Szittyakürt, 1990 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1990-01-01 / 1-2. szám

4. oldal «IttVAKOkt 1990. január—február hó x am*iikal kanadai « :> Magyar Elet ÖSSZEESKÜVÉS A MAGYARSÁG ELLEN Az 1990-es esztendő kezdetén Kelet- Európában tovább tart a politikai és nemzeti földrengés. A Litván Kommu­nista Párt elhatárolta magát a Szovjet­unió Kommunista Pártjától és teljes függetlenséget követel a Szovjetunió­tól. Ezt a példát rövidesen követni fogják az észtek és a lettek. Gorba­­csovnak választania kell a teljes sza­badság megadása és a teljes független­ség biztosítása vagy a sztálini korszak terrorjához való visszatérés között. Moldvában a románok rendeznek tö­megtüntetéseket a Romániához való visszatérés mellett. Az örmények egy­re keményebben követelik az örmé­nyek által lakott területeket. A szlové­nok el akarnak szakadni Jugoszláviá­tól éppen úgy, mint a horvátok. Az albánok minden albán egyesülését hir­detik egy egységes államban. Megszó­laltak az első hangok az önálló Szlová­kia megteremtése érdekében. Minden­ki sorba áll, hogy történelmi vagy nemzeti igényeit kielégítse. Ebből a sorból egyetlen nemzet hiányzik csak Kelet-Európábán. Ez a nemzet a ma­gyar! A jelenlegi magyar kormány, amely épp úgy a szovjet kommuniz­must továbbszolgáló elődjeiből áll, mint elődei — és talán utódai — min­dent elkövet, hogy a moszkvai zene­karban ne okozzon hangzavart. A Tő­kés László és hívei által elindított erdélyi forradalom után azt gondol­hattuk volna, hogy a magyar kormány végre, 46 esztendő némasága, gyávasá­ga és butasága után, új hangot pendít meg a nemzetközi politikában. Téved­tünk. Kutyából nem lesz szalonna és kommunistából nem lesz magyar! Horn Gyula elsőnek rohant Bukarest­be, hogy biztosítsa az új román kor­mányt a magyar kormány barátságá­ról és arról, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései Romá­niával szemben. Mint annyiszor a történelemben már megint rólunk ítélkeznek és nél­külünk döntenek! Már megint az el­lenség magyarul beszélő ügynökei inté­zik a magyarság sorsát és jövendőjét. Szerencsére Horn Gyula és hazaáruló társai már nem sokáig ülnek a minisz­teri székben. A nép haragja éppen úgy elsöpri majd őket, mint elsöpörte Ká­dárt és társait és a többi kommunistát. De mi lesz Horn után? Talán az úgy­nevezett ellenzék értelmesebb embe­rekből áll? Lehet, hogy értelmesebb és ravaszabb fiatalok követik a mindent kiárult öreg kommunistákat, de az ellenzék éppen olyan idegen gondolko­­zású emberekből áll, mint elődei. Az ellenzéki Kapu szerkesztője írja: ,,Most fontos döntések előtt állunk, mert úgy tűnik átvesszük Zolcsákéktól és az Erdélyi Szövetségtől a lapot bér­munkába és ugyanígy a Szittyakürtöt is, amelyben megszüntetjük az irreden­ta, soviniszta hangnemet. A magyar­ság önérzetét javító lap lesz, amivel a világ magyarságának az összefogását szeretnénk segíteni. ” Nesze neked szegény Zolcsák Ist­ván, aki százezreket áldoztál azért, hogy Ceausescu megbukjon és Erdély újra magyar legyen. Majd Brády úr kitanít arra, hogy mit hogyan kell csi­nálni. (Csak áldozd tovább a százezre­ket, ők majd adják a kommunista meggyőződést hozzá...) December 29- én a Christian Science Monitor, tekin­télyes amerikai lapban megszólalt Gere (nem Gerő) Ádám, aki többek között a következőket írta: „Most Ceausescu bukásával végre vége lesz a román—magyar ellentétnek. Ugyanis Erdély a 10. századtól kezdve 1920-ig Magyarországhoz tartozott (szerencse, hogy a múltban egyetértünk!) és ezért van ott ma 2 millió magyar. (Ez a szerencsétlen ellenzéki újságíró is a Ceausescu által meghamisított román statisztikát idézi!!!) Elemzi a Ceauses­cu alatti helyzetet, majd így folytatja: ,, Magyarország kormánya semmit sem tett, hogy az erdélyi magyarokat lázítsa vagy, hogy területi követelése­ket támasszon Romániával szemben. Ma Magyarországon nincsen olyan politikus vagy ellenzéki párt, amely erdélyi területrendezésről beszéljen vagy ilyesmit követeljen!” Ez az ember a Szabad Magyar Demokraták Szö­vetségének a nevében beszél, de elárul­ja az egész rendszert! Amit itt Ameri­kában leírt, az azt jelenti, hogy sem a magyar kormányban, sem az eddig hatalmon tartott pártokban, sem a szovjet segítséggel hatalomra kapasz­kodó ellenzéki pártokban nincsen egyetlen magyar! Szovjet ügynökök magyar ruhában, szovjet emberek ma­gyar nyelven, szovjet megbízottak a magyarok nevében! Végre tisztán látjuk, hogy mire megy a játék. Magyarokkal diktálják a következő „trianoni békét”. Lelke­sedve írjuk alá a saját halálos ítéletün­ket. Minderről egy barátom jut eszem­be, akit 1951-ben ítéltek halálra, és aki azután életfogytiglant kapott. 