Szittyakürt, 1989 (28. évfolyam, 8-12. szám)
1989-10-01 / 10-11. szám
1989. október—november hó **ITmKÖ*T 11. oldal KOÓS KÁLMÁN: A baloldal történelmi missziója 1945. április 4-én egész Magyarország szovjet megszállás alá került. A baloldal nyugodtan hajthatta álomra a fejét. Nem volt többé „náci” harcos az ország területén. Szabad volt a politikai vásár számukra. Ennek a baloldalnak politikai képe még mindig az ún. Nemzeti Függetlenségi Front vagy röviden az Ellenállási Front volt. Az időközben Budapestre költözött debreceni kormány 1945 júliusában nemzetgyűlési választásokat tartatott, amelyek épp oly kevéssé voltak demokratikusak, mint mondjuk Vorosilov ferences-gvardián. Ennek a nemzetgyűlésnek volt feladata az új választási törvény elkészítése. Az új választások 1945 november 4-én mentek végbe és a Kisgazda Párt 57%-os győzelmét eredményezték. Az emigrált kisgazdapárti képviselők azóta sem szűnnek meg lelkendezni arról, hogy ez a választás volt az első, igazi tiszta választás Magyarországon. Hogy mennyire volt tiszta, azt ők tudják, de hogy nem volt igazi és általános választás, azt mi is tudjuk. A választásból ugyanis minden jobb- és szélsőjobboldalit kizártak. Ez a kizárás ugyan illuzórikus volt, mert ugyanakkor ezek a személyek be voltak zárva a börtönbe és internáló-táborokba. Schlachta Margit missziós nővér több ízben tiltakozott az ellen, hogy százezrek ültek az internáló-táborokban, pedig az újjáépítéshez igen kellett volna a munkáskéz. Kire szavazhatott volna másra a szegény magyar nép, mint a kisgazdákra? Kommunista, marxista nem kellett, kommunista barát — mint Veres pártja — szintén nem kellett, így aztán, ha ló nincs szamár is jó, a Kisgazda Pártra szavazott. Nagy-Magyarország vajmi kevéssé érdekelte ezeket az új urakat, de választási propagandának felhasználták — ezzel még jobban meg lehetett fogni a verebet — akarom mondani az agyonmentett magyar népet. Elkövetkezett tehát a nagy idő, a demokratikus baloldal történelmi ideje. Megvalósult az akkor már néhai Szabó Dezső álma: a parasztság lett a nemzet vezetője. A miniszterelnök Nagy Ferenc bissei parasztember, a Kisgazda Párt és az egész parlament képviselőinek többsége csizmás paraszt. A népi vonal, a „národnik” győzött. Szegény Szabó Dezső. Ahogy talán jó volt Petőfinek, hogy elesett a segesvári csatasíkon és nem érte meg az ő dicsőségesnek álmodott szabadságharca bukását, amikor a fújó paripák nem a kivívott diadalra száguldottak, úgy talán jobb volt szegény Szabó Dezsőnek is, hogy nem érte meg azt a wirtschaftot, amit az ő annyi ideálizmussal megálmodott parasztjai műveltek. „A magyar paraszt az egyetlen megváltás. Ő a titokzatos ős kincses bánya és a jövő termése és ha az élet Szézámja még feltárul számunkra, azt csak az ő leikéből kitermő szó nyithatja meg” — írta. De az ő ősi pogány erejű, világot mozdító mitológus parasztja helyett jött Nagy Ferenc. A széleslátású gigászi óriás helyett egy vakondok látású elvetélt paraszt. A népéért lázadó Tiborc helyett a lakállyá aljasuk báb, aki alázatos hódolattal járult az anyja gyilkosai elé, akik megölték az édes anyaföldjét és tankkal széttaposták kocsin haladó édes szülejét. Aki díszbeszédet mondott a magyar gyalázatnak a Gellérthegyen emelt davaj bálványa előtt amit a „hálás magyar nép” emelt a Vörös Hadsereg dicsőségére, amiért felszabadította az országot, amiért meggyalázott egy millió magyar nőt, lányt, asszonyt, édesanyát, feleséget, amiért kirabolta az országot, amiért elhajtotta, elpusztította az állatállományt, amiért beteljesítette a XX. századi magyar tragédiát. A németeket beültető Szent Gellért-nek hegyére fölkerült a szörnyűséges bálvány, hogy messze hirdesse: ez a föld most a miénk, a szovjet-oroszoké. Nem, a parasztság nem győzött 1945-ben, hogy a falu elöntse Budapestet. Az idő pitvarában döngő megváltó paraszt léptek elhalkultak, s a színen csak hamis parasztok parlamenti fényességre pucolt csizmái jelentek meg. Beteg századokat kiégető termékeny láva helyett maradt a magyar paraszt az, ami addig is volt: „a megtartó végtelen ölelés, szentséges termő ős pogányság”, maradt „a rög mélyén, minden kalász tövén minden élet gyökerénél” és a dús ölű tehetségeket továbbra is várja a magyar temető. Nagy Ferencet saját pártjának tragikus sorsú főtitkára Kovács Béla jellemezte a legjobban és a legtömörebben: nem férfi — mondotta róla. Passzíve hozzájárult Magyarország bolsevizálásához, állapítja meg Sulyok. Az elrontott helyzet javulását valami csodától várta s amikor az nem következett be, egyszerűen külföldre ment s többé nem tért vissza Magyarországra. De bukása nem egy nemzeti hősé volt — írja tovább Sulyok egykori pártfőnökéről — hanem egy operett figuráé, aki hajlandó volt Svájcból telefonon lemondani a miniszterelnökségről, ha utána küldik a vadászcsizmáját. Ám Nagy Ferenc csak egy személy volt. Lássuk a többi dicsőt, nagyot, akik a baloldal történelmi idejében építették a magyar demokráciát. Aki még Nagy Ferencnél is nagyobb volt, az Tildy Zoltán, az 1946-os első köztársasági elnök, a Kisgazdapártnak Eckhardt utáni elnöke. Az 1919-es kommün alatt Tildy egy kommunista szakszervezetnek volt a titkára — protestáns pap létére. Ekkoriban nősült meg. Apósát, egy iskolaigazgatót, Horthy ellenforradalma idején kommunista viselt dolgai miatt kivégezték. A háttér tehát mindenesetre kitűnő volt ahhoz, hogy Tildy az oroszok alatt köztársasági elnök legyen. Később, mint szeghalmi lelkész követett el panamát, amellyel becsapott és megkárosított egy csomó paraszt-embert. Mind ezek ellenére Horthynak bizalmi embere volt az ellenzék oldaláról. A háború után lakását zsidó és Lónyai herceg oroszvári kastélyából elszállíttatott bútorokkal rendezte be, majd mint a Magyar Köztársaság elnöke szó és törvény nélkül beült pihenő idejében Sorg építésznek leányfalusi árván maradt nyaralójába. A dicsőséges házaspár bizalmi embere, tanácsadója Jékly, borbélyház tulajdonos volt. Az almák nem estek messze a fájuktól s így a Tildy csemeték sem különböztek az apjuktól. Sötét deviza ügyleteiket a rendőrség tartotta számon. Rákosi ezt a családi intimitást használta fel arra, hogy Tildyt a maga akaratára kényszerítse. Engedelmeskedsz, vagy fiaid a törvény elé kerülnek. Ha fiai nem, de veje még is csak akasztófán végezte be életét. Úgy látszik, mással nem tudták arra kényszeríteni, hogy az elnökségről lemondjon. A harmadik nagy titán: Szakasits Árpád elvtárs. Elvileg ő volt a legdemokratább, minthogy pártjának nevében is benne állt, hogy szociál demokrata. A szélsőjobb mindig mondta, hogy csak szoci-áldemokrata, de a többi demokrata nem hitte el. A háború után kiderült, hogy kinek volt igaza. „Szakasits-nak a legkisebb érzéke sincs a demokráciához’" — írja róla Sulyok. Ez az érzék nem is volt fontos. A fontos az volt, hogy a Szoc.dem. párt részére lefoglalja rögtön az épen maradt Palace Hotelt és magának pedig berendezett egy fényűző lakást, ahová igen tisztességes családjával bevonult. Felesége ugyanis lopás miatt Mária Nosztrán üdült egy időben — a régi rossz reakciós világban — fia ugyancsak üdült sikkasztás miatt. Ez persze nem volt akadálya annak, hogy a párizsi követségre kerüljön tanácsosként. Ha Sztálin mint postarabló lehetett a Szovjetunió vezére...! Veres Péter lett volna Szabó Dezső második nagy szomorúsága. Péter bá, az oroszok bejöveteléig nem foglalkozott politikával. Mint józan parasztbölcs írta értékes könyveit, amelyek közül az egyikben szinte ünnepélyesen lemondott a politikai életről, mert ő inkább akart a toll mellett maradni, mint marakodni a politikában. 1945- ben aztán gondolt ő is merészet és nagyot és a Nemzeti Parasztpárt élére lépett, sőt miniszterséget is vállalt. Ez aztán jó alkalom volt politikai vetélytársai, főleg a ravasz kommunisták számára, hogy az öreget lehetetlenné tegyék a magyar nép előtt. Rábízták az Újjáépítési Minisztériumot. Éppen azt, amihez hatalmas műszaki tudás volt szükséges. Erről hamar leköszönt s akkor a Honvédelmi Minisztérium élére tették. Pont őt, a közismert pacifistát, aki saját maga írta meg Számadás című életrajzában minden katonáskodástól való iszonyatát és az első háború alatt tanúsított nem éppen bátor és katonás magatartását. Sulyok szerint a parasztoknak megsúgta négyszemközt, hogy ő is antiszemita. Különös, hogy ilyesmivel akarta megfogni az embereket magának, holott köztudomású volt — a demokraták szerint — hogy a magyar nép nem antiszemita. Akkoriban meg pláne naponta akasztották az antiszemitákat és tömték tele velük a börtönöket. Mindenesetre a kommunisták terve sikerült. Veres Péter komolytalanná vált a nemzet előtt. A második számú paraszt-vezérből, a vüágot mozdító gigászi óriásból is operettfigura lett, mint Nagy Ferencből. Szólhatunk még néhány kisebbről. Kossá Istvánnak, a szakszervezetek vezetőjének parlamenti nyílt ülésen vágták a szemébe, hogy lopott inge van. Erdei miniszter elvtársat újságban vádolták meg — következmény nélkül — hogy lakását lopott bútorokkal rendezte be. Bán Antal miniszternek nő ügyei keltettek országos botrányokat. Tobzódtak mind a luxusban, a pompában, mintha egész eddigi életükben csak azért politizáltak volna, hogy elérjék azt az álomországot, amelynek urait olyan hévvel kiakolbólították. Nagy idők, kis emberek, sóhajtotta volna minden bizonnyal Jókai, ha élt volna. Ezt a törpe társaságot a raffinált, kioktatott kommunista vezéreknek nem volt nehéz zsebretenni. Sulyok a külföld számára írt könyvében megfelelőképpen méltatta Rákosit és társait. Csak éppen egy kicsit ködösít. Azt írja, hogy a kommunista vezérek nem magyarok, hanem oroszok. Pedig valójában olyan oroszok azok, mint magyarok. De hát csak nem írhatta meg 1947-ben Sulyok azt, hogy ezek a magyar-orosz kommunisták zsidók. Még antiszemitának mondták volna. Pedig ezt eléggé ráfogták otthon is 1947-ben szegény fejére. Nos ebből a machiavelli együttesből ő, Sulyok sem maradhat ki. A magyarországi demokratákat mind jól lefestette, saját magáról kissé megfeledkezett. Vagy amit adott, az hamis, azt helyre kell igazítani. Könyvéből az vehető ki, hogy a magyar politikai pokolból mint egyetlen tiszta angyal emelkedett ki — ő maga. — Már a nyilasok alatt nagy hős és nemzeti mártír volt, akinek bujdosnia kellett, mert Szálasi kiadta a parancsot, hogy ha megtalálják, ítélkezés nélkül rögtön ki kell végezni. Ez persze ugyanolyan hősi hazugság, mint a „főtisztelendő” Varga Béláé, aki a washingtoni képviselőház Kernsten bizottsága előtt eskü alatt azt vallotta, hogy a német megszálláskor a rádión keresztül vérdíjat tűztek ki a fejére. Kell egy kis hősi nimbusz, akkor többet elhisznek az embernek és a nyugati demokraták előtt is nő az ágió. Somlyóhegyen rejtőzött annak idején Sulyok, egy ismerős család bujtatta. Az oroszok közeledte miatt nyugtalankodó családtagokat azzal nyugtatta, hogy nem kell félni az oroszoktól, csak a náci propaganda terjeszti róluk azt a sok rémhírt. Az első orosz járőrnek keblére borult Isten hozott, Zdrastvuitje felkiáltással. Amikor aztán meghozták az első szörnyű hírt az orosz katonák garázdálkodásáról a faluban, akkor a fölényes és megnyugtató Sulyok nem mert a családtagok szemébe nézni. Akkor már hiába sóhajtozott az „Isten hozott” felett, hogy „Uram bocsásd meg bűnömet, valóban nem tudtam, hogy mit cselekszem”. Nagyon is kellett tudnia, hogy mit cselekedett. Magyarországon mindenki, aki nem kis gyerekfejjel érte meg 1919-et, tudta, hogy mi a kommunizmus, mi a bolsevizmus. Sulyok akkor 22 éves volt. (Éppúgy, mint Szálasi.) Azonkívül ő maga írja, hogy ő nem Horthytól, vagy Hitlertől tanulta meg a bolsevizmust, hanem saját tapasztalataiból. Ugyanis 1942-ben kint járt a keleti fronton mint katona és gépkocsival befutott, vagy ötezer kilométert. Saját szemével győződött meg arról, hogy milyen az orosz bolsevista élet, hogy a templomok raktárak és traktor-állomások, hogy a falusi doktornő szabad idejében a kolhozba megy trágyát hányni. Ez még éppen nem lenne baj, de éppoly koszos és kócos, mint a többi kolhosz-tündér. Sok mindent láthatott, amit nem írt meg, de amit minden frontot járt katona jól ismert. Ugyancsak ő írja, hogy a magyar nép nem kért a pánszláv bolsevista imperializmusból. De azért Isten hozott! Zdrastvuitje. Amikor 1943—44-ben a Kisgazda Párt összeköttetésbe lépett az illegális kommunista párttal, akkor is épp oly jól tudta Sulyok, hogy Rákosi kicsoda, mint 1947-ben, amikor a könyvét megírta. Csupa nagyképűség, amikor azt állítja, hogy már az első időkben elhatározta, nem tart az új irányzattal. Orosz tisztekkel nem barátkozott, csupán eggyel került jó viszonyba. Az illető a köz- és magánvagyonból eredő hadizsákmányt ellenőrizte. (Similis simile gaudet.) Fütyült is az új irányzatra, csupán Pápán lett az orosz parancsnoktól kinevezett polgármester, majd később Budapesten a Pénzintézeti Központ elnöke és mellékesen népügyész. Könyvében elmélkedik azon, hogy idegen megszállás alatt mindig a jellemtelenek, az aljasok kerülnek fel. Vajon Franciaországban Pétain és Laval is jellemtelen volt? Pétain az első világháború verduni hőse, Laval Franciaországnak a hábo
