Szittyakürt, 1991 (30. évfolyam, 5-12. szám)
1991-12-01 / 12. szám
1991. december hó «IttVAKÖkt 15. oldal Bujdosó P. Gyula: Aki még mindig a tihanyi visszhangot élvezi! Életemnek abban a szakaszában vagyok, amelyhez már közelebb van a befejezés, mint a kezdet. Itt az ideje, hogy feljegyezzem mindazt, amit átéltem, olyan eseményekről beszélek, amelyeknek többsége semmiféle dokumentumban nem található, annál elevenebben él agyamban, lelkemben és idegeimben. Mint e korszak hű vagy rossz sáfára, el akarok számolni múltunk egy darabjával. Kállai Gyula a letűnőben lévő magyar kommunista mozgalom egyik vezéregyénisége írta ezeket a sorokat 1980-ban, Életem törvénye címmel megjelent életrajzi művében. Sietünk elöljáróban leszögezni, hogy annak idején gondok voltak ezzel a Kállaikötettel. Annak dacára jelentkeztek a gondok, hogy az előállító nyomda — a debreceni Alföldi Nyomdáról van szó — kitűnő munkát végzett. Csodálatos fekete vászonkötésben, csodálatos papíron és csodálatos betűtípussal állította elő a kiemelkedő műnek nyilvánított kötetet. A könyv adatai nem árulták el, hogy hány példányban került a piacra. A Stemler Gyula által szerkesztett 700 oldalas mű ezzel adós maradt. Mi egyszerű halandók csak azt láttuk 10 évvel ezelőtt, hogy a nagy dírreldurral beharangozott mű nem hozta azt a sikert, amelyet a magas pártvezetésben vártak. Oly annyira nem hozott sikert, hogy az emberek teljesen figyelmen kívül hagyták. Mondjuk ki: nem lett sikeres könyv! 76 forintért akarták az emberek nyakába sózni. A kiadó, mikor már látta a biztos bukást, megelégedett volna 60 forinttal is. Ugyanis az antikváriumokba átszállított könyvekért már csak ennyit kértek. De így sem kellett! De ki is volt ez a Kállai Gyula? A fiatalabb nemzedék nem nagyon ismeri a nevét, az idősebbek pedig igyekeznek elfelejteni. Hogy ki és mi volt? Erre ő maga válaszol a most ismertetett sikertelen művében. Ebből az önéletrajznak tűnő dolgozatából megtudjuk, hogy 1910-ben Berettyóújfaluban született. Vagyis a Sárréten, ugyanúgy mint a hírhedt Fehér Lajos. Apja cipész volt és 7 gyermeknek az apja. Éjjel-nappal kopogtatta a kaptafákat, fejelte a csizmákat és talpalta a bakancsokat. Dolgozott, hogy el tudja tartani népes családját. Biharban, ahol a mi Kállai Gyulánk született és felcseperedett, ugyanolyan nehéz körülmények között éltek az emberek, mint a szomszédos Viharsarokban-Békésben — és az elmaradott Szabolcsban. Ez a nagy szegénység és nyomor valósággal vállára kapta a fiatal Kállait és röpítette a karrier felé. Könyvében elárulja, hogy Rajk László kapcsolta a kommunista mozgalomhoz. Rajk nyitotta fel a szemét, aki tudományosan is megfogalmazta, hogy „nem a meglévő társadalmi rendet kell told ozni-f old ózni, hanem újat kell teremteni”. Úgy, ahogyan ezt a Szovjetunióban tették a munkások és a parasztok. Még ma is életének alkonyán elevenen, él benne a Rajkkal való találkozás emléke. Az udvarhelyszéki kommunista tárta fel előtte, hogy az elnyomást, a kizsákmányolást, a szegénységet a szellemi elmaradottságot csak a kommunista eszme végleges győzelme szüntetheti meg. Nem tagadja Kállai, hogy Rajk téziseitől valósággal újjászületett. — Úgy éreztem, rátaláltam a helyes útra! — mondja büszkén. A bihari cipészapa fia jó szimattal, nyerő lóra tett! Az oroszok bevonulása után ugyanis jól kamatozott neki a kommunistasága! Rákosi, Révai, Gerő és Farkas Mihály mellett igen fontos meghatározó feladatot kapott az Akadémia utca 17. szám alatt székelő Magyar Kommunista Párt országos központjában. Csodálatosan berendezett irodájából irányította a magyar sajtót. Olyan személyek társaságában mint Vásárhelyi Miklós, Boldizsár Iván, Rosta Endre, Sala Sándor és Kálmán Endre. Persze nem szabad kifelejteni a rangos sorból a moszkovita Révait, aki az első számú meghatározója volt a sajtónak. Oly annyira uralkodtak a magyar sajtó felett — jellemző erre Vásárhelyi Miklós példája, aki felügyelte a szegényes Rádiót — hogy alkalmazást csak az kaphatott, aki rendelkezett Vásárhelyi sokat jelentő aláírásával és Vájná János