Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-03-01 / 3. szám
10. oldal *zitmKö*í 1985. március Igen, mi lett velük? Mi lett a szárszóiak nagy többségével? Mi lett velünk? „Sajnos, elpazarolta őket az egyes emberekkel szemben sokszor vak történelem”, válaszolja meg Veres a saját kérdését. Más helyen beszél azokról az emberekről: tábori lelkészről, tisztekről, akik segítették a katonaságnál (büntetőszázad!), irodába rakták, majd leszerelték. Megint felteszi a kérdést vájjon miért segítették öt ezek az emberek? Ugyancsak felel is rá mindjárt „...célszerű dolog a holnapi nehéz időkre pártfogókat keresni... hát ez is biztosan szerepet játszott. Ugyanez vezérelte a tábori lelkészt, a századost és mindenkit, aki tudott rólam... Mindegy: az a fő, hogy ezt a történelmi menetet megnyetjük” (90.o./. Megmondtam már neki személyesen, de itt se hallgathatom el a véleményemet ezekről a válaszokról. Nem a történelem, mégcsak nem is Rákosi pazarolta el a hejőpapiakat, a szárszóiakat és a hasonló tízezreket, hanem Te és a többiek, akik pártot csináltatok a nevükben, de nélkülük. Kikkel akartátok ezt a történelmi menetet megnyerni, ha Jobbról: Muharay Elemér. Stuka István és llakó József nem velük és velünk? Igen, azzal a tábori lelkésszel is, aki szintén ott volt Szárszón, olvasta a könyveiteket, tehát nem véletlenül segített, hanem tudta, mit csinál, 0 és a többi tiszt is, mikor a saját szakállukra leszereltek ahelyett, hogy a frontra küldtek volna elpusztulni. S akármilyen emberek voltak, mégha számításból tették volna is, —amit nincs jogod feltételezni még 1965-ben is, mert sohasem jelentkeztek inkasszálni — már ez is, mutatná hogy hová „számítottak”, tehát nem lehettek utolsó népség. Az már nem segíthetett, hogy a Parasztpárt hároméves működése alatt Veres Péter időnként, különösen az 1947-es választások üjra felforrósodó hangulatú gyűlésein, megpróbálta komolyan venni a partot is, magát is, s tiszteletre méltó erőfeszítéseket tett az önállóbb politikára (ezek közül a legnagyobb a „Paraszti jövendő” kiadása), vagy hogy Kovács Imre 1946-tól kezdve sokszor bátor, sokszor visszakozó, s mindenképpen kétségbeesett harcot vívott úgyanazért, mert akkor már késő volt. A 45-ben elrugdalt hívősereget a sorsa kezdte ugyan 47-re újra összeverni (a Parasztpárt megkétszerezte szavazatait, pedig Kovács Imre közeli híveivel együtt már más pártban indult és sok szavazatot elvitt), de nem maradt idő az igazi megerősödésre. Akarva-akaratlanul nagyatádi Szabó István példáját követték, és sorsában osztoztak. Nem volt meg bennük sem a történelmi bátorság, hogy időben vállalják az elkerülhetetlen harcot, s mikor már vállalták, késő volt. — Az sem mentség, hogy a Parasztpárt három év múlva akkor is megbukott volna. 1945-ben még senki ki nem számíthatta, hogy mi lesz 48-ban, s ők sem azért elégedtek meg a kis párttal, hogy 48-ban egy kicsit kelljen elsorvasztani, ne nagyot. Elő volt az írva valahol, hogy Rákosi csak 1953-ban bukhat meg, s akkor is csak félig? A felsőbb hatalmak vagy akár a saját pártja nem süllyeszthették volna már előbb? Hiszen a kommunista pártot is tönkre tette, s ez még hamarább kiderülhetett volna, ha partnerok — nem ellenségek, de nem is szolgák — állanak vele szemben. Persze, nem lett volna könnyű felvenni vele a harcot, mert a pakliból más is kihúzhatta volna a süllyesztést (külön tragédia, hogy így még többen kihúzták), de ne üljön le kártyázni, aki nem tud vesziteni. A_Nemzeti Parasztpárt 1945-ben a népi mozgalom igényéhez és lehetőségeihez mért komoly nagy párt lett volna. Nem uralkodó párt; osztálypárt lévén, nem is igényelhette, de jó szerepben: összekötő partner a munkás — népi — polgári koalícióban, nem „kelj fel Jancsi”. Hogy még sem lett, az az 1943-as „balszárnyion múlt, nem a háborún, nem a németeken, nem az oroszokon és nem a kommunistákon. Mi lett volna később? Ki tudja?! Kovács Imre az Új Látóhatár 1960. 