Szittyakürt, 1987 (26. évfolyam, 9-9. szám)
1987-09-01 / 9. szám
12. oldal 1987. szeptember Csarnokavatás Ipolytarnócon Hegy a lábnyomok felett i' HUNGARIA : FREEDOM FIGHTER MOVEMENT P. O. Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio 44135 (ii BULK RATE U. S. POSTAGE PAID CLEVELAND, OHIO PERMIT NO. 780 Ugyanaz történt, mint Pompeiben. Hirtelen jött a vulkánkitörés, a forró tufa elöntötte a vidéket, s tizenöt— húsz méter vastagságban betemetett mindent. Magába rejtette az élet nyomait. Ipolytarnócon ez az egyszeri, húszmillió évvel ezelőtti pillanat kövült meg. Néhány perccel azelőtt még állatok ittak a pataknál. Kubinyi Ferenc természetkutató 1836-ban kirándult az Ipoly folyócskába torkolló tarnóci Csapás-völgyben, ahol a helyiek egy vízmosásban levő hatalmas, ötven méter hosszú megkövesedett kidőlt fatörzshöz vezették. A környékbeliek ülőhelynek, hídnak használták a törzset. Kubinyi 1842- ben leírást és rajzot közölt a húszmillió éves fáról, azóta ismert Ipolytarnóc geológiai lelőhelyként. A hatalmas fenyőnek a következő évtizedekben csodájára jártak, és alaposan szét is hordták a maradványokat. A Nemzeti Múzeum a múlt század második felében a fa megvédésére a gyökérrész fölé egy pinceszerű alagutat építtetett, ami azonban beomlott, s maga alá temette annak egy részét. Ez volt a szerencse. Az alagút ép részeiből ugyanis tovább folytatódott a fa maradványainak az elhordása. Ma az ötvenméteres növényóriásnak csupán egy töredéke, egy tizenöt—tizenhat méteres darab látható. Szenzációs kőlapok Az újabb ipolytarnóci geológiai szencáció felfedezése ismét a véletlennek volt köszönhető. A földtani intézet egykori igazgatója, Böckh Hugó és Tuzson János botanikus 1900-ban kirándult a fához selmeci diákokkal. Párás, esős idő volt, s talán a szokatlan megvilágítás segítette, hogy egy növényzet nélkül maradt vörösesbarna homokkőlapon ősállatok nyomait fedezték fel. Ezek a nyomok tehát addig is ott voltak, csak senki nem vette észre. Azonnal megindultak a kutatások, amelyek során egyre több lábnyomos felszínt tártak fel. Egy több mint öt négyzetméter felületű homokkőlapot 1900-ban ki is emeltek, és a Földtani Intézet ma már nem létező kiállítására szállították. Ez a lap jelenleg az intézet dísztermében látható. Huszonnyolc évvel később egy nemzetközi őslénytani találkozó előkészítéseként újabb lábnyomos homokkő-részleteket tártak fel Ipolytarnócon, s a kor szokásainak megfelelően ezeket is elszállították a Földtani Intézetbe. A harmincas években a Nemzeti Múzeum folytatta a kutatásokat, ezt követően újabb lapokat hoztak el, amelyeket jelenleg a Természettudományi Múzeum őslénytani kiállításán lehet látni. A hatvanas évek elején ismét geológiai feltárás indult meg a lelőhelyen, akkor bontották ki a ma is látható területet. Amit a kutatók akkor találtak, azt végre a helyén is hagyták. Igaz, akkor még az egész területet földdel borították be, hogy megvédjék. 1980-ban kezdődött meg az a nagyszabású természetvédelmi beruházás, amelynek keretében újra feltárták az egykori fatörzs maradványait, újjáépítették védőépületét és bemutató csarnokot emeltek a már feltárt lábnyomos homokkőfelszín és a kutatások során előkerült újabb megkövesedett fatörzsmaradványok fölé. A csarnokot nemrégiben avatták fel. A bemutatóhelyet és környékét az évtized eleje óta szigorúan védett földtani területté nyilvánították. Orrszarvú család a pataknál Kordos László geológus, a Magyar Állami Földtani Intézet főmunkatársa volt az építkezés alatt a földtani felügyelő, ő dolgozta fel: számolta meg és osztályozta a lábnyomokat. — Milyen állatok éltek húszmillió évvel ezelőtt ezen a vidéken? — A nyomok alapján tizenegy állatfajt lehet elkülöníteni — mondja Kordos László. — Orrszarvút, négyféle madarat, négyféle ragadozót és kétféle páros ujjú patást, az egyik olyan szarvas nagyságú lehetett. A különféle állatfajokon belül is találunk idősebb és fiatalabb példányokat, hímeket és nőstényeket, az orrszarvú nyomokból például egész családot lehet összeállítani. Ha az ember sokáig nézegeti ezeket a nyomokat, egy idő után megelevenednek, s kibontakoznak a húszmillió éves életképek. Látjuk a patakhoz érkező orrszarvú családot, a finom fövenyen ugrándozó madarakat. Az egyik patás állat megcsúszik a nedves nyomokban, de nem esik el. Meghosszabbodott lábnyoma világosan kirajzolódik. A szarvasfélék és a ragadozók külön-külön csoportba gyülekezve pihentek. Ez a terület valamikor itató volt, emiatt látogatta annyi állat. A hirtelen jött lávakitörés nyomán a forró tufa beborította a fövenyt és a környező erdőket, a homokból a szilikátok kioldódtak és megszilárdították, így őrződhetett meg számunkra ez az ősrégi kép. — Hány darab állatnyomot sikerült elkülönítenie? — A mai védőcsarnok alatt 1298 nyomot számoltam meg, a széthordott lapokat is hozzáadva összesen 1644 különféle állatnyomot. 1985-ben azután újabb, a korábbiaknál nem kisebb jelentőségű lelet került elő a lábnyomos lelőhelyhez vezető völgyben. Egy sértetlen homokkőfelszínen 268 jól elkülöníthető, a már azonosított fajta állatoktól származó nyomot számoltunk meg. Ez azt bizonyítja, hogy az ipolytarnóci lelet nagyságát még közel sem ismerjük, bizonyos, hogy a föld az eddigi majdnem ezer lábnyomnál többet is rejt, — Ha a lábnyomok ilyen tökéletesen megőrződtek, hová tűntek a környezet többi alkotóelemei, a növényzet, a fák? — Ipolytarnóc a lábnyomokon kívül valóban egyéb érdekességekkel is szolgált. Az első, hatalmas fenyőmaradvány után néhány száz kisebb megkövesedett fatörzs is előkerült, sőt találtak a környéken több ezer, szinte tökéletes rajzolatában megőrzött levéllenyomatot. Ezeket a helyszínről szinte mind gyűjteményekbe vitték. A maradványokból rekonstruálható már az egykori állat- és növényvilág, a növényfajtákból pedig következtetni lehet a húszmillió évvel ezelőtti klímára. A kutatások mai állása szerint meleg, szubtropikus jellegű volt. Az eddigieken kívül még egy őslénytani érdekességgel szolgált Ipolytarnóc. A legalsó, korábban tengeri rétegekben Koch Antal geológus 1903-ban száznál több cápafogat gyűjtött és huszonöt fajt különített el, amelyek közül hármat addig még nem ismertek a tudósok. Ugyanitt krokodil- és delfmfogakat is talált. Múltba vezető sétaút — A laikus számára minden lenyűgözően hangzik. Hol a helye Ipolytarnócnak a tudományos felfedezések sorában? — Ipolytarnóc mindenképpen geológiai kuriózumnak számít. Magyaror- • szágon eddig Vértesszőlősön találtak ősállatlábnyomokat, azok azonban mindössze háromszázezer évesek, tehát sokkal fiatalabbak. Komlón egy szénbányában dinoszaurusz-lábnyomokra bukkantak, azok is részben