Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-01-01 / 1. szám
1985.január n ítmKOfcT 5. oldal DR. SZENTMIKLÓSY ÉLES GÉZA Politikai örökségünk elfecsérlése Egy politikai emigráció időleges fennmaradásának előfeltétele a magával hozott szellemi és lelki értékeinek megtartása és politikai céljának eredményes követése, mely utóbbi jórészben a világpolitikai helyzet alakulásától függ. A Rákóczi és Kossuth emigrációk kedvezőtlen világpolitikai helyzettel álltak szembe és így el is senyvedtek. Az amerikai magyar kivándoroltak és emigrációk közül az első világháború előtt kijöttek kihaltak és első, második s harmadik generációs leszármazottaik már csak elhalványuló emlékként őrzik politikai célkitűzésektől javarészben mentes magyarságukat. A két világháború között kijöttek és leszármazottaikkal is hasonló a helyzet. A második világháború utáni 45-ös és 56-os emigrációs magyarság, az előbbi erősebben, mint az utóbbi, még mindég ápolja szellemi és lelki értékeinek megtartását, érdemes helyi vezetőik legtöbbször áldozatos küzdelme eredményeként, de a politikai célok megvalósítását hivatott országos vezetők jelentős része, pénzéhes, becsvágyó, tehetségtelen akarnok, tárgyi tudás és politikai érzék nélkül, a szervezett politikai akcióhoz szükséges világnézeti dinamizmus hiányában hajtóerejük egyéni érvényesülési vágyuk, melyet árkon-bokron keresztül eltiporva mindent és mindenkit, ráerőszakolnak az emigrációra. Nem tudtunk kitermelni magunkból egy többség által elismert vezetőt a nagyzási hóbortban szenvedő akarnokok politikai üzérkedése miatt, akik az emigráció politikai céljait — elsősorban hazánk felszabadítását a szovjet uralom alól — csekkszámlájuk duzzasztására vagy hiúságuk hizlalására, vagy egyidejűleg mindkettőre használják fel. Pedig Reagan elnök második győzelmével esélyünk megnőtt, hogy Magyarország felszabadítása érdekében ügyünk eredményes képviseletére, a Fehér Ház-i, külügyminiszteri és törvényhozási semmitmondó tisztelgő látogatások, “hallózások” és az elnökkel felvett fényképek, talmi értékű, egocentrikus érdekeket szolgáló publikálása helyett egységesen és együttesen tegyünk valami eredményeset. Az emigráció politikai célkitűzéseként megjelölt szovjet-uralom alóli felszabadítás első lépése nemzeti öntudatunk erősítése, melyet a magyar cserkészet, a magyar iskolák, a helyi egyházi és világi szervezetek szolgálnak elsősorban. Második lépése Közép-Európa újjárendezésére vonatkozó részletes terv kidolgozása, melyet nagyrészben már közel másfélévtizeddel ezelőtt lefektetett a “Toward a New Central Europe” című könyv. Ebben a kérdésben fel kell vennünk a kapcsolatokat a közép-európai nemzetek amerikai emigrációs vezetőivel minden nagyvárosban, ahol jelentősebb magyar települések vannak, de nemcsak Amerikában, hanem szerte a világon, így Dél-Amerikában, Európában és Ausztáliában, hogy befogadó országaik mindenkori kormányaival ismertessék célkitűzéseinket. Ennek az óriásinak tűnő feladat megoldásának a beindítására a Szabadvilági Magyarok IV. Világkongresszusa látszik a legalkalmasabbnak, mely 1985. évben fogja Clevelandban, több napon keresztül tartani üléseit. A magyarság trianoni statusquojának megváltoztatása Közép-Európa újjárendezése nélkül el sem képzelhető, melynek első lépése lenne annak nemzetközi semlegesítése, melyre vonatkozó határozati javaslatomat a Szabadvilági Magyarok III. — Torontóban megtartott — Világkongresszusának, személyesen is benyújtottam, de azt a kongreszszus ad acta tette. Azóta azonban Reagan elnök kijelentette, hogy Európa megosztását nem tartja elfogadhatónak. Közép-Európa nemzetközi semlegesítése az Egyesült Nemzetek Szövetségének és a Biztonsági Tanácsban képviselt nagyhatalmak garanciájával az ott, de az egész világon élő népek békés együttélésének érdekében elkerülhetetlenül szükséges. A semlegesítés csak az első lépés lenne a federációhoz (szövetséges állam) vagy a konfederációhoz (államszövetséghez) vezető úton. Célja láthatóan, kikerülni a Szovjet érdekkörökből. Nehéz dió, de ha Ausztriának, Finnországnak és Svédországnak sikerült, miért ne sikerülne a