fejbólintásával. Az 56-os forradalom után sem feledkeztek meg Kállairól. Kádárnak egyik erőssége lett. Jobb keze — Marosánnal együtt. A kommunista, hithű, megbízható Kállait — alig néhány évvel a dicsőséges forradalom megdöntése után — Kádárék a miniszterelnöki bársonyszékbe emelték. Erre azért volt szükség, mert fel akarták törni a nemzetközi közönynek azt a páncélját, amely elszigetelte az országot a Nyugattól. Kádár személye - mint miniszterelnök — azért nem volt erre alkalmas, mert az ő nevével akkor sorra végezték ki azokat a hazafiakat, akiknek valami közük volt 56- hoz. Ezért aztán Kállaival próbálkoztak, hogy Magyarországot kivezessék az elszigeteltségéből. De nyugatra még így sem kaptak bebocsátást! Hruscsov hiába verte lehúzott cipőjével az ENSZ asztalát Magyarországról, mármint a Kádári Magyarországról tudni sem akartak a delegátusok. Meg kellett elégednünk azzal, hogy — jobb híjján — a Kállai vezette kormányküldöttségünket csak néhány arab államban, Afrikában, az óceáni sziget világ néhány törpe államában és Indiában voltak hajlandók fogadni, így került sor 1966 elején: Egyiptom, Mikor 1912-ben a Titanic jéghegynek ütközött és süllyedni kezdett, s utasai nagyrészben a jeges vízben úszó túlzsúfolt mentőcsónakokban imádkoztak a túlélésért, a süllyedő hajó rádiósa, az utolsó pillanatig küldte szikratávírón a segélykérő jeleket, sos-sos. A Titanic hajótöröttéihez hasonló helyzetben van ma Magyarországon kétmillió nyugdíjas. Segítségért kiáltanak azok, akik egy életet becsületesen ledolgoztak, és most a létminimumon, de nagyon sokan az alatt tengetik életüket, ha egyáltalán életnek lehet nevezni azt, hogy nem halnak éhen, és fedél van a fejük felett. Ez nem élet, csak vegetálás! Segítségért kiáltanak azok, akiknek a lakbér és a rezsi kifizetése után csak annyi pénze marad, hogy a napi betevő falatjuk meglegyen. Évek óta nem vettek egy cipőt, ruhát, pihenésről, színházról, üdülésről, unokáknak ajándékról még álmodni se mernek. Különösen nehéz a helyzete az egyedülálló idős nyugdíjasoknak, ahol a lakás fenntartási költségei nem oszlanak meg, és a folyamatosan emelkedő fűtés, világítás, gázárak mellett, sokszor csak eldobált üres üvegek visszaváltásából szerzett pénzből tudják a napi tejet és kenyeret megvenni. Tanzánia, Kuvait, India és néhány kis törpe állam meglátogatására. Erre a kétesértékű útra elkísérte Kállait és feleségét Bíró József külkereskedelmi miniszter, Kiss Árpád az Országos Műszakifejlesztés Bizottság elnöke. Szarka Károly külügyminiszter helyettes, Rónai Rudolf közlekedési és postaügyi miniszter helyettes, dr. Sághy Vilmos a Tervhivatal elnökhelyettese és dr. Rosta Endre, az akkor hirtelenjében összetákolt Kultúrkapcsolatok Intézetének első elnöke. A Ferihegyen feltűnően nagy fennhanggal, parádéval búcsúztatták a küldöttséget. Indulás előtt nem rejtette véka alá Kállai, amikor Ferihegyen kijelentette: javítani akarják a Magyar Népköztársaság és a felszabadult afrikai, ázsiai népek között a barátságot és együttműködést. Bizony rá is fért erre a kapcsolatra a javítás. — A küldöttség hozzá akar járulni a szocialista világrendszer és a fejlődő országok antiimperialista egységfrontjának az erősítéséhez — mondotta az útbainduló miniszterelnök. — Az út hathatósan növelni fogja a béke híveinek az erejét. Nem átallotta kijelenteni ez a Biharból elszármazott kétesértékű politikusagitátor: — A világban továbbra is az alapvető erőviszony a szocialista rendszer oldalán van. Harsogta még a Ferihegyen: — Az imperialista agressziót fel fogjuk számolni! Visszaszorítjuk és felszámoljuk a nemzetközi feszültségek gócait! — így a Kállai elvtárs. Mint a magyar nép küldöttei Egyiptomban lelkiismeret furdalás nélkül vették át Nasszeréktól a magas kormánykitüntetéseket. A csodálatos szép THARIR-palotában Mohleddin miniszterelnök Kállai mellére tűzte a Nílus-rendet a nagyszalagon. A kitüntetésből a nagyratörő felesége sem maradt ki. Ő kapta a Kamel Érdemrendet. De a kíséret többi tagja is boldo-Miért van az így? Hogyan lehetséges ez? Az újság, a rádió, a TV a választások óta folyamatosan kelti a pesszimizmust. Minden nehézségért, a nyugdíjasok nehéz helyzetéért is a kormányt okolják. A kormányt okolják azért, mert nem tudták egy év alatt rendbehozni azt, amit a kommunisták negyven év alatt elrontottak. A választáskor sok nyugdíjas a FIDESZ-re szavazott, mert tetszetős jelszavakkal hízelegték be magukat az emberek szívébe. De nézzék meg a nehezen élő nyugdísajok, hogy hol, milyen lakásban és mennyiből élnek most ezek a lázadozó fiatalok? De még jobb lenne megnézni, hogy hol és mennyiből élnek ezek szülei, nagyszülei? Ma Magyarországon nem ritka a 40-50.000 Ft-os nyugdíj, de előfordul — különösen az elmúlt évtizedek elvtársai között — a 70-80 sőt 90.000 Ft-os nyugdíj is. Ebből lehet luxusvillában élni, vadászatokra járni, és külföldön nyaralni. Különösen akkor, ha a nyugdíj mellett ezek kapnak lehetőséget arra, hogy 20-25.000 Ft-ért másodállást vállalhassanak. Tudom, ha megvonnák ennek a néhány tízezer volt kádernek a magad nyugdíját, ebből a milliókét csak minimálisan tudnák emelni. Azonban a gan rebegett köszönetét a kapott medáliákért. Aztán Kállaiék viszonzásképpen a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével-jutalmazták Nasszeréket. Vittek magukkal bőven! Ez az adok—kapok história akkor történt, amikor dr. Csikós Nagy Béla — a kormány nevében — drasztikus áremelkedéseket jelentett be. A sertéshús árát például átlagosan 50-60%-al emelték. A lakosság joggal morgolódott az áremelkedések miatt. Hogyne zúgolódott volna, mert ugyanakkor egyidőben jelentették be, hogy a Főváros nagy költség ráfordítással felállíttatja a tömeggyilkos Kun Béla, Szamuely Tibor és Landler Jenő kommunista pribékek közös emlékművét. A szobor megformálására jócskán akadtak jelentkezők: Olcsai Kiss Zoltán, a vietnámos Farkas Aladár és Herczegh Klára szobrász művészek személyében. Amikor már szociális juttatásokra alig jutott pénz, ugyanakkor a sztalinszobros Mikus Sándorral megformáltattak egy diszkutat — Rózsa Ferenc emlékére. A kígyót ölő alakot ábrázoló Mikus-alkotás nem kis pénzébe került a fővárosnak. Erre azonban nem sajnálták a főváros pénzét. Se szeri, se száma nem volt a kommunista „nagyságokat" dicsőítő dilettáns-szobrok gyártásának. Csak megemlítem, hogy Marx—Engels páros szobrának az elkészítésére nem kevesebb mint 7 kiváló művész jelentkezett. Sorrendben: Kiss István, Martsa István, Mikus Sándor, Pátzay Pál, Segesdy György, Somogyi József és Tar István. Amíg farigcsáltatták a szobrokat — közben ünnepeltük a LUNA-űrállomást, amely sikeresen landolt a Holdon. A szovjet sikert jobban ünnepelte a magyar sajtó, mint a moszkvai orgánumok. Valósággal harsogták a címek: A Szovjetunió élre került a Hold meghódításáért folyó versenyben! Kádár, Dobi, Kállai ez alkalomból küldött táviratukban túltettek mindenkin a dicséretben: A LUNA-9 meggyőzően bizonyította a szovjet társadalom fölényét az űrkutatásban. Közben (Folytatás a 16. oldalon) nélkülözők igazságérzetét kielégítené az a tudat, hogy nincsenek égbekiáltó szociális különbségek, hogy a Kádár rendszer haszonélvezői, nem élnek összehasonlíthatatlanul jobban, mint a kizsákmányolt, tönkretett milliók. Ez nem irigység, de ezt követelné meg a történelmi igazság. Ezért üdvözlöm örömmel Kónya Imre tanulmányát, amelyik kilátásba helyezi az elmúlt negyven év ingyenélőinek elszámoltatását. Kérem a kormányt, hogy tegyen meg mindent, hogy ez a program megvalósuljon és ne hátráljanak meg az ellenzék demokráciára hivatkozó gáncsoskodása előtt. (Mutassanak erőt, legyenek határozottabbak!) Teremtsék meg a szociális igazságosságot a nyugdíjak terén! Nem demokrácia az, amikor 10-20 szoros különbségek is vannak az egyes nyugdíjak között, és nem diktatúra ez ellen küzdeni! Amíg szegény az ország, mert viszsza kell fizetni az elmúlt évtizedekben elfecsérelt dollármilliárdókat, addig senki ne élhessen dőzsölő, főúri életet, mert ez nem csak a nyugdíjasoknak, hanem a munkások, a bérből és fizetésből élő milliók közös kívánsága is. Glatz Gusztávné Budapest s.o.s. — s.o.s. — s.o.s.