1956- ban szabadult Márianosztráról. Sza­badulása után a következőket mon­dotta: ,, Harminc napig kínoztak. Végül, lelkileg teljesen megtörtek már. Készen voltam mindenre. A harmin­cadik napon aláíratták velem a halá­los ítéletemet. Életem legboldogabb pillanata volt, amikor aláírtam a halá­los ítéletemet. ” Pontosan így vagyunk mi magya­rok. Erdélyi testvéreinket 70 éve kínoz­zák és semmisítik, magyar testvérein­ket 46 év óta és most mi boldogan írjuk alá a saját halálos ítéletünket! Köszönjük hódítók, köszönjük ma­­gyarirtók, köszönjük kommunisták, hogy meghalhatunk vagy lassan sor­vadhatunk el és tűnhetünk el a történe­lemben! Mindenki más életet akar és jöven­dőt, csak mi magyarok kérjük, köve­teljük és óhajtjuk a halált. Még el sem hallgattak a fegyverek Erdélyben, az ifjabb Rajk László, aki méltó követője apja gondolkodásá­nak, kijelentette, hogy: „az erdélyi kérdés nem kérdés többé. Ezt a kérdést lezárta a történelem. ” Ezeknek a kije­lentéseknek a hatása alatt, minden magyarnak az kell legyen a kijelenté­se, mint a történelem legnagyobb ma­gyar miniszterelnökének, Bárdossy Lászlónak volt kivégzése előtt: „Isten szabadítsd meg Magyarországot ezek­től a banditáktól. ” A jelenlegi magyar kormány és a jelenlegi magyar ellenzék csak a saját pecsenyéjét akarja megsütni a történel­mi tűzben. Csak magukat akarják menteni, nem a nemzetet. Csak a jele­nért élnek és nem a jövendőért. Csak idegen érdekeket képviselnek és nem magyar gondolatokat. Ezért tűnnek el uraikkal, rabszolgatartóikkal és cinko­saikkal együtt! Kelet-Európának elég volt a kom­munizmusból és annak mindenféle el­lenzéki vállfájából! Kelet-Európa népei békében és barátságban akarnak élni egymással, de igazságra alapozott békében és barátságban! A trianoni békediktátumot a franciák német gyű­lölete és a csehek és románok hazugsá­ga tette lehetővé! A második világhá­ború utáni párizsi béke csak lemásolá­sa volt az első világháború utáni gyűlöletnek. Magyarország mindkét esetben kimaradt volna a háborúból, de erre nem volt lehetősége. Az elsőbe a Monarchia kényszerített bele ben­nünket, a másodikba pedig az elvesz­tett magyar területek és a magyarság millióinak visszaszerzéséért mentünk bele. Jó lett volna, ha a Nyugat ígérte volna vissza az elrabolt magyar terüle­teket. Akkor a magyar hadsereg a né­metek ellen harcolt volna. Sajnos, ilyen ígéreteket nem kaptunk, pedig szerettünk volna kapni. Ezzel az Egye­sült Államok is odaállt azok mellé, akik igazságtalanságra, gyűlöletre és hazugságra alapozták a békét. Remél­jük, hogy most az új európai rendezés küszöbén, az Egyesült Államok meg­változtatja eddigi külpolitikáját és oda­áll azok mellé, akik nemcsak békét, de igazságos békét akarnak. Az elmúlt héten New Jerseyben az Amerikai Magyar Szövetség is állást foglalt ebben a kérdésben. A Szövet­ség leszegezte, hogy továbbra is erede­ti álláspontján van és szükségesnek tartja a magyar milliók és a magyar területek kérdésének rendezését. Nem­csak betűkkel és papírokkal, hanem területrendezésekkel és egy egységes Magyarország megteremtésével. Jó volt látni, hogy a 66 igazgató egysége­sen és felállva a helyéről szavazott így! Még nagyobb öröm volt látni, hogy az Erdélyből menekült magyar igazga­tók követelték a legkeményebben Er­délynek Magyarországhoz csatolását! Az Amerikai Magyar Szövetség lesza­vazott és ezzel együtt az egész ameri­kai magyarság leszavazott. Van még remény! Nincs elveszve a magyar ügy! Hiába a világ összeesküvése a magyar­ság ellen! Hiába a kívülről ránkkény­­szerített erőszak! A magyarság győzni fog! A huszadik század végén nem lehet terrorra és