a földtani intézet tulajdonában vannak. Az ipolytarnócihoz hasonló, azzal egykorú, hasonló mennyiségű ősállat-lábnyom Romániában és Szovjet-Moldáviában került elő, máshol — Spanyolországban, Svájcban és Ausztriában — mindössze néhány darabot találtak. Az azonban mindenképp egyedülálló, hogy ennyiféle geológiai lelet kerüljön elő egy helyről. Ilyen összetételben — tehát cápafogak, növényi maradékok, lábnyomok — sehol sem láthatók a világon. — Hogyan lehetséges, hogy ilyen hosszú földtörténeti fejlődési szakasz ilyen jól követhető? — Egykor tenger volt ezen a vidéken. A földmozgások következményeként azonban a terület kiemelkedett, a feltöltődő sekély vízben az állatok elpusztultak, maradványaik — fogaik, csontjaik — megőrződtek. A hajdani tengerfenéket húszmillió évvel ezelőtt gyors vizű folyók járták át. Ez a táj volt a leletekből megismert gazdag állat- és növényvilág színhelye. A vulkánkitörés véget vetett az addigi életnek. Csak kezdetét jelentette azoknak a földtörténeti átrendeződéseknek, amelyek eredményeként kialakult a mai Kárpát-medence, létrejöttek a vulkanikus hegyeink, megszületett a Kárpátok íve. Ez a földtörténeti eseménysor szinte filmszerűen követhető végig azon a sétaúton, amely a lábnyomokat védő csarnokik vezet. A feltárt, illetve a víz kimosta törésvonalon haladva a látogató szépen egymás után követheti az évmilliós eseményeket, a természet szinte maga tálja fel titkait. (hanthy) Két mércével mérnek (Folytatás a 8. oldalról) ezeket külön kötetben jelentette meg. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy Eminescu Románia nagy, nemzeti költője. Ma viszont román irodalmárok és egyéb szerzők azon fáradoznak, hogy valóságos egyenlőségi jelet tegyenek a közé, ami magyar és ami fasiszta. „Olyan formában próbálják a dolgokat tálalni, mintha lett volna egy jó fasizmus — a román — és egy rossz fasizmus, a magyar.” Valószínűleg Lancranjan román íróra céloz itt Kányádi, aki, úgy tűnik, jelenleg „ügyeletes magyarfalóként” foglalatoskodik. Az erdélyi magyarok ez ellen nem védekezhetnek, hiszen nincsenek igazi újságjaik és véleményüket sehol sem tudják nyilvánosságra hozni. „Úgy érzem magam — írja Kányádi —, mint egy indián, akit a szomszédos törzs bekötött szájjal kikötött egy oszlophoz, s úgy kell végignézze, amint a harcosok az oszlop körül örömtáncot járnak, őt pedig, a védtelent, minden lehetséges módon gyalázzák.” Ő egyszer a nagy magyar költőnek, Illyés Gyulának azt mondta, bizony eljön az idő, amikor az erdélyi magyaroknak megtiltják anyanyelvűk használatát. Akkor ő, Kányádi éppen „a szobájában ül bezárkózva és továbbra is jó román költőket fog magyarra fordítani”. Viktor Meier (Frankfurter Allgemeine Zeitung) MlttVAKÖEt Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cim — Corresp. Offices: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P.O. Box 35245. Puritas Station Cleveland, Ohio 44135, U.S.A. ELŐFIZETÉS: Egy évre StS.OO — egyes szám ára $1.00 — Légiposta előfizetés: Egy évre $25.00 A csekket kérjük “Szittyakiirt” névre kiállítani. A névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a kiadó, illetve a szerkesztő véleményével, azokért mindenkor a cikk írója felelős. A szerkesztőség korrektúrája alapján készítette: Classic Priming Corporation 9527 Madison Avenue Cleveland. Ohio 44102.