2. számában megkövette Németh Lászlót. Beszél a szárszói „dühös” elhallgatásáról és a Szabad Szó-ban 1945. december 12-én megjelent cikkéről. ,,A ’jobboldali’ népi írókat támadtam benne, névszerint nem említve egyiket sem, de nem szépítem megvetendő cselekedetemet, mert Németh Lászlót is azok közé gondoltam, akik a demokrácia ellen sorakoznak fel... hovatovább már elleneforradalmi tevékenységet fejtenek ki... Hidd el, nagyon sajnálom mindazt, amit ellened meggondolatlanul cselekdtem”. (118.o.) Kevés! Nincs szándékomban lebecsülni azt a tényt, hogy legalább Németh László legalább Kovács Imrétől elégtételt kapott. Az idézett szövegből azonban világos, hogy ez az elégtétel nem szól a többi megbántottnak: az íróknak sem, a híveknek sem, nem szól 1960-ban. nem szól azóta sem. A népi mozgalom és a harmadik út érvényessége 1982-ben. Ma már könnyebb a népi mozgalom és a harmadik ut érvényességéről vitatkozni. J959-60-ban erőltették bele a magyar parasztságot újból és most már majdnem kivétel nélkül a termelőszövetkezetekbe. 1961-ben a munkaegység, vagyis egy napszám-bér a termelöszövetkezetekncl országos átlagban 20 Ft. alatt volt, még az olyan kivételes hely is. mint Bábolna, csak 50 Ft-ot fizetett. A következő években — nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a parasztokat megbékítsék és jobb munkára fogják, családonként 1 kát. hold földet háztáji — családi művelésre visszadtak, azon és a belső kerteken állattenyésztésre is kiterjedő magángazdálkodást engedtek — részben szabad piacozással, részben szerződéssel biztosított felvásárlással, s a szövetkezek gazdálkodását is jobban ráhagyták a helyiek szorgalmára és ügyeskedésére. Az eredmény: 15 év alatt a a magyar mezőgazdaság a világ élvonalába került, s igy ma az ipari termelési világválságot is könnyebben viseli Magyarország, mint pl. Románia, ahol teljes a kolhozosítás, vagy Lengyelországban, ahol nagyrészben régimódi magán-mezőgazdálkodás folyik s a saját népükét sem tudják élelmezni, nemhogy az ipart segítenék a mezőgazdaság exportjával. Nálunk, ha kínnal és nehezen is, kialakult a mezőgazdaságban a közösségi és a magángazdálkodásnak az érdekeltek szárnál», elviselhető és egymást segítő aránya. Ebben a folyamatban nagy érdeme van az előbbiekben annyit birált népi baloldalnak. A népi mozgalom ezt prédikálta elejétől fogva. S ha a szolgáltató és kézműiparban, az ipari melléküzemágakban következetesen végig viszik a már megindult átalakulást, a bedolgozó rendszert is tovább fejlesztik (itt a japán példa a legmutatósabb). és az új gazdasági mechanizmus működését nem korlátozzák regi dogmakkal, az iparban is előbbre léphetünk. A szellem területén azonban ennyire se jutottunk. Az, hogy az egyházak, az egyetemek, megyei és városi művelődési osztályok, könyvtárak nagyobb szerepet kaptak a sajtóban és a könyvkiadásban, sót néha a szerzó saját kiadásában is kiadhat egy-egy könyvet, még nem jelent lényeges változást. A nemzeti megbékéléshez pedig ez is hozzátartozik, legalább annyira, mint a gazdasági fejlődés. Vagy méginkább! Hiszen azt tapasztaljuk, hogy a jómód nem segít a legsúlyosabb nemzeti bajainkon: népesség-csökkenés, öngyilkosság, alkoholizmus. A nemzet lelki és szellemi bajaira is meg kell találnunk a magunk gyógymódját. T. Dombrády Dóra: “Órkő” című könyvéből Március idusa Sepsiszentgyörgyön Ha az emigráns magyart elfogja a honvágy, lélekben haza menekül szülőföldjére. A honvágy fojtogató érzésével ki akar szakadni ebből a számára idegen világból és ezért keresi az otthoni emlékeket. Mindenkinek a saját szülőföldje a legszebb ezen a világon: a hegyek és az erdők ott zöldebbek, kékebb az ég, üdítőbbek a források, szebben ragyognak a csillagok. A költők szívükből hozzák az érzéseiket, amikor a lantjukon az édes anyanyelv dalait zengik. A szülőföld emléke mélyen él a szívünkben, ez a drága kincs a mienk — nem veheti el tőlünk senki sem. Március idusán lélekben otthon vagyok. Az otthoni emlékek tömegét vonultatom el lelki szemem előtt. Legjobban az utolsó erdélyi márciusi ünnepség emléke tolul elém, hadd meséljem el azt... 1944-ben vagyunk. Sepsiszentgyörgy székelysége készül a márciusi ünnepre. A város szívében lévő katolikus templomban szentmisére gyűlnek össze. A főoltáron levő Szent József szobor mellett jobbró 1-balról áll Szent István és Szent László virággal feldíszített szobra. A himnusz befejezése után sietünk a főtérre, ahol az országzászló előtt már gyülekeznek a reformátusok, akik a 16. századból való vártemplomukban voltak istentiszteleten. Márciusban nálunk még “nemere-fúvásos”, csikorgó hideg van. Amint várakozunk az ünnepség megkezdésére, dalolva, énekszóval egymás után érkez-Negyven évvel ezelőtt... Szabad Magyarország Parlamentjének jegyzőkönyvéből “A magyar országgyűlés két háza mint a magyar nemzet törvényes képviselete az előttünk fekvő törvényjavaslat törvénnyé válásával minden időkre szólóan köszönetét óhajt mondani Budapest népének a hősi helytállásért. A törvényjavaslat tárgyalásának e fájdalmas és megrendítően ünnepélyes órájában én, mint a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom vezérszónoka, pártunk és mozgalmunk és ezen keresztül a megtisztult magyar politikai nemzet háláját és hódolatát tolmácsolom Budapest hőst védőinek: a m. kir. honvédségnek, a m. kir. csendőrségnek, a m. kir. rendőrségnek, a fegyveres nemzetszolgálatnak, a Hungarista Pártszolgálat harcos tagjainak, a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom minden harcos tagjának, valamint a szövetséges német véderő katonáinak, továbbá mint elsőknek az elsők között, Budapest polgári lakosságának és abban is elsősorban Budapest munkásságának, Budapest hős lelkű asszonyainak és a budapesti gyermekeknek és ifjúságnak, hogy vér- és életáldozatukkal visszaadták a magyar nemzetnek az önnön halhatatlanságába vetett hitét és bizonyságot tettek arról, hogy aki inkább akar hős lenni egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át, az hősi életével és hősi halálával hungarista népközösségünk számára biztosít örök és dicsőséges életet... Nincsen tér és lehetőség arra, hogy ma mindenkit név szerint említsünk meg, de adassék tisztelet Hindy Iván altábornagy úron keresztül (Élénk éljenzés.) a budapesti védősereg minden tábornokának, tisztjének, tiszthelyettesének, tisztesének és közhonvédjének. Adassék tisztelet Pfeffer-Wildenbruch úron, a német védőőrség parancsnokán keresztül a német véderő és a fegyveres SS minden egyes harcos tagjának, akik úgy védték Budapestet, mintha saját német hazájuk megszentelt földjét védelmezték volna... A Budapest székesfőváros hősi kitartásának és a Hungarista Magyarország Budapest iránti hálájának megörökítéséről szóló törvényjavaslatot Budapest hős lakossága iránti mélységes hálával, hódolattal és a magyar feltámadásba és a Hungarista Államba vetett törhetetlen hittel elfogadom.” (Sopron, 1945) '. '« ' > '« :: ' > < > nek a falvak népei. Gyalogosan, csizmájuk talpa hangosan kopog a keményre fagyott úton. A pirosra csípett arcokon boldog ragyogás, nem érzik a nagy hideget, mert hozhatják és hozták is a magyar lobogót. Elhal a zsivaly a tömegben és mindenki meghatódva nézi őket. Nem lehet leírni azt a mély, igaz hazaszeretetet és lelkesedést, ami róluk sugárzik. A több, mint egy órás műsorban szerepelt Mécs László pap-költő is. Szavával még jobban felszítja a nemes érzéseket. A szél zilálja a haját, “ráadást” is szaval a lelkes taps után. * * * Sepsiszentgyörgy ma nemcsak nem ünnepelhet, mert kettős járom alatt szenved, hanem még a magyarságát is ki akarják pusztítani. Az otthon 1968-ban kiadott Kis-Lexikonban már fel sem tüntetik a nevét. Háromszékről is csak ennyi van: Háromszék erdélyi táj Romániában, a Keleti-Kárpátok medencéjében... Pedig az okmányok már 1322-ben említik Szepsiszentgyörgyöt, 1622-től város és Magyarország legtöbbet szenvedett vármegyéjének székhelye. Ez a helység a tatárjárástól kezdve jóformán sohasem kerülte el az ellenséges betöréseket. A pártharcok sem múltak el felette nyomtalanul. A székely felkelés, Básta pusztítása sok véráldozatot követelt tőle, de a Rákócziak idejében sem volt szerencsésebb. A török uralom idején sok kárt szenvedett emberben, javakban. Az ún. “mádéfalvi veszedelem” idején, 1764. január 7-én 500 háromszékit mészároltak le. Az 1848—49-es szabadságharcban is példásan kivette részét a megye. Azért mondják, hogy Háromszék minden zugához valami történelmi emlék tapad. Minden halom egy temető. A Debren patak jobb partján emelkedik az Őrkő nevű, kúpalakú, magas sziklahegy. A Gidófalvára vezető úton, az Őrkő alatt van egy fűvel benőtt, magas sírhalom: Gyertyánffy Ferenc honvédszázadosnak és századának sírhalma. 1849 júliusában ez a kis csapat feltartóztatott egy egész orosz hadsereget. Harcoltak a győzelem reménye nélkül. A század egy legénye sem hagyta el a helyét, harcoltak, míg élet volt bennük. A románok nem engedték, hogy sírjukat valaki is ápolja, a székelység azonban felkereste és mindig virággal borította el azokat. Ugyanez év július 23-án Clam Gallas osztrák tábornok, oroszokkal megerősítve, megtámadta Gáli Sándor székelyeit. A harc a város szemerjai részén kezdődött, amelyet felgyújtottak és ennek lángja adott világosságot a nagy harchoz. Ez a harc másnap hajnalban ért véget a kórház mai helyén, a város közepén, a székelyek győzelmével. A székely nép nem felejtette el hőseit. Sepsiszentgyörgy főterén emléket állított nekik. A gránit piramist a románok ledöntötték. Sok utánjárással kapták csak vissza, a Székely Nemzeti Múzeum kertjében látható. Különösképpen a két oroszlánra haragudtak a románok, mert azok a hagyomány szerint Budapest felé néztek, onnan várták a magyarok segítségét. Az emlékoszlopon ez a felirat olvasható: “Az 1848—49. évi szabadságharcban Háromszéken és a Háromszékről elvérzett honvédek emlékére. Ők a szabadságért s a hazáért küzdve estek el: él örök emlékük, amíg él a magyar és él a szabadság. A népjog és önálló haza vértanúinak emelé ezt a szobrot a hálás utókor. ” * * * Messzire sodort az élet szűkebb hazámtól, de március idusán lélekben mindig haza szállók, hogy letegyem a kegyeletes emlékezés virágát a szabadságharc hőseinek sírjára. A soron következő Szabadvilági Magyarok IV. Világkongresszusára 1985. évi november 27 és december 1 között kerül sor Clevelandban a jubileumi Magyar Kongresszus időpontjában, annak rendezésében. Levelezési cím: Dr. Nádas János, 1450 Grace Ave., Cleveland, Ohio 44107, U.S.A. Telefon: 1-216-226-4089.
