Szittyakürt, 1991 (30. évfolyam, 5-12. szám)
1991-05-01 / 5-6. szám
1989. augusztus—szeptember hó ___________?*lttVAKÖItt___________________________________________ 11. oldal A II. Nagy Szittya Történelmi Világkongresszuson elhangzott előadás DR. ÉRDY MIKLÓS A koronázási palást szegélyén a daru, a tulipán és István király balkeze magyar őstörténeti vonatkozásokkal IV. rész 7. A történelem társtudományainak vélekedése Egy olyan makacsul homályba burkolódzó és bizonytalanságoktól terhes kérdés mint a magyarok korai története ugyanis, nem közelítendő meg egyetlen tudományággal, így esetünkben a díszítőművészettel. A komplex, valóban interdiszciplináris megközelítés a magyar őstörténetkutatásban elengedhetetlen. Éppen ezért összegezésként vizsgáljuk meg, hogy mi az útmutatása a történelem társtudományai „interdiszciplináris térhálójának”. A kérdés az, hogy milyen mérvű harmónia áll be az eredmények együttes vizsgálatakor. Tekintetbe kell vennünk, hogy: 1. A korabeli írott források Nyugat-Európától kezdve, a bizánci, szír és örmény kútfőkön át, az arab és perzsa forrásokig egyöntetűen hun, szkíta, vagy türk népnek írnak le bennünket, csakúgy mint a magyar krónikák. 2. Népköltészetünk, népmeséink néprajzi érvekként, meg 3. számos régészeti leletünk (fegyverzet, szablya, íjak, lovak, kutyák, halotti szemtakarók, lovas temetkezések stb.) Ázsia török népei közé viszik korai szálainkat. 4. Csodaszarvas mondánk legkeletibb párhuzamát éppen jelen tanulmány szerzője találta meg a 249-es barlangtemplomban, Dunhuang-ban (É-Ny Kína, Gansu tartomány) és tette közzé először (Érdy, 1984). — Másik eredet mondánknak, az Emese álmának ugyancsak belső-ázsiai párhuzamai vannak. A burjátok mondavilágában, egy olyan nőtől, akit a sas ejtett teherbe, születik meg az első sámán (Holmberg, 1927). 5. A szentkoronán Géza király képének feliratán ugyancsak ez áll: „Géza Turkia hívő királya” (görögül). A lényeg itt a „Turkia királya” kifejezés, függetlenül attól, hogy ezt pontosan mikor írták. 6. A népdalösszehasonlítás Bartók (1943) és az azt tovább vizsgáló Du Yaxiong (1982), sőt Kallós Zoltán (1987) eredményei illetve vélekedése alapján Közép-, sőt Belső-Ázsiáig viszik a szálainkat és semmi sajátosan finn-vogul zenei rokonságot nem találnak csak ott ahol török hatás kimutatható. (Megjegyzés: A tritonális és tetrachord skálák széles körben elterjedt nem specifikus skálák és nem alkalmasak zenei rokonság meghatározására). 7. S nem ugyanezt mondja az embertan? — mely szerint a finn-vogul népekkel lényeges embertani egyezésünk nincs, viszont elsőrendű embertani rokonság áll fenn az ázsiai steppék türk népei és a magyarság között.1 Ezek összegezését adja Érdy (1983, 1984). 8. Díszítőművészetünk 23 alapmotívuma — ahogy azt az MTA „A népi kultúra elemei a magyar nemzeti műveltségben” (1988) című kutatási konferencián bemutattam és a közlés előtt álló kéziratba foglaltam, illetve részeit már korábban közzétettem (Érdy, 1987) — ugyancsak az ázsiai szkíta és altáji hun művészeti és kultúrkörbe visznek bennünket és világosan ellentmondanak a finn-vogul kapcsolatoknak. Ezt az eredményt a tulipán motívum önálló vizsgálata is aláhúzza (Érdy, 1987) és a közlés folyamatában levő további két néprajzi szál elemzéséből is ugyanez vonható le: Ezek egyike a bőrujjas (rövid ködmön, hosszú ködmön, daku) térképen bemutatott eurázsiai elterjedése. A másik pedig a „griff és más állatmotívumok útja Belső-Ázsiától a Kárpátmedencéig” témájú tanulmányból (Horváth Izabella, 1988) levonható végkövetkeztetés. — S a jelen tanulmányból az látható, hogy a daru mint díszítő motívum és címer állat, a fészkelési térképen keresztül megint csak Ázsia pusztáira viszi eredetünket. 