igazságtalanságokra építeni sem a Kárpátmedence, sem Európa, sem a világ jövőjét! A diktá­toroknak pusztulniuk kell és velük együtt kell pusztulniuk csatlósaiknak és kiszolgálóiknak! Ceausescu halála a magyarság életét jelentheti! Az írás megjelent a falon! Olvassátok! Bakos Gyula Távozhat-e emelt fővel a kormány? — Parlamenti végjáték — Nagyot fordult a kocka a parlament novemberi ülésszakán. Eddig a hon­atyák érzékenykedtek és sérelmezték: csak statisztaszerepre kárhoztatja őket a kormány. Az ország sorsáról a fejük felett dönt, a politikai stabilitás jelszavával zsarolva őket. Most a kormány tagjaira jutott a panaszkodás sora. Miniszterek könyörögtek, esdekeltek, olykor fenyegetőztek — a pénzügyminiszter még lemondását is kilátásba helyezte —, de a zordon Ház mégsem engedett. Az ülésszak első pillanataiban nyilvánvalóvá vált, a honatyák szakítottak a szava­zógépszereppel, s csak egy minimális programra hajlandók voksolni. A képvise­lők így bölcsebbnek bizonyultak kormányuknál, mert végre tudomásul vették: mandátumuk lejárt. A felszólalók sarkukra álltak és kinyilvánították: egyáltalán nem elégedet­tek a kormány eddigi működésével. Felpanaszolták a tulajdonreform elmaradá­sát, a veszteséges vállalatok megszüntetésének halogatását. Az állami vállalatok vagyonértékelése nem történt meg, így értékesítésük, a piaci viszonyok kialaku­lásának feltételei sem teremtődtek meg. Egyáltalán, a gazdaságban alig történt valami. Kárhoztatták a kormányt kapkodásáért, meghirdetett céljainak ellent­mondó tetteiért. Hasonlóan súlyos vádak érték a terveket is. A kormányprog­ram kidolgozatlan és kapkodva készült, ítéltek a képviselők, a költségvetési és adóelképzelések „lélekben” ugyanolyan fogant at ásúak, mint az előzőek voltak. A honatyák, úgy látszik, megunták, hogy a vezérkar mulasztásaiért és hibáiért őket okolja a közvélemény. A Ház végül is csak rövid távú válságkeze­lésre szorította a kormányt. így jár az a kabinet, amelyik évekre tervez, miköz­ben csak hónapjai vannak hátra. Németh Miklós csapata egy félreértés áldozata. Ettől a kormánytól ugyan­is senki nem várt csodát, sajnálatos, hogy a kormány tagjai maguktól igen. Az utolsó pillanatig takargatták elődeik vétkeit, így óhatatlanul osztoznak a felelős­ségben is. Azt, hogy csak az utolsó pillanatban kerültek nyilvánosságra a költségvetés hiányának és a nyugati adósságállománynak valós számadatai, aligha lehet megmagyarázni. Az még nem boszorkányüldözés, ha kijelentjük, ez a kormány majdnem kizárólag MSZP-tagokból áll, tehát a Magyar Szocialista Párté. Ahelyett, hogy kétségbeesetten hangoztatná nemzeti jellegét, inkább a múlttal számolna el korrektül, kibúvók nélkül. Ez az, amit vártunk s talán még várunk is tőle. A demokratikus változásoknak nem a kormány a hajtóereje — mint hinni szeretné —, hanem a nép. Akaratának a miniszterek többnyire csak engedtek, olykor nem is könnyen. Ismerjük el, ehhez is kellett bölcsesség, s talán megkoc­káztathatjuk: nagyság. Némethék megértették az idők szavát, közreműködésük nélkül a békés politikai átmenet lehetetlen lett volna. A demokratikus változá­sokat szentesítő sarkalatos törvényekkel megnyílt az út a szabad választások előtt. A kormány és a jelenlegi parlament ezzel elvégezte feladatát. Hogy a magyar nép kire bízza súlyos gondjai megoldását, az a választásokon dől el. Kár lenne a végjátékot csodaváró parlamenti hókuszpókusszal elrontani. Ha a kormány és a T. Ház méltósággal kíván búcsúzni, már csak vallomásokat tehet: feltárhatja az országot sújtó válság minden okát, feltérképezheti az egyes tárcákra váró feladatokat. Elkészítheti a leltárt, mivel rendelkezünk, és mi az, ami hiányzik ahhoz, hogy elindulhassunk a csődből kivezető úton. Leleplezheti, milyen mélyen gyökerezik a kormányszervekben, hivatali apparátusokban a nap mint nap tetten érhető korrupció. Diagnózist adhatna bajainkról, nem eltüntetve, megsemmisítve, de föltárva akár az önmagát terhelő dokumentumo­kat is. így távozhatna emelt fővel a remélhetőleg legeslegutolsó, nem szabad választások révén hatalomra került magyar kormány! Obersovszky Péter KISlIISVO

Next

/
Thumbnails
Contents