Szittyakürt, 1991 (30. évfolyam, 5-12. szám)
1991-05-01 / 5-6. szám
1989. augusztus—szeptember hó UlTtVAKÖfcT 9. oldal rpád Vilmos: utam a hatodik koporsóhoz Az áldozatok Helm Árpád nemzettestvérünk barátai és rabtársai: Bürgermeister József és Laki Albert (Dudás-csoport) Nagymarosról, Szántó Farkas Béla Sajtónémetiből. A hozzátartozókkal Helm Árpád Vilmos középen karszalaggal. Képünkön jobbra Szalay Róbert az áldozatok hozzátartozóival... Szabó Lajos és Lukács László a kommunisták áldozatai... Balogh Ernő a Szabadságharcos Emlékmű Bizottság elnöke, Pluhar Rózsa a woodbridge-i Amerikai Magyar Liga, Arany Tibor a Munkacsoport és visegrádi Helm Árpád a Szittyakürt képviseletében. A „hatodik koporsó” ünneplése Tulajdonképpen az első lépés a Nemzeti megbékélés felé, a szeretet ünnepét ültük. Reményeink nem haltak meg, és bizakodunk abban, hogy a Magyarország képviseleti szervei velünk együtt ünnepük ez évben október 23-át. Ha szándékuk őszinte és igaz, akkor ez bekövetkezik — és ezzel a gesztussal a gyűlölet tüzét eloltva a szeretet oltárán gyújtunk áldozati tüzet. A szeretet mécsesét kell a mai nehéz napokban meggyújtanunk a harminchárom évvel ezelőtt, harcban elhalt, idegen hóhérok és azok szolgái által kivégzett mártírhalált halt bajtársaink emlékére és tiszteletükre emelt emlékmű előtt is. Soraikban vannak, akik önmaguk dobták el maguktól az életet, mert nem bírták a kínzásokat, vannak kiket a kínzások alatt szenvedett belső sérülések vittek el az életből. (Sokukat azért engedtek ki és otthon haltak bele sérüléseikbe.) És vannak, akiket a hóhérok akasztottak, — és vannak akik a világ legnagyobb hadseregével szálltak szembe, szinte puszta kézzel és életüket adták hősi önfeláldozással hazánkért, népünkért, melyért érdemesnek tartották meghalni. Az emlékezés gyászfátyolával borítom be Hősi és Mártír halált halt bajtársaim sírját a 301-es parcellában. Szeretetünk élővirágait pedig a körünkben megjelenni szíves volt Pluhar Rózsa, Balogh Ernő az AMSZ. N. J. oszt. Elnöke és a Passaici Szabadságharcos Emlékmű Bizottság Elnöke, e sorok írója és Arany Tibor. A politikai Foglyok Szövetsége és sok tízezer Magyar a „Hatodik Koporsó” elé mély tisztelettel szórták. Büszkén nézhetünk egymás szemébe! A velünk együtt harcoló túlélő bajtársak 33 év után sem feledtek, nem lettek hűtlenek és „Perpetuafide”gondoltak mindig reájuk, mint a szabadságharcok legnagyobbjai és emberi erények mintaképeire. Bajtársaimhoz! És végezetül Hozzátok fordulok bajtársaim! Otthoniak és világgá szórtak, kikhez eljutnak soraim. Kik élnek még közülünk, Isten tudja! De Ti akik még vagytok, egyetlen egy halk óhajra — ím — lelkes szeretettel jelentetek meg, tömörültetek egybe a Hősök Terén és a 301-es parcellában. Lesz-e még alkalmam, hogy szívbeli meghatottsággal, lelkesedésem és tiszteletem lendületével köszöntselek benneteket hűséges barátok, régi fegyvertársak és Rabtársak! A mi barátságunk nem volt cégér a külvilág számára; de példa és útmutatás a rabnemzeteknek. A mi együttérzésünk mély gyökereket vert lelkűnkben s az elmúlt 33 év minden vihara sem tudta azt onnan kitépni. Barátságunk, bajtársiasságunk nemes bora méltó arra, hogy az Úr asztalára kerüljön. Kedves bajtársaim, mi diadalt is ünnepeltünk június 16-án Budapesten! Hiszen életharcainkból megmentettük Hős Mártírtársaink és a mi idealizmusunkat, a Haza és az Isten fogalmát. Ez a kettő pedig minden szépnek és minden jónak a forrása. Alapja a lélekben egészséges embernek. Aki e kettőben felolvad, az bármely faj szülötte, bármely felekezet kötelékében él, hű — hasznos és édes gyermeke a Nemzetnek. Tisztán tudtuk megőrizni becsületünk szentségét, a hűség és szeretet nagy értékeit. És ebben én mélységes szimbólumát látom annak, hogy aki hű a barátságban, az hű a Haza iránt tartozó kötelessége teljesítésében is. Aki hű a bajtársiasságban, az hű a Nemzet iránt tartozó önzetlen szeretet ben is. Erre a hűségre, erre a szeretetre ma százszorosán szüksége van bajtársaknak, társadalomnak, hazának egyaránt. Azért minél több példaadás, hitvallás és minél több demonsráció! A bolsevisták által megtépett Magyar társadalomnak és hazának próbás magyar lelkekre van szüksége. Megcsonkított, kis Nemzet vagyunk, rokonok, barátok nélkül törünk előre, harcolva megmaradásunkért. Én úgy érzem, hogy a Magyar történelem új szakasza veszi kezdetét. Nagy idő az, amikor egy Nemzet önmunkáján, fiai tehetségén, — legyűrt szenvedélyek kínján emelkedik fel. Én úgy érzem, hogy mi most megyünk elébe a Nagy időknek! Azért van szükség összetartásra, példaadásra, hitvallásra és demonstrációra! Szükség van a demonstrációra, mert a budapesti temetési szertartással nem vált teljessé az iín. „Nemzeti megbékélés”. Csak egy lépéssel, de az is rövidke. Ugyanis az otthoni és a Világban szétszórt magyarságnak véleményét Pongrátz Gergely röviden a következőkben foglalta össze: „Az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak nem csak néhány kommunista hőse és mártírja van, hanem ezeknek számát sajnos, sok ezerben lehet megállapítani és a politikai szivárvány minden árnyalatát meg lehet közöttük találni...!” * * * A magyarság becsapva érzi magát! Úgy érezzük, hőseinktől és mártírjainktól ellopták a dicsőséget... A Történelmi Igazságszolgáltató Bizottság nem tett eleget a nevében foglaltaknak! Miért engedték végül is a „Hatodik koporsót?!... Mi a vélemény Magyarországon az újratermetésről... Kikben bízhatunk és kiknek hihetünk?... Ki az igazi ellenzék és véleményük stb. Öröm és üröm az újratemetéssel kapcsolatban. Mit vártunk... Mit kaptunk... Pesszimisták vagy optimisták legyünk?... A későbbiekben hű lesz e nevéhez a „Tört. lg. Szóig. Biz.??? Mindezekre szeretnénk válaszolni az utókornak. A politikai élet és történelmi események sötét katakombáiban tapogatódzunk. Meg kell e katakombákat világítani, hogy hű képet kapjon a Világ. A mi találkozásunk Budapesten június 16-án nagy tanulság is volt. De volt bizonyságtétel is, a „perpetua üde” az örök hűség 1956 eszméi mellett. Ahol ez van, ott nem kell aggódni a jövő iránt, ott szabad remélni, hogy a magyar nemzet, a magyar faj lelki egyesülése is bekövetkezik, ha előbb nem, bizonyára akkor, amidőn a „Nagy Idők” Teljesedésbe mennek és a Magyar Feltámadás áldó napja reánk ragyog! Lapunkban a Hősök-terén és a 301-es parcellán készült fényképeket két áldozatos bajtársunk, visegrádi Helm Árpád Vilmos és Arany Tibor készítették és bocsátották rendelkezésünkre. Köszönettel a szerk.