többi országoknak. Meg kell próbálnunk. Veszteni nem veszthetünk semmit, csak nyerhetünk! Mit? Azt, hogy nemzetünk feltámad és mi hiszünk Magyarország feltámadásában! Felmerül a kérdés mi a lehetősége a federalizmusnak vagy konfederációnak Közép-Európában, ahol ma a fegyverek nyers erejére épített hatalom uralkodik a népek beleegyezése nélkül. A közép-európai vagy Duna-medencei államszövetségnek vagy szövetséges államnak a felépítése nem abból fog állni, hogy elütő részeket egyesítünk vagy egy közös akarattal létre egészet részeire bontunk, hanem hogy egy természetszerűen összetartozó egészet, melyet a hipernacionalista mikroetatizmus és a tudatlanság, a kisantant kis-államosdisága szétrombolt, újra egészszé teszünk. Nehéz megtalálni a federalizmusnak azt a meghatározását mely általánosan alkalmazható, mert a federalizmus tételei nem hasonlóak a természettudományok tételeihez. Emellett a federalizmus nem egy élettelen merev minta, egy szabvány, hanem egy élő folyamat, ahol rend uralkodik a szabadság feláldozása nélkül azon államok között, melyek nem hajlandók egymásba olvadni, de felismerték azt, hogy egyesülniük kell fennmaradásuk érdekében. A legtöbb államférfi és politikai gondolkodó a békés együttműködést és egy federációs vagy konfederációs megoldás szükségességét hangsúlyozta. Többek között a cseh Palacky, a horvát Osztrozinski, a magyar Wesselényi, Teleki László, Széchényi, Deák, Eötvös József, Kossuth, Klapka, Türr, Teleki Pál és még sokan mások. A meghiúsultság keserű érzése fog el bennünket minden alkalommal, mikor Trianonról beszélünk. Hatvannégy éve harcolunk ellene sikertelenül, kivéve azt a pár évet, mikor a németek háborús céljaik elérése érdekében visszaszerezték számunkra elveszett területeink egy részét, vajmi kevés magyar erőbevetéssel, amit aztán a Szovjet megszálláskor újra elvesztettünk. Tehát a fegyverrel történő visszafoglalás politikájától való vonakodás értelmetlennek bizonyult, mert a politikai nem az ideák küzdelme, hanem az érdekek tisztátalan harca. A mai világ egyik feltűnő jellemzője az a szakadék mely a technikai és ipari problémák megoldását lehetővé tevő haladás és a nemzetközi kérdéseink elavult megoldása között tátong. Mi hatvannégy éve harcolunk Magyarország területi státusquojának megváltoztatásáért elavult módszerekkel és elméletekkel anélkül, hogy tartós sikert tudnónk elérni. Kíséreljünk meg ez alkalommal ugyanezért a célért pragmatikus ideákkal és eszközökkel harcolni. Legyünk egyszer már a siker népe és nem letűnt eszmék tragikus áldozatai. Gondolkozzunk most a pozitív jövő és nem múltunk negatív képleteiben. A federalizmus ideológiája az állam, illetve a nemzetközösség elvén épül fel, mely az egymásra utalt nemzetek érdekszövetségét, tömörülését, politikai és gazdasági közösségét jelenti, az egyes nemzetek nemzeti önállóságának csorbítása nélkül. A nemzetközösségben sem egymás fölé, sem alárendelt, hanem csak egymás mellé rendelt nemzetek vannak. Egy erkölcsileg, szellemileg és anyagilag egységes terület előnyeinek kifejlesztésére és ezen a területen élő nemzetek erkölcsi, szellemi és anyagi erőinek gyarapítására, megvédésére és törvényesítésére egymással életszerződést kötő nemzetek politikai, gazdasági és társadalmi összessége, Jugoszláviában a kommunizmus hatására nagyfokú türelmetlenség vetette fel fejét minden addigi tradícióval szemben, beleértve a vallást is. Ekkor indult el szigorú fegyelmi akció a mohamedán vallás intézményei ellen. Állami intézkedések alapján egyik teológiai intézményt, szemináriumot a másik után zárták be. Mit tehetett a jugoszláviai mohamedán közösség — melynek száma közel három millió — mint hogy a fiatal és papi hivatást választó növendékeket külföldre irányította tanulás céljából. így a véletlen, talán nem is annyira a szándék, úgy hozta magával, hogy azok a fundamentalista intézmények vették fel ezeket a tanulókat, melyek Teheránban, Rhyadban, Baghdadban, Kairóban és Algírban székelnek. Ennek következménye azonban az, hogy ma Jugoszlávia 300 legkiválóbb mohamedán vezetője külföldön nyerte kiképzését és fanatikus szellemben