelte életének kb. tíz évét. Sajnos hiába. A Kárpát-medencében a fentieknek nyoma nem található. Ez az 1985. febr. 9. Torontóban tartott előadásában hangzott el. Feltehetően a könyvei kaphatók Magyarországon. (Az, hogy újabban Felvidéken kezdenek szláv sírokat tömegesen kiásni, az nem jelent semmit. Hiszen minél messzebb haladunk az időben, annál inkább bővül a Szent István által a fiára hagyott állítólagos intelmek szövege is.) Mindenesetre nem árt beszerezni Püspöki Nagy Péter erre vonatkozó könyvét. Az 1984—85-ös kiadást. De menjünk tovább. Amennyiben Árpád elhagyva anyját, feleségét, leányait, azokat sorsukra bízva, s csak a saját bőrét mentve jött volna a Kárpát-medencébe, — mint a cikk írója tudósít, úgy akkor sem történt volna nagy baj, mert a már leírt idézet világosan bizonyítja, hogy magyarok lakták a Kárpátmedencét. Hogy milyen erőt képviseltek, bizonyítja, hogy az Alföld soha nem volt a római légiók megszállása alatt, Dáciát csak egy emberöltő harcai után tudták ideig-óráig provinciává tenni, stb. stb. A Kárpát-medencében valakikben ellenállásra találtak a római légiók! Légüres térben nem kell harcolni, és a területet el lehet foglalni stb. stb. Bármennyire fáj is a cikk írójának, ilyenformán a magyarság „európaizálódása” nem kezdődött „őskeveredéssel”. Vajon miért tartja fontosnak a hivatalos vagy akár egy botcsinálta történész bizonygatni nekünk keverék mivoltunkat? Azt gondolják, ha elhitetik a világgal, miért nem lesz olyan feltűnő ha ludtalpú is van közöttünk nem csak kék szemű? Szeretnék Benedek István segítségére lenni, mert látom elkerülte a figyelmét, hogy nem is olyan nagy szégyen Atilla leszármazottjának lenni. Ezt bizonyítja Wess Roberts „Leadership Secrets of Attila the Hun” címmel 1985-ben megjelent könyve, (A hun Attila vezéregyéniségének titka), melyet visznek mint a cukrot, s már több kiadást megért. Atillát óriási egyéniségnek tartja a könyv írója és tanítják vezetési, irányítási módszerét. Nem kívánom ezt tovább részletezni, mert az lesz az eredmény, hogy annyira meggyőzőm a hivatalos vagy borcsinálta történészeket Attüa nagyságáról, hogy még kiderül, Ők a leszármazottai nem a mi Árpádunk! Joggal áll fenn a gyanúm, mert amint úgy jó száz évvel ezelőtt kiderült milyen szép is a magyar történelem, nyomban el kezdték pocskondiázni, tagadni, onnan minket kiszorítva magukénak vallani. Most már gátlástalanul jelennek meg művek a közös honfoglalásról, már kezdenék elhinteni királyaink zsidó származását is (A miskolci történelem tanár: Aba Sámuelre vonatkozó aggályai, valamint Árpádházi királyaink hovatartozandósága). Ha túl sokáig bizonygatom, hogy Atillára büszke lehet az utóda, — s nem félelmet és megvetést vált ki annak hirdetése, sőt elismerést — még megérjük, hogy nem „kabarokéként érkeztek az országba, hanem Ők Attüa hunjai. Láttunk mi már ilyen csodás fából vaskarikát! Ez lenne az előszele? De menjünk tovább. Lehet, van olyan nép, aki kitalál magának történelmet, átvesz más népektől, beletelepedik hagyományokba, de ezt nem lehet minden népre általánosítani. Árpádnak még nem volt szüksége kölcsön venni ősöket. Mert Neki VOLTAK. Lehet, hogy ez Benedek Istvánnak hihetetlen, de nem a nevetségessé tett Anonimus krónika az egyetlen, ami Árpád családfájával foglalkozik. A bizánci levéltárat eddig még nem hamisították. Abban is fellelhető! A „polgáriasodó Nyugat” Árpádék idejében még — nem ismerte a fehérnemű használatát, első fehérneműiket a számunkra szégyenletesnek beállított augsburgi csatában, fegyverletétel után legyilkolt harcosokról húzták le. ötezren voltak. Nem kis mennyiség!!! (Áruháznyi.) — nem ismerte a toalet használatát (a várak oldalfolyosóit használták erre a célra) Nem kívánok forrást megjelölni, mert ez köztudott. Hogy mit használtak a Kr.u. 890-es évek földbe vájt kunyhóiban „polgáriasodó” nyugateurópaiak, azt nem írja a történelem. Lehet, hogy nekik volt vízöblítéses toaletjük? Nem tudom, nem találtam eddig írásos anyagot erre vonatkozóan. Arra viszont igen, hogy Erdélyben több emeletes, központifűtéses, toaletes házat ástak ki a Kr. e. 4-5 évezredből. Természetesen elképzelhető, hogy vannak olyan mélyről jött gondolkodók, akiknek fehérnemű és a minimális higiénia nélkül is van polgárásodás, Lehet, de akkor nagyon mélyről kellett induljanak. Az a csodálatos a természetben, hogy nem vagyunk egyformák. Ha úgy lenne, nem volna kitől tanulni. Márpedig egész Európa ma már fehérneműben jár, és több kevesebb sikerrel toaletet használ. Ma már mindegy kiről húzták le az első mintapéldányt. Lényeg az, hogy megtanulták viselni! De menjünk tovább! Van egy ellentmondás a cikkben. Eladdig arról beszélt a cikk szerzője, hogy milyen keverékek, milyen — Európát lerohanó — barbárok, magunknak „hős” őst szerző, lóhátról nyilazó pogányok voltunk, amikor is a következő bekezdésben elismeri, hogy: „Meg kell hagyni: talán csak Mátyás uralkodása alatt volt a magyarságnak akkora tekintélye Európában, mint a kalandozások korában.” Ez egy akkora bukfenc, hogy már nem is érdemes a cikk további részével foglalkozni, pedig a teljes újságoldalt felöleli, és én még csak az első oszlop háromnegyedénél tartok. Nem lett volna jobb, ha Benedek István megmarad a betegeinél? Miért gondolja, hogy amiért több-kevesebb sikerrel gyógyított elmebetegeket évtizedeken keresztül, most kötelessége véleményt nyilvánítani a magyar történelemről? Legyen hálás I. István királyunknak, mert ha Ő nincs, a cikk írója sem lehetne az országunk lakója. I. István csak azt mondta állítólag „... mert egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és romlandó...” írja Ő maga a cikkében. De azt I. István sem írta eddig, (talán még megérjük, hogy ezt is felfedezik), azért engedd be az idegent az országba, hogy legyen, aki megírja a történelmünket!!! Akár milyen gyenge és romlandó az egynyelvű és szokású ország, úgy vélem Japán annak ellenére vállalja azt. És azért úszta meg eddig az erőszakos segíteni akarást, mert egy nyelvű és egy szokású. Náluk az a szokás, hogy Ők írják a történelmüket! Mi lenne, ha nekünk se akarnának már annyira segíteni és hagynának magunkra? S engednék megírni a saját történelmünket különösen nemzeti ünnepeink alkalmából??? Aldobolyi E. Judit Toronto, Canada