9. A társtudományoknak ezek az egybevágó és egymással harmóniában levő, de még tovább bővíthető eredményei arra mutatnak, hogy a nyelvészet izolálódik és a nyelvészeti hipotézisekre épített következtetések nincsenek harmóniában a diszciplínák egybehangzó eredményeivel. Ehhez kapcsolható 9. érvrendszerként tehát az a meggondolás, hogy a magyar nyelv, illetve a finnugornak tartott nyelvek viszonylatában felül kell vizsgálni a nyelvcsalád felbomlásának kronológiáját, sőt magának a hipotézisnek a helyességét is. Ez a múltszázadi, egészen korai indoeurópai eredményeket mintául véve született meg. A jelen század utóbbi évtizedeiben létrejött haladó eredmények szerint azonban, nem létezett az i.e. 6. évezredben indoeurópai ősnép, amelyből az egyes népek kirajzottak, hanem évezredekkel későbben, csupán kisebb csoportok egymásrahatásából alakultak ki ezek a nyelvek.2 így az indoeurópai modell megváltozása miatt a finnugor kronológiának egyre inkább csak tudománytörténeti jelentősége van és a felülvizsgálás sürgetővé vált. Ennek a kilenc érvrendszernek az egyidejű áttekintésekor nem tudunk más konkluciót levonni, mint hogy a magyarság eredete abban az irányban keresendő, Közép- és Belső-Ázsia steppe övezetében (21. kép), amerre a múlt században Körösi Csorna Sándor, Vámbéry Ármin és Thúry József vélte, s amely a Kárpát-medencei magyarság hagyományos ismerete volt saját magáról. 8. István király balkeze Befejezésként, a koronázási palást szegélyén a daru és a tulipán mellett azonban egy harmadik, váratlan dologra kell felhívnunk a figyelmet. Mindenki tudja azt, hogy István királynak van egy szent jobbkeze, de senki sem vette észre, hogy Istvánnak van egy sejtelmes balkeze. A paláston ugyanis István király balkezén hat ujj van. A hat ujjú ember pedig táltos minősítésű. A király kezével nem is az országalmát tartja, mely csupán lebeg, hanem kezét előtte, jól láthatóan mutatja (22. kép). Ugyanakkora király könyökben meghajtott jobbjával lándzsát tart, rajta világosan öt ujj látszik. A király balján, amelyet valamilyen okból kifejezetten mutat ahelyett hogy tartaná az országalmát, aligha tételezhetünk fel hibát. A palástot, ugyanis, hosszadalmas, gondos munkával arany fonállal hímezték és a művészettörténeti munkák István király és Imre herceg a paláston levő képeit egyetlen hiteles képmásuknak írják le. De van egy másik nyomós érv is. Gizella királyné szintén jól látszó balkezén természetesen öt ujj van, de a hímzés gondosan mutatja a vékony, hosszú, részben szétnyitott, hajlékony, női ujjak jellegét (23. kép). Ez nagy mértékben valószínűsíti István király balkezének hű ábrázolását, amelyen mind a hat ujj azonos hímzéstechnikával készült, a tenyér hajlata látszik, az ujjak végeit a hímzéssel egyformán lezárták, hézag nem látható, míg például Gizella 23. kép. Gizella királyné finomrajzú keze a koronázási palást szegélyén (Kovács—Lovag, 1980 nyomán). kezén az ujjak közt jól látható a hézag (v. ö. Katona-Györffy, 1979 és Kovács- Lovag, 1980, valamint Lovag, 1986-ban a palást új fényképeit). Ezek mellett azonban van egy még további támpontunk. Makkai Sándor erdélyi író és püspök két történelmi regényében, a „Táltoskirály”-ban (Révai, 1935) és a „Sárga Vihar”-ban (Genius, 1936) ír egy másik Árpád-házi király, 22. kép. István király hatujjas balkeze (Kovács—Lovag, 1980 nyomán).