fundamentalista. Ezek nemcsak türelmetlenséget hirdetnek, de az Izlám politikai szerepét is követelik. Ma ott fiatal mohamedánokból mozgalom alakult, akik a pán-izlám megújulásában hisznek és hangsúlyozzák, hogy ők nem azonosítják magukat Jugoszlávia jelenlegi határaival. Nem éreznek közösséget egy szerintük istentelen országgal, követelik a koexisztencia megszüntetését az Izlám és a nem Izlámot képviselő Jugoszlávia között. Tudjuk, hogy Bosznia—Hercegovina az a vidék, ahol a legnagyobb számban élnek a mohamedánok. Következésképen egy független mohamedán köztársaság megalapítására gondolnak, ami része lenne egy még meghatározatlan pán-izlám szövetkezetnek. Ez kapcsolatban állna Irán, Dél-Jémen és más mohamedán országok fundamentalista csoportjaival. Önálló támaszpontot akarnak Jugoszláviában, hogy az Izlám misszióját kiterjesszék az ország többi részére is. Érthető, hogy a kormány ilyen természetű követeléseket erélyesen visszautasít. Ellenhatás képen a fiatal mohamedánok terrorista módszerekhez folyamodnak. Ezért néhányan bíróság elé kerültek és el is ítélték őket terrorista tevékenységeik miatt. Ezek a fiatal mohamedánok elsősorban azok a jugoszláv mohamedánok ellen fordulnak, akik nem fundamentalisták. Akik elsősorban jugoszlávoknak vallják magukat és csak másodsorban momely önálló nemzeti lét folytatását biztosítja, képezi a konnacionalizmus ideológiájának elvi alapját és gyakorlati valóságát. Természetesen ehhez szükséges, hogy a Szovjet elhagyja életterünket, amire a jelenlegi világpolitikai helyzet reményt nyújt. Ennek a célnak az eléréséhez az első lépés a Kárpát-Duna Medence Szövetség megalakítása, a résztvevő népek ellenkormányának megalakítása. Németország egységesítésének követelése és II. János Pál pápa együttműködésének megnyerése. A tehetetlenség torkot szorító keserű érzése szülte hosszú meditáció után ezeket a gondolatokat azzal a céllal, hogy a “Nem, nem soha” és a “Csonkamagyarország nem ország ...” jelszavainak hangoztatásán és egyesek egyéni becsvágya kielégítésén kívül tegyünk már valami pozitívumot is, mert ha nem vagyunk képesek megtenni, akkor elfecséreljük politikai örökségünket és nem hajtjuk végre azt, amit a történelem ránkbízott. hamedánnak. A fiatalok szerint ezek az Izlám árulói lettek és ezért le kell velük számolni. Jugoszlávia most nagyon nehéz időszakban vergődik. A gazdasági helyzet súlyos és a nemzetiségi ellentétek élesednek, rosszabbodnak. Különösen rossz a helyzet a szerbek és a horvátok között. Egy Izlám lázadás alapjaiban kezdheti ki ezt a mozaik államot. Hivatalos közegek megállapították, hogy a fundamentalista mohamedánokat az országon kívül álló elemek befolyásolják, méghozzá olyan államok, melyekkel Jugoszlávia baráti kapcsolatot tart fenn. Ez nagyon valószínű, de már a helyzeten nem változtat, mert a fanatikusok mély gyökeret eresztettek a fiatal muzulmánok leikébe. Tehetetlenségében a jugoszláv kormány — megkésbe ugyan — újból megengedte, hogy Sarajevóban megnyíljon az Izlám Teológiai Fakultás, hogy így felügyelet alatt tarthassa a jövendő müzlim vezetők nevelését. A kormány ilyen próbálkozása nem változtatott az események folyamán és nem lehet várni, hogy a közeljövőben a helyzet változni fog. A tanulság az egészből az, hogy ha Tito kormányzása csúcspontján nem gyakorolt volna olyan vallásellenes türelmetlenséget, akkor nem jött volna létre ez a reakció a mohamedán lakosság körében. A fanatizmus visszahatás képen talált ilyen termékeny talajra. Elsőnek Horvátország, majd Kosovo-Metohia, most Bosznia!Hercegovina akarják önállóságukat kivívni és elszakadni a szerbektől. Valahogy emlékeztet mindez Dusán Cár Nagy-Szerbiájára (1331-1355), aki a Balkán félszigeten volt az úr és még görög császárrá is koronáztatta magát. Halála után azonban 800 török lovas könnyűszerrel szétverte zsoldos hadseregét és egyhamar darabjaira hullott a NagylSzerb balkáni birodalom. Megvételre keressük: Erdélyi József: EMLÉK Sajó Sándor: VÁLOGATOTT VERSEK köteteket. Ajánlatokat (216) 671-3466 telefonszámra kéijük. Dr. Lelbach Antal: A fundamentalisták veszélyeztetik Jugoszlávia